back to top
2025. június 17. 17:16
Kezdőlap Blog Oldal 159

Bautista bevallotta, senki sem tudta, hogy valójában mennyire súlyosak voltak a sérülései

Álvaro Bautista elárulta, hogy nagy nehézségekkel küzdött a tavalyi jerezi sérülése után, például sokáig nem tudott fájdalmak nélkül aludni. A spanyol pilóta ezután Toprak Razgatlıoğlu idei szezonjáról is beszélt.

Bár matematikai esélye még van a sorozatban harmadik Superbike-világbajnoki címére, valószínűleg a hétvégi estorili forduló után már kiesik a játékból Álvaro Bautista. A széria elmúlt éveiben meghatározó motorost idén több dolog is hátráltatta: a lényegében ellene meghozott szabály, a Ducati neki nem annyira kedvező fejlesztései, a szezon elején pedig különösen az elhúzódó sérülései. Bautista még a tavalyi jerezi kollektív teszten bukott, aminek következményei saját bevallása szerint sok álmatlan éjszakát okoztak neki.

Bulega el tudja halasztani Razgatlıoğlu bajnoki címét a beugró helyszínen? – hétvégi menetrend

„Nagyon nehéz volt a tél a tavalyi sérülésem miatt – nyilatkozta Bautista. – Így nem voltam százszázalékig biztos benne, hogy folytatom a versenyzést, annyi problémával küzdöttem. Éjszakánként nem tudtam aludni, olyan nagy fájdalmaim voltak. Senki sem tudta, hogy valójában mennyire súlyosak a sérüléseim. Pedig ez volt az egyik legrosszabb a pályafutásom során. Lényegében júliusig nem tudtam fájdalom nélkül aludni. Nagyon nehéz volt. Ráadásul a motoron ülve az érzések sem voltak a legjobbak a szezon elején, de aztán a mosti hétvégén találtunk valamit, ami sokat segített. Ez olyan volt, mintha egy hatalmas súlyt vettek volna le a vállamról.”

„Onnantól kezdve vált egyértelművé számomra is, hogy folytatni akarom a versenyzést – tette hozzá a Ducatival nemrég szerződést hosszabbító pilóta. – Valójában azért Most után jelentettem be nyilvánosan a döntésemet, mert akkor már biztos voltam benne. Folytatni akartam, illetve nem akartam úgy befejezni a pályafutásomat, ahogyan az idei szezont kezdtem. Az elmúlt két idényben két bajnoki címet szereztem. Idén a fizikai problémáim, az új szabályok és a motorral kapcsolatos problémáim miatt új képességeket kellett elsajátítanom, kifejlesztenem magamban, amelyeket 2022-ben és 2023-ban talán még egyáltalán nem használtam, de most már alkalmaznom kell őket. Viszont úgy vélem, hogy emiatt a jövőben egy még teljesebb versenyző leszek.”

Bautista elismerte, hosszan tartó sérülése miatt valóban elgondolkodott a visszavonuláson

Ahogy a tavalyi Bautista, úgy a mostani szezon Toprak Razgatlıoğlu dominanciájáról szól. A török pilóta idénre igazolt a BMW-hez, és a bajor gyártó gépével a sérülése ellenére már tizenöt győzelmet aratott. A spanyol versenyzőt megkérdezték arról, hogy mit gondol az alanyai motoros évéről.

„A jobbnál is jobb – értékelte Bautista vetélytársa idényét. – Tavaly azt mondtam, nem rossz döntés tőle, hogy a BMW-hez megy. Láttam, hogy jó az a motor, és úgy gondoltam, hogy az ő tehetségével nagyon versenyképes lesz vele. Bár azt nem hittem, hogy ennyire jó lesz! Ráadásul a BMW-nél nagyon jól dolgoztak, ügyesen használták az engedményeket, és jó, hogy így most már versenyképesebbek.”

„Ha összehasonlítjuk a tavalyi teljesítményemet Toprak mostani menetelésével, akkor szerintem azt találjuk, hogy nagyon hasonlóak – jegyezte meg. – A tavalyi teljesítményünkkel az idei szezonban is szinte minden futamon küzdhetnénk vele. Az pedig látványosabb lenne, hiszen amíg tavaly én motoroztam egyedül, addig idén ő az, aki sokszor egyedül marad. Úgy gondolom, hogy ha ezt a két szezont össze tudnánk keverni, akkor egy jó kis küzdelmet kapnánk! Talán a következő szezonban majd ezt láthatjuk.”

Bautista szerint a BMW-vel nincs probléma, csak Razgatlıoğlu kivételével középkategóriásak a pilótái

Espargaró szerint hihetetlen, mekkora volt a hátrányuk Motegiben, a kulcsproblémájukra nincs magyarázat

0

Aleix Espargaró úgy látja, hogy a Ducati elképesztően nagy előnyben volt Motegiben a többi gyártóhoz, így az Apriliához képest is. A spanyol versenyző kiemelte, hogy ők főként a tapadással küszködtek.

A mostani idény elején úgy tűnt, hogy talán idén az Aprilia felveheti majd a versenyt a tavaly domináló Ducatival. Maverick Viñales a Portugál és az Amerikai Nagydíj sprintjét is megnyerte, sőt Austinban a főfutamot is behúzta, csapattársa, Aleix Espargaró pedig Barcelonában tudott a szombati nap legjobbja lenni. Egyébként rajtuk kívül a mostani szezonban eddig csak a bolognai gyártó pilótái szelték át elsőként a célvonalat.

Viszont a noaleiek lendülete mostanra eléggé elfogyott, amit jól mutat, hogy a Japán Nagydíj főfutamán egy kilencedik hely volt a legjobb eredményük. Ezt Espargaró érte el, aki 24 kör alatt nagyjából 30 és fél másodpercet kapott a győztes Francesco Bagnaiától. A jövőre már a Hondát erősítő motorosnak megakadt a szeme ezen a hátrányon.

