back to top
2024. június 22. 11:23
KezdőlapMotoGPAldeguer a Ducatihoz igazolhat? – a csapat vezetői megerősítették, hogy már tárgyalnak...

Aldeguer a Ducatihoz igazolhat? – a csapat vezetői megerősítették, hogy már tárgyalnak vele

A sepangi MotoGP-teszten Davide Tardozzi és Gigi Dall’Igna, a Ducati két vezető alakja megerősítette, hogy érdeklődnek Fermín Aldeguer iránt, akivel már több másik csapathoz hasonlóan tárgyalni is leültek.

Még igazán el sem kezdődött a 2024-es MotoGP-idény, de sokakat máris az foglalkoztat, hogy jövőre kik lesznek a Ducati pilótái. Az olasz gyártó szinte összes jelenlegi versenyzőjének lejár majd a szerződése az idei szezon végén, így akár nagy átrendeződés is elképzelhető ezen a fronton. Talán csak egyetlen motoros, Francesco Bagnaia érezheti magát náluk teljes biztonságban, hiszen a kedden elkezdődött sepangi teszten a bolognaiak gyári istállójának csapatfőnöke, Davide Tardozzi kijelentette, hogy mindenképpen szeretnék megtartani a címvédőt.

A korábbi csapatfőnök figyelmeztet: Az összes Ducati-versenyzőnek idén jár le a szerződése

„Az a célunk, hogy még az első verseny előtt megújítsuk Peccóval a szerződését – idézi Tardozzit a MotoGP hivatalos honlapja. – Tárgyalásokat folytatunk a menedzsmentjével, és biztosak vagyunk abban, hogy véglegesíteni tudjuk a megállapodást a Katari Nagydíj előtt.”

A többi pilótának viszont idén kell majd nagyot villantania, ha jövőre is a Ducatinál akarnak maradni, főleg mivel Tardozzi elárulta, hogy ők is szemet vetettek a tavalyi Moto2-es idény egyik legjobbjára. „Fermín Aldeguer egy olyan srác, aki nagyon gyors, már megmutatta a benne rejlő potenciált az előző szezon végén, ráadásul nagyon fiatal. Azt hiszem, hogy mindenki gondolkozik [a leigazolásán], és mindenki megpróbál majd megállapodni vele. Mi is folytatunk vele tárgyalásokat, amelyek jól haladnak, de egyelőre még semmi sem végleges, majd meglátjuk, hogyan fog dönteni.”

Az alig 18 éves Aldeguert tavaly már a Hondával is szóba hozták, de a japán gyártó végül Luca Marinit választotta helyette. Az viszont senkinek sem jelenthet meglepetést, hogy több csapat is fontolgatja a spanyol pilóta leigazolását az előző idény végén mutatott nagyszerű teljesítménye után. A murciai motoros második teljes Moto2-es szezonjában a bajnoki tabella harmadik helyén végzett, öt futamgyőzelmet aratott, amelyek közül négyet az utolsó négy fordulóban ért el.

Máris megvan a jövő évi szezon egyik újonca a MotoGP-ben?

Azt viszont még korai lenne kijelenteni, hogy a 2020-as Moto2-es Európa-bajnok helye biztos lenne a Ducatinál, hiszen egyelőre még nem kötöttek vele megállapodást. „Eddig semmilyen szerződést sem írtunk alá vele. Persze annyi biztos, hogy Aldeguer az egyike a jövő pilótáinak, szóval természetesen minket is érdekel” – mondta Gigi Dall’Igna, a Ducati Corse általános igazgatója a királykategória honlapjának.