back to top
2024. június 17. 02:10
KezdőlapMotorsportA nap, amikor Joey Dunlop leüzent

A nap, amikor Joey Dunlop leüzent

Vannak pillanatok, amikor az égbolt nyitva áll. Talán már hallották Önök is, így nem lepődnek meg azon sem, ha megemlítem néhány gondolat erejéig. Mert az idei Man-szigeti TT első, szombati versenynapján bizony nyitva állt. Ehhez kétség sem férhet. Ezzel szemben vasárnapra minden megváltozott, és a biztosnak tűnő rekorddöntés aznap elmaradt. A nap sütött, az átjáró viszont bezárt, így amit a sors az egyik kezével átadott, a másikkal elvette.

Talán már sejthetik, hogy Michael Dunlopról beszélek, és arról a misszióról, amellyel 2024-ben a szigetre érkezett. Ez pedig nem más, minthogy megdöntse nagybátyja, a legendás Joey Dunlop, huszonhat győzelemből álló rekordját. A hektikus edzéshetet követően óvatosan jósolt már bárki is a szombati napra, amikor az idei TT első versenyeit futották. A hagyományokkal szakítva a Superbike helyett a Supersport kategóriával indítottak, amelynek várható küzdelmei masszív izgalmat sejtettek. A géposztálynak valójában négy nagy esélyese volt: Dunlop, Peter Hickman, Davey Todd és Dean Harrison. Az pedig a különlegessége, hogy ők négyen mind új motorral tervezték a rajtot. Ezt a sormintát borította Dunlop, aki hétközben visszacserélte az új Triumph-ot a tavalyi R6-os Yamahára, amelynek okai azóta kikristályosodtak.

Dunlop motort váltott, Hickman pedig továbbra is a leggyorsabb a Man-szigeti TT-n

Szombat reggel verőfényes napsütésre érkeztünk, amely kitartott egészen a verseny kezdetéig. 13 óra környékén viszont sötét felhők gyülekeztek Írország felől, a Braddan Bridge-i pályabírókkal pedig egymást hecceltük a napszemüveg létjogosultságáról. A rajt csúszott egy órát, a felhők nem mentek el, az égbolt sejtelmes maradt. Néha ugyan kacsintott egyet a napsugár, mégis úgy tűnt, mintha az ég átölelt volna bennünket. A rajt után aztán Dunlop csak a harmadik helyen haladt, viszont olyan tempót motorozott, hogy a harmadik körben már tőle zengett a hangosbemondó. Megállíthatatlan és kegyetlen volt, csaknem, mint a logójára emlékeztető dühöngő bika. A negyedik kör végén már mindenki tudta, másnak nincs esélye, „csak” célba kell érni. Néhány perccel később Michael Dunlop történelmet írt, és megszerezte huszonhatodik győzelmét, mellyel beállította Joey Dunlop hallatlan rekordját. Braddan pályabírói sírtak, a közönség szintén, ahogy én is, miután elvonultam a templomkertbe, és leültem egy padra a százötven éves sírok közé. Az égbolt továbbra is nyitva állt, az átjárás szívszorítóan áthatott mindent. Dunlop, aki érzékeny lelkét eddig mindig elrejtette, könnyeivel küszködött, a dobogón pedig sapkáját az ég felé tartotta, és biccentett egyet, így üdvözölve Joey nagybátyját, testvérét, Williamet, és édesapját, Robertet. Ott álltak vele a dobogón, ez egészen biztos, hiszen ez a TT, ahol másként nem lehet. Ezen a versenyen nem kizárólag a technikáról szól minden, hanem az életről és a szellemről egyaránt.

Azonban sejtem azt is, hogy mind a közönség, mind az olvasók soraiban akadnak olyanok, akik kevésbé nyitottak a megmagyarázhatatlanra, és szeretnének kapni minderről némi technikai alátámasztást, betekintést a materializmus világába. Nos, a következő bekezdések inkább hozzájuk szólnak. Némi beszélgetés és kutatómunka után sikerült kideríteni, mi okozta Michael Dunlop motorcseréjét a Supersport kategóriában, és miért nyújtott a vártnál gyengébb teljesítményt Peter Hickman a Triumph-fal, azok után, hogy elvileg minden jól alakult számára az edzéshéten.

A választ minden bizonnyal az elektronikai szoftverben kell keresnünk, miután néhány versenyző már a jövő évi, Supersport-világbajnokságra vonatkozó szabálymódosításokat figyelembe véve építette motorját a hatszázasok versenyére. A döcögős átállás pedig úgy tűnik, leginkább a Triumph-okat érintette. Az új, egységes szoftvereket beszállító cég egyébként a Solo Engineering Ltd. A módosításra pedig sokak szerint azért volt szükség, hogy a különböző hengerszámból fakadó eltérő teljesítménygörbék kiegyenlítődjenek.