Espargarónak véget ért az Apriliánál végzett munkája, szerinte jó lehetőséget kapott a Hondától

„Hihetetlen, hogy mekkora volt a különbség, a távolság a győzteshez képest – nyilatkozta Espargaró. – Egyáltalán nem volt tapadásunk. A tapadás tekintetében is hihetetlenül nagy a különbség. Amikor a Ducati-pilóták megelőztek, semmit sem tudtam tenni, mivel végig csúszkáltam és kipörgött a kerekem. Szeretnék erre magyarázatot kapni, de az igazából egyáltalán nincs. Pedig a Romano [Albesianóval, az Aprilia nemsokára távozó technikai igazgatója – a szerk.] tartott technikai megbeszéléseken már egy ideje főleg erről van szó.”

Espargaró úgy látja, többek között az áll ennek a hátterében, hogy a Michelin 2024-re némileg átalakított hátsó gumijával kapcsolatban a Ducati ráérzett valamire, amit az Apriliával együtt a többi gyártó még mindig nem talál. „A [hátsó] tapadásuk, amit kihoznak a gumikból, az szintén elképesztő – mondta a bolognaiak versenyzőire utalva. – Ezért javítják meg folyton a körrekordokat, és ezért csökkentik általában több mint tíz-tizenkét másodperccel a teljes versenyidőt, mi pedig ezért nem vagyunk képesek követni őket. Semmit sem tudok tenni. Maverick nagyon jó munkát végzett az időmérőn [harmadik lett], de aztán szombaton és vasárnap is láttuk, hogy senkinek sem volt jó versenytempója az Apriliával.”

„A KTM itt egy kicsit jobb volt a megszokottnál – tette hozzá. –  Ez szerintem azért is volt így, mert a KTM motorja alapból nagyon jó a kemény féktávokon. De mindegy is, a Ducatik hihetetlenek. Szombaton az elsőtől a hetedikig minden helyen egy Ducati zárt, ami elképesztő.”

Bár Motegiben mindkét futamon bukott, Acosta ismét szintet lépett

Bár Motegiben mindkét futamon bukott, Acosta ismét szintet lépett

0

Bár a Japán Nagydíj mindkét futamán bukott, Pedro Acosta Motegiben megszerezte első királykategóriás pole pozícióját. Eközben a bajnokság a véghajrára fordult, Jorge Martín mentális állapota pedig igencsak megviselt lett.

Sokak számára nem feltétlenül úgy alakult a MotoGP Japán Nagydíja, ahogy azt elképzelték. Marc Márquez a vasárnapi futam után azt nyilatkozta: bár egy nehéz versenyen vannak túl, mégis elképesztően unalmas volt. Pedig Martín annak ellenére állhatott a dobogóra mind szombaton, mind vasárnap, hogy a legjobb időmérős körét törölték pályaelhagyás miatt, ezért mindkétszer csak a kilencedik helyről várhatta a rajtot. Szóval bármennyire is próbáljuk menteni a menthetőt, amikor maga a versenyző fogalmaz így, nehéz vitába szállni vele.

De sajnos ezt előre sejtettük, mert mit is várhatnánk egy olyan pályától, mint amilyen a Motegi Twin Ring a stop & go ritmusával. Részben pont emiatt engedélyezték a nagyobb féktárcsák használatát, és ezért is szenvedtek a versenyzők a legkisebb hibáktól. Ugyanis bármennyire is furcsa, egy ilyen pálya sokkal inkább bosszút áll a bakikért, mint egy klasszikus vonalvezetésű, lendületes, amelyen többnyire lehet kompenzálni némi bravúrral és brahival. Ezzel szemben az ilyen helyszíneken, köszönhetően a modern aerocsomagoknak, a pilótáknak folyamatosan meg kell küzdeniük azzal a vákuummal, amelyet az előttük haladó versenymotor, vagyis annak a leszorítást segítő aeroelemei okoznak. Így aki támadni próbálja az előtte haladót, az üldözött által létrehozott vákuum miatt csak kevésbé hatékony féktávokat tud venni. Ráadásul a kigyorsításoknál pedig hatástalannak bizonyulnak a leszorítóerőt növelő szárnyak és elemek, szintén az üldözött motorja által generált vákuum miatt. Ezenfelül még az üldöző első guminyomása is elszállhat, ami további tapadásvesztéshez vezethet: egyszóval, a Motegihez hasonló pályákon nem a legjobb döntés a test-test elleni küzdelem az újkori MotoGP-ben. Ezért sem láthattunk gigantikus csatákat Jorge Martín és Pecco Bagnaia, valamint Enea Bastianini és Marc Márquez között. Noha az utóbbi páros a szombati sprinten azért felvette a kesztyűt, és Bastianini keményen megküzdött Márquezzel a második helyért. A világbajnoki címre vadászó Martín pedig mindkét nap mentette a menthetőt, hozzáteszem nem is rosszul, hiszen a Q2-ben elszenvedett bukása után csak a tizenegyedik helyről rajtolhatott.

Ezen a ponton halkan meg kellene jegyeznem, hogy így, a bajnokság véghajrájában, ha Martín tényleg szeretné elhódítani a címet, már nem férnek bele a hibák egy-egy hétvégébe. Viszont, mint azt a spanyoltól megtudtuk, gyermekkora óta nagyon izgul a hasonló helyzetekben, amely nála néha némi koncentráció-csökkenéssel jár. De, mint mondja: már hozzászokott ehhez. Volt némi előremagyarázkodás szaga a megszólalásának, ezért tippelni nem mernék, csak annyit javasolhatok: várjuk meg a szezon végét.

Martín őszintén vallott a bajnoki csata jelentette nyomásról: Néha emiatt nem koncentrálok eléggé

És bár tény, hogy Martín most nem rángatta különösebben Bagnaia bajuszát, ahogy más sem, az igazsághoz az is hozzátartozik, a címvédőnek nem szerencséje volt, hanem olyan elképesztő precizitással motorozott, amilyennel még egy metronómot is nyugdíjba lehetne küldeni.

