back to top
2024. május 30. 12:21
KezdőlapMotoGPA történelmet író Viñales nem tudta megjegyezni, hogy „hányat előzött” az austini...

A történelmet író Viñales nem tudta megjegyezni, hogy „hányat előzött” az austini futamon

Az Amerikai Nagydíj főfutamának dobogósai, Maverick Viñales, Pedro Acosta és Enea Bastianini értékeltek a leintés után.

Történelmi eredménnyel zárult az Amerikai Nagydíj, ugyanis Maverick Viñales nyerte meg a főversenyt. A spanyol pilóta ezzel az első versenyző lett, aki a MotoGP-korszakban három különböző gyártó motorjával tudott futamgyőzelmet aratni. Egyébként erre a gyorsaságimotoros-világbajnokság teljes történelmében is csak négyen, Mike Hailwood, Randy Mamola, Eddie Lawson és Loris Capirossi voltak erre képesek korábban. Viñales eddig a Yamahával nyolc, a Suzukival és az Apriliával pedig egy-egy diadalt jegyezhetett fel magának.

Óriási dráma, Marc Márquez az élről bukott, Viñales a borzalmas rajtja után írt történelmet

Ráadásul ezt Viñalesnek drámai körülmények között sikerült elérnie. Ő indulhatott a pole pozícióból, de szörnyűen sikerült a rajtja, és egészen a tizenegyedik helyig esett vissza. Onnan kapaszkodott vissza az élmezőnybe, és azzal, hogy a 13. körben megelőzte Pedro Acostát, már újra ő állt az élen. Ezután pedig már senki sem tudta kivenni a kezéből a győzelmet. Nem véletlen tehát, hogy jó hangulatban értékelt a leintést követően, a sprinthez hasonlóan főleg az amerikai szurkolókról beszélt.

„Köszönöm srácok, éreztem, hogy mindenki tolt engem – kezdte Viñales. – Éreztem az amerikai, a helyi MotoGP-szurkolók elképesztő támogatását. Csodálatos volt, mit is mondhatnék még? Történelmet írtunk, olyan, mintha álmodnék. Köszönöm Amerika, megadtátok nekem, amire szükségem volt. Nagyon boldog vagyok, hogy nyertem, de tovább kell dolgoznunk, hiszen [a Portugál Nagydíjon] volt egy problémám a váltóval. Ez persze csak egy hiba, de elővigyázatosnak kell lennünk. Most csodálatos volt a motor tempója, nem tudom, hogy hányat előztem, de azt biztosan nem lehet mondani, hogy egyet sem. Mindjárt elsírom magam, köszönöm!”

Emberi hiba okozta Viñales drámai kiesését Portimãóban: „Még egyszer nem fordulhat elő”

A második hely Acostáé lett, aki így a harmadik MotoGP-hétvégéjén a második főfutamos dobogóját szerezte. Az újoncnak a verseny során rutinos pilóták egész sorával kellett megküzdenie – Marc Márquezt is ő „kergette” a bukásba –, és ez még egy polccal magasabbra teszi a nagyszerű teljesítményét.

„Az eredménytől függetlenül is egy hihetetlen verseny volt – mondta Acosta. – Nem is tudjátok elképzelni, hogy mennyire élvezem ezeknek a srácoknak a megelőzését és milyen jól szórakozom ilyenkor. Az egész hihetetlen volt. Szombaton elmondtam, hogy sokat fogok tanulni azoktól, akik a sprint során megelőztek. Ezeket az infókat pedig elhoztam magammal vasárnapra. Tudom, hogy kicsit kockázatos volt közepes hátsó gumival menni, de ahogy már mondtam korábban, nekünk nincs semmi vesztenivalónk. Nagyon boldog vagyok.”

Acosta elismerte, hogy Marc Márquez és Martín is „okosabb volt” nála az austini sprinten

A harmadik helyet Enea Bastianini szerezte meg. A Ducati pilótájának is küzdelmes versenye volt, ötödikként rajtolt, de nem tudta megtartani a pozíciót, így vissza kellett magát verekedni a mezőny elejébe. Bastianini eredményét még különlegesebbé teszi, hogy Martínt az utolsó körök egyikében tudta megelőzni.

„Azt hiszem, hogy boldog lehetek a vasárnapi verseny és az egész hétvége miatt. Nagyon sokat küszködtem, csodálatos itt lenni – utalt Bastianini a tavalyi sérülésére, amely rákényszerítette az Amerikai Nagydíj kihagyására. – Nagyszerű volt a rajtom, de aztán elveszítettem pár helyet. Viszont a verseny középső szakaszában sikerült megtalálnom a tempóm, és felzárkóznom az előttem haladó csoportra. Nagyon örülök neki, hogy fel tudtam állni a dobogóra.”