back to top
2024. június 23. 04:54
KezdőlapMotoGPFőnöke szerint a doppingoláson kapott Iannone megérdemli, hogy újra MotoGP-pilóta legyen

Főnöke szerint a doppingoláson kapott Iannone megérdemli, hogy újra MotoGP-pilóta legyen

Denis Sacchetti szerint Andrea Iannone egy csúcskategóriájú pilóta, és még azt is megérdemelné, hogy megint a MotoGP-ben versenyezhessen. Viszont a Go Eleven csapatfőnöke szerint azt sem lehet kizárni, hogy az olasz pilóta náluk marad.

Az idei szezonban négy évnyi kihagyás után tért vissza a versenypályára Andrea Iannone. A korábbi MotoGP-pilótát 2019-ben tiltották el doppingvétség miatt, de a büntetését mostanra letöltötte, és idén a Ducati egyik ügyfelének, a Go Elevennek a színeit képviseli a Superbike-világbajnokságon. Az idény eddig részében pedig nagyszerű teljesítményt nyújtott, az első három forduló alatt kétszer is felállhatott a dobogóra, a tabellán pedig a hatodik helyet foglalja el.

Iannone drámai szavai: Az egész életem odaveszett, olyan volt, mint egy nagy baleset

Nem véletlen, hogy nem is csak egy alakulattal már szóba hozták, többek között a Ducati és a BMW gyári istállójával is. Viszont azt sem lehet teljesen kizárni, hogy jövőre visszatér majd a MotoGP-be, az olasz Sky Sports szerint a Yamaha kerülhet olyan helyzetbe, hogy elgondolkoznak a leigazolásán. Iannone az eltiltása előtt hét szezont húzott le a királykategóriában, négyet a Ducatinál, kettőt a Suzukinál, az utolsót pedig az Apriliánál. Ezalatt egy futamot tudott megnyerni, és még tíz másik alkalommal felállhatott a dobogóra. A legjobb eredményét a bajnokságot tekintve 2015-ben érte el, amikor ötödikként zárt. A Go Eleven csapatfőnöke, Denis Sacchetti szerint pedig újra meg kellene kapnia a lehetőséget.

„Szerintem ő egy csúcskategóriájú versenyző. Andrea egy igazán tehetséges pilóta, és szerintem megérdemli, hogy kapjon egy gyári csomagot a Superbike-világbajnokságon, ahogy azt is megérdemli, hogy a MotoGP-ben versenyezzen – nyilatkozta Sacchetti a Superbike-vb hivatalos honlapjának. – Úgy gondolom, most majd el kell döntenie, hogy mit szeretne csinálni a pályafutása szempontjából.”

„De van egy olyan opció is, hogy nálunk marad. Mi egy évre írtunk vele alá, egy második évre szóló opcióval. Először azt kell eldöntenie, hogy elfogadja-e a mi ajánlatunkat vagy sem. Ez pedig attól függ, hogy mit akar csinálni. Ha nálunk akarna maradni, akkor nagyon boldogok lennénk, szerintem elég jó eredményekért tudunk küzdeni, még akkor is, ha csak egy szatellitcsapat vagyunk a Ducati kiváló támogatásával. Szerintem eléggé versenyképesek vagyunk ahhoz, hogy az összes futamon a dobogós helyekért harcoljunk. De hát nem is tudom. A jövője nem rajtunk múlik, hanem önmagán és a Ducatin, illetve talán más gyártókon is, amelyek sokkal nagyobb erőt képviselnek, mint mi! De úgy hiszem, hogy a MotoGP-ben is lehetnek opciói – tette hozzá. – Minden nap hoz valami újdonságot, minden nap megváltozik valami.”

Maga az érintett is megszólalt. „Most a bajnokságra akarok koncentrálni. Valamikor Misano után döntök majd a jövőmről. Először is azt kellene eldöntenem, hogy maradok-e a Superbike-világbajnokság mezőnyében vagy sem” – vázolta fel Iannone.

Iannone „érzi” az érdeklődést, a jövőben már egy gyári csapatnál akar majd versenyezni