A számok alapján úgy tűnik, hogy a japán rajongókat nem annyira a mennyiség, sokkal inkább a minőség határozta meg. Hiszen bár a nyolcvanezer körüli összlétszám nem eget rengető, mégis amikor a talpig Márquez-bőrbe érkező, a fivéreket imitáló helyi páros beslattyogott a paddockba, ismét rájöhettünk, hogy vannak az egyszeri rajongók, és van a japán közönség, amelyben egyszerre fellelhető a sport iránti tisztelet, alázat, valamint a végtelen bálványimádat a legkiemelkedőbb szinten.

És mindezek ellenére, ha valakit ki kellene emelnem a hétvégéről, nem a fenti muskétások egyike lenne, hanem az a Pedro Acosta, aki első királykategóriás pole pozíciójával jelezte: nem adja fel a Ducatik ellen folytatott egyszemélyes harcát.

Persze legyinthetnénk erre, azért arra mégis felhívom a figyelmüket, hogy az austini főfutam óta Acosta volt az egyetlen, aki fel tudott állni a dobogóra úgy, hogy nem a Ducati versenyzője. Ettől határozottabb jelzést pedig elképzelni sem nagyon lehet. Noha az igaz, hogy ezen a hétvégén a továbbfejlesztett aerocsomagnak köszönhetően a KTM-ek kivétel nélkül találtak némi extra tapadást – ennek eredményeként is láthattuk Jack Millernél elképesztő módon a vibrációt, no meg annak, hogy nála nem találták a motor megfelelő súlyelosztását –, Acosta villanása mégis messze kiemelkedett még a márkatársai közül is. És tény, hogy mindkét futamon bukott, szombaton a vezető helyről, vasárnap pedig egy potenciális a győzelemért folyó csata közben, mégsem von le semmit abból, hogy megmozdulásai a legnagyobb ikonokéira emlékeztetnek. Leginkább azért, mert a motorozása ösztönös, nem pedig mesterkélt. Talán ennek köszönhető az is, hogy az újonc és főmérnöke közösen úgy döntöttek, a beállítások terén inkább visszatérnek a szezon kezdeti állapotához, hiszen akkor zsinórban jöttek az eredmények. Ez pedig messze nem azt jelenti, hogy a KTM rossz irányba vitte a fejlesztéseket, hanem egyszerűen belátták: Acosta szempontjából sokkal jobb és kifizetődőbb, ha egy neki komfortos és ismert motorra ültetik fel, mintsem, hogy tesztelési feladatokat lásson el a versenyhétvégéken.

Acosta nem hajlandó elfogadni az erőviszonyokat, inkább újabb „ostoba” eséseket kockáztat

A bukásokat kivétel nélkül magára vállalta, és szinte millimétere pontosan meghatározta, hogy melyik kanyarokban fordult a kelleténél szélesebben, ami aztán hatványozottan visszaköszönt egy kanyarral később. Ezért véleményem szerint, a teljesítménye jelenleg leginkább Casey Stonerére emlékeztet, és arra a 2006-os szezonra, amelyben az ausztrál debütált a királykategóriában. Stoner akkor érezhetően hihetetlenül gyors volt, viszont sokszor bukott, ezért a legtöbben már kezdték leírni. Ezen a ponton még Valentino Rossi is beszállt a véleményalkotásba. „Nincs azzal semmi baj, ha valaki bukik, miközben ennyire eszeveszetten gyors, mert könnyebb megtanulni gyorsként talpon maradni, mint stabil versenyzőként felgyorsulni” – fogalmazott Rossi. Leegyszerűsítve: míg előbbi egy vállalható küldetés, addig utóbbi szinte esélytelen.

És sajnos a Japán Nagydíjé volt az a hétvége is, amelyen bebizonyosodott, hogy ha nem történik valami csoda, akkor 1970 óta az idei lesz az első királykategóriás szezon, amelyben nem sikerül japán gyártónak futamgyőzelmet aratnia. Azon túl, hogy ez statisztika megdöbbentő, lesújtó is.

Talán mindenki, többek között én is, nagy meglepetést remélt a hazai hétvégéjükön a Honda-Yamaha duótól, de a valóság sajnos mást mutatott. A főfutamon elért legjobb helyezéseket, a tizenegyedik és a tizenkettedik helyet a két gyártó két francia pilótája szállította, Johann Zarco – Fabio Quartararo sorrendben, mivel azok után, hogy szinte végig honfitársa előtt motorozott, a Yamaha versenyzőjének a célegyenesben, a kockás zászló előtt elfogyott az üzemanyaga. Zarco csak így tudta megelőzni a 2021-es világbajnokot, aki elmondta, helyzetük továbbra sem rózsás, ezért az előző hétvégék szép eredményei nem feltétlenül reprezentatívak.

Kis híján csúnya baleset lett Quartararo üzemanyag-problémájából

Noha vannak, akik úgy vélik, az alacsonyabb tapadás nem feltétlenül okozhat gondot, a japán gyártóknál mégsem ezt láttuk. Hiszen azon a szinten, amelyen jelenleg a Yamaha tart, az alacsony tapadás zord kellemetlenséggel járhat, mivel ilyenkor nem csupán arról van szó, hogy a kanyarokban bizonytalan a motor, hanem arról is, hogy féktávokon emiatt lehetetlen megállítani. Ebből pedig következik, hogy befordítani is nehezebb. Így a lemaradás nem egyetlen pontra koncentrálódik, hanem rögtön négyre terjed ki, ha még ide számítjuk a rosszabb kigyorsítást is, amely a fenti láncreakció végső következménye. Számszerűen ez a tizenegyedik helyen célba érkező Zarcónak 31,5, a mögötte bejövő Quartararónak 32,3 másodperces hátrányt jelentett.

