back to top
2024. június 16. 05:38
KezdőlapMotoGPA hasonló cipőben járó Lewis Hamilton is megszólalt Marc Márquez átigazolásáról

A hasonló cipőben járó Lewis Hamilton is megszólalt Marc Márquez átigazolásáról

Lewis Hamilton lelkesen fogadta a hírt, miszerint Marc Márquez jövőre a gyári Ducatinál fog versenyezni. A hétszeres Forma–1-es világbajnok a Liberty Media érkezését is izgatottan várja.

Könnyen lehet, hogy a héten jött az év legnagyobb szenzációja a MotoGP-ben, már ami az átigazolási piacot illeti: Marc Márquez a gyári Ducatihoz igazol, és ő lesz a mostani címvédő, Francesco Bagnaia csapattársa. A hír pedig nem csupán a kétkerekű motorsport kedvelőit mozgatta meg, hanem például Lewis Hamiltont is.

Hivatalos: Marc Márquez a Ducati gyári csapatához igazol

A Mercedes Forma–1-es versenyzőjét már csak azért is érdemes volt megkérdezni, mert nagyon hasonló cipőben jár: jövőre ő is a legjobb olasz márkánál, a Ferrarinál folytatja pályafutását, amelynek színe ráadásul szintén vörös. Mindezt a jelenlegi mezőny legeredményesebb tagjaként, vagyis az ő átigazolási híre sem csak a saját sportágán belül kavarta fel az állóvizet.

Marc Márquez már tavaly elhatározta, hogy be kell kerülnie a Ducati gyári csapatához

„Ez fantasztikus – nyilatkozta az F1-es Kanadai Nagydíj hétvégéje előtt. – Hihetetlenül jó. Menő lesz Márquezt a [gyári] Ducatin látni. A Ducati mindig is nagyon menő motor volt. Szerintem egy sportoló, egy pilóta szemszögéből nézve… Talán néhányan hasonló helyzetben vannak: amikor hosszú-hosszú ideje egy munkahelyen dolgoznak, nagyszerű valami újban benne lenni, új környezetben, új asztallal, új emberekkel, velük együtt dolgozni, és új kihívásokkal szembesülni. Emellett ott vannak azok a dolgok, amelyek elbizonytalanítják az embert, például nem tudja, hogyan fog beilleszkedni egy új környezetbe. Ugyanakkor ez izgalmas, és nagyszerű, amikor befogadják egy új helyen. Szóval igen, szerintem ez nagyon menő. Alig várom, hogy azon a motoron lássam.”

A Ducati elárulta, hogyan reagált Bagnaia, amikor megtudta, jövőre Marc Márquez lesz a csapattársa

Márquez és Hamilton között ráadásul nem ez az egyetlen párhuzam. Bár eredményeiknek köszönhetően nyilvánvalóan mindketten saját sportáguk legismertebb tagjai, ugyanakkor a legmegosztóbbak is. Ráadásul pont az olasz szurkolók kifejezetten nem kedvelik őket: a spanyol versenyző a Valentino Rossival történt korábbi rivalizálás miatt népszerűtlen arrafelé, míg a brit pilóta egyszerűen csak sokszor tört borsot a Ferrari orra alá.

Marc Márquez elmagyarázta, hogy miért nem fogadta el a Pramac ülését

Bő két hónapja vált hivatalossá, hogy a Liberty Media felvásárolja a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna nagy részét. Az amerikai vállalat 2017 óta irányítja a Forma–1-et, és bár a szurkolók nem minden lépésüket fogadták tetszéssel, az elvitathatatlan, hogy a sorozat és a benne szereplő csapatok értéke jelentősen megnőtt az azóta eltelt időszakban.

Hivatalos: többségi részesedést szerzett a MotoGP-ben a Forma–1-et birtokló Liberty Media

Hamilton ezzel kapcsolatban is megszólalt, és kijelentette, hogy bár a a pályán zajló események minősége kiváló a MotoGP-ben, szerinte van mit ellesni a négykerekű királykategóriától. „Imádom a MotoGP-t, és nagyon izgatott vagyok a sportág jövője miatt – fogalmazott. – Úgy gondolom, hogy sokat fognak tanulni abból, ami a Libertyvel és a Forma–1-gyel történt az elmúlt években, és szerintem rengeteget fognak fejlődni. A versenyzés viszont elképesztő.”

A patás ördögöt vagy az egyetlen menekülési lehetőséget jelenti a MotoGP-nek Amerika?