2024. április 20. 16:12
KezdőlapMotoGPViñales: Még időre van szükségem

Viñales: Még időre van szükségem

Számos negatív kritika után Maverick Viñales tisztázta a mentális állapotára vonatkozó tévhiteket. Igyekszik minél többet kihozni magából.

Az idény első futamát a 12. helyen befejező spanyol úgy gondolja, még időre van szüksége és szeretné eloszlatni a pletykákat, mely szerint nincs egészen ott fejben.

„Úgy gondolom, jelenleg az a fontos, hogy ne tűzzünk ki célokat magunk elé, legfőképpen, ami a helyezéseket illeti.” – kezdi nyilatkozatát a 27 éves pilóta, szavait a Speedweek.com idézi.

„Ez azon múlik, hogy hozzászokjak a motorhoz, ami még mindig kissé nehézkes. Mindenekelőtt, ha az ember egy olyan pályára érkezik, ahol még sosem versenyzett ezzel a motorral, nyilvánvalóan nehéz mindent beleadni. Nagyon keményen dolgozunk, legfőképpen a hozzászokási problémán. Látható, hogy nekem ez még nehéz, de azt is, hogy a motor jól működik, mivel Aleix teljesítményén ez látszik, és ez a tény jó referencia számomra.”

„Számomra ez megértés kérdése. Még meg kell találnom a motoron azokat a dolgokat, amik később automatikusan jönnek, gondolok itt a fékek használatára vagy a kigyorsításra. Idő kell még ehhez. Úgy gondolom, Katar azért volt nehéz, mert magasra tettük a saját elvárásainkat. Ezen a pályán azonban arra fogunk törekedni, hogy hozzászokjak a versenygéphez, és bizakodva várom a hétvégét. Tudjuk, hogy a MotoGP-ben hétvégéről hétvégére változhatnak a dolgok. Meg kell tartanunka pozitív hozzáállásunkat annak érdekében, hogy arra tudjunk összpontosítani, amiben javulnunk kell.”

Viñalest az utóbbi időben rengeteg támadás érte olyan tekintetben, hogy „elfelejtett motorozni”, nem hozza az elvárt eredményeket, és ezeket a megállapításokat mentális összeomlásának tudták be. A spanyol rácáfolt ezekre a kijelentésekre:

„Sokan utalnak a mentális egészségemre, de azt kell mondjam, hogy teljesen egészséges vagyok. El sem tudnék jobb életet képzelni magamnak, mint ami most van. Jól érzem magam, és képes vagyok koncentrálni. Néha azt várom magamtól, hogy ugyanazokat a helyezéseket hozzam, mint a korábbi években, de ez jelenleg számos ok miatt nem lehetséges. Teljesen normális, ha az ember dühös emiatt, ha a legjobbat akarja kihozni magából, az eredmények meg nem jönnek. Nem várhatják el azt tőlem, hogy robotként viselkedjek. Nekünk versenyzőknek is vannak problémáink, különböző dolgok, amivel boldogulni kell, de erre már rögtön azt mondják, hogy mentális problémával küzdesz. Ez nem igaz, teljesen jól vagyok, különben nem is versenyeznék. Tudom, hol gyökerezik a probléma, nem kell mindent a mentális dolgokra hárítani állandóan. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem kell javulnom. Minden nap dolgoznom kell ezen, de ott a csapat, a pszichológus, a mérnökök, akik mellettem állnak.”

A spanyol pozitívan értékelte, hogy még mindig győzelmet várnak el tőle a rajongók:

„A teljesítményedet mindig a legutóbbi verseny alapján mérik, szóval nagyon keményen kell dolgoznod. Örülök, hogy szóba került ez a téma, mert nehéz kezelni a nyomást az tény. Az emberek azt várják, hogy nyerjek. Egyrészről ez jó dolog, mivel arról ad tanúbizonyságot, hogy bírnak bennem, de mégis nagy nyomást helyez rám. Azon az úton haladok, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, lépésről lépésre, sietség nélkül. Néha ez nem egyszerű, mert eléred a határaidat, de szép, hogy az emberek még így is győzelmet várnak tőled.”