2024. április 28. 02:39
KezdőlapMotoGPDoohan sérülése, Rossi bukása, Marc Márquez bosszúja – amikor a legvégén fordult...
MotoGP, Jorge Lorenzo, Yamaha, Marc Márquez, Honda, Valenciai Nagydíj 2015
Fotó: MotoGP Media
MotoGP

Doohan sérülése, Rossi bukása, Marc Márquez bosszúja – amikor a legvégén fordult meg a vb

Sebők Máté
Sebők Máté

A hétvégén végleg eldől, hogy Francesco Bagnaia vagy Jorge Martín szerzi meg a MotoGP idei egyéni világbajnoki címét. Ennek kapcsán összegyűjtöttük, hogy mely szezonokban változott az éllovas személye az utolsó futam után.

Már csak pár nap, és hamarosan kiderül, hogy Francesco Bagnaiának vagy Jorge Martínnak hívják a MotoGP idei világbajnokát. A címvédő 21 ponttal vezet üldözője előtt, ami tetemes előny, de a sprintfutam miatt azért nem mehet biztosra. Ugyanakkor amennyiben övé lesz a végső győzelem, elképzelhető, hogy bármiféle dráma nélkül fog kialakulni ez az eredmény.

Ha viszont a spanyol pilóta fordítani tud, akkor teljességgel kizárt, hogy ne emlékezetes körülmények között tegye ezt meg. Ennek apropóján összegyűjtöttük a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának azon szezonjait, amikor az utolsó futam után megváltozott a bajnoki éllovas személye.

Szabotázs vagy sem, a legnagyobb kérdés az: kinek kell majd lenyelnie a békát?

A mostanit nem számítva 74 idény zajlott már le, ebből 18-szor dőlt el ez utolsó futamon az 500 köbcentiméteres, illetve a MotoGP kategória. Ebben a műfajban Giacomo Agostini 1966-67, 1975), valamint idősebb Kenny Roberts (1978-80) volt a legsikeresebb, hiszen mindketten háromszor biztosították be a bajnoki címüket a zárófordulóban. Utóbbi ráadásul mindegyik elsőségét így szerezte, másfelől viszont 1985-ben ugyanilyen körülmények között kikapott Freddie Spencertől. Rajtuk kívül Umberto Masetti (1950, 1952) és Marc Márquez (2013, 2017) nyerte meg a csatát a záróhétvégén, hozzájuk csatlakozhat most Bagnaia.

A felsorolt szezonokban azonban közös, hogy ugyanaz a végén az a motoros ünnepelhetett, aki a hétvége elején is a tabella élén állt. Az eddigi esetek öthatodában ez volt a helyzet, viszont három alkalommal megtörtént, hogy megfordult a sorrend. Érdekesség, hogy a szenvedő fél (amely két esetben ugyanaz a versenyző volt) a teljes pályafutását tekintve több vb-címig jutott, mint aki az adott évben legyőzte őt.

Doohan annak is örülhetett, hogy megmaradt a lába

Bár cikkünk témája alapvetően a szezonzáró, mindhárom esetben ki kell térnünk egy-egy korábbi versenyre a szezonból. A következő két alkalommal ez az utolsó előtti forduló lesz, az 1992-es idénnyel kapcsolatban viszont nem azt szokták emlegetni mint olyan versenyt, amely kulcsfontosságú volt a kimenetelt illetően.

Sőt, valójában még csak nem is futam volt, hanem edzés. Mick Doohan úgy érkezett meg a Holland TT-re, hogy az első hát futamból ötöt megnyert, és a másik kettőn is a második helyen ért célba. Akkoriban 20 pont járt a győzelemért, így az ausztrál pilóta 130 egységgel vezette a tabellát, pontosan kétszer annyi ponttal, mint amennyivel a második helyezett Wayne Rainey rendelkezett. Minden bizonnyal nem volt olyan ember, aki ne adta volna oda neki a világbajnoki címet.

Assenben viszont jött a fordulat egy rendkívül súlyos sérülés formájában. Doohan motorja az 1-es kanyarban kitört, ő pedig elesett, és lába olyan szerencsétlenül beszorult a versenygép alá, hogy eltört. Doohan a bajnokság miatt már a következő, Magyar Nagydíjra vissza akart térni, így nem fogadta meg dr. Claudio Marcello Costa tanácsát.

Az akkori szezon szempontjából ez lett a veszte, de ennél sokkal rosszabbul is járhatott volna. A Hollandiában elvégzett műtét során ugyanis komplikációk léptek fel, és az ottani orvosok az amputáció mellett döntöttek. Costa azonban lényegében kimenekítette onnan, és neki sikerült megmentenie Doohan sérült végtagját.

