back to top
2024. május 30. 12:37
KezdőlapMotoGPMarc Márquez: A végső szakaszban vagyok

Marc Márquez: A végső szakaszban vagyok

Marc Márquez a saját szemszögéből értékelte a jerezi MotoGP-tesztet. A nyolcszoros világbajnok kiemelte, hogy mostanra már elég jól tudott alkalmazkodni a Ducatihoz.

Hétfőn rendezték meg az idei első szezon közbeni kollektív MotoGP-tesztet, amelynek a jerezi versenypálya adott otthont. A gyakorláson a két japán gyártó pilótái mellett Marc Márquezt is kiemelt figyelem övezte. A spanyol pilóta a tavalyi idény végén tizenegy év után elhagyta a Hondát, és átült a Gresini Ducatijára. Márqueznek így minden ilyen alkalmat meg kell ragadnia, hogy folytassa az alkalmazkodást a számára új motorhoz. Viszont elmondása szerint végre elért ennek a folyamatnak az utolsó fázisához.

Di Giannantonio volt a leggyorsabb Jerezben a Honda és a Yamaha nagy napján

„A malajziai és a katari teszthez képest most teljesen más kijelentéseket tettem – nyilatkozta Márquez a jerezi gyakorlás után. – Azoknál még nem alkalmazkodtam a motorhoz, kétségeim voltak, és bizonyos dolgokra csak »talán igent«,vagy »talán nemet« tudtam mondani. Mostanra viszont már nagy lépéseket tettem meg, és a visszajelzéseim nagyon pontosak lettek. Éjszaka és nappal az akkori helyzet a mostanival összehasonlítva. Ez pedig a technikusoknak is segít kiismerni a vezetési stílusomat.”

„Most már jobban ismerem a motort, jobban tudom vezetni, és jobban tudom az előnyömre fordítani a jó tulajdonságait – folytatta. – Ma már nincsenek kétségeim, mivel tudjuk, hogy milyen irányt kell követnünk. Az első két teszt és az eddigi versenyek alatt alig változtattunk a beállításokon, ugyanis mindig azt mondtam, hogy előbb alkalmazkodnom kell a motorhoz. Portimãóban kitapasztaltam, hogy hol van a határ. Most pedig a végső szakaszában vagyok az alkalmazkodásnak, és innentől minden a beállításokról szól. A csapatom segít nekem eltüntetni a gyengeségeimet anélkül, hogy veszélyeztetnénk az erősségeimet.”

Marc Márquez: Az alkalmazkodásnak vége, az élmezőnnyel táncolok

A jerezi teszt első óráiban egészen sokáig Márquez állt az élen, végül az ötödik helyen fejezte be a gyakorlást. A nyolcszoros világbajnoknak azonban nem csak a minél jobb idők hajszolásáról szólt a körözés. „Kipróbáltam néhány olyan alkatrészt, amelyeket a gyári pilóták már használnak – árulta el. – Amikor gyors vagy, és konzisztens köridőket tudsz futni, akkor jóval egyszerűbb tesztelni az ilyen dolgokat. Azt hiszem, hogy ez a teszt segíteni fog abban, hogy jobbá váljak. A dolgok most már inkább úgy mennek, ahogyan én dolgozom. Gigi Dall’Igna [a Ducati versenyrészlegének vezérigazgatója – a szerk.] és mások eljöttek hozzánk a bokszba, hogy segítsenek minket, ez egy produktív nap volt.”