back to top
2024. május 10. 11:28
KezdőlapMotoGPMég az egyik alapvető testi adottsága is megváltozott Pol Espargarónak súlyos sérülése...

Még az egyik alapvető testi adottsága is megváltozott Pol Espargarónak súlyos sérülése után

Pol Espargaró elárulta, a Portugál Nagydíj második edzésén elszenvedett balesete után nem tudta eldönteni, hol érzi a legnagyobb fájdalmat. Mint kiderült, nemcsak a tömege, hanem a testmagassága is csökkent a történtek miatt.

Az idei MotoGP-szezon első nyolc fordulójában jó néhány komoly baleset és sérülés történt, de a legsúlyosabbat egyértelműen Pol Espargaró szenvedte el. A GasGas versenyzője még az idény legelején, a Portugál Nagydíj második edzésén bukott, és csontja jó néhány ponton eltört. Az már a kezdeteknél egyértelmű volt, hogy hónapokat ki kell hagynia.

A nemsokára a 33. életévét betöltő pilóta már korábban is beszámolt néhány drámai részletről. Például arról, hogy állkapocscsonttörése miatt négy héten keresztül nem tudott enni, csupán levest volt képes inni. Ennek következtében hetente 2 és fél kilót fogyott, ráadásul jórészt az izomtömegéből veszített. Mindez azonban csak azután történt, hogy óriási fájdalmak közepette érkezett meg a kórházba.

Pol Espargaró részletesen beszélt az elmúlt három hónap megpróbáltatásairól

„Amikor a baleset után a kórház intenzív osztályán voltam, annyi törés volt a testemben, hogy nem éreztem, melyik fáj a legjobban – árulta el a baleset utáni időszak alighanem leggyötrelmesebb pontját a nyolcszoros MotoGP-dobogós. – A fájdalom szintje a tetőfokára hágott, annyira nagy volt. Rengeteg fájdalomcsillapítót kaptam.”

Arra is fény derült, hogy Espargaró nem csupán súlyt veszített, hiszen ez utóbbi szinte természetes ilyenkor. A spanyol motoros ugyanis másfél centiméterrel alacsonyabb lett, mint amekkora a bukás előtt volt. Ennek oka, hogy néhány csigolyája összepréselődött, amelyekről később kiderült, hogy eltörtek. A 8-as csigolyája például négy darabra tört.

Espargaró annyira mélyen volt, hogy a tükörbe nézve nem ismert rá a saját arcára, illetve testére, és egy ponton a visszavonuláson is elgondolkodott. Ennek ellenére végigcsinálta a rehabilitációt, és ha minden jól megy, akkor a a Goodwoodi Sebességfesztiválon újra motorra ülhet, a Brit Nagydíjon pedig ismét versenyezhet. Ez utóbbit egyébként már júniusban meg akarta tenni, de ez végül nem jött össze.

Talmácsi egykori csapattársa és világbajnokok sora is ott lesz a legendás motorsporteseményen

„A legutóbbi röntgenfelvétel nem olyan lett, amilyenre az orvosok számítottak, ezért azt mondták, jobb, ha várok. Assenbe viszont el akartam menni, hogy a nyári szünet előtt meglátogassam az embereket” – utalt arra, hogy bár a Holland TT-n sem tudott részt venni, a GasGas legnagyobb örömére ellátogatott a helyszínre.