A gyorsaságimotoros-világbajnokság mindhárom kategóriájában sokkal több olasz és spanyol pilóta versenyez, mint más nemzetiségű. A két európai ország dominanciája a futamok rendezésében is megmutatkozik, hiszen kizárólag náluk tartanak majd egynél több versenyt a következő szezonban.
A Trackhouse Racing érkezésével Amerika újra képviselteti majd magát a MotoGP-ben. Ezzel kapcsolatban sokakba felvetődött az a kérdés, hogy a világ legnagyobb gazdasága és piaca eddig miért nem jelent meg erőteljesebben a királykategóriában. A GPOne.com újságírója szerint ennek az egyik oka, hogy két európai nemzet teljesen leuralja a gyorsaságimotoros-világbajnokságot.
A Trackhouse hosszú idő után repítheti vissza Amerikát a motorversenyzés legmagasabb szintjére
A királykategória következő szezonjára nevezett huszonkét pilóta közül tízen spanyolok, hatan pedig olaszok. Ez azt jelenti, hogy az összes versenyző 45, illetve 27, együttesen pedig 72 százalékát ez a két ország adja, tehát leegyszerűsítve négy motorosból három ezekről a helyekről jön. Ezeken a nemzeteken kívül kizárólag a franciáknak van egynél több, pontosan kettő pilótájuk.
A három előbb felsorolt országon kívül Európából egyedül Portugália küld versenyzőt a MotoGP-be. Azonban, ha a többi kontinensre nézünk, akkor még kevésbé rózsás a helyzet, hiszen Ázsiát (Japán), Afrikát (Dél-Afrikai Köztársaság), illetve Ausztráliát és Óceániát csak egy-egy pilóta, Amerikát pedig egy sem képviseli a királykategóriában.
A két kisebb géposztályban ugyanígy tetten érhető az olaszok és főleg a spanyolok dominanciája. A Moto2 következő szezonjában induló harminc pilóta közül tizenhárom Spanyolországban, három pedig Olaszországban született, így összesen a versenyzők több mint felét ők adják (a Moto3-ban kilenc, illetve öt pilótát küldenek). A gyorsaságimotoros-világbajnokság három kategóriáját együtt vizsgálva az összes versenyzőnek több mint a 60 százalékát a két mediterrán nemzet adja, a spanyolok önmagukban 41 százalékot tesznek ki.
A nagy rivális Forma—1 sokkal jobban áll ebben a kérdésben, a jövőre ebben a szériában induló húsz pilóta tizennégy nemzetet képvisel, ráadásul az összes kontinens legkevesebb két versenyzőt küld a sorozatba. A MotoGP-vel ellentétben Forma—1-es pilótája van az Amerikai Egyesült Államoknak, Kanadának, Hollandiának, Németországnak, Mexikónak, Kínának, Dániának és Monacónak is.
Amennyiben kizárólag a MotoGP huszonkét szezonjának bajnokait vizsgáljuk, akkor összesen három nem spanyol vagy olasz győztes találunk, viszont közülük Casey Stonert és Fabio Quartararót is Spanyolországban készítették fel, így az egyetlen valódi kívülről jövő bajnok Nicky Hadyen volt.
Az olvasóban eddig kialakult képet a következő idényre nevezett csapatok bejegyzett nemzetiségeinek felsorolása sem változtathatja meg radikálisan. A tizenegy istálló közül öt olasz, tehát majdnem az alakulatok fele ebben az egyetlen országban működik. Ezen kívül Európát képviseli még egy-egy francia, osztrák és monacói csapat is, így a világ többi részének alig három hely jut, amelyeken két japán és amerikai istálló osztozik meg.
Magyarország tartalékhelyszín lesz 2024-ben, íme a MotoGP előzetes versenynaptára
A jövő évi versenynaptárban szereplő futamok szintén nagyrészt az öreg kontinensre koncentrálódnak, a huszonkét fordulóból tizenkettőt Európában fognak megrendezni. Ráadásul, ha a Kazah Nagydíj újra elmarad és helyette valóban Magyarországra érkezik majd a mezőny, abban az esetben ez a szám még nőhet is eggyel. Észak- és Dél-Amerikában, illetve Ausztráliában egy-egy, Ázsiában pedig hét versenyre kerül majd sor.
Olaszország és Spanyolország túlsúlya ebben a kérdésben is tetten érhető, hiszen előbbiben kettő, utóbbiban négy versenyt tartanak majd meg. Nem meglepő, hogy kizárólag ez a két ország rendez egynél több futamot, bár a Dorna azt szeretné, hogy a közeljövőben az Amerikai Egyesült Államok is belépjen ebbe a sorba.