Quartararo lényegre törően értékelt: Visszatértünk a valóságba

Annak ellenére, hogy a két gyártó most kivételesen fej-fej mellett halad, sokan úgy érzik, a Honda jobb pozícióban van, hiszen ők már legalább némi hátsó tapadást találtak a megannyi változtatásnak köszönhetően. A Yamaha elveszett mivolta pedig továbbra is szívfacsaró. Ezért, ha másban már nem is, az épp kísérleti stádiumban levő V4-es motorblokkjukban még hihetünk. A rossz hír ugyanakkor az, hogy ennek bevetésére állítólag legalább még a következő szezon feléig várni kell.

A bajnokság matematikailag ugyan még négyesélyes, egyre inkább úgy tűnik, hogy Bagnaia és Martín között dől majd el. A regnáló világbajnok tíz pont hátránnyal továbbra is a második helyen áll, de úgy tűnik, a tavalyi évhez hasonlóan sikerült egy olyan mentális terhet tennie Martínra, amely, ha lassan is, ismét megropogtatja a Pramac versenyzőjét. Kíváncsian várjuk az ausztráliai folytatást, mivel a Phillip Island-i pálya bevállalós mivolta rendszerint okoz meglepetéseket.

Így áll a MotoGP-tabella a Japán Nagydíj után

A gyári Ducati főnöke szerint „paradoxon, egy nyílt seb”, hogy most Martín vezeti a bajnokságot

0

Davide Tardozzi rámutatott, némileg furcsa, hogy Francesco Bagnaia több vasárnapi győzelme ellenére Jorge Martín vezeti a tabellát. Viszont a Ducati gyári istállójának csapatfőnöke leszögezte, hogy bárki nyeri meg a bajnokságot, az tökéletesen megérdemli majd azt.

Idén sincs rossz szezonja a Ducatinak, hiszen a bolognaiak már bebiztosították a sorozatban harmadik gyártói világbajnoki címüket. Ráadásul abban is biztosak lehetnek, hogy egy Desmosedicin ülő pilóta zárja majd az élen az egyéni pontvadászatot. Viszont az egyáltalán nem egyértelmű, hogy ez a gyári csapatuknál versenyző, az előző két trófeát hazavivő Francesco Bagnaia lesz. Bagnaia ugyanis hiába aratott egy újabb főfutamgyőzelmet Motegiben, a tabellát még mindig Jorge Martín vezeti, bár 10 pontra csökkent az előnye.

Bagnaia összehasonlította Rossi és Lorenzo csatáját a Martínnal vívott párharcával

Ezt a képet viszont kissé „elferdíti”, hogy Bagnaia idén már nyolc vasárnapi futamot nyert meg, míg Martín csak hármat. A címvédő ráadásul már a sprintek tekintetében is jobban áll, méghozzá hat-ötre. Azonban ezzel együtt egy előnytelen rangsorban is vezet: hét viadalt nem tudott befejezni, míg vetélytársa esetén ez a szám csak három. Mindenesetre a jelek szerint ezzel a témával a Ducati gyári alakulatánál is foglalkoznak.

„Az egy paradoxon, hogy Pecco nyolc főfutamot nyert, míg Jorge hármat, és ennek ellenére 10 pont a hátránya a bajnokságban – mondta Davide Tardozzi, a piros istálló csapatfőnöke a GPOne.com-nak. – Ez egy nyílt seb. Viszont azt hiszem, hogy Bagnaia jól tudja, mit csinál, és egyben meg vagyok arról győződve, hogy képes lesz minket elégedetté tenni, amit ő és az egész csapat is nagyon megérdemelne. Pecco ugyanis végeredményben tisztában van ennek a csapatnak az értékével.”

Bagnaia és Martín már tavaly is öldöklő küzdelmet vívtak egymással a bajnoki címért, amiből akkor az olasz pilóta jött ki győztesen. A döntés csak az utolsó fordulóban született meg, és idén minden esély megvan arra, hogy újra Valenciában hirdessenek végeredményt. Ez elméletileg a spanyol motorosnak kedvezhet, de Tardozzi nem félti a versenyzőjét.

Martínnak egy „rémálom” volt a tavalyi szezon vége, de idén már sokkal jobban tud aludni

„Idén, talán jobban, mint valaha, bárki is szerzi majd meg a bajnoki címet, teljesen meg fogja azt érdemelni, és bárki is lesz a második, az ő esetében sem lesz ez másként – jegyezte meg. – Pecco és Martín között tökéletes kölcsönös tisztelet van, és mindketten ismerik az erősségeiket. Bagnaia nem tart attól, hogy Valenciában kerüljön szembe Jorgéval, pedig ő nagyon erős a hazai pályáján. Kettejük szempontjából még abszolút nyitott a kérdés, szóval ezt le kell játszaniuk. Mindketten képesek arra, hogy megnyerjék a bajnokságot.”

Bulega el tudja halasztani Razgatlıoğlu bajnoki címét a beugró helyszínen? – hétvégi menetrend

A hétvégén a naptárba a Balaton Park helyett bekerülő Estorilban fog összecsapni a Superbike-világbajnokság mezőnye. Toprak Razgatlıoğlu akár már a portugáliai forduló során bajnok lehet, így az a legnagyobb kérdés, hogy első számú kihívója, Nicolò Bulega mi tud majd tenni ez ellen.

Az utolsó előtti fordulójához érkezett a Superbike-világbajnokság mostani szezonja. Az előttünk álló hétvégén a Circuito Estoril fog otthont adni a versengésnek. A Portugália fővárosa, Lisszabon mellett fekvő pálya eredetileg nem volt az idei naptár része, csak a Balaton Park Circuit kiesése után, beugróként került bele. Mellesleg a tervek szerint jövőre már tényleg ellátogat majd Magyarországra a sorozat.

