back to top
2024. május 06. 03:54
KezdőlapMotoGPHivatalos: Morbidelli távozik a Yamahától

Hivatalos: Morbidelli távozik a Yamahától

A Yamaha bejelentette, hogy Franco Morbidelli öt szezon után távozik tőlük. Az olasz pilóta helyére vélhetően Álex Rins érkezik majd.

Ahogyan arra egy ideje számítani lehetett, a Yamaha bejelentette, hogy Franco Morbidelli az év végén elhagyja a japán gyártót. Az olasz pilóta teljesítménye ugyan valamelyest javult a tavalyi évhez képest, de még mindig nem hozott kielégítő eredményeket, ráadásul nemrég ő maga is elmondta, hogy nem biztos benne, hogy a hangvillásoknál akarja folytatni a pályafutását.

Morbidelli 2019-ben szerződött a japánok szatellitcsapatához, a Petronas Yamahához. Ebben a szezonban a bajnokság tizedik helyén végzett, a következő idényben viszont jött az áttörés: három győzelmet szerzett, és további két alkalommal állhatott fel a dobogóra, ami az összetett második helyére volt elég a mindössze egy győzelemig jutó Joan Mir mögött.

A következő idényt még a Petronas Yamahánál kezdte meg, ahol egy dobogós helyezés után térdsérülést szenvedett. Emiatt öt hétvégét kellett kihagynia, ám a visszatérés már a gyári alakulatnál történt meg, ugyanis megkapta az időközben távozó Maverick Viñales ülését. Azonban hiába a papíron kedvezőbb helyzet, ezután már messze elmaradt korábbi önmagától.

Szinte biztos, hogy Rins váltja Morbidellit, aki nem fogadta el a Yamaha ajánlatát

Tavaly mindössze 42 pontot szerzett, és a tabella tizenkilencedik helyén zárt, miközben csapattársa, Fabio Quartararo egészen a zárófordulóig a világbajnoki címért küzdött. Ekkor már sejthető volt, hogy ha teljesítménye nem javul jelentős mértékben, akkor az idei év végén elköszönnek tőle. Bár 2022-es pontmennyiségét már most, a sprintfutamok eredményeit nem számítva is felülmúlta, mindez nem volt elég a 2024-es folytatáshoz.

Morbidelli helyét alighanem Álex Rins veszi át, aki ez esetben mindössze egy év után távozna az LCR Hondától. Ami az olasz motorost illeti, a Yamaha állítólag felajánlotta neki az egyik ülést a Superbike-ban, ám ő ezt visszautasította, mert a MotoGP-ben akar maradni. A 28 éves versenyzőt három csapattal is szóba hozták, de a VR46-nál Marco Bezzecchi maradása biztosra vehető, a Gresininél a Moto2-es bajnokságot vezető Tony Arbolino tűnik a legesélyesebbnek Fabio Di Giannantonio helyére, míg az LCR-rel kapcsolatban Augusto Fernández neve merült fel.

„Mindenekelőtt szeretném megköszönni Frankynek a kemény munkáját és az elkötelezettségét, [amit azóta tanúsított, hogy] a gyári csapatnál dolgozik, de már jóval korábban is, amikor a Yamaha szatellitversenyzője volt – fogalmazott Lin Jarvis, a Yamaha ügyvezető igazgatója, ki hangsúlyozta, a hátralévő tizenkét forduló során mindent beleadnak. – A Yamaha és Morbidelli együttműködése nagyszerű eredményekhez vezetett, többek között egy kiemelkedő világbajnoki második helyhez 2020-ban. Kár, hogy az elmúlt két év nem úgy alakult, ahogyan mindketten reméltük és szerettük volna. Megvitattuk a folytatással kapcsolatos lehetőségeket, de végül úgy döntöttünk, hogy 2024-ben itt lesz az ideje a váltásnak mind a Yamaha, mind Franky szempontjából. A csapat továbbra is teljes mértékben támogatni fogja Frankyt minden lehetséges módon, hogy a lehető legjobban zárjuk le a közösen eltöltött időszakot.”