back to top
2025. december 05. 15:34
További
    KezdőlapMotoGPMir menedzsere: Joan ledöbbent

    Mir menedzsere: Joan ledöbbent

    Paco Sanchez, Joan Mir menedzsere is értetlenül áll az előtt a tény előtt, hogy a Suzuki év végén kivonulna a MotoGP-ből.

    A fiatal spanyol 2019-ben debütált a királykategóriában a Suzuki csapatnál, majd rá egy évre a világbajnoki címig vezette a motort. Most tanácstalanul áll az események előtt.

    Menedzsere a következőket nyilatkozta:

    „Nem tudok egyelőre semmi megerősíteni vagy megcáfolni, mert még semmiféle hivatalos közleményt nem adott ki a csapat. Felvettem a kapcsolatot az istálló felelős vezetőivel, de választ nem kaptam az ügyben. Már beszéltünk a Yamahával, Hondával és a többi csapattal is, de az igazság az, hogy Joan a Suzukival szeretne szerződést hosszabbítani. Nem volt betervezve, hogy új gyártót kell keresnünk. Mir természetesen nyugtalan és ugyanúgy meglepődött, mint én. Senki nem számított erre. Még vasárnap azt az információt kapta a csapattól, hogy a szerződése lassan de biztosan halad. Az a benyomásom, hogy ez egy hirtelen döntés a Suzuki részéről, és lehetőséget sem adtak arra, hogy reagálhassunk rá.”