Hivatalos: Magyarországra látogat a MotoGP és a Superbike-világbajnokság

A tárgyra visszatérve: Estorilban eddig négyszer vendégeskedett a Superbike-vb. A pálya helyet kapott az első, az 1988-as idény naptárában, majd 1993-ban ismét feltűnt a kalendáriumban. Ezután hosszú szünet következett, amelyet a 2020-as, a 2021-es és a 2022-es beugrás tört meg. A sorozat állandó portugáliai fordulójának egy ideje Portimão ad otthont, így, ha minden az elképzelések alapján megy, jövőre nem látjuk viszont a kapuit 1972-ben megnyitó estorili létesítményt.

A Superbike-vb a pálya ismertebb nyomvonalát használja, amely 4182 méter hosszú, és 13 kanyart, 9 jobbost, illetve 4 balost tartalmaz.Ez a kialakítás egyébként annyiban tér el a másiktól, hogy a Gancho névre hallgató sikánt, vagyis hivatalosan a 9-es kanyart is magában foglalja. Mind az abszolút körrekord, mind a versenyben futott legjobb idő Jonathan Rea nevéhez fűződik, aki 2022-ben 1:35.346 másodperccel szerezte meg a Superpole-on a pole pozíciót, majd ugyanabban az évben 1:36.204 alatt ért körbe az egyik viadal során. Egyébként az itteni futamok általában izgalmasan alakulnak, amit jól mutat, hogy tavaly mindhárom az utolsó körben dőlt el.

Estoril
Forrás: Wikipedia Commons/Will Pittenger

Rea más szempontból is csúcstartó Estorilban, ugyanis ő aratta a legtöbb, számszerűen négy győzelmet. Viszont az idei szerepléséből kiindulva elég valószínű, hogy most nem lesz tényező, szemben Toprak Razgatlıoğluval. A török motoros már bebizonyította, hogy fekszik neki a pálya, hiszen két sikerével második a ranglistán. Razgatlıoğlu ráadásul egy lenyűgöző sorozatot is a magáénak tudhat: eddig egyedüliként az összes, tehát mind a kilenc itteni viadala után felállhatott a dobogóra. Emellett személyesen is fontos lehet neki a helyszín, mivel 2020-ban itt szerezte meg először a „szombati” pole pozíciót.

Razgatlıoğlu ezen a hétvégén különösen reflektorfénybe fog kerülni, hiszen most először lesz alkalma arra, hogy bebiztosítsa a második Superbike-világbajnoki címét. Pedig sokáig úgy nézett ki, erre korábban is sor kerülhet. Legalább a szezon felétől már messze ő volt a  legnagyobb esélyes a trófea megszerzésére, ám egy szerencsétlen eset közbeszólt. A második magny-cours-i szabadedzésen rosszul esett, nekicsapódott a gumifal szélének, ami miatt légmell alakult ki nála. Ez pedig arra kényszerítette, hogy a franciaországi forduló további része mellett a teljes cremonai versenyhétvégét is kiülje. Az akkori 92 pontos előnye viszont „csak” 13 pontra csökkent, mivel első számú kihívója, Nicolò Bulega szintén nehézségekkel küzdött.

A BMW-nél szándékosan hátráltatták Razgatlıoğlu helyettesét, hogy kedvezzenek a török pilótának

Razgatlıoğlu az előző fordulóban már motorra ülhetett, és három második hellyel igazolta, hogy tényleg újra versenyképes. Ennek tetejében Aragóniában az első futamon Andrea Iannone, a két vasárnapi viadalon pedig Álvaro Bautista verte meg – tehát Bulega nem tudott hozni rajta. Sőt az újoncot még egy komoly technikai probléma is hátráltatta, így Razgatlıoğlu előnye 39 pontra nőtt.

Egy hétvége alatt legfeljebb 62 pontot lehet szerezni, így az alanyai pilótának Estorilban 23-mal kellene növelnie az előnyét ahhoz, hogy már most bajnok legye, a pontegyenlőség ugyanis neki kedvez, mivel biztosan az ő neve mellett szerepel majd a több győzelem. Ez pedig számtalan módon összejöhet, például az elegendő lenne neki, ha megnyerné mindhárom futamot, Bulega pedig mindegyiken a harmadik helyen érne célba. Az idei mintát figyelembe véve egyáltalán nem lenne meglepő egy Razgatlıoğlu-tripla, hiszen a hét fordulóból, amelyben részt vett, ez négyszer sikerült neki. A BMW pilótája viszont nem erre fókuszál, hanem hogy 2024-ben tizenhatodszorra is ő szelje át elsőként a célvonalat.

Razgatlıoğlu akár már Estorilban bajnok lehet – ő viszont csak az újabb futamgyőzelemre gondol

A másik oldalra egy pillantást vetve nem lehet eltekinteni Bautista szerepe mellett. A spanyol versenyző harmadik a tabellán, 81 pontos a hátránya Razgatlıoğluhoz képest, matematikai esélye tehát még van a címre, de tényleges már nincs. Ezt lényegében már ő is elismerte, amikor azt mondta: „jelenleg nem a bajnokság [megnyerése] a célom”. Felmerül a kérdés, hogy így mennyire fogja segíteni a csapattársát, hiszen eddig látszólag nem vette figyelembe Bulega bajnoki reményeit. Az olasz motoros maga is arról beszélt, hogy nem számít csapatutasításra, így valószínűleg a háromszoros világbajnok szintén megnehezíti majd a dolgát.

Bautista kész lett volna elengedni Bulegát egy bizonyos forgatókönyv megvalósulása esetén?

Frissítés: a korábban szintén megsérült Dominique Aegerter, aki az előző három fordulót kihagyta, Estorilban újra ott lesz a mezőnyben.

A Superbike mellett a mostani hétvégén a női és a Supersport-vb teszi tiszteletét Estorilban. Az utóbbi esetén pedig szintén már most, az utolsó előtti fordulóban eldőlhet a bajnoki cím sorsa. Az éllovas Adrián Huertasnek ehhez arra van szüksége, hogy a második futamot követően legalább 50 ponttal vezessen Yari Montella előtt. A madridi pilótának jelenleg 41 pont az előnye, így minden esélye megvan arra, hogy vasárnap megkoronázzák. Amennyiben ez (akár most, akár később) sikerül neki, úgy ő lesz az első, aki a Supersport 300-as és a Supersport-vb trófeáját is hazaviheti.

