2024. február 22. 08:21
KezdőlapMotoGPLorenzo ijesztőnek tartja a MotoGP motorjait, félti a versenyzőket

Lorenzo ijesztőnek tartja a MotoGP motorjait, félti a versenyzőket

Jorge Lorenzo elárulta, nézőként ugyan kedveli a sprintfutam formátumát, de megérti a versenyzők aggályait. Az ötszörös világbajnok szerint az aerodinamika miatt félelmetessé váltak a MotoGP motorjai, és úgy véli, ezen a téren muszáj megállni.

Elképesztően kemény az idei MotoGP-szezon abból a szempontból, hogy hány sérülést okozó baleset történt már. A mezőny még csak nyolc fordulón van túl, de az állandó versenyzők több mint felét, egészen pontosan tizenhárom pilótát kellett már megműteni a pályán szerzett sérülése miatt. Legutóbb, már a nyári szünet alatt Jorge Martín, majd Fabio Di Giannantonio jelentette be, hogy kés alá feküdt.

Újabb MotoGP-versenyzőt kellett megműteni (kép)

Sokan a sprintfutamok bevezetésének tulajdonítják a jelenséget, amiben alighanem van igazság. A pilóták a korábbinál másfélszer több körön át vívnak test a test elleni küzdelmet a pályán, aminek ráadásul közvetett hatásai is lehetnek, mint például a fáradtság. Jorge Lorenzo is látja a problémát, de szerinte nem ez az egyetlen oka a rengeteg sérülésnek.

„Kedvelem a sprintet, de nézőként beszélek – nyilatkozta a GPone-nak. – Megértem a versenyzőket, a kockázat [mértéke] megduplázódik vagy megtriplázódik. A motorok erősek az aerodinamika miatt. Aggódom a versenyzők egészsége miatt, de nézőként tetszik. Eljutottunk arra a pontra, amikor a MotoGP-motorok már tényleg ijesztőek.”

Az elmúlt időszakban a MotoGP nagyon elment abba az irányba, hogy az aerodinamika rendkívül fontossá vált. Ennek következtében nyilvánvalóan javult a motorok teljesítménye, de ennek nem egy negatív hatása lehet. Azt már sokan felvetették, hogy mindez megnehezíti az előzéseket, de könnyen lehet, hogy ez a kisebbik baj, hiszen így egy balesetnek is komolyabb következménye lehet.

„Háromszáz lóerősek és háromszázhetven kilométer per óra fölé mennek – utalt a királykategória motorjaira Lorenzo. – Ha nem állunk meg, akkor pár éven belül elérik a négyszáz kilométer per órát. Szerintem valamilyen módon limitálnunk kell ezeknek a motoroknak az erejét. Én az aerodinamikát korlátoznám, amennyire csak lehet, talán ki is iktatnám.”

Stoner kifakadt: A MotoGP jelenleg kiábrándító, az összes sz*rságnak mennie kell

Nem a spanyol expilóta az egyetlen a MotoGP visszavonult világbajnokai közül, aki bírálta a sportág jelenlegi helyzetét, sőt, Casey Stoner még élesebb kritikát fogalmazott meg. 2007 és 2011 világbajnoka a szárnyelemeket, a magasságszabályozót, valamint a kipörgésgátlót is eltüntetné a motorokról, ha mindez rajta múlna.