Biztos visszajelzést erről nem kaptunk, mégis mindenki úgy sejti, hogy a finomhangolás útvesztőiben Dunlop is elveszett, ezért választotta inkább a tavalyi motort. Ugyanakkor érdekes adalék, hogy míg Hickman végig sebességhiányra és a motor gyengeségére panaszkodott – a végsebessége nagyjából hét-nyolc mérfölddel maradt el az élmezőnyétől –, addig Jamie Coward motorja, amely szintén az ő műhelyében készült, gond nélkül üzemelt, és Coward egy egészen más jellegű technikai hibáig a dobogóért küzdött.

Gyorshajtáson kapták a Man-szigeti TT versenyzőjét, egy szurkolótól kölcsönkapott motoron

A második, valamint a harmadik helyen végül a másik két favorit, Todd és Harrison osztozkodott. Kettejük jó teljesítményére ugyan sokan számítottak, mégis az új motor-effektus esetükben is kérdőjel maradt. Harrison harmadik helye a hatszázas Hondával minden bizonnyal megnyugtató lehet a gyár számára, miután ismét piacra dobták a sokak által kedvelt, megbízható modellt, és a gyári csapat újfent indított motort a Supersportban, amelyre évek óta nem volt példa.

Todd viszont nemcsak bemotorozott a második helyen, hanem próbált nyomás helyezni Dunlopra, és ha megközelíteni túlságosan nem is tudta, mégis nagyon szépen teljesített, hiszen mögötte tíz másodpercen belül ért célba. Todd és a Ducati jó párosításnak bizonyult, még annak ellenére is, hogy a brit versenyző eddig soha nem versenyzett V2-es motorral. Azt már a NorthWest 200 után is sejthettük, hogy passzolnak egymáshoz, arra viszont talán kevesen számítottak, hogy a TT-n is képesek lesznek villantani. Tekintettel arra, hogy az itáliai gyár számára a Man-szigeti Tourist Trophy egy valódi unikornis, és sokan úgy vélték, a kihegyezett versenytechnika nem eléggé megbízható ide. Nos, Todd erre cáfolt rá alaposan, és neve minden bizonnyal felkerült a bolognai gyár karácsonyi listájára, hiszen dobogójával mégis maradandót alkotott.

A Panigale 955 V2 iszonyatos hangorkánnal hasított végig a pályán, a dübörgést pedig még másodpercekkel a motor eltűnése után is hallani lehetett. Néhány háttérinformációra viszont a csapatfelállással kapcsolatban is sikerült szert tenni. A hivatalosan Powertoolmate Ducati néven bejegyzett alakulat minden bizonnyal a TAS Racinghez (a TT egyik legnagyobb hírnévvel bíró alakulata, amelynek nevéhez megannyi győzelem fűződik) tartozik, miután a Powertoolmate elektromos szerszámgépeket forgalmazó kereskedőház egyben a Milwaukee termékeinek is a hivatalos forgalmazója, amely pedig a TAS Racing főszponzora. Így fény derült arra is, miként lehet Davey Todd főmérnöke mindkét csapatnál a legendás Stewart Johnstone, akivel még 2016-ban készítettem interjút, amikor Guy Martin a csapat versenyzője volt. Johnstone egyébként az Egyesült Királyság egyik legtapasztaltabb, legnagyobb tudású mérnöke, aki szabadidejében mintakertet és tyúkudvarokat épít, azon túl pedig, hogy a TAS Racing egyik legkiemelkedőbb szakembere, olyan versenyzőket juttatott el a Superbike-világbajnokságra még a legendás GSE Ducati csapat színeiben, mint Troy Bayliss és Neil Hodgson. Ezért szakmai berkekben sokan úgy vélik, ha valahol, a második Supersport-futamon Todd-nak akár egy győzelemre is lehet esélye, ismerve Johnstone V2-es motorokkal szerzett tapasztalatát.

Majd következett a vasárnap, amikor az égbolt bezárt. Mert bármennyire is szeretnénk, vannak megmagyarázhatatlan pillanatok és körülmények, amelyekre technikai válaszokat adni, és nyomatékgörbét felállítani nem lehet.