A Superbike-vb estorili versenyhétvégéjének menetrendje

Péntek
10:40 – 11:05 Női világbajnokság Első szabadedzés
11:20 – 12:05 Superbike Első szabadedzés
12:20 – 13:00 Supersport Első szabadedzés
15:10 – 15:35 Női világbajnokság Superpole
16:00 – 16:45 Superbike Második szabadedzés
17:00 – 17:40 Supersport Superpole
Szombat
10:00 – 10:20 Superbike Harmadik szabadedzés
10:30 – 10:40 Női világbajnokság Bemelegítés (első)
10:50 – 11:00 Supersport Bemelegítés (első)
12:00 – 12:15 Superbike Superpole
13:45 – Női világbajnokság Első verseny
15:00 – Superbike Első verseny
16:15 – Supersport Első verseny
Vasárnap
10:00 – 10:10 Superbike Bemelegítés
10:20 – 10:30 Női világbajnokság Bemelegítés (második)
10:40 – 10:50 Supersport Bemelegítés (második)
12:00 – Superbike Superpole futam
13:45 – Női világbajnokság Második verseny
15:00 – Superbike Második verseny
16:15 – Supersport Második verseny

Tisztelegni akart a rendezők előtt, csapatának főszponzora kirúgatná az újdonsült futamgyőztest

0

Manuel González kirúgását követeli a Gresini Moto2-es csapatának főszponzora, a QJ Motor. A Japán Nagydíjat megnyerő spanyol versenyző egy olyan fejpántot viselt, amellyel tisztelegni akart a rendező ország előtt, de a kínaiak egészen másként tekintenek a ruhadarabra a második világháborúban történtek miatt.

Manuel Gonzáleznél megtört a jég, ugyanis megnyerte a Japán Nagydíjat, amivel első győzelmét aratta a gyorsaságimotoros-világbajnokságon. A 22 éves versenyző néhány ellenfelével együtt szembement a többséggel, és a piros zászlós megszakítás után esőgumik helyett száraz pályára alkalmas abroncsokkal tért vissza a pályára. Mivel a körülmények neki kedveztek, a rosszul választó riválisait könnyedén meg tudta előzni, majd a bajnoki listavezető Ogura Ajt is utolérte, hogy aztán elmenjen mellette, és elsőként lássa meg a kockás zászlót.

Azonban kiderült, hogy González nem csak jó döntést hozott aznap, ugyanis a Gresini Moto2-es csapatának főszponzora a kirúgását követeli. Ennek semmi köze magához a versenyhez és az ott nyújtott teljesítményéhez, ahhoz viszont annál inkább, hogy a futam előtt egy hacsimakit, vagyis egy tradicionális japán fejpántot viselt.

A hagyományos ruhadarab még a szamuráj korszakból származik, amivel még senkinek nem is lenne baja. Azonban a második világháborúban a japán hadsereg is széles körben használta, különösen az öngyilkosságot elkövető kamikazepilóták. Az ország még két évvel a klasszikus értelemben vett világégés előtt megszállta Kínát, és a történészek szerint ez volt az egyik legbrutálisabb hadszíntér, hiszen mintegy 20 millió kínai lakos vesztette életét.

González nyerte a legnagyobbat a remek döntésen az eső után, Ogura közel a vb-címhez a Moto2-ben

Persze Japán nem csak Kínával állt hadban, ennek ellenére a nyugati világban a hacsimakit a harcművészetekhez társítják, és számos japán sportoló fején látható. Kínában viszont egészen más jelentéssel bír, ezért a kínai QJ Motor González azonnali menesztését követeli. Még úgy is, hogy tisztában vannak vele, hogy a spanyol motorosban semmilyen rosszindulat nem volt.

Bár ez nem egy szándékos cselekedet volt, hiszen európaiként nem érti a kínai történelmet, ez a viselkedés megsértette a kínai versenyzők és a kínai nép nemzeti érzéseit – áll a közleményben. – Az eset után a Qianjiang Motorcycle rögtön komoly tárgyalásokat kezdeményezett partnerével, a Gresini csapatával, követelve, hogy azonnal távolítsák el az ezzel kapcsolatos képeket és videós tartalmakat, és az istálló azonnali hatállyal szüntesse meg a versenyzővel való együttműködését.”

A The-Race.com megkereste a Gresini csapatát, ám az olasz istálló egyelőre nem kommentálta a fejleményeket. Győzelmének köszönhetően González 153 pontnál jár, és a bajnokság hatodik helyét foglalja el, és a utolsó négy fordulóban még a második pozíciót is megszerezhetné. Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy a hátralévő futamokon rajthoz tud állni.

Így változott meg Marc Márquez vezetési stílusa, amióta Honda helyett Ducatit vezet

0

Àlex Crivillé kielemezte, milyen változások figyelhetőek meg Marc Márquez motorozásán, amióta Honda helyett Ducatin ül. Az első spanyol királykategóriás világbajnok honfitársa nagy mentéseinek és viszonylag sok bukásának az okaira is kitért.

Nagyjából egy éve hozta meg élete egyik, ha nem a legnehezebb döntését Marc Márquez. A nyolcszoros világbajnok tizenegy év után hagyta ott legnagyobb sikereinek helyszínét, a Hondát, hogy egy erősebb motorra ülhessen. Ez végül a Ducati lett, hiszen idén már a Gresininél versenyez, és bár tavalyi gépen ül, így is összehasonlíthatatlanul versenyképesebbnek bizonyul, mint a japánoknál töltött utolsó éveiben.

