back to top
2025. december 05. 19:27
További
    KezdőlapMotoGPMotoGP: két új helyszín is a 2023-as versenynaptárban

    MotoGP: két új helyszín is a 2023-as versenynaptárban

    A Thai Nagydíj péntekén kiadták az előzetes 2023-as versenynaptárt. Ezek alapján jövőre várhatóan még hosszabb lesz a szezon. Egy pálya távozik, viszont kettő is érkezik.

    Néhány nappal ezelőtt hivatalossá vált, hogy 2023-tól Kazahsztán is rendez MotoGP futamot, amely már a 30. ország lesz, amely otthonául szolgál egy nagydíjhétvégének. A körforgásba pedig India is bejelentkezett már 31. országként. Utóbbit 2024-re prognosztizálták, de az előzetes versenynaptárban már jövőre is szerepel szeptember 23-án. A két új helyszín egyelőre homologizációra vár, amint az megtörténik, akkor lesz hivatalos. A bővülés utáni naptár viszont csak 21 állomásból áll, ugyanis bár eddig úgy tűnt, hogy marad minden, de végülis a Motorland Aragonra jövőre már nem látogatnak el. Így 2009 után először nem négy, „csak” három hétvége lesz Spanyolországban.

    Forrás: MotoGP Media

    Amit már hivatalosan is tudtunk, hogy a szezonnyitó helyszín Portugália lesz március utolsó hétvégéjén. Katar a felújítások miatt őszre került át, azon kívül viszont jelentősen nem változott a naptár eleje. Ezúttal már Európában is lesz egy tripla-hétvége, hiszen júniusban egymást követő héten kerül sorra Mugello, Sachsenring, és a szokásos június utolsó hétvégéjén Assen. A Katalán Nagydíj átkerült szeptemberre (elkerülve, hogy túl közel legyen a Forma-1-hez), így kétszer egy hónap szünet is van: először májusban, majd a szokásoknak megfelelően júliusban – épp a kazah verseny után.

    Ősztől viszont besűrűsödik a program, hiszen szeptemberben három, októberben pedig négy hétvége lesz, miközben a tengerentúli túra is elkezdődik. A sok ázsiai helyszín miatt a triplás hétvégék is besűrűsödnek, hiszen az Indonézia-Ausztrália-Thaiföld triplázást követően mindössze egy hét szünet, és akkor egy Malaysia-Katar-Valencia hármassal zárul a szezon november 26-án.

    A 2023-as előzetes MotoGP versenynaptár:

    Március 26. Portugál Nagydíj Portimao
    Április 2. Argentin Nagydíj Termas de Rio Hondo
    Április 16. Amerikai Nagydíj Circuit of the Americas
    Április 30. Spanyol Nagydíj Jerez de la Frontera
    Május 14. Francia Nagydíj Le Mans
    Június 11. Olasz Nagydíj Mugello
    Június 18. Német Nagydíj Sachsenring
    Június 25. Holland TT Assen
    Július 9. Kazah Nagydíj Sokol Circuit
    Augusztus 6. Brit Nagydíj Silverstone
    Augusztus 20. Osztrák Nagydíj Red Bull Ring
    Szeptember 3. Katalán Nagydíj Barcelona
    Szeptember 10. San Marinó-i Nagydíj Misano
    Szeptember 24. Indiai Nagydíj Buddh International Circuit
    Október 1. Japán Nagydíj, Motegi
    Október 15. Indonéz Nagydíj Mandalika
    Október 22. Ausztrál Nagydíj Phillip Island
    Október 29. Thaiföldi Nagydíj Buriram
    November 12. Malajziai Nagydíj Sepang
    November 19. Katari Nagydíj Losail
    November 26. Valenciai Nagydíj Valencia