back to top
2024. május 10. 01:00
KezdőlapMotoGPElvették Quartararo sprintdobogóját, Pedrosáé lett a harmadik hely Jerezben

Elvették Quartararo sprintdobogóját, Pedrosáé lett a harmadik hely Jerezben

Fabio Quartararót megbüntették a guminyomásra vonatkozó szabályok megszegése miatt a Spanyol Nagydíj sprintfutama után. A Yamaha versenyzője ennek következtében visszaesett az ötödik helyre, pozícióját pedig Dani Pedrosa örökölte meg, aki nem is tudta, hogy a dobogóért csatázik.

Folytatódik a Spanyol Nagydíj sprintfutamán bekövetkezett drámák sorozata, ugyanis büntetés miatt változott a futam végeredménye. Ráadásul nem a mezőny hátuljában, hanem igencsak releváns pozícióban, ugyanis az ellenőrzések során megállapították, hogy Fabio Quartararo, illetve a Yamaha megszegte a guminyomásra vonatkozó szabályt.

Martín nyerte az őrületes jerezi sprintet, Marc Márquez megint az élről bukott, Quartararo dobogós

Az előírást a tavalyi nyári szünet után kezdték el alkalmazni, de az akkori formájában a francia versenyző nem került volna bajba. 2023-ban ugyanis az első kihágásért még csak figyelmeztetés járt, az idei évre viszont a szabályalkotók bekeményítettek. Bár a minimumértéket lejjebb vitték, szabályszegés esetén a sprintfutamon 8, míg a főversenyen 16 másodpercet adnak hozzá az elkövető idejéhez.

Bekeményít a MotoGP, jelentősen szigorítanak a guminyomásszabály megszegéséért járó szankción

A 25. születésnapját egy hete ünneplő Quartararo tehát, mondhatni, utólagos ajándékként 8 másodpercet kapott pluszban. Ennek következtében az ötödik helyre esett vissza, a szankcióból pedig Dani Pedrosa és Franco Morbidelli profitált. A sprintdobogó így a KTM szabadkártyával versenyző tesztpilótájának ölébe hullott.

A spanyol motorosnak nem sikerült jól az időmérő, így csak a tizenhatodik helyről indulhatott, de Quartararóhoz hasonlóan sokat profitált a számos bukásból. A hajrában a negyedik helyen motorozott, közvetlenül a francia versenyző mögött, és bár nézelődött, komoly támadást nem intézett ellene. Igaz, ennek részben a saját tévedése volt az oka.

Simon Patterson, a The-Race.com elismert újságírója ugyanis az X-en arról számolt be, hogy Pedrosának nem tűnt fel, hogy milyen pozícióért harcol. A 38 esztendős pilóta – a büntetésről akkor még mit sem sejtvén – kijelentette, úgy érzi, ezen információ hiánya egy dobogótól fosztotta őt meg. Viccesen hozzátette, hogy öregszik, és meg kell igazítania a szemüvegét.

Akármi is lesz a főfutamon, Pedrosa így ismét emlékezeteset alkotott azok után, hogy a tavalyi két szabadkártyás szereplése alkalmával is szép eredményeket ért el. A 31-szeres MotoGP-futamgyőztesnek egyébként csapata úgy is gratulált, hogy akkor még bőven abban a hitben voltak, hogy nem lett meg a harmadik hely.

Nem Quartararo volt az egyetlen, akit hasonló okokból megbüntettek. Raúl Fernández a hatodikról a tizenkettedik helyre zuhant vissza, aminek következtében Marc Márquez, Augusto Fernández, Miguel Oliveira és Joan Mir eggyel több pontot szerzett, mint ahogyan azt az eredeti sorrend diktálta volna. Fabio Di Giannantoniót, Jack Millert és Álex Rinst szintén szankcionálták, de ez a pontszerzés szempontjából nem számított.