back to top
2024. november 21. 22:12
KezdőlapHírekA nap, amikor Michael Dunlop bugyihoz hasonlította motorja villáját – beszámoló a...

A nap, amikor Michael Dunlop bugyihoz hasonlította motorja villáját – beszámoló a Man-szigeti TT-ről

A 2023-as TT véget ért, így annak, aki nem hallgatta élő közvetítésünket, készítettünk egy rövid összefoglalót a történésekről.

Ha összegezni kellene a 2023-as Man TT-t, azt mondanám: klassz volt és megengedő, ugyanakkor megnyugtató, de a méregfoga ismét megmutatta magát. Gondolok itt Raül Torras halálos balesetére, aki sokkal fontosabb volt mindenki számára, mint elsőre azt sokan gondolták. Ő volt a spanyol kapocs, a latin fiú teli élettel, humorral, és megbízhatósággal. Ő volt az a versenyző, aki a megszokott brit, ír, ausztrál közösségen túl biztosította az állandó jelenlétet Európa hispán szegletéből, csakúgy, mint teszi ezt Stefano Bonetti Itáliából, vagy a feltörekvő Pierre-Yves Bian Franciaországból. Ezek a kikacsintások pedig rendkívül fontosak mindenki számára, leginkább a szervezőknek, mert nagyjából azóta szenvednek a rendezvény anglizációjától, amióta Giacomo Agostini bojkottálta azt, és kikerült a világbajnokság naptárából.

Meghalt Raúl Torras, a Man-sziget leggyorsabb spanyol versenyzője

A rajongók száma ettől függetlenül megmaradt, és a TT iránti érdeklődés sem esett vissza, mégis voltak nehezebb évek, amikor küzdeni kellett a túlélésért. A jelenlegi stabilitást és érdeklődést végül a 2000-es évek vége, 2010-es évek eleje hozta meg a rendezvény számára, amikor Guy Martin kamionszerelő, népmesehős, olyan népszerűséget biztosított az utcai versenyeknek, mint Valentino Rossi a MotoGP világának. Ettől függetlenül mindig is fontos volt a sziget számára, hogy az angolszász rajongókon túl nemzetközi mezőny álljon fel, lehetőleg olyan versenyzőkkel, akik stabil résztvevői a TT-nek. Ezért is volt különösen fontos Torras személye az utcai versenyzésben, és emiatt érezték a rendezők, valamint promóterek egyaránt, hogy érdemes felkarolni azokat az ifjú tehetségeket, akik ugyan nem angolszász országból érkeznek, mégis megvan bennük a bugi eléggé ahhoz, hogy adott esetben komolyabb eredményeket is elérjenek. Közéjük tartozik az előbb említett francia Bian is, aki még csak második évében állt rajthoz a Man-szigeten, máris egy Supertwin kategóriás dobogóval is büszkélkedhet. Elképesztő eredmény, sokan talán fel sem fogják, mekkora. Hiszen második alkalommal a versenyzők jelentős hányada örül, ha ritmusban körbe talál a pályán, nem a dobogóért küzd. Az ifjú francia így remek példa azon nemzetközi versenyzők számára, akik eddig úgy érezték, a Man-szigeti TT csak egy olyan belterjes verseny, ahol a briteken kívül más nem rúghat labdába.

Visszatérve azonban a fővonalra, másfél hét után az volt a legnagyobb kérdés, a nagy visszatérőnek, Michael Dunlopnak vajon sikerül beállítani, illetve megdönteni a nagybácsi, Joey 26-os győzelmi rekordját, vagy Peter Hickman ismét formájára talál, és a megszokott módon dominál.

Többen kutatták egyébként a Dunlop-jelenséget, hogy egy ósulis vonalat képviselő utcai versenyző miként volt képes újra talpra állni, és tempót nyerni az utcai versenyzés olyan korszakában, amelyben négy éve kijelentették, megváltozott minden, és a zárt pályás végtelen precizitás elkerülhetetlen.

Man-szigeti TT: háromszor is pumpált, mire megjött a fékerő, de így is második lett Peter Hickman

Nos, két dolog megállapítható. Az elképesztő tapasztalat és a megújulás elkerülhetetlen volt Dunlop ismételt felemelkedéséhez, valamint azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy tizenöt kilós fogyásával eddig nem tapasztalt alázattal látott hozzá az idei felkészüléshez. És természetesen a TT spirituális vonzatát sem zárhatjuk ki, mely szerint feltételezhető – hogy miután elveszítette édesapját és testvérét –, ismét leült édesanyjával, meglátogatta a sírokat, végül pedig alkut kötött a halállal, mert sajnos ebben a műfajban ez másként ritkán megy.

Egyrészt egy olyan tiszta és elhivatott Michael Dunlopot láthatott a közönség, melyet talán még soha, másrészt úgy versenyzett minden egyes futamon, mintha egy professzionálisan összerakott gépezet része lenne. A győzelmek közötti interjúk során kiemelte, csak a következő versenyre összpontosít, a rekord beállítását addig figyelmen kívül hagyja, amíg meg nem érkezik. S hogy a körülmények egyéb feltételeiről se feledkezzünk meg, a szakértőkkel egyetértésben megállapíthattuk azt is, Michael Dunlop öt év után végre sérülés nélkül, egészségesen készülhetett, egy olyan csapattal, a Hawk Racinggel, amelyben tökéletesen megbízik, amely mindig kisegítette, ha bajban volt – emlékezve a tavalyi évre, amikor a TT előtt másfél hónappal szakított Paul Bird ducatis alakulatával, az elmaradt tesztelésekre hivatkozva – és amely ezúttal egy olyan motort készített fel, amelynek megismerésére alsó hangon is volt fél éve.

Így Michael Dunlop egy Honda CBR 1000 RR SC 82-vel állt rajthoz, amelynek műszaki paramétereit mindvégig titkolta. Nemhogy a gumibeszállítót nem fedte fel, azt sem, hogy milyen futóművet használ. Abroncsok terén minden bizonnyal a Metzelert választotta a tavalyi Dunlop-blama után, futómű terén pedig az Öhlinset, de Dunlop idén inkább a saját zsebéből finanszírozott mindent, mert nem akart elszámolni a szponzorok felé, és minden futamon fenntartotta magának a változtatás jogát. Frappáns válaszai egyébként mélyre hatoltak, hiszen amikor Mike Booth megkérdezte tőle, milyen futóművet használ, azt válaszolta: „Én sem kérdezgetem, hogy a feleséged milyen bugyit húzott reggel.”

Utólag kijelenthetjük, a versenyhét hozta a szokásos kiszámíthatatlanságát. Michael Dunlop dominanciája mindkét Supersport- és az első Supertwin-futamon annyira meggyőző volt, hogy sokan már a pezsgőt hűtötték, amikor megérkezett huszonötödik győzelméhez. Ezen a ponton volt még három futam, egy Superstock, egy Supertwin, majd a kékszalagos Senior. Ugyan ki gondolta volna, hogy megfordul a kocka. Az első Superstock-futam Hickman-dominanciája után viszont láthattuk azt is, nem lesz egyszerű a rekord megdöntése. Utólag persze könnyű, de nagyon is egyértelmű volt Mike Booth elszólása, amikor úgy fogalmazott, Dunlopnak óriási szerencse kell ahhoz is, hogy legalább a rekordot beállítsa. Öt győzelemre volt tőle, amikor a szigetre érkezett, négy viszonylag könnyedén összejött, ezért azt az egyet sokan biztosnak vélték, ezzel viszont már nemcsak nagybátyja, hanem Ian Hutchinson, egy hét alatt megszerzett öt győzelmének rekordját is beállította volna. Két legyet egy csapásra, és olyan könnyűnek tűnt minden. Egészen péntekig, amikor minden megváltozott.

Már a keddi, első Superstock-futamon érezni lehetett, hogy Hickman magára talált, a technika sem hátráltatta, és eggyé vált a motorral, végig uralta a futamot, és az utolsó körben csak azért nem futott körrekordot, mert a közönséget szórakoztatta, és egykerekezett. Erre így reagált: „Meglehetett volna az űridő, de ha nem muszáj, nem akarom kipréselni magamból, és felesleges kockázatot sem akarok vállalni.” Csapata minden bizonnyal másként vélekedett, mert csütörtökre kiadták parancsba a kötelező kockázatvállalást, Hickman pedig a TT története során először átlépte a 136 mérföldes körátlagot. Dunlopnak végül beleszólása sem volt a végeredménybe, tisztes távolságból érkezett a második helyen.