Egyetlen versenyt terveztek a szervezők vasárnapra, ez volt a Superbike, az ezres nagyvadak elit küzdelme. Az edzéshét eredményeit vizsgálva megállapíthattuk, hogy Hickman továbbra is dominál, a többiek pedig épphogy mögötte, mégis a nyomában loholnak. A bukmékerek viszont egyöntetűen úgy vélték, az FHO BMW versenyzője maga mögé gyűri a szombati fiaskóját, mivel bizonyítaná, a nagyok között továbbra is vele kell leginkább számolni. Akadtak viszont olyanok is, akik inkább Michael Dunlopot tartották az esélyesebbnek, mert hiába teljesített gyengébben az edzéseken, a szombati győzelem olyan epikussá tette a hangulatot körülötte, hogy úgy gondolták, ebben a módban nincs ki megállítsa.

Dunlop a Superbike-versenyre szintén két motorral készült: elhozta tavalyi, jól kiforrott Hondáját, valamint az idei, modellfrissítésen átesett változatot. A futam előtti műszaki szemlére érkező motoron egyébként háromkörös abroncsok voltak, miután Dunlop, John McGuinnesshez hasonlóan nem különösebben kedveli a friss slickeket a rajt után. A levegőben ismét feszültség tombolt, és érezni lehetett, Dunlop nem szeretné a véletlenre bízni a rekorddöntést, és szeretne mielőbb túlesni az érzelmi csúcsponton, ennek megfelelően már a kezdésnél lelépte a mezőnyt, és olyan eszeveszett tempóban repült a St. Ninian kereszteződésben, mint a mezei egérre vadászó sólyom ebédidőben. Négy kör után tizenöt másodperces különbséggel vezetett Harrison előtt, amikor kiálltak a második tankolásra, kerék- és plexicserére. Utóbbi egy olyan művelet, amelyet korábban már több ezer alkalommal megcsináltak hiba nélkül az elmúlt tizenöt évben, amely mindenkinek a kezében volt, és általában olyan természetességgel abszolválták, mint más a levegővételt. Nos, ezen a ponton jött a hibafaktor. Dunlop Arai márkájú sisakot használ, amelynek valóban trükkös cserélni a plexijét, mégsem gondolom, hogy egy hasonló hiba kódolva lett volna. Néhányan végigfotózták az eseményeket, és a képeket kielemezve este arra jutottunk a sajtószobában, hogy a csere után nem történt meg az Arainál szokásos kattintás és mozdítás, amikor a plexi a sisak mindkét oldalán a helyére pattan.

Ennek elmulasztásakor nem lehet megfelelően visszapattintani a pleximechanikát takaró műanyagot, amely már a bokszból kifelé lógott Dunlopnál, majd, amikor elhagyta a bokszutcát, és gyorsított, a plexi is lebillent. Mindez pont előttem történt. A többi pedig már csak történelem. Az égbolt vasárnapra bezárt, a negyedik kör után pedig még a nap kisütött. Dunlop félreállt, káromkodások közepette rögzítette a plexit, majd újra elindult, és a negyedik helyen befejezte a versenyt. Ezen a ponton többen úgy vélték, Joey bácsi üzent neki, és jelezte, hogy fő a türelem. És ha valaki azt feltételezné, hogy Dunlop estig a lezárt sátorban ült a parc fermében, tévedett. Fél órával az esetet követően már saját szerelősátrában dolgozott, igaz, zárt ponyva mögött, és az előző napi győztes motor blokkja már darabokban volt. A plexit cserélő csapattag a fejét fogva egy széken ült, miközben főnöke, aki egyben a versenyző is, épp egy csavarhúzót kért földön térdelve. Mindeközben megérkezett a sátorba az Arai technikusa, akinek Dunlop türelmesen elmagyarázta, miért kellene változtatni a mechanikán.

Ezzel párhuzamosan Hickmant ünnepelte a közönség egy része, aki kisírt szemekkel szállt le motorjáról, miután óriási felzárkózást bemutatva mind Toddot, mind Harrisont utolérte, és nyert. Megszerezve ezzel tizennegyedik győzelmét, amellyel utolérte a dicsőségfalon a legendás Mike Hailwoodot. Hickman elmondta, aki itt nyerni akar, annak először be kell fejeznie a versenyt, mert ez nem egy sprint, sokkal inkább egy endurance küzdelem. Megtudtuk azt is, hogy a BMW hátsó lengővillájával küzdött az edzéshéten, de a csapat remek munkát végezve győztes motort tett alá a versenyre. Todd és Harrison eközben kissé csalódottak voltak, pedig azért jól debütáltak új motorjaikkal az első nagykategóriás futamon. Hétfő szünnap, kedden viszont folytatódik minden, ha az időjárás is kegyes lesz.

Man-szigeti TT, 2024, Peter Hickman
Fotó: Guld Péter

Az alábbi linken továbbra is minden futamot élőben nézhetnek, vagy követhetik a TT YouTube-csatornáját.