back to top
2024. május 21. 02:54
KezdőlapSuperbikeAlex Lowes elnézést kért az ütközésért Rea-től, aki nem haragszik egykori csapattársára

Alex Lowes elnézést kért az ütközésért Rea-től, aki nem haragszik egykori csapattársára

Jonathan Rea elárulta, a Superpole versenyből kiindulva más gumit választott a Superbike-vb asseni fordulójának második futamára, de így sem tudta tartani a lépést az élmezőnnyel. A Yamaha pilótája azt is elmondta, hogy Alex Lowes elnézést kért tőle az ütközésért, és ezt el is fogadta.

Jonathan egyértelműen az eddigi legjobb hétvégéjét teljesítette a Yamahával Assenben, bár az utolsó felvonás szörnyen alakult számára. Azok után, hogy a Superpole-on megszerezte az első rajthelyet, majd az első futamon hatodikként ért célba, vasárnap sokáig dobogós helyen haladt a Superpole versenyen, ahol végül ötödik lett. A második viadalon viszont nem volt jó a tempója, majd pedig önhibáján kívül bukott.

A feltámadó Razgatlıoğlu visszavágott, legyőzte Bautistát a változatos versenyen Assenben

A hatszoros világbajnok így összességében 15 pontot tett hozzá az addig szerzett 8 egységhez, és feljött a tabella tizenötödik helyére. Persze ez nyilvánvalóan még mindig nem az, amire vágyott, de egyértelmű, hogy sikerült előrelépnie. Rea elárulta, hogy Toprak Razgatlıoğluhoz hasonlóan ő sem volt elégedett a gumiválasztásával a Superpole versenyen.

Nem volt könnyű hétvége, de voltak pozitívumok is – nyilatkozta a SPEEDWEEK.com-nak. – Természetesen reméltem, hogy versenyképesebb leszek, de a hatodik, illetve az ötödik helyre lehet építeni, és az olyasmi, ami a második futamon történt, sajnos része a sportágunknak. A Superpole versenyen rosszul választottam gumit. Legközelebb az ösztöneimre hallgatok, és az SC0-sat választom az SCQ helyett, amely néhány kör után már foszladozott. A második futamon a keményebb abroncs mellett tettem le a voksom, de az R1-esnek a maximális dőlésszögek fekszenek igazán. Nem volt meg a tapadás, és már nem tudtam tartani a lépést a bollyal. Bár a köridejeim nem lettek sokkal rosszabbak, egyre hátrébb estem a mezőnyben.”

Ami a második versenyt illeti, Rea futamának érdemi része a 10. körben ért véget, amikor az 1-es kanyarban ütközött Alex Lowesszal. A Kawasaki pilótájának a hordágyat is bevitték, de erre szerencsére nem volt szükség, míg egykori csapattársa ugyan tovább tudott menni, de csak tizenkilencedikként ért célba. A 37 éves versenyző elmondta, rendezték a dolgokat.

„Már amúgy is későn fékeztem, ő pedig belülre vágott, majd ütköztünk – idézte fel az esetet. – A motorja belecsúszott az enyémbe, mert ott voltam mellette kívül. Sajnáltam őt, mert ebben a szezonban az élmezőnyben volt. Ugyanakkor nincs köztünk harag. Már találkoztunk a paddockban, és elnézést kért. Velem is ugyanaz történt, mint vele, szóval kvittek vagyunk.”

Bár a hétvége nagy részében tapasztalt változó időjárási körülmények bizonyos szempontból kedveztek Rea-nek, de azt nem tették lehetővé, hogy igazán hatékonyan folytassa a Yamahával történő összeszokás folyamatát. „Ez így van – értett egyet a felvetéssel. – Több időre van szükségem a motoron és a csapattal is. A tesztnapok [száma] viszont korlátozott, és okosan kell felhasználnunk őket. A Yamaha jó móka Assenben, de az R1-essel olyan, mintha egy másik pálya lenne.”