Persze nyilvánvaló, hogy a váltás kihívásokat is tartogatott, hiszen egy gyári istállótól egy szatellitcsapathoz szerződött, és a motorral is össze kellett szoknia, hiszen minden versenygép kicsit más vezetési stílust igényel. Ez utóbbit elemezte ki honfitársa, Àlex Crivillé, aki 1999-ben első spanyolként lett királykategóriás világbajnok.

Agresszív, de célravezetőbben, lágyabb stílusban motorozik – jelentette ki a DAZN ’Decoded’ című műsorában. – Nem támadja annyira az elejét. Valamivel hátrébb pozicionálja magát, hogy kicsit csökkentse a vibrációt, vagy nagyobb nyomást fejtsen ki a [motor] hátuljára. Több dologban is láthatóan sokat fejlődött.”

Marc Márqueznek óriási szerencséje volt, de a szezonhajrára nehéz helyzetbe kerülhet.

Úgy látom, hogy a Hondán Marc kicsit többet, valamivel agresszívabban támadott – folytatta. – A Ducatin hátrébb van a súlypontja. Ez segít elkerülni [a motor] elejének túlterhelését, ami csökkenti a pattogást, és nagyobb tapadást biztosít a kanyarkijáratokon. Minden könnyebbnek látszik. Az ember ránéz, és azt mondja: »Nem tűnik gyorsnak, de valójában az.« Ez a pozíció tisztább kanyarbejáratokat eredményez, a hátsó rész jól leköveti az elejét, és gyorsan tud átmenni a kanyaron. Ezek apró részletek, egy, maximum két tizedmásodpercről van szó.”

Crivillé két másik aspektusra is kitért. Márquez vezetési stílusára gondolva sokaknak a nagy mentések jutnak eszükbe először. Az 54 éves exmotoros elmagyarázta, hogy a látványos mozdulatoknak mi az oka. Ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy a 31 éves versenyző még a Ducatin is leég sokat bukott a szezon során, ám ez sem véletlen.

Ő volt az, aki először mentett és kezdett el játszani a könyökével – fogalmazott a 15-szörös 500 köbcentis futamgyőztes. – Elkerülhetetlennek tűnő bukásokat mentett meg. Ez hogy lehet? Marc egy másik bolygóról jött, vagy mi? Nagyon érzi az első kereket, és veleszületett adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy érezze és felemelje a motort. Marc szeret pole pozícióban lenni, vezetni, az első sorból indulni, és mindig keresi a határokat. Ezért bukik sokszor az edzéseken. Jelenleg övé az egyik legjobb motor, de még mindig ott van a legtöbbet eső pilóták között.”

Crivillé ezzel együtt hozzátette, szerinte a versenyeken már más a helyzet e téren. „A futamokon megmenti a helyzetet, és már tudja, hol van a határ – mondta. – A saját kezdeti időszakomra emlékeztet, de ő egy bajnok, mit lehetne mondani neki? Agresszív, gyors, de egyre kevésbé feszegeti a határokat, hogy elkerülje a bukásokat.”

Bastianini nem érti, Binder miért védekezett olyan keményen vele szemben, amin elment a dobogó

0

Enea Bastianini úgy véli, túl későn előzte meg Brad Bindert a Japán Nagydíjon ahhoz, hogy érdemben harcba szállhasson a dobogóért, ugyanakkor nem érti, hogy a dél-afrikai pilóta miért ragaszkodott ennyire a pozíciójához vele szemben. A gyári Ducati versenyzője a Marc Márquezzel vívott „bronzcsatára” is kitért.

Bár jó volt a tempója, Enea Bastianini lemaradt a dobogóról a Japán Nagydíjon. A 26 éves motoros általában a futamok második felében gyorsul be igazán, mivel remekül képes kezelni az abroncsokat, ezúttal azonban az igazán átütő sebesség elmaradt. Ennek következtében a verseny második részében még annak hibája ellenére sem tudta megtámadni Marc Márquezt.

A hétszeres MotoGP-futamgyőztes sorsát az 1. kör egyértelműen negatívan befolyásolta, amikor nemcsak a közvetlenül mellőle rajtoló Brad Binder, hanem Jorge Martín, Márquez és Jack Miller is megelőzte. „Bosszantó, mert az első kör nem úgy alakult, ahogyan arra számítottam – nyilatkozta. – Miután Brad megelőzött, mindig a határon [voltam], sok pozíciót veszítettem.”

Bastianini Millerrel szemben hamar visszavette a pozíciót, de aztán körökön keresztül Binder mögött motorozott, és csak hosszú idő után tudta megelőzni. Jövő évi márkatársa teljesen tiszta eszközökkel védekezett, ezzel együtt a gyári Ducati versenyzője nem érti, mi értelme volt ennyire ragaszkodni a pozícióhoz. „Túl sok [lett volna]? – tette fel a költői kérdést. – Nem, megtette, amit tudott, és ez normális, de nem értem, mert tudja, mi a helyzet. Két-három kör után már lassabb. Aztán a tizenegyes kanyarba érkezve nagy volt a turbulencia, és nem volt referenciám a kemény fékezéshez.”

Mire Bastianini átrágta magát Binderen, már elég nagy volt a hátránya Márquez mögött. A Gresini pilótája aztán több szívességet is tett neki: előbb lecsúszott a pályáról, majd az utolsó körben ráment a zöld vonalra, de mivel a különbség 36 ezreddel meghaladta a fél másodpercet, nem történt automatikus pozíciócsere.

Marc Márqueznek óriási szerencséje volt, de a szezonhajrára nehéz helyzetbe kerülhet.

Rengeteg időt vesztettem, mire megelőztem Bradet – kesergett az olasz motoros. – Miután ez sikerült, gyors voltam, és jól éreztem magam a motoron, de már túl késő volt. Nagyon közel voltam Marchoz, de már túlságosan késő volt. Jó tempót mentem, de ő is. Próbáltam többet tenni a futam azon szakaszában, de szenvedtem a motor hátuljával, mert Brad mögött nagyon elhasználtam [a hátsó gumit], miközben próbáltam megelőzni. Amikor nyomtam, már a határon voltam.”

