Nem igazán mondhatjuk azt, hogy eseménydúsan alakult a Kawasaki által szervezett privát teszt Jerezben, melynek első napján még a Honda gyári alakulata is szerepelt, azonban ma már ők nem gurultak pályára.
Fotó: World Superbike Media
Nem igazán mondhatjuk azt, hogy eseménydúsan alakult a Kawasaki által szervezett privát teszt Jerezben, melynek első napján még a Honda gyári alakulata is szerepelt, azonban ma már ők nem gurultak pályára.
Fotó: World Superbike Media
Az újdonsült apuka, Miguel Oliveira hullámzó szezont tudhat maga mögött. Volt, hogy kimagasló helyezéseket ért el, de volt, hogy a pontszerzésért harcolt. A 2022-as idénytől jobb eredményeket vár.
Miguel Oliveira a tavalyi idényben képes volt három egymást követő futamon is dobogóra állni. Ezek közül az egyik helyezés a pódium legfelső foka volt Barcelonában. Az említett futamok alatt összesen 75 pontot gyűjtött, ami nagyszerű teljesítmény erre a periódusra nézve. A szezon többi versenye azonban nem igazán sikerült várakozásaihoz mérten, így a világbajnoki pontversenyt a 14. helyen zárta. A 27 éves portugál hullámzó idényében a Red Bull Ringen elszenvedett bukása már csak hab volt a tortán. Hatalmasat esett az első szabadedzésen, jobb keze megsérült.
A fiatal pilóta azonban nem adja fel, mindent megtesz, hogy a 2022-es év az ő éve legyen. Oliveira szavait a Speedweek.com idézi:
„Tavaly sikerült nagy lépést tennünk előre, de a sérülésem miatt a szezon második fele nagyon nehéz volt számomra. Hiányzik az állandóság a teljesítményemből, amin idén mindenképpen szeretnék javítani. Nem egyszerű a határon menni és közben arra gondolni, hogy be tudd fejezni a versenyt. A második osztrák és misanói futamon tudtam volna jó eredménnyel zárni, csak sajnos nem értem célba. Ha képes lettem volna minden versenyen pontot szerezni, akkor a szezon egész másképp alakult volna számomra. A tavalyi évben az eredményeim vagy nagyon jók, vagy nagyon rosszak voltak. Szeretnék egyensúlyt teremteni. Ha nem is érzem jól magam a motoron, egy átlagos teljesítményt hoznom kell. Ez természetesen egyszerűnek hangzik elméletben, ezért fontos, hogy otthon érezzem magam a motoron.”
A téli szezon nem csak pihenést hozott a fiatal portugál számára, hanem novemberben megszületett kislánya is. Életvitele ezáltal jelentősen felborult:
„Az edzésekre és a pihenésre szánt idő teljesen megváltozott, de megtaláltam az egyensúlyt, és sok időt tölthetek a feleségemmel és a kislányommal. Ez volt az elsődleges cél, mivel a szezon nagyon kimerítő lesz. Eddig jól halad minden, az edzések a terveim szerint alakultak. Nagyon sok kört tudtam megtenni a pályán és úgy érzem, kész vagyok. Jövő héten folytatódik az utazás. Remélem Malajziában is jó teszteredményt könyvelhetünk el. Összesen 5 edzésnapunk van a szezonkezdésig, de különböző okok miatt is bizakodó vagyok. Az, hogy az előző idény nehéz volt, azt jelenti, hogy az idei biztosan jobb lesz, szóval optimista vagyok. Ezen kívül vannak technikai változások a motoron, új részei vannak, és úgy véljük, ezek sokat hozzá fognak tenni a sebességhez és az állandó jó eredményekhez. Öt tesztnap – ebből 3 egy teljesen új pályán – valószínűleg nem lesz elég mindenre. Ami kimarad, azt majd a versenyeken kell megoldanunk azért, hogy számomra és a csapat számára is a legjobb versenygépet állítsuk össze.”
Fotó: KTM Press
Délelőtt tízkor tartotta csapatbemutatóját a KTM MotoGP alakulata, akik a hagyományosnak nevezhető színösszeállítással prezentáltak. Dizájn tekintetében a Tech3 csapatánál sem történt változás.
