back to top
2024. október 08. 14:08
KezdőlapMotoGPLorenzo: Rossi fülét-farkát behúzva tért vissza a Yamahához, hogy tanuljon tőlem

Lorenzo: Rossi fülét-farkát behúzva tért vissza a Yamahához, hogy tanuljon tőlem

Jorge Lorenzo szerint Valentino Rossi féltékenységből és büszkeségből igazolt a Ducatihoz, majd amikor visszatért, elfogadta a második számú versenyző szerepét. A három nap híján 37 éves exversenyző hozzátette, a kilencszeres világbajnok később megerősödött, és ekkor ismét elkezdték utálni egymást.

A gyorsaságimotoros-világbajnokság mindenkori királykategóriájának történetében volt néhány emlékezetes rivalizálás csapattársak között, de a legismertebb talán a Valentino Rossi és Jorge Lorenzo közötti háborúskodás. Ez utóbbi nem túlzó, hiszen első korszakukban annyira elmérgesedett a viszony, hogy a Yamaha felhúzott egy falat a két pilóta garázsa közé.

Az olasz és a spanyol versenyző 2008-ban lettek csapattársak, amikor utóbbi rögtön a gyári Yamaha színeiben mutatkozott be a MotoGP-ben. Bár harmadik futamán megszerezte első futamgyőzelmét, és vezette a tabellát, abban az évben még nem jelentett veszélyt Rossi vb-címére. Egy évvel később már négy futamgyőzelemmel közvetlenül az akkor kilencszeres világbajnokká váló motoros mögött zárt a második helyen, 2010-ben pedig le is győzte a mugellói balesete miatt négy versenyt kihagyni kényszerülő vetélytársát, aki ezután eligazolt.

„Amikor elhagyta a Yamahát a Ducatiért, féltékenységből ment el, mert 2010-ben megnyertem az első [királykategóriás] világbajnoki címemet, és féltékenységből azt mondta a Yamahának, hogy »vagy Lorenzo, vagy én« – jelentette ki Lorenzo a Jordi Wild néven ismert spanyol YouTuber podcastjában. – A Yamaha pedig azt mondta, hogy »szeretnénk, ha maradnál, de ha választásra kényszerítesz, akkor menned kell«. Büszkeségből átment a Ducatihoz, volt két nagyon rossz idénye, akkor jobban kijöttünk egymással.”

Rossi „olyan volt, mint egy isten” Lorenzo szerint

Valóban, Rossi 2011-ben és 2012-ben egyszer sem tudott futamot nyerni, és dobogóra is csak háromszor állt, a tabellán pedig előbb a hetedik, majd a hatodik helyen zárt. Mindezt úgy, hogy 1997 óta kivétel nélkül mindig az első háromban végzett. 2013-ban aztán visszatért a Yamahához, de Lorenzo akkor már kétszeres világbajnok és nem mellesleg címvédő volt, vagyis jelentősen megváltoztak az erőviszonyok.

„Két nagyon rossz szezon után egy olyan motorral, amelyhez soha nem alkalmazkodott, a fülét-farkát behúzva tért vissza a Yamahához – idézte fel a 47-szeres MotoGP-futamgyőztes. – Sokkal kevesebbet keresett, és nyilvánosan elfogadta, hogy ő a második számú versenyző, hogy Lorenzo a kétszeres világbajnok, és hogy azért jön, hogy tőlem tanuljon.”

2013-ban aztán Lorenzo az utolsó futamig harcolt a vb-címért, míg Rossi csupán az asseni futamgyőzelemig jutott, 2014-ben viszont már utóbbi zárt a második helyen a mezőnyt letaroló Marc Márquez mögött. 2015-ben aztán ismét összecsaphattak a végső győzelemért, amiből ugyan végül Lorenzo jött ki győztesen, de sokáig Rossinak állt a zászló.

Ebben az időszakban ismét kiéleződött közöttük a konfliktus, de mára rendeződött a viszony, alighanem végleg. „Erősebb lett, átvette a csapat irányítását, és már ötven-ötven százalékon álltunk – emlékezett vissza a spanyol exmotoros. – Ekkor kezdtük újra utálni egymást. Minél távolabb, annál jobb. Most, hogy visszavonultunk, meghívott a Ranch-ára. Sokkal jobb.”