Felgyújtotta barátja haját a Yamaha MotoGP-sztárja – videó

0
12053
Fotó: Twitter

Annak ellenére, hogy nem jött össze a címvédés, Fabio Quartararo óriási bulit csapott a szezonzáró után. A DJ-nek álló francia versenyző egy ponton kissé túllőtt a célon, ugyanis egy fáklyával felgyújtotta a vele ünneplő barátja haját.

Bár tetemes, 23 pontos hátrányban érkezett Valenciába, Fabio Quartararónak még volt matematikai esélye a világbajnoki címre a szezonzáró előtt. Végül nem sikerült címet védenie, hiszen Francesco Bagnaiát koronázták meg, de a francia versenyző nem volt csalódott.

Valencia: Győzelemmel búcsúzik a Suzuki, Bagnaia A Világbajnok!

Ez utóbbit akkor is megmutatta, amikor pár órával később éjszakába nyúló bulit rendeztek, amelyen ő is aktívan részt vett, és láthatóan remekül érezte magát. Quartararo többek között DJ-nek is állt, ám nem ez volt a parti legemlékezetesebb pontja.

Vélhetően már jó néhány pohár vodka is lecsúszott, amikor jó ötletnek tartotta a neki háttal álló barátja haja körül hadonászni az égő fáklyával. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis a férfi haja lángra kapott, de szerencsére Quartararo azért annyira még józan volt, hogy azonnal eloltsa a tüzet, bár talán enélkül is megúszták volna a nagyobb bajt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

el (@quartararo_0420) által megosztott bejegyzés


Igaz, utána még egyszer elkezdett hadonászni a fáklyával, mire az áldozat mosolyogva arrébb terelte. A videó tanúsága szerint egyébként nem ők rémültek meg a legjobban, hanem Thomas Maubant-nak, Quartararo legjobb barátjának barátnője.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét