back to top
2024. június 20. 14:44
KezdőlapMotorsportA nap, amikor Joey Dunlop sírva fakadt

A nap, amikor Joey Dunlop sírva fakadt

2024. június 5., szerda: a nap, amely piros betűs ünnepként kerül be mind a TT történelemkönyvébe, mind rajongók kalendáriumába. Nehéz erről elfogultság nélkül írni vagy beszélni, nehéz szavakba önteni, és nehéz jól megfogalmazni, mit is jelent pontosan. És természetesen nem egy Michael Dunlop iránti rajongás kerül a látómezőbe, hanem sokkal inkább egy TT iránti rajongás, amely a sportnak szól, és nem csupán bizonyos sportolókat helyez előtérbe.

Szerdán végül érezni lehetett, minden más, minden kissé zaklatott. Michael Dunlop már az első kör végén hasított, az előnye pedig tíz másodperc volt. Az északír versenyző koncentrációjáról sokat elárulnak a futam előtti pillanatok.

Új királya van a Man-szigetnek, Michael Dunlop megdöntötte a nagybátyja győzelmi rekordját

Dunlop legtöbbször utolsóként érkezik a rajtrácsra, kínosan kerüli a csapaton kívüli szemkontaktust, és sokszor irányt változtat, ha valaki mégis szólna hozzá néhány kedves gondolatot. Ez az ő módszere, amiért nem lehet elítélni. Tekintete ilyenkor leginkább koncentrációt és vadságot sejtet, kegyelmet nem ismer. Utálja, ha fotózzák. A verseny első két körében végül Rose kertjében landoltam, amely gyakorlatilag a Bray Hill utáni Ago’s Leap szekcióra néz. Dunlop minden alkalommal eszeveszett tempóban érkezett, és kíméletlenül uralta a futamot. Majd nyert. Mire a parc fermébe érkeztek, ott álltam vele szemben. Egészen biztos, hogy más lett volna a nagy motorral megdönteni a rekordot, mégis úgy sejtem, roppant mód boldog volt, hogy végül egy olyan csapattal írt történelmet, amellyel kizárólag a TT idejére egyesül, és tette mindezt egy olyan olasz motoron, amelynek reputációja egykor igencsak jelentős volt a versenysportban.

A projekt mozgatója, Andrea Realini végtelenül boldog volt, Dunlop pedig hagyta megmártózni a dicsőségben. Realinit néhány éve ismerem, amikor először készítettem hosszabb portrét motorjáról, így a futam előtt odaléptem hozzá, és Miklós barátom, Geoff Duke-nak a Gilerával aratott győzelme után megfogalmazott gondolatával biztattam. Ez nagyjából így szól: „Egy brit versenyző káprázatos győzelme egy olasz motoron” – mindig benne van a pakliban. Realini csak mosolygott. Nem sokkal később, a dobogós ceremónia ideje alatt amikor megpillantott, odalépett hozzám, és megölelt. Azt hiszem, az idei TT-nek ezt a pillanatát viszem magammal örökre.

Man-szigeti TT, Michael Dunlop, Supertwin kategória, 1. futam, 2024
Fotó: Guld Péter

Ugyan többen hiányolták, hogy a szervezők nem készültek külön parádéval és nagyobb főhajtással Dunlop számára, de úgy vélem, pontosan tudják, hogy ő kizárólag a saját módszereivel dolgozik, és nem különösebben kívánta volna, ha adott esetben tűzijáték vagy egyéb csinnadratta fogadja. Még a parc fermében volt egy hívása, amelyet végül néhány másodpercben lebonyolított. Időközben azt is megtudtam, hogy Joey fia, Gary és Michael Dunlop, bár unokatestvérek, kapcsolatuk mégis hűvös, így az sem volt opció, hogy egy mély családi rendezvénnyé emelkedjen a ceremónia. Továbbá Dunlop egyébként is a soron következő Supersport-futamra koncentrált. A legnagyobb rizikó egyébként az idei Paton-projektben az volt, hogy Peter Hickman új Yamahája csúcssebességben sokkal jobb, ezért az olasz boszorkánykonyha minden apró trükkjére szükség volt a sikerhez. Emiatt viszont kissé megbízhatatlanná vált a projekt, és mind Realini, mind a szerelők aggódtak, hogy a motor kibírjon három kört ennyire kihegyezett állapotban. Végül azonban minden összeállt.

Az eredményhirdetés után útra keltünk, hogy a soron következő futamot egy Ramsey melletti ugratóból kövessük, végül eleredt az eső, majd kisvártatva ömleni kezdett. Pedig sokat nem jósoltak aznap délutánra. Mégis, amikor Dunlop fellépett a pódiumra, felhők lepték el az eget, a nap ezek közül sejtelmesen fénylett, a szél pedig egyre erősebben fújni kezdett. Tudják, az égbolt megnyílt, ismét.… Végül, amikor fél órával később alig bírta az ablaktörlő, Roland barátommal megállapítottuk: Joey bácsi örömében sírva fakadt.

Man-szigeti TT, Michael Dunlop, Supertwin kategória, 1. futam, 2024
Fotó: Guld Péter

Amennyiben a plexicserével kapcsolatban még bárkit kérdések feszegetnek: annyit tudtunk meg, hogy egy Arai-alkalmazott hibázott, ami még szürreálisabbá tette az egészet. Botránynak viszont később sem volt nyoma.

A nap, amikor Joey Dunlop leüzent

A hátralevő futamokat aznapra törölték, ami talán nem is baj, hiszen egy ennyire felfokozott érzelmi állapot mindig nehéz helyzetbe hozza a józan döntéseket. Így a csütörtöki Superstock-futamra a hegyet választottam, megkockáztatva a zord időjárást és a mostoha körülményeket. A hegy viszont nem lenne igazi élmény bőrig ázás és válságközeli állapot nélkül, de végeredményben azért megtisztelt, és kegyes volt hozzám néhány varázslatos pillanattal. Az újabb futamtörlést sem úsztuk meg, mert az oldalkocsisok versenyén történt kisebb baleset felborította a napirendet, és mire a Supersport kategória versenye érkezett volna, a hegyen ismét leszakadt az ég, és újfent törölték a napot. Korábban viszont megtartották végre a Superstock kategória versenyét, amelyre már nagyon sokan vártak.

Emlékszem, még a hét eleje környékén kávéztam egy ír újságíróval, aki egyértelműen azon a véleményen volt: Davey Todd egyetlen esélye, hogy megszerezze élete első győzelmét, a Superstock kategória lehet. Kissé kétkedve fogadtam, hiszen azzal is tisztában volt mindenki, hogy Hickman pont ezzel a motorral döntötte leginkább a rekordokat a tavalyi évben, így idén is otthonosabban mozgott rajta, mint esetleg a Superbike-motoron. Az írek szeme és motorsportban eltöltött közel százéves tapasztalata ugyanakkor tiszteletet parancsol, így Todd debütáló győzelme mégsem volt ördögtől való. Ettől függetlenül talán mégis sokakat meglepett, hiszen tudjuk, hogy fejlődése konstans és kiszámítható volt az elmúlt években, arra talán kevesen számítottak, hogy nemcsak dobogóra, hanem győzelemre is érett. Eredményét tovább fényesítette, hogy tette mindezt a D-Day nyolcvanadik évfordulóján, ami kiemelkedő jelentőséggel bírt a britek számára.

Továbbá nem szabad megfeledkeznünk a csapatról sem, hiszen az előző cikkben elemzett TAS Racing nagy visszatérését is láthattuk egyben. A legendás Hector Neill alapította, jelenleg fia, Philip által menedzselt északír csapat az utcai versenyek egyik kiemelkedő alakulata volt az elmúlt húsz évben, mégis a közelmúltban kissé másodhegedűssé váltak Hickman berobbanásával, mert a BMW érthető módon inkább neki biztosította a gyári támogatást. Ezért sokan attól tartottak, hogy a TAS Racing teljesen kikerülhet az első körös státuszból. Todd átcsábításával viszont óriási stratégiai lépést tettek a jövőre nézve, mert neki köszönhetően a gyár az idei évben elvileg hasonló feltételekkel és támogatással látja el őket, mint az FHO Racing Teamet, aminek gyümölcse, úgy tűnik, rekordidővel érett be. Todd a tőle megszokott precizitással motorozott, tempója pedig valóban tiszteletet parancsolt, így győzelmével új versenyzőt köszönthetünk az elit táborban. Eddig ugyan megannyi dobogós helyezést láthattunk tőle, de azt is tudjuk, hogy a győzelem egy teljesen más dolog.

Az idei TT legnagyobb, és legmegdöbbentőbb híre pedig sajnos csütörtök este robbant, amikor a helyi hős, Conor Cummins bejelentette, hogy nem folytatja az idei küzdelmeket. Tény, hogy a manxi versenyző nem kezdett fényesen, viszont azt is érezhettük, hogy ebből most több hiányzik, mint az előző években. Cummins általában mindig egy mérsékelt, mégis magabiztos fejlődésen esett át a korábbi években a két hét alatt, ezért is volt sokszor egyértelmű a bennfentesek számára, hogy ha a győzelem nem is, néhány dobogó mindig borítékolható volt számára. Ugyanakkor a tavalyi betegsége, amikor szintén menet közben kellett feladnia a TT-t, alaposan megtépázta az önbizalmát, és valahogy nem akartak összeállni a dolgok. Bejelentése ugyanakkor azért is lepett meg, mert szerda este tettünk egy kört a pályán, és megálltunk a legendás Ballaugh-i Raven Pub-ban, ahol Cummins családjával vacsorázott. Nem tűnt elesettnek, sőt, kiegyensúlyozott és vidám volt, amely minden bizonnyal csak a felszín lehetett. Mégis nagyon sajnálom, mert nem vitás, hogy a TT egyik legszimpatikusabb versenyzője. Karrierjéről bővebb tájékoztatást csak későbbre ígért.