„Láttam a csontot és az inat” – Doohan felidézte a balesetet, amelyben majdnem elvesztette a lábát

A Honda versenyzőjének végül az assenivel együtt négy futamot kellett kihagynia, igaz, Hollandiában csukló- és bokasérülése miatt Rainey sem volt ott. A Hungaroringen, Magny-Cours-ban és a Donington Parkban viszont összesen 43 pontot hozott ellenfelén, majd Interlagosaban 2 pontra csökkentette hátrányát. Doohan akkor tért vissza, de mindössze a tizenkettedik helyen ért célba, ami pont abban az évben nem jelentett pontszerzést, Rainey pedig nyert.

Így érkeztek meg a dél-afrikai szezonzáróra. Rainey számára egy győzelem biztos bajnoki címet jelentett, de a második és a harmadik hely már csak akkor, ha Doohan előtt végez. A negyedik, ötödik, illetve hatodik pozíció akkor ért volna előzést, ha ellenfele legalább két pozícióval mögötte ér célba, míg a hetedik és a nyolcadik hely esetében három volt a minimális különbség.

Az időmérő nem alakult jól Rainey számára, hiszen Doohan a harmadik, míg ő a negyedik helyet szerezte meg a rajtrácson. A pole pozíció John Kocinskié lett, aki az akkor már csapattulajdonosként jelen lévő Roberts istállójánál versenyzett. A háromszoros világbajnok állítólag megkérdezte a címvédőtől, hogy szüksége van-e honfitársa segítségére, mire ő nemmel felelt.

A Yamaha pilótája ugyanis önerőből is képes volt megszerezni harmadik vb-címét. Az első sorból ő kapta el a legjobban a rajtot, de Doohan is javított egy pozíciót a csúnyán beragadó Wayne Gardner megelőzésével. Később a két amerikai versenyző csatájába egy harmadik is bekapcsolódott Doug Chandler személyében, majd utána Kocinski elhúzott, és nem lehetett elvenni tőle a győzelmet. Rainey-t végül nem a Suzuki motorosa, hanem Gardner előzte meg, bár a szokásosnál sokkal több helyet hagyott neki, mivel sokkal inkább őt, mintsem a másik ausztrál versenyzőt szerette volna világbajnokként látni.

Ez a vágya végül teljesült, hiszen Doohant még Kevin Schwantz is maga mögé utasította, így csak hatodik lett, vagyis 4 ponttal kikapott riválisától. „Eléggé ki voltam borulva” – idézi a Motor Sport Magazine. Az élet aztán bőségesen kárpótolta őt, hiszen 1994 és 1998 között zsinórban öt bajnoki címet nyert. Ekkor azonban Rainey már nem lehetett a mezőnyben, mert a következő évben ő vesztette el a küzdelmet az élről Schwantz-cal szemben egy sérülés miatt, ráadásul a misanói bukásának következtében mellkastól lefelé lebénult.

Rossi bukása miatt Pedrosa megúszta óriási hibáját

2006-ben két fordulóval a vége előtt még öt versenyzőnek volt matematikai esélye a bajnoki címre. Nicky Hayden 236 ponttal állt az élen, 12 ponttal megelőzve az ötszörös címvédő Valentino Rossit, 27-tel Marco Melandrit, 31-gyel Loris Capirossit és 34-gyel Dani Pedrosát. Estorilban utóbbi három kiszállt a meccsből, de a figyelem az egyikükre összpontosult, nem túl pozitív értelemben.

Estorilban, a szezon utolsó előtti futamán ugyanis az újonc Pedrosa a létező legnagyobb hibát követte el: kiütötte a bajnoki címért küzdő csapattársát, Haydent, miután megcsúszott a kanyarbejáraton. Ekkor sokan azt gondolták, hogy ez volt a nagy fordulat, amelyre később mindenki emlékezni fog, de nem így lett.

Ehhez pedig két esemény kellett. A Portugál Nagydíj hajrájában Rossi Toni Elíasszal csatázott a győzelemért. A szituáció kísértetiesen hasonló volt a mostani katari futamhoz: egyfelől ott van a címvédő, aki viszonylag nagy előnyt alakíthat ki az utolsó futamra, a másik oldalon pedig egy olyan pilóta, aki élete első királykategóriás diadaláért küzd. Ahogyan most úgy akkor is utóbbi nyert, a MotoGP-korszak legszorosabb befutójával, hiszen Elías mindössze 2 ezreddel verte meg Rossit. Amennyiben feltételezzük, hogy fordított esetben később minden ugyanúgy alakul, ahogyan az ténylegesen történt, akkor kijelenthető, hogy ennek a csatának döntő jelentősége volt a vb-csatára nézve, hiszen Rossi és Hayden a pontszámok tekintetében holtversenyben végeztek volna, de az olasz motorosnak több győzelme volt.

