back to top
2024. május 29. 19:49
KezdőlapWheelieTragédiák sora után írt történelmet a világbajnok, akinek győzelméből politikai botrány lett

Tragédiák sora után írt történelmet a világbajnok, akinek győzelméből politikai botrány lett

A mai napon ünnepli 80. születésnapját a kétszeres gyorsaságimotoros-világbajnok Dieter Braun. A (nyugat)német versenyző egy tragikus futamon ért el olyasmit, ami eddig nagyon keveseknek sikerült, és közvetetten hozzájárult a Keletnémet Nagydíj megszűnéséhez.

1943. február 2-án, azaz éppen 80 éve született Dieter Braun, korábbi motorversenyző. Sikeres pályafutást tudhat maga mögött, hiszen kétszer is világbajnok lett, és bár a királykategóriában csak dobogóig jutott, az alsóbb géposztályokban több mint 10 futamot nyert, melyek közül kettő a háttértörténet miatt igazán emlékezetesre sikeredett. Karrierje két súlyos baleset után idő előtt véget ért.

Braun a Németország déli részén található Ulm városában született. Első motorversenyén 1962-ben vett részt, akkor egy sváb, azaz helyi márka, a Maico gépével vett részt egy motokrosszfutamon. A kezdeti tapasztalatok megszerzése után hamarosan átnyergelt a pályaversenyzésre: 1965-ben egy átalakított krosszmotorral megnyerte a hazájában nagy hagyományokkal rendelkező, Fischereihafen-Rennen elnevezésű bremerhaveni viadal 500 köbcentiméteres kategóriáját.

Két évvel később a 350 köbcentisek között német bajnok lett, ezt később még négy elsőség követte. Ugyanebben az évben a világbajnoki hétvégén is debütálhatott, ám a futamig már nem jutott el, ugyanis egy esés következtében eltörte a kulcscsontját. Egy évvel később viszont már jóval több sikerrel járt, hiszen a Nürburgringen a negyedik helyen ért célba, és a dobogótól sem volt messze. Ebben az évben még négy futamon vett részt, és az összetett hetedik helyén zárt.

1969-ben már jöttek a nagyobb sikerek: a 125-ösök között háromszor is felállhatott a dobogó második fokára, majd a szezonzáró Jugoszláv Nagydíjon aratott győzelmének köszönhetően a tabella második helyén végzett Dave Simmonds mögött. Hockenheimben, ahol pályafutása során először ért célba az első három hely egyikén, csupán 2 másodperccel kapott ki a brit motorostól. Braun később elmondta, hogy mennyire kötődik ehhez a pályához.

Hockenheim volt a hazai versenyem, az első körrekord is az enyém volt az új pályánjelentette ki. – A hivatalos megnyitó előtt, 1966-ban egy juniorfutamot rendeztek, és ott megfutottam a leggyorsabb versenykört. Sajnos a tizennégy világbajnoki futamgyőzelmemből egyiket sem Hockenheimben arattam, de 1969-ben és 1975-ben második lettem a Német Nagydíjon, és dobogóra állhattam. 1974-ben a Májusi Kupán a 350 és az 500 köbcentis géposztály futamát is megnyertem.”

Az 1970-es szezon szörnyen indult számára, mert egy edzésen elszenvedett baleset miatt ki kellett hagynia a hazai futamát, amely egyben a szezonnyitó is volt. Utána viszont hengerelt, és zsinórban négy futamgyőzelmet aratott, majd további két második helyet ért el. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy megszerezze első világbajnoki címét az egyébként kevesebb versenyen elinduló Ángel Nieto előtt. Mindezt ráadásul úgy, hogy a Suzukitól nem kapott gyári támogatást, így régi dugattyút kellett használnia.

Még a királyt is „megmentette” Rossi barátja, aki nem akarta emlegetni legendás teljesítményét

Négy győzelme közül a harmadikat a világ legveszélyesebbnek tartott motorversenyén, a Man-szigeti TT-n érte el, ráadásul úgy, hogy először indult el a legendás megmérettetésen. Mivel egy kör több mint 60 km hosszú, általában több év, mire egy versenyző a legapróbb részleteket is elsajátítja, nem véletlen, hogy Braunon kívül mindmáig csak hat pilótának sikerült ez a bravúr. Mint ahogyan alighanem az sem, hogy ezután soha többé nem vett részt a viadalon: abban az évben nem kevesebb mint hat motoros vesztette életét, ami máig a legtöbb a TT-k történetében.

A német versenyzőnek pár évvel később még egy tragédiát át kellett élnie testközelből. Az 1973-as monzai 250-es futamot vezette, amikor az első körben a közvetlenül mögötte haladó Renzo Pasolini a szalagkorlátnak csapódott, és szörnyethalt. Motorja visszapattant a pályára, és eltalálta a finnek nagy reménységének, Jarno Saarinennek a fejét, akit szintén nem lehetett megmenteni. A láncreakciót előidéző balesetben tizennégyen voltak érintettek, és a két áldozaton túl is jó néhányan súlyos sérülést szenvedtek.

Közel 50 éve távozott közülünk a “Repülő Finn”

Ez már nem az első tragédia volt abban az időszakban, és a mezőny tagjai kezdték megérteni, hogy muszáj javítani a biztonságon, elsősorban a pályák tekintetében. A monzai szörnyűség után Braun üzent is az illetékeseknek. „Amíg olyan pályák vannak használatban, mint a monzai, addig a versenyző élete annyit ér, mint az egérfogóban lévő egéré, vagyis semmit”fogalmazott.

1971-ben mindössze egyetlen futamot nyert, de teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy ez volt pályafutása legnagyobb hatású győzelme. Braun a Keletnémet Nagydíjon diadalmaskodott a 250-es kategóriában, ezért a szokásoknak megfelelően a nyugatnémet himnuszt játszották le, amit a helyszíni nézők is lelkesen énekeltek. Ez nyilvánvalóan nem nyerte el az állampárt tetszését: a következő évre meghívásossá tették a sachsenringi futamot, 1973-ra pedig ki is került a világbajnoki versenynaptárból. Szintén ehhez a diadalához kapcsolódik, hogy legközelebb a 2012-es Moto3-as futamon született német földön német győzelem az az évi világbajnok, Sandro Cortese révén.

Ebben az évben Braun ismét négy győzelemmel lett világbajnok, de immáron a 250-es kategóriában. A következő idényben debütálhatott a királykategóriában, ahol második futamán a harmadik helyen ért célba Spa-Francorchamps-ban, de mint később kiderült, az 500 köbcentis géposztályban ez bizonyult a legjobb eredményének.

Pályafutása persze így is sikeresnek mondható: összesen 14 világbajnoki futamot nyert meg, ráadásul olyasmit vitt véghez, amit csak nagyon kevesen: három kategóriában (125, 250, 350 köbcenti), illetve három különböző gyártóval (Suzuki, Yamaha, Morbidelli) diadalmaskodott, és nem egyszer fordult elő, hogy egy napon három versenyt is teljesített. Karrierjét 1977-ben fejezte be, miután rövid időn belül a Nürburgringen és az ausztriai Salzburgringen is súlyos sérüléssel járó balesetet szenvedett.

Dieter Braun
Dieter Braun (Fotó: Flickr)

Visszavonulása után több területen is kipróbálta magát. Otthonában, a Németország délnyugati részén lévő Dielheimben motorkereskedést alapított, később pedig televíziós szakkommentátor lett belőle. Az elmúlt években számos versenyen feltűnt vendégként: többek között a Sachsenringen, valamint a valenciai szezonzárón is többször megjelent.