back to top
2025. december 05. 03:02
További
    KezdőlapMotoGPÉlesedik a küzdelem a MotoGP-ben, miközben máris jöhet az első bajnokavatás –...

    Élesedik a küzdelem a MotoGP-ben, miközben máris jöhet az első bajnokavatás – hétvégi menetrend

    A múlt héten debütáló indiai futam után ezúttal egy jól ismert helyszínre látogat a MotoGP, hiszen a Japán Nagydíj következik. Az egyéni világbajnokság tovább élesedhet, de a gyártók között a Ducatinak már most meccslabdája van. Álex Rins a Honda otthonában próbálkozik meg a visszatéréssel, Cal Crutchlow pedig először fog versenyezni idén.

    A múlt heti indiai forduló után következik a dupla hétvége második felvonása, hiszen a MotoGP mezőnye Japánba látogat. Ezúttal egy jól ismert helyszínről van szó, hiszen a pályát a Honda építette még 1997-ben tesztelés céljából. A gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye 1999-ben látogatott el először a helyszínre, 2004 óta pedig a koronavírus-járvány sújtotta 2020-as, illetve 2021-es szezont leszámítva minden évben megrendezték. Minden kategóriát figyelembe véve öt győzelmével Marc Márquez bizonyult a legeredményesebbnek a Tokiótól északra található aszfaltcsíkon, de a MotoGP-ben rajta kívül Jorge Lorenzo és Dani Pedrosa is három diadallal rendelkezik.

    Ami a vonalvezetést illeti, a pálya 4,801 kilométer hosszú, 15 méter széles, és nyolc jobb-, illetve hat balkanyart tartalmaz. A leghosszabb egyenest a 10-es és a 11-es kanyar közötti 762 méteres szakasz képezi, az itteni sebességrekord 317,6 km/h, amelyet Enea Bastianini tart tavalyról. A versenyben futott leggyorsabb kör csúcsát szintén 2022-ben állították fel, Jack Miller 1:45.198 másodperc alatt ért körbe. Az abszolút pályacsúcs viszont még Lorenzo nevéhez fűződik, és egészen 2015-ig kell visszamenni, hiszen ekkor futotta meg az 1:43.790-es időt.

    Bár a húszfordulós idényből még csak a tizennegyedik hétvége következik, máris megszülethet a szezon első világbajnoki címe. A Ducati ugyanis kereken 200 ponttal előzi meg a KTM-et, és további 25-tel az Apriliát. Mindez azt jelenti, hogy ha a sprintfutamot és a főversenyt összeadva legalább 22 egységgel megverik az osztrák gyártót, és legfeljebb 3-mal kapnak ki a noaleiektől, akkor vasárnap ünnepelhetnek.

    Az egyéni összetett viszont annál szorosabbá kezd válni: Francesco Bagnaia Indiában bukott, így azok után, hogy a Katalán Nagydíj sprintfutamát követően 66 pont volt az előnye, mindez most már csak 13 egység, tehát a hétvége befejeztével akár el is veszítheti a vezetést. A címvédő azonban úgy véli, egy éve sokkal nehezebb helyzetben volt.

    „Én vagyok a vad – utalt a vadász és az űzött vad esetére a hétvége előtti sajtótájékoztatón. – Nem érzem, hogy nagyobb lenne a nyomás. A tavalyi év sokkal intenzívebb volt, [a Ducatinak] tizenöt éve hiányzott a bajnoki cím. Most pontosan tudom, hogy ha minden rendben van, akkor a győzelemért harcolhatunk, rosszabb pillanatunkban pedig a második vagy a harmadik helyen végezhetünk. Arra kell koncentrálnunk, hogy tökéletesek legyünk. Mindig versenyképesek tudunk lenni, [úgyhogy] nem aggódom túlságosan.”

    Fájdalmasan odaszúrt Bagnaiának Bezzecchi, aki szinte kizárólag Rossinak tulajdonítja a sikert

    Bagnaia első számú üldözője most már hónapok óta Jorge Martín, aki a sprintfutamot győzelemmel, a főversenyt a második pozícióban zárta, miután utóbbin közel volt a kiszáradáshoz. Azt lehetne gondolni, hogy az elmúlt három hétvége után vérszemet kapott, de a címvédőhöz hasonlóan ő is igyekezett hangsúlyozni, hogy nem gondol a hatalmas tétre.

    „Ugyanazt érzem, mint amiről néhány versennyel ezelőtt beszéltem – fogalmazott. – Élveznem kell a pillanatot, mert ez a karrierem legszebb időszaka. Jó eredményeket érünk el, igyekszünk futamokat nyerni, az edzéseken pedig próbálunk elöl lenni. Ez a helyzet, és úgy gondolom, hogy ha élvezem a pillanatot, akkor a többi is jönni fog.”