Bár a dobogó ezúttal nem jött össze, Bastianini annak mindenképpen örülhet, hogy a szezon eleji ingadozó formájával ellentétben jelenleg stabilan ott van az élmezőnyben. „Most már mindig a dobogóért küzdök, és ez fontos számomra – szögezte le. – Néha viszont szerencsére is szükség van, és vasárnap Motegiben nem volt szerencsénk. Ezt azonban el kell fogadni.”

A 26 esztendős versenyző előnye 2 pont a tabella harmadik helyén Márquezzel szemben, akivel mostanában a pályán is gyakran találkozik. „Marckal gyakran vagyunk közel egymáshoz, és harcolunk egymással, de a csata a bajnokság harmadik helyéért zajlik, ő pedig jelenleg nagyon erős, és az idény hátralévő részében is az marad” – fogalmazott.

Így áll a MotoGP-tabella a Japán Nagydíj után

Bagnaia összehasonlította Rossi és Lorenzo csatáját a Martínnal vívott párharcával

0

Francesco Bagnaia úgy véli, ő és Jorge Martín többet hibáznak, mint anno Valentino Rossi és Jorge Lorenzo az egymás elleni párharcuk során. Davide Tardozzi, a gyári Ducati csapatmenedzsere egy „fájdalmas” mutatóról beszélt, amelyben a címvédő rekordot is dönthet.

Zsinórban második alkalommal fordul elő, hogy két márkatárs csatázik a MotoGP világbajnoki címéért. Tavaly Francesco Bagnaia és Jorge Martín az utolsó fordulóig küzdöttek a végső győzelemért, és végül az olasz motoros örülhetett. Idén viszont egyelőre hátrányban van a Pramac pilótájával szemben az összetettben.

A tavalyi idény előtt utoljára a Yamaha legendás versenyzőpárosával fordult elő, hogy márkatársakként az első két helyen zártak, sőt, akkor egy csapatot is alkottak. 2009-ben Valentino Rossi legyőzte Jorge Lorenzót, 2015-ben viszont fordult a kocka, és a spanyol versenyző kerekedett felül. Bagnaia elmondta, miben különbözik a mostani olasz–spanyol párharc az akkoritól.

Kevesebbet hibáztak, így szinte mindig ők voltak az első, illetve második helyen – nyilatkozta az olasz Sky Sportsnak. – Ez azonban stresszes, mert nagyon kevésen múlik, hogy sok pontot nyerünk vagy veszítünk. A tíz pont kis különbségnek tűnik, de valójában nem az. Továbbra is így kell dolgoznunk, ezen a hétvégén nagyon erősek voltunk. Az időmérőn kicsit visszaestünk, de egyébként minden tökéletesen ment.”

Érdekes megvizsgálni a címvédő első mondatának valóságtartalmát, hiszen a kettős győzelmekre vonatkozó kijelentés nem feltétlenül állja meg a helyét. Olyannyira, hogy Rossi és Lorenzo kilenc éve mindössze kétszer sajátították ki az első és a második helyet. 2009-ben ötig jutottak tizenhét forduló alatt, de arányaiban ez csak egy kicsivel jobb Bagnaiánál, illetve Martínnál, akik tizenhat főversenyen négyig jutottak, amivel egyébként utolérték a tavalyi mutatójukat.

Martín őszintén vallott a bajnoki csata jelentette nyomásról: Néha emiatt nem koncentrálok eléggé

Bár a bajnoki cím még messze nem dőlt el, egyvalami biztossá vált a Japán Nagydíjon. Mivel Bagnaia megszerezte szezonbeli nyolcadik futamgyőzelmét, Martín pedig csupán háromnál tart, a 27 éves motoros az év végén is elmondhatja majd magáról, hogy mindenkinél több futamot nyert. A nagy különbség ellenére viszont nem ő vezeti a tabellát, amire Davide Tardozzi is felhívta a figyelmet.

Paradox módon Pecco nyolc hosszú futamot nyert, míg Jorge hármat, mégis tíz pont a hátránya a bajnokságban – fogalmazott a gyári Ducati csapatmenedzsere. – Ez fájdalmas, de úgy vélem, Bagnaia ezt jól tudja, és meggyőződésem, hogy képes lesz megadni nekünk, amit ő és az egész csapat megérdemel, mert Pecco végső soron Pecco tisztában van a csapat értékeivel.”

Amennyiben Bagnaia idén lemarad a vb-címről, azzal pont Lorenzo kétes értékű rekordját állítja be vagy dönti meg. Ő szerezte ugyanis a legtöbb futamgyőzelmet egy szezonban úgy, hogy az nem volt elég a végső győzelemhez. Mindezt 2013-ban hozta össze, amikor hiába nyert nyolc versenyt, míg az újonc Marc Márquez csak hatot, utóbbi gyűjtötte a legtöbb pontot.

Ezt leszámítva egyébként hatszor fordult elő a gyorsaságimotoros-vb 1949 óta íródó történelmében, hogy nem a királykategóriában nem a világbajnok aratta a legtöbb sikert, legalább holtversenyben. Ebből négyszer egyvalaki szelte át többször elsőként a célvonalat a tabella az évi győztesénél: 1950-ben Geoff Duke, míg 1992-ben Mick Doohan másodikként zárt Umberto Masettivel, illetve Wayne Rainey-vel szemben, Freddie Spencer 1984-ben, valamint Kevin Schwantz öt évvel később viszont csak negyedik lett az összetettben. 2006-ban és 2020-ban pedig hárman is felülmúlták a világbajnokot győzelmek számában: Nicky Haydennél Rossi, Loris Capirossi és Marco Melandri is többször diadalmaskodott, Joan Mir egyetlen sikerénél pedig Franco Morbidelli, Fabio Quartararo és Miguel Oliveira is többet ért el.