A Yamaha versenyzője ugyanakkor így is 8 pontos előnyben várhatta a valenciai zárófutamot. Ráadásul ő szerezte meg a pole pozíciót, míg ellenfele csak az ötödik helyre kvalifikálta magát, így megnyugtató helyzetben várhatta a rajtot. Az első pillanatokban azonban máris nagyon megváltozott a szituáció, hiszen a Doktor visszaesett a hatodik pozícióba, közvetlenül vetélytársa mögé.

Rossit aztán még az első körben Melandri is maga mögé utasította, Hayden viszont felfelé mozgott a mezőnyön belül. A 3. körre Casey Stoner, Loris Capirossi és Pedrosa mellett is elment, így ebben a pillanatban már ő volt előrébb a virtuális tabellán. Amikor pedig az 5. körben a sportág legendás kommentátora éppen azt fejtegette, hogy a Yamaha pilótájának „élete versenyzését” kellene bemutatnia, ő elesett.

Innentől kezdve pedig lényegében eldőlt, hogy ha Haydennel nem történik semmi drámai, akkor ő lesz a világbajnok. Az amerikai pilóta végül a harmadik pozícióban ért célba a beugróként emlékezetes győzelmet arató Troy Bayliss és Capirossi mögött, de ez is elég volt neki. Rossi ugyanis bár visszazárkózott a pontszerzők közé, csupán a tizenharmadik pozícióig jutott.

„Pályafutásom során csak egyszer érkeztem meg úgy az év utolsó futamára, hogy a bajnoki címért harcoltam – idézte fel Rossi 2013-ban. – Emlékszem, hogy 2006-ban kicsit aggódtam, mert Valencia nem a kedvenc pályám. Volt egy kis előnyöm, mert Estorilban kissé szerencsém volt, amikor Dani és Nicky összeértek, de már akkor is volt némi rossz érzésem, mert Elías mindössze két ezredmásodperccel előzött meg a célnál. Arra gondoltam, hogy »biztosan fontos ez az öt pont«. A valenciai viszont egy nagyon furcsa hétvége volt a számomra, mert pénteken és szombaton szárnyaltam. Megszereztem a pole pozíciót, de a versenytempót tekintve is nagyon erős voltam a kemény gumikon. Szóval meglehetősen nyugodt voltam a vasárnapot illetően. Azonban a délelőttől kezdve valami eltört, valami nem stimmelt, mert nagyon lassú voltam. Azt hiszem, valami furcsa dolog történt. Mindenesetre a versenyen is nagyon szenvedtem, és hibáztam.”

Önbeteljesítő jóslat lett Rossi kijelentéséből

Az előző idézet elején sokaknak feltűnhetett, hogy Rossi egy olyan esetről beszélt, amikor bajnoki döntőt kellett vívnia a szezonzárón. 2013-ban persze még igaz volt ez a kijelentés, de két évvel később már nem. A cikkben tárgyalt párharcok közül bizonyára erre emlékeznek a legtöbben, és nemcsak azért, mert ez a legfrissebb, hanem azért is, mert ekkor zajlott a MotoGP történetének túlzás nélkül legnagyobb botránya.

A kilencszeres világbajnok 11 pontos előnyben érkezett meg az utolsó előtti, malajziai fordulóra Jorge Lorenzóval szemben. Az események már a hétvége előtti sajtótájékoztatón beindultak, amikor Rossi nyilvánosan megvádolta Márquezt, hogy az előző, Phillip Island-i futamon saját honfitársát segítette. A kijelentés már csak azért is abszurdnak tűnt, mert ha a Honda versenyzője nagyon támogatni akarta volna a másik spanyol motorost, akkor nem nyeri meg előtte az Ausztrál Nagydíjat.

Rossi ezzel egy olyan lavinát indított el, amely, mint kiderült ráomlott. Hogy Márquezben mi játszódott le a következő napokban, arról azóta sem beszélt nyíltan, mindenesetre ott és akkor már nyilvánvaló volt, hogy szándékosan akarta Rossit lassítani, máskülönben minden bizonnyal tudta volna tartani a tempót Lorenzóval és a futamot megnyerő Pedrosával. Ehelyett körökön át oda-vissza előzgették egymást, majd a 7. körben Márquez sisakja hozzáért Rossi lábához, amely a Honda felé mozdult, a spanyol versenyző pedig elesett. Sokak szerint az akkor 36 éves pilóta lerúgta a motorról ellenfelét, míg mások úgy véli, hogy a címvédő nem emiatt esett el.