Fotó: KTM Press
A Superbike néhány versenyzője mellett pár Supersport pilóta is Jerezben tesztel, akik közül Niki Tuuli volt a leggyorsabb az MV Agusta F3 800-as versenygépével, azonban még az olasz márka régebbi modelljével.
Fotó: World Superbike Media
Már túl is vagyunk a Kawasaki által szervezett kétnapos jerezi teszt első napján, melyet Alex Lowes hozott le, miközben csapattársa, Jonathan Rea egyetlen kört sem tett meg.
A WithU Yamaha RNF csapat két pilótája, Andrea Dovizioso és Darryn Binder úgy véli, jól kijönnek majd, és számíthatnak egymás támogatására.
Mindenki számára meglepő hír volt, amikor kiszivárgott, hogy a Moto3-as Darryn Binder a Moto2-t kihagyva azonnal a GP-be igazol, mint azt korábban Jack Miller is tette. Számos kritika érte a 24 éves versenyzőt, mivel a legkisebb kategóriában is csak egy győzelemmel jeleskedett. Hatalmas kockázatot vállal a fiatal dél-afrikai, az már biztos. Szerencséjére egy nagyon tapasztalt pilóta foglal majd helyet a boksz másik oldalán, aki nem más, mint Andrea Dovizioso. Az olasz 15. szezonját kezdi a MotoGP-ben, igazi veteránnak számít, emellett ő a mezőny legidősebb tagja. Három alakommal szerezte meg hajszálhíján a királykategóriás világbajnoki címet, szóval ha valaki tudja mi zajlik a MotoGP-ben, az mindenképpen Dovizioso.
A fiatal újoncot rengetegen kritizálták döntése miatt, de csapattársa nem tartozik közéjük. Dovi a következőképp nyilatkozott Binderről, szavait a Speedweek.com idézi:
„Abszolút nyitott vagyok. Szinte minden versenyzővel kijövök, és nyilván vele is fogok beszélgetni, ha a tanácsomat szeretné hallani. Úgy gondolom, már megmutatta, hogy rendelkezik a kellő sebességgel és kihasználta a kínálkozó lehetőséget. Mellette fogok állni, ha segítségre van szüksége, és elégedett vagyok azzal a ténnyel, hogy vele oszthatom meg az istállót.”
Binder természetesen reagált csapattársa szavaira:
„Úgy gondolom, ha azon múlik, hogy megtaláljuk a helyes beállítást, Dovi a legmegfelelőbb beszélgetőpartner. A csapatomban van, ugyanúgy egy Yamahán ül és rengeteg tapasztalattal rendelkezik. A bátyám, Brad ebben a tekintetben nem jó tanácsadó, mivel egy másik motoron ül és ez nem válik hasznomra. Nagyon örülök annak, hogy Andreával oszthatom meg a boxomat, aki egy nagyon tapasztalt pilóta és sok segítséget fogok tőle kapni.”
Fotó: WithU Yamaha RNF MotoGP Team
Annak ellenére, hogy nemrég még a Supersport világbajnokságon való szereplés szóltak a hírek a 24 éves spanyol, Ana Carrasco kapcsán, most történt némi fordulat és a 2018-as Supersport 300-as világbajnok a Moto3-ban folytatja.
Fotó: MotoGP Media, World Superbike Media
A tél folyamán kétséges volt, hogy a nyolcszoros világbajnok, Marc Marquez rendbejön-e az előszezoni tesztekre. Hétfőn azonban megkapta a zöld jelzést!
Mint korábban megírtuk, az Algarve Nagydíj előtti motokrosszozás során a Repsol Honda csapat világbajnoka, Marc Marquez megsérült, ami miatt kiújult a kettős látása. Emiatt sokáig semmilyen edzést nem végezhetett, és nem lehetett tudni, hogy mikorra jön rendbe a szeme. Az utóbbi időben sokat javult az állapota, és már sportmotorral is körözött Portimaóban, majd Aragónban, ami mindenképpen bizakodásra adtak okot.
A gyári Honda csapat azonban ma kiadott egy sajtóközleményt, amiben minden maradék kétséget is eloszlattak: Marc Marquez megkapta az orvosi jóváhagyást, így ott lesz a február eleji sepangi hivatalos teszten! A katalán ász rendszeresen járt felülvizsgálatra Dr. Sanchez Dalmau szemészorvoshoz, akivel folyamatosan figyelték a szeme állapotát. A legutóbbi, január 24-i vizsgálat során megállapították, hogy a tél folyamán alkalmazott konzervatív terápia sikerrel járt, így Marquez állapota lehetővé teszi, hogy újra MotoGP motorra ülhessen.
