back to top
2024. május 07. 14:33
KezdőlapMotoGPBagnaia szerint a vb-címnek nagyobb az értéke a mostani körülmények között

Bagnaia szerint a vb-címnek nagyobb az értéke a mostani körülmények között

Francesco Bagnaia úgy véli, azzal, hogy nyolc Ducati van a MotoGP mezőnyében, nagyobb elismerést érdemel a többieket legyőző versenyző. A címvédő összehasonlította a 2005-ös idényt a mostanival, beszélt legnagyobb ellenfeleiről, és reagált arra, hogy a harmadik F1-es vb-címe felé robogó Max Verstappenhez hasonlították.

Francesco Bagnaia továbbra is vezeti a világbajnoki összetettet, ám előnye már csak három pont Jorge Martín előtt. A két versenyző között hatalmas csata lehet a hátralévő hat fordulóban, amelybe akár még Marco Bezzecchi is beleszólhat, bár ő már tetemesnek mondható, 54 egységnyi hátránnyal rendelkezik honfitársa mögött.

A címvédő zsinórban a harmadik szezont tölti a tabella élmezőnyében, hiszen 2021-ben második lett, tavaly pedig nem talált legyőzőre. Ugyanakkor van egy fontos különbség az előző két idényhez képest: míg korábban Fabio Quartararo személyében egy másik gyártó képviselőjével kellett megküzdenie, addig most a Ducati kisajátította az első három helyet. Tény, hogy egyértelműen a bolognai gyártó rendelkezik a legjobb motorral, ám Bagnaia hangsúlyozta, hogy messze nem csak neki adatik meg a lehetőség, hogy sikerre vigye ezt a versenygépet.

Marc Márquez: Hatalmas tisztelet jár Bagnaiának és Martínnak

Igaz, hogy az én motorom a legjobb, de az is igaz, hogy hét másik versenyző többé-kevésbé ugyanolyan motorral rendelkezik – nyilatkozta egy szponzori eseményen. – Három [pontosan] ugyanolyannal, a másik négy pedig hasonlóval. Többé-kevésbé ugyanannyi lehetőségük van a győzelemre, mint nekem, a motorjaink, legyen szó az újakról vagy a régiekről, ugyanakkora végsebességgel bírnak. Az biztos, hogy az új az új, de az is időbe telik, hogy [beállítsuk], hogy vasárnap jobb legyen. Az, hogy egyike vagyok azon nyolc pilótának, akiknek többé-kevésbé ugyanolyan motorjuk van, nagyobb motivációt ad nekem, de annak az elismerése is nagyobb, amit csinálunk. Mindig mindent beleadok, mert szükségem van a győzelem érzésére.”

Bagnaia elárulta, hogy az elmúlt időszakban visszanézett néhány futamot a 2005-ös szezonból, hogy felfrissítse az emlékeit. Abban az idényben mentora, Valentino Rossi nagyon simán diadalmaskodott zsinórban ötödször, de nem csupán ebből a szempontból volt nagyon eltérő a mai viszonyokhoz képest, hanem a versenyek képe miatt is.

Ha megnézzük a futamokat, az első három-négy pilótának öt másodperc volt a lemaradása, a mögöttük lévő srácoknak pedig harminc-harmincöt-negyven másodperc volt a hátrányuk – magyarázta a 26 éves motoros. – Teljesen más [volt], mint most. Jelenleg az első és az utolsó között húsz másodperc van egy versenyen, ami nagyon más, mint korábban. A motorok most már többé-kevésbé azonos szintűek, és a gumik is mind egyformák, mert korábban különböző [márkájú] abroncsok voltak. Szóval nagyon más, nekem pedig tetszik, hogy ez így van, de ez biztosan feljebb vitte a határokat.”

Martín figyelmeztetett: ha kiprovokálják, visszahozhatja a gyűlölködést a MotoGP-be

A szezon elején Bezzecchi volt az, aki megszorította, sőt, két fordulón át meg is előzte Bagnaiát a táblázaton. Utána viszont mind tőle, mind az időközben felzárkózó Martíntól is elhúzott, hogy aztán a Katalán Nagydíj óta rendre kikapjon a spanyol pilótától. A címvédő mindkét márkatársát méltatta, de nem csak őket illette dicsérő szavakkal.

Az biztos, hogy Marco és Jorge nagyon versenyképesek – fogalmazott. – Igazán nagyszerű tehetségek, csakúgy, mint Brad Binder. Binder a legagresszívabb, nagyon nehéz őt legyőzni, ha az ember vele csatázik. Emellett tökéletesen ismerem Marco erősségét a párharcokat illetően, és ismerem Jorge precizitását is, szóval nagyon nehéz [ellenük]. Három nagyszerű vezetési stílusról van szó, mindannyian nagyon versenyképesek.”

Quartararo: Bagnaia egy kicsit olyan, mint Max Verstappen

Bagnaia az Osztrák Nagydíj után már 62 pontos előnyben volt Martínnal szemben, két hétvége között ez volt a legnagyobb különbség. Ekkor hangzott el Quartararótól, hogy a gyári Ducati versenyzője kicsit olyan, mint Max Verstappen a Forma–1-ben. A holland pilóta az eddigi tizenhat futamon tizenhárom győzelmet aratott és két második helyet szerzett, a most következő Katari Nagydíj hétvégéjén pedig alighanem megszerzi harmadik világbajnoki címét. „Max még mindig nagyobb különbséget jelent hozzám képest, mivel van egy csapattársa ugyanabban az autóban – reagált a felvetésre Bagnaia. – Nekem hét van azonos motorral, és néha meg tudnak verni, de Max legyőzhetetlen.”