A sportfelügyelők mindenesetre három büntetőpontot adtak a végül harmadik helyen célba érő Rossinak, azzal az indoklással, hogy szándékosan ment szélesen, hogy leszorítsa vetélytársát, ami aztán összeéréssel és Márquez bukásával végződött. Rossi így hiába várhatta 7 pontos előnyből a valenciai idényzárót, mivel korábbról már volt egy büntetőpontja, a rajtrács utolsó helyére száműzték.

Rossi ugyanakkor már a futam első felében, a 30 körös viadal 13. körében felzárkózott a negyedik helyre, közvetlenül Lorenzo és a Hondák mögé. Hozzá kell tenni, hogy egyrészt sokan semmilyen ellenállást nem fejtettek ki, másrészt a két japán gyártó annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy egyébként sem volt nehéz dolga. Lorenzo győzelme esetén viszont neki a második pozíció kellett az üdvösséghez, és ekkorra már több mint 11 másodperces volt a hátránya a harmadik Pedrosa mögött.

Rossinak innen nem volt felfelé, viszont a Hondák még elintézhették volna neki a vb-címet, ha mindketten megelőzik, netán kiütik Lorenzót. Pedrosának erre megvolt a szándéka, de amikor elment csapattársa mellett, az rendszerint agresszívan visszatámadott. A Yamaha pilótájával szemben viszont látványosan nem indított manővert, így végül Lorenzo elsőként szelte át a célvonalat, és megszerezte harmadik királykategóriás világbajnoki címét.

„Ezt már csütörtökön megmondtam, és pontosan az történt, amit vártam – jelentette ki Rossi a leintés után. – Elég kínos volt a mai verseny. Szerintem az utolsó kör az egész sportágnak rosszat tett, mert olyasmi történt, ami korábban soha nem fordult elő. Nem vagyok elkeseredve, mert úgy gondolom, hogy a legjobban játszottam ki a kártyáimat, de nagyon szomorú vagyok a befutó miatt. Készen álltam arra, hogy elveszítsem a bajnokságot Jorge ellen, aki mindig nagyon gyors, de ez így nekem nem tisztességes.

Sokan osztották Rossi véleményét, hogy Márquez, illetve a Honda gyorsabb tudott volna lenni Lorenzónál, csak az akkor 22 éves pilóta honfitársát akarta hozzásegíteni a világbajnoki címhez. Az Márquezről idén februárban bemutatott dokumentumsorozat egyik epizódja erre az időszakra is kitér, és a spanyol pilóta ebben félig-meddig elismerte a vele szemben megfogalmazott vádakat.

Marc Márquez bevallotta, nem volt hajlandó megkockáztatni Rossi vb-címét

„Kockáztathattam volna az utolsó kanyarban anélkül, hogy tudtam volna, mi fog történni? Igen – válaszolta meg saját kérdését. – A helyzet viszont az, hogy ez az ember mindezt csak azért tette velem, mert megelőztem. Segítsek neki megnyerni a bajnoki címet? Nem. Nem voltam motivált azért, amit ő előidézett, és amit abban a két hétben átéltem. Ezt senkinek sem kívánom, pláne huszonkét évesen. »Tudd, hogy Valentinónak nagy a hatalma a médiában, és sokan ellened fordulnak!« Ha valaki tiszteletlenül bánik velem, nekem megvan a személyiségem és megvannak a golyóim.”

Ami Bagnaia és Martín csatáját illeti, utóbbinak nagyobb hátrányt kell ledolgoznia, mint az eddig taglalt három párharc győzteseinek. Ez még akkor is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy most már más a pontrendszer, mint 1992-ben, ráadásul idén először sprintfutamok is vannak, vagyis egy hétvégén összesen 37 egységet lehet gyűjteni. Az viszont szinte biztos, hogy ha a Pramac motorosának sikerül megfordítania a 21 pontos lemaradását, akkor egy, kettő vagy éppen tíz év múlva egy hasonló jellegű cikkben a barcelonai highside-ját fogják emlegetni mint a szezon nagy fordulata. Meg persze az utolsó hétvége eseményeit.

Előző cikk
Meglepetéssel készül a budapesti Superenduróra a pálya tervezője, Németh Kornél
Következő cikk
Eldőlt, hogy Rins felülhet-e a Hondára, majd a Yamahára Valenciában

Copyright © 2024 TRP Media Holding Kft.