Amit meg is fog tenni a február 05-06-án esedékes első hivatalos MotoGP teszten Sepangban, ahol tesztelni fogja az új Honda RC213V versenymotorját. Utána pedig az indonéziai Mandalika versenypályán folytatja a mezőny a felkészülést. Marquez utoljára a 2021-es Emilia Romagna Nagydíjon ült GP-motoron – akkor meg is nyerte a versenyt a csapattársa, Pol Espargaro előtt.
Fotó: Repsol Honda Team
A 24 éves spanyol, Joan Mir számára nem úgy alakult a tavalyi idény, ahogyan azt várta. Át kellett, hogy adja jelképes koronáját a MotoGP új világbajnokának, Fabio Quartararónak.
Joan Mir a királykategória azon pilótái közé tartozik, akik az új generációt képviselik. Hozzá hasonló fiatal tehetségek: Fabio Quartararo, Francesco Bagnaia, Jorge Martin, vagy épp Enea Bastianini. Mindannyian nagyszerű versenyzők. Mir számára azonban a 2021-es idény nem hozott győzelmet, pedig éhes volt a sikerre és pontosan tudta kikkel kell megküzdenie az elsőségért.
„A kisebb kategóriákban is egymás ellen harcoltunk” – kezdi Mir, szavait a Speedweek.com idézi – „Újoncként senki nem volt gyors kezdetben, de tudtam, hogy mindegyikük nagyon gyors volt a korábbi géposztályokban. Pecco már egy lépéssel előttem járt, amikor én a Moto3-ba érkeztem. A Moto2-ben húzta a gázt. Amikor felléptem a középső kategóriába, ő már a rákövetkező szezonban a MotoGP-be igazolt. Így őt nem ismerem annyira jól, mint a többieket, mivel Fabióval, Martinnal és Bastianinivel már a Red Bull Rookies Cup óta ismerjük egymást.”
Mirt megkérdezték, mit gondol Quartararo nagyszerű idényéről:
„A Moto2-ben is azon fáradozott, hogy egy fordulatot vigyen véghez, de ez végül akkor sikerült, amikor a MotoGP-be igazolt a gyári Yamahához, ott megtalálta a sikerhez vezető utat. El kell ismernem, nem számítottam arra, hogy meg tud ezzel bírkózni.”
Fotó: MotoGP Media
A Moto2-es Honda Team Asia csapat két nagyszerű versenyzővel várja az idénykezdést: Ai Ogurával és Somkiat Chantrával. Hiroshi Aoyama csapatfőnök szeretné, ha minél jobb eredményeket érnének el a fiatal pilóták.
A 2021-es szezont a Moto3-ból érkező Ai Ogura a 8. helyen zárta a világbajnoki tabellán, míg Chantrának a 18. hellyel kellett megelégednie. Hiroshi Aoyama, a veterán csapatfőnök úgy véli, versenyzői képesek lehetnek a világbajnoki címért harcolni 2022-ben.
A 40 éves japán szavait a Speedweek.com idézi:
„21 futam áll előttünk, és biztosan nem lesz egyszerű, főleg akkor, ha a bajnoki címért harcolunk. Lesznek jól és rosszul sikerült futamok majd, és az ember belekeveredhet egy-egy bukásba is, de ez semmiképpen nem zavarhat meg minket. Mint versenyző, mindig pozitívnak kell maradni fejben. Saját magadat és a hibáidat kell elemezni újra és újra. Nem szabad hagyni, hogy ezek a dolgok lehúzzanak, mert ha valami nem az elképzeltek szerint alakul, annak is motiválóan kell hatnia rád. Nagyon fontos, hogy kontroll alatt tudd tartani magad, főleg azért, mert nagyon hosszú a szezon. Az én időmben csak 15-17 futam volt egy szezonban, amit teljesíteni kellett. Ki kell találni, hogyan tudod kiaknázni saját lehetőségeidet egy teljes szezonon keresztül.”
Fotó: MotoGP Media