back to top
2024. június 20. 14:06
KezdőlapMotoGPAcosta nagy lelkesedéssel várja a Katalán Nagydíjat, pedig „frusztráló” volt a Le...

Acosta nagy lelkesedéssel várja a Katalán Nagydíjat, pedig „frusztráló” volt a Le Mans-i hétvégéje

Pedro Acosta nyilatkozott az előttünk álló hétvégén sorra kerülő barcelonai Katalán Nagydíjról.

Karrierje ötödik MotoGP-fordulója is tartogatott valami újdonságot Pedro Acostának, hiszen a Francia Nagydíj főfutama volt az első királykategóriás viadala – legyen szó sprintről vagy főversenyről –, amelyen nem jutott el a célvonalig. A harmadik körben ugyanis Aleix Espargaróval és Fabio Di Giannantonióval összecsapva elesett a 8-as kanyarban. Nem véletlen, hogy az újonc már az előttünk álló hétvégén sorra kerülő Katalán Nagydíjra koncentrál.

„A Le Mans-i hétvége kissé frusztráló volt, hiszen ahogy már mondtam, a motor készen állt arra, hogy a győzelemért menjünk – nyilatkozta Acosta. – De így csak még több lelkesedéssel és világos tervekkel fogok megérkezni Barcelonába. Megpróbálok egy jó pénteket összehozni, aztán szombaton folytatni, és végül vasárnap befejezni. Majd kiderül, hogyan fogjuk kezelni a gumikat egy olyan pályán, amelyen kevés a tapadás, szerencsére az első öt fordulóban már sokat tanultam erről a témáról… Mindezek ellenére nagyon várom már a hétvégét, és azt, hogy lássam, hogyan festik vörösre a GasGas szurkolói a lelátókat!”

Acosta szerint motorja készen állt a győzelemre, de néhányan „furcsa dolgokat csináltak a pályán”

A GasGas csapatfőnöke, Nicolas Goyon is megszólalt. „A főfutamon elszenvedett korai bukásáig úgy állt, hogy ő lesz egyetlen versenyző a mezőnyből, aki idén addig minden sprinten és főfutamon pontot szerez. Ez pedig nagy dolog egy újoncnak! Tisztában vagyunk vele, hogy nem volt túl boldog az esése miatt, de hát ez is része a tanulási folyamatnak itt, a királykategóriában. És Pedro így remélhetőleg még jobban akar majd teljesíteni ezen a hétvégén.”