2024. április 19. 08:27
KezdőlapMotoGPPol Espargaró: Száraz körülmények között is gyorsak leszünk

Pol Espargaró: Száraz körülmények között is gyorsak leszünk

Hogy miért is bizakodó Pol Espargaró? Repsol Honda első és második hely pénteken Portimaóban. Kell ennél több?

Az első szabadedzést követően még jelentősen le volt maradva csapattársától az ifjabb Espargaró testvér, de a másodikra már jelentősen összeszedte magát. Olyannyira, hogy mindössze 41 ezreddel maradt el Márquez mögött.

Nagyon nehéz nap van mögöttünk.” – kezdi Espargaró.

„A második edzésen szakadt az eső. Sokkal rosszabbak voltak a körülmények, mint délelőtt. Nehéz kifutás volt. Több víz is volt a pályán, mint az első szabadedzésen, de ettől függetlenül a körülmények rendben voltak. Tudtuk, hogy kemény 45 perc elé nézünk, ezért igyekeztük kihasználni az első pár kört. Kockáztatnom kellett, de megérte, hiszen jó eredménnyel zártunk.”

„Korábban volt problémáim a motorral, amiket nem sikerült orvosolnunk az edzéseken. Ez a 45 perc azonban kifizetődött délelőtt, mivel később ezekkel az adatokkal dolgoztunk. Ami a legfontosabb, hogy jól kezdtük a pénteket, jó a hangulat a csapatnál, amit nem befolyásol az, hogy esik-e vagy sem. Általában úgy van, ha egy pályán esőben jó vagy, akkor szárazon is jó eredményeket érsz el. Szombatra ismét esőt jósolnak. Ha változó körülmények között kell mennünk, az még inkább megnehezíti a dolgokat. Ma azonban jó részidővel indítottunk. Mindegy mi történik vasárnap, ugyanabban a helyzetben leszünk, mint a többiek. Nagyon örülök továbbá annak, hogy két Honda van elöl. Nem az számít, hogy ez esőben történt, hanem a kettős siker a fontos.”