Ezen a ponton sokan úgy vélték, ha Hickman ilyen formában motorozott a kevesebb technikai finomsággal bíró stock motoron, a Superbike-kal egészen biztosan verhetetlen lesz. Mégis ott volt a stock után a Supertwin, amelyről mindenki tudta, ez Michael Dunlop versenye. Ezen a ponton pedig szinte mindenki elkönyvelte, ha nagybátyja rekordját nem is dönti meg, szinte biztosan beállítja. A mezőny elrajtolt, Dunlop pedig egészen rövid idő alatt 17 másodperces vezetést épített fel, amikor a hegyen lassulni kezdett, és a Paton műszaki hibával megállt. A sors már csak ilyen, a TT-n pedig végérvényesen. Akadnak megmagyarázhatatlan pillanatok, amelyeket egyszerűen el kell fogadni, nincs mese. Persze nehéz ez, és Dunlop bármennyire is állította, nem foglalkozik a rekorddal, a szombati Senioron láthattuk rajta, alaposan megtépázták az előző napi történések.

Michael Dunlop, Man-szigeti TT 2023
Dunlopnak nem jött össze a rekord (Fotó: Isle of Man TT)

Szombatra szelesre fordult az idő, a körülmények megváltoztak, az aszfalt hőmérséklete is csökkent némileg, és az északkeleti szél háttal fújt Peter Hickmannek a hegyről lefele. Ebben a pillanatban olvadt el Dunlop testsúlycsökkenésből adódó előnye, és változott Hickman száguldó ólomgolyóvá. Már az első körben vezette a Senior versenyt, Michael Dunlop pedig mintha az előző napi kudarc hatása alatt, kissé enerváltan, a helyzettel kibékülve a harmadik helyen motorozott. Nem küzdött az ezüstért, érezhettük, hogy a célba érésen kívül semmi mást nem akar. Hickman óriási győzelemmel zárta így a 2023-as viadalt, Dunlop pedig szívószállal a szájában rágta el a szavakat, így érthetetlen beszéddel és akcentussal mondandója lényege annyi volt, megpróbál elégedetten hazautazni, hiszen lehetett volna eggyel több és eggyel kevesebb.

A Senior futam előtt egyébként mindenkit az érdekelt a legjobban, a stockban elért szuper eredmény után Hickman vajon a gyengébb stock vagy a sokkal speciálisabb, érzékenyebb, nehezen finomhangolható, ugyanakkor erősebb Superbike motorral áll rajthoz. Többen arra tippeltek, meggyőzi a csapatot, és vállalja a biztos motort, miután a Superbike-kal egész héten szenvedett, de úgy tűnik a BMW sportrészlege hozta a döntést, nem a marketingosztály – hiszen a „boltban” megvásárolható motor helyett végül a Superbike-kal küldték csatába. A futam után elmondta, a szombat délelőtti warm upon érezte először a Bray Hill alján, hogy a motor rendben van, így boldogan gurult a Glengrutchery Roadon húzódó rajtrácsra.

A második helyen a hét során mindvégig stabil Dean Harrison végzett, akiről elmondhatjuk, az utcai versenyzés hősévé nőtte ki magát vagabund fiatal éveit követően.

Az ötvenegy éves legenda, John McGuinness hetedik lett, amely egészen elképesztő teljesítmény, csakúgy, mint az öt évet kihagyó, Hickman csapattársaként rajthoz álló, ötödik helyen célba érkező ausztrál, Josh Brookes teljesítménye.

Peter Hickman, Man-szigeti TT 2023
Hickman nyerte a Senior futamot (Fotó: Isle of Man TT)

A legszomorúbb pedig talán a Padgett’s csapat lehetett. Noha nem azért, mert Conor Cummins a Senior versenyen egy váratlan, mindent elsöprő betegség után negyedik lett, hanem mert a végeredmények nem feltétlenül azt mutatták, ahová a csapat sejtette magát a TT előtt. Davey Todd dobogós áttörése szintén elmaradt, miután, minden bizonnyal Cumminstól ő is elkapta a betegséget, és a stock futamon csak úgy tudott rajthoz állni, hogy előtte fél órával még injekciót kapott. A Senior szereplést ennek ellenére szintén vállalta, és bár gyenge fizikai állapotban, mégis a kilencedik helyen érhetett célba. Talán ezért nem szabad soha megfeledkeznünk arról az örök igazságról, hogy a Man-szigeti TT-hez a felkészülésen és a klassz technikai háttéren kívül egy jó nagy adag szerencsére is szükség van. Folytatás egy év múlva, addig is kitartást mindenkinek.