    Marco Bezzecchi szintén belátható távolságon van az élen álló kettőshöz képest, hiszen hátránya 44 pont Bagnaia mögött. Múlt héten kirobbanó formában motorozott: vasárnap végtelenül simán nyert, szombaton pedig azok után lett ötödik, hogy a rajtot követően visszaesett a mezőny végére. A 24 éves versenyző egyelőre nem érzi, hogy harcban lenne a végső győzelemért, de ha ez változik, akkor nyilvánvalóan harcolni fog.

    „Nyugodt vagyok, mert jelenleg közöttük zajlik az igazán nagy csata – utalt a mellette ülő Bagnaiára és Martínra. – Én közel vagyok hozzájuk, de nem elég közel. Természetesen, ha a végéig közelebb tudok kerülni, akkor megpróbálok a legjobb tudásom szerint küzdeni ezért, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Momentán viszont csak élvezni akarom a hétvégét, és legalább a következő három-négy hétvégén közel maradni, utána pedig meglátjuk.”

    Hoppá, Álex Rins közel négy hónap után Japánban visszatér a MotoGP mezőnyébe

    Ami a többieket illeti, a hétvége eddigi legfontosabb híre, hogy Álex Rins visszatér a mezőnybe, miután még júniusban síp- és szárkapocscsonttörést szenvedett a mugellói sprintfutamon. Az LCR Honda versenyzője hangsúlyozta, a mostani röntgenfelvétel nagyon mást mutatott, mint egy hónappal ezelőtt, de így is az utolsó pillanatban hozták meg a némileg váratlan döntést. Hozzátette, még nincs tökéletes állapotban, és ha nagy fájdalmai lesznek az első napon, akkor a továbbiakat nem fogja erőltetni.

    „A pénteki egy tesztnap számunkra – jelentette ki. – Hosszú ideje nem vezettem MotoGP-motort. Meglátjuk, hogyan alakul a délelőtti edzés, aztán eldöntjük, hogy folytatjuk-e vagy sem. [Mi lesz] ha óriási fájdalmaim lesznek? Hosszú volt az idefelé vezető út, de ha fáj, akkor nincs értelme folytatni a motorozást. Az, hogy újra versenyezhetek, nagyon jó hír a számomra. Időbe telik [felvenni a ritmust], ez volt pályafutásom legsúlyosabb sérülése. Nagyon keményen dolgoztam ezekben a hónapokban, edzőterembe és fizioterápiára jártam. [A pénteki] nagy nap lesz számunkra.”

    Azonban, ahogyan ez a szezonnyitó portimãói forduló első napját leszámítva minden alkalommal elmondható, ezúttal sem lesz teljes a mezőny. Azt már a Katalán Nagydíj óta lehetett tudni, hogy Bastianini Motegiben sem fog versenyezni, Indiában pedig Álex Márquez borda-, míg Luca Marini kulcscsonttörést szenvedett, így ők sem lesznek jelen. A gyári Ducati motorosát ezúttal is Michele Pirro pótolja, de rajta kívül egy másik tesztpilóta is ott lesz a mezőnyben: Cal Crutchlow szabadkártyásként idén először fog felülni a Yamahára versenykörülmények között.

    Eldőlt, hogy melyik futamhétvégén indul három motorral a Yamaha

    „Ez a szabadkártya lehetőséget ad nekünk, hogy a hétvége során kicsit mást csináljunk, és megtaláljuk a lehető legjobb beállítást, amely segíthet [az állandó versenyzőknek] a japán hétvégén, a szezon hátralévő részében, valamint potenciálisan jövőre is – kezdte a 37 éves brit pilóta. – Mindig is szeretek Japánba, az országba, illetve a motegi versenypályára jönni. Nagyon jól éreztem magam a Yamaha központjában, és már alig várom, hogy legyen egy szórakoztató hétvégém.”

    A Japán Nagydíj hétvégéjének menetrendje

    PÉNTEK
    2:00 – 2:35 Moto3 1. edzés
    2:50 – 3:30 Moto2 1. edzés
    3:45 – 4:30 MotoGP 1. szabadedzés
    6:15 – 6:50 Moto3 2. edzés
    7:05 – 7:45 Moto2 2. edzés
    8:00 – 9:00 MotoGP Edzés
    SZOMBAT
    1:40 – 2:10 Moto3 3. edzés
    2:25 – 2:55 Moto2 3. edzés
    3:10 – 3:40 MotoGP 2. szabadedzés
    3:50 – 4:05 MotoGP 1. időmérő
    4:15 – 4:30 MotoGP 2. időmérő
    5:50 – 6:05 Moto3 1. időmérő
    6:15 – 6:30 Moto3 2. időmérő
    6:45 – 7:00 Moto2 1. időmérő
    7:10 – 7:25 Moto2 2. időmérő
    8:00 MotoGP Sprintverseny
    VASÁRNAP
    3:40 – 3:50 MotoGP Warm up
    5:00 Moto3 Verseny
    6:15 Moto2 Verseny
    8:00 MotoGP Verseny