back to top
2024. október 04. 10:32
KezdőlapMoto3Kanyart neveztek el a botrányos körülmények között bajnoki címet szerző Masià-ról

Kanyart neveztek el a botrányos körülmények között bajnoki címet szerző Masià-ról

A Circuit Ricardo Tormo egyik kanyarját Jaume Masià-ról nevezték el. Az idei Moto3-as világbajnokot erős szálak fűzik a valenciai pályához, hiszen nem messze attól látta meg a napvilágot.

Jaume Masià a Katari Nagydíjon biztosította be a 2023-as szezon Moto3-as bajnoki címét. A futam nagyon sok indulatot kiváltott a szurkolókból és a pilótákból is, hiszen Masià és csapattársa, Adrián Fernández sportszerűség szempontjából megkérdőjelezhető eszközökkel éltek a tabella második pozícióját elfoglaló Szaszaki Ajumu ellen a verseny alatt.

Megy a szócsata a nagy port kavart Moto3-futam után: a legenda a bajnokot, ő az ellenfelét szapulja

A spanyol pilóta ennek ellenére számos elismerésben részesült a bajnoki címe miatt, többek között elnevezték róla a valenciai pálya, a Circuit Ricardo Tormo 11-es kanyarját. Az erről szóló döntésben a megszerzett trófeán kívül az is szerepet játszhatott, hogy Moto3-ban 2017-ben debütált versenyző Algemesíben született. Ez a település Valencia vonzáskörzetében fekszik, a nagyvárostól körülbelül 35, a pályától 45 kilométerre található.

Azzal, hogy elneveztek róla egy kanyart a 4,005 kilométer hosszú valenciai pályán, Masià mostantól  egy igazán kiváló társaság tagjának mondhatja magát, hiszen több másik kanyar is híres pilótának, csapatfőnököknek és sportvezetőnek állít emléket. Többek között Jorge Aspar Martínez, Mick Doohan és Ángel Nieto, illetve a tragikus a balesetben elhunyt Bernat Martínez nevét is felfedezhetjük a pálya térképének szemlélése közben, Ricardo Tormóról nem is beszélve. Érdekesség, hogy a 7-es kanyar magukról a szurkolókról lett elnevezve.

Valenciai, Circuit Ricardo Tormo, versenypálya
Forrás: Wikimedia Commons / Will Pittenger

A Moto3-as mezőny számára (is) ezen az aszfaltcsíkon rendezték meg az idény utolsó versenyét, amelyet kissé ironikus módon pont Szaszaki tudott megnyerni, aki ezzel az első győzelmét aratta ebben az évben. A világbajnok ekkor csak a tizenharmadik pozícióban végzett, a közönség viszont így is megünnepelte őt.

A valenciai pálya egyben Masià szintlépésének helyszíne is volt, hiszen itt rendezték a Moto2-es mezőny számára az első tesztet a szezont követően, egy nappal a MotoGP-pilóták gyakorlása előtt. Ekkor a középső kategóriában újoncnak számító pilóta a nyolcadik helyet szerezte meg, amellyel ő lett a legjobb elsőéves versenyző úgy, hogy alig három tizedmásodpercet kapott az élen záró Manuel Gonzáleztől. Ráadásul jövő évi csapattársánál, Bo Bendsneydernél is jobb időt motorozott, akivel együtt a Moto2-ben a Pertamina Mandalika SAG istálló színeit fogják képviselni.

„Az első pillanattól kezdve nagyon jól éreztem magam a motoron, a csapattal pedig különösképpen jó volt együttműködni. Még van min dolgoznunk, viszont ez kétségtelenül egy nagyon családias istálló. A teszt közben egyre jobban hozzászoktam a motorhoz, a végére elég gyors lettem, amire nagyon büszke vagyok” – mondta a spanyol pilóta.