back to top
2024. október 09. 08:48
KezdőlapMotoGPNem úszta meg sérülés nélkül a pénteken négyszer is bukó Aleix Espargaró

Nem úszta meg sérülés nélkül a pénteken négyszer is bukó Aleix Espargaró

Aleix Espargaró horzsolást szenvedett a Maláj Nagydíj pénteki napján, de nem aggódik a négy esése miatt. Maverick Viñales méltatta az Apriliát, amely próbálja megoldani a hőség jelentette problémát.

Aleix Espargaró némi túlzással esett-kelt a Maláj Nagydíj pénteki napján. A 34 éves versenyző az első gyakorláson egyszer, míg az edzésen háromszor kötött ki a földön, miután négy különböző kanyarban vesztette el az irányítását a motorja felett. Csapattársa, Maverick Viñales eközben bejutott az időmérő második szakaszába.

Kigyulladó motort és Martín elsőségét hozta a MotoGP sepangi nyitánya

Az idősebbik spanyol pilóta sorrendben a 15-ös, az 1-es, a 9-es, majd az 5-ös kanyarban szenvedett balesetet, az első után még a motorja is kigyulladt. Ezek után nem meglepő, hogy a magyar idő szerint reggel rendezett tréningen csak a huszadik helyen végzett, de szerinte nem történt nagy dráma. „Egyértelműen voltak már jobb napjaim is, de nem mondhatnám, hogy különösebben aggódnék – nyilatkozta. – Tisztában vagyunk a problémával, úgyhogy holnap visszatérünk a normál megoldáshoz, és biztos vagyok benne, hogy gyors tudok lenni.”

Álex Márquez megverte Martínt a sepangi edzésen, Aleix Espargaró háromszor is bukott

A normál megoldás ebben az esetben az első felfüggesztésre vonatkozik. Az edzésen ugyanis kipróbálta a hosszabb villát, amelytől az Apriliánál azt remélték, hogy előnyt jelent a kemény féktávokon. Ehelyett azonban Espargaró folyamatosan alulkormányzottsággal küszködött, ami esésekhez vezetett, a negyediket pedig nem is úszta meg teljesen ép bőrrel.

„A szombat megterhelő lesz, hiszen tovább kell mennem a Q1-ből – jelentette ki, majd elmondta, milyen következményekkel járt az edzés vége felé bekövetkezett esés. – Ráadásul az utolsó bukásom miatt lett egy kis horzsolásom, ami nem fogja megkönnyíteni az életemet. Versenyzők vagyunk, tisztában vagyunk vele, hogy ez megtörténhet. Az a fontos, hogy tudjuk, hol kell változtatni.”

Viñales ennél sokkal jobb napot zárt: a 28 éves motoros az ötödik pozícióban fejezte be a tétre menő tréninget, így szombaton csak a Q2-ben fogja megkezdni a kvalifikációt. Mindezt annak ellenére, hogy sokáig nem érzett javulást a pálya állapotát illetően, a friss abroncsokon viszont képes volt jó időt motorozni.

„Furcsa volt a péntek ezen a pályán – kezdte az értékelést. – Tudjuk, hogy az első tréningen általában rossz a tapadás, aztán fokozatosan javul, de ma délután sem éreztem magam jobban. Mindenesetre az utolsó gyorskörömön jobban éreztem magam az új gumin, szóval ez egy [jó] kiindulási alap a holnapi napra.”

Az Apriliának egyvalamivel mindenképpen meg kell küzdenie a hétvégén, hiszen a nagy hőség az ő versenyzőiknek rendre nagyobb gondot okoz, mint a mezőny többi tagjának. Legutóbb Thaiföldön ütközött ki a probléma, amikor Espargaró és a márkatárs Raúl Fernández is szenvedett, Viñales pedig fel is adta a futamot emiatt. Éppen ezért most új szellőzőcsatornát próbáltak ki, hogy javítsanak a sisakon belüli légáramláson.

Halálfélelme volt Aleix Espargarónak a Thai Nagydíj végén a brutális körülmények miatt

„Összehasonlítottuk a különböző rendszereket, hogy javítsuk a hőhöz kapcsolódó komfortot – magyarázta a kilencszeres MotoGP-futamgyőztes. – Meg kell köszönnöm az Apriliának a kevés rendelkezésre álló idő ellenére [mutatott] gyors reakcióját. Ma nem volt extrém a hőmérséklet, így nehéz értékelni. Elemezni fogjuk az adatokat, és a sprintfutam [után] már jobban fogjuk érteni.”