back to top
2024. május 06. 18:22
KezdőlapMotoGPMarc Márquez szerint a Ducati pilótái szándékosan helyeznek rá nagyobb nyomást

Marc Márquez szerint a Ducati pilótái szándékosan helyeznek rá nagyobb nyomást

Marc Márquez azt gondolja, hogy a Ducati versenyzői tudatosan fokozzák a rá nehezedő nyomást azokkal a nyilatkozataikkal, amelyekben azt állítják, hogy a spanyol pilóta jövőre az első versenytől kezdve jó eredményekért harcolhat majd. A nyolcszoros világbajnok szerint ez lehetetlen lenne, főleg az elmúlt évek küzdelmeit követően.

A MotoGP-korszak egyik legnagyobb horderejű igazolása fog megvalósulni a mostani holtidényben, hiszen Marc Márquez 11 sikerekben gazdag év után elhagyja a Repsol Hondát a Gresini kedvéért. Márquez a következő szezonban arra a Ducatira ülhet majd fel, amellyel most Francesco Bagnaia, Enea Bastianini és Jorge Martín is versenyez.

Kiharcolná magának a legjobb Ducatit Marc Márquez, aki jövőre bajnok lehet a Gresini szerint

A címvédő ennek megfelelően sokat vár a spanyol pilótától: „jövőre egy igazán jó motorja lesz, nagyon keményen lehet vele fékezni, ahogy ő már a Hondával csinálja. A motorblokk is nagyon erős, nem tudom, hogy a bajnoki címért fog-e küzdeni, de biztos vagyok benne, hogy a legjobb ötben fog végezni.”

„Marc egy elképesztően tehetséges versenyző. Már az első futamtól kezdve problémát fog okozni nekem” – nyilatkozta Bastianini. Martínnak is ugyanaz a véleménye jövőbeli márkatársukról, mint a gyári Ducati pilótáinak: „Nagyon nagy kihívást fog jelenteni nekünk Marc, hiszen a történelem egyik legnagyobb versenyzőjével kell összemérnünk majd magunkat.”

Azonban a nyolcszoros világbajnok nem hiszi, hogy a Ducati pilótáiból az őszinteség szólna  amikor így nyilatkoznak, szerinte inkább egy pszichológiai játékot játszanak vele. „Én is ilyeneket mondanék, ha valaki egy jó motorra ülne át. Nyomást helyeznék rá! Azt ecsetelném, hogy mennyire gyors lesz. Ezzel levenném a nyomást magamról, és növelném a rajta lévőt. Ez az oka annak, hogy ők azokat a dolgokat mondják. 30 vagyok, sokadik évemet töltöm már a MotoGP-ben.”

A cerverai versenyző elmondta, hogy egyáltalán nincs könnyű helyzetben, még akkor sem, ha jövőre igazán jó konstrukcióra fog felülni, hiszen az elmúlt évek sikertelensége és küszködése nyomot hagyott rajta. „Amikor nehéz pillanatokat élsz át a versenypályán – azt gondolod, hogy jól teljesítesz, de nem jönnek az eredmények –, akkor elkezdesz  kételkedni. Különösen [igaz rám ez] azért, mert 2020 óta minden évem olyan volt, mint egy rémálom. Sportolóként muszáj túltenned magad a nehéz pillanatokon, akkor is, amikor kételkedsz, és természetes, hogy ilyenkor magaddal szemben is vannak kétségeid.”

„De ezek a mostani kétségek? Jövőre tudok majd arra válaszolni, hogy van-e valódi alapjuk, vagy ez csak a szokásos. Van olyan, aki azt hiszi, hogy majd felülök a Ducatira és megnyerem az összes versenyt? Ez teljesen lehetetlen, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy »nem, ez így rendben van«. Ez egy új motiváció, amely azt jelenti, hogy újra meg akarod érteni a dolgokat, újra pillangókat érzel a gyomrodban, miközben a pálya felé mész, és persze még több nyomást.”

A Ducatinál fogja megszerettetni magát az olaszokkal Marc Márquez?

Márquez tisztázta, hogy reálisan mit lehet tőle várni a következő szezonban: „Nem az összes futamon, de legalább néhány pályán versenyben lehetek a legjobb helyezésekért.”