back to top
2025. július 11. 17:33
Kezdőlap Blog Oldal 30

„Összetörted a szívemet, haver!” – ez történt Quartararóval drámai kiesése után (videó)

0

Csütörtökön egy szívszorító videóval jelentkezett a MotoGP. Ismét betekinthettünk a kulisszák mögé, de ezúttal Fabio Quartararo volt a főszereplő. Az anyag segítségével átélhetjük a dráma és az érzelmek minden aspektusát, valamint abba is belehallgathatunk, hogy mit mondott a garázsban, valamint miről beszélgetett Jack Miller el a Brit Nagydíjon történt kiesése után.

Azok után, hogy Fabio Quartararo ismét megszerezte a pole pozíciót, nagyon jó úton járt ahhoz, hogy ezt a sikert egy főfutamos győzelemre váltsa. Öt másodperces előnnyel vezette a Brit Nagydíjat, amikor a motor hirtelen lassulni kezdett. Mint utólag kiderült, a Yamahán a hátsó összeültető mondta fel a szolgálatot, ezért a francia számára idő előtt véget ért a viadal.

Quartararo: Annyira sz*r, ami ma történt – kiderült, mi okozta a kiesését

A MotoGP kameráinak köszönhetően ismét betekinthettünk a kulisszák mögé, és egy hihetetlenül érzelmes anyagot publikáltak. A következőkben ennek a videónak szerepel a szöveges leirata, a vizuális formátum pedig az alábbi linken keresztül érhető el.

A bő háromperces felvétel azzal kezdődik, hogy Quartararo félreáll motorjával. Leszáll róla, térdre rogy, és keserves zokogásba kezd. Ezt követően már azt láthatjuk, hogy Thomas Maubant, a 26 éves versenyző menedzsere és egyben egyik legjobb barátja próbál lelket önteni bele. Sikerrel jár, majd a francia pilóta végigballag a bokszutcában, ahol többek között Massimo Rivola, az Aprilia versenyrészlegének vezérigazgatója is próbálja vigasztalni.

A jelenet a garázsban folytatódik, ahol Quartararo már a tapasztalatait meséli: „Nagyon erős szél volt. Ez volt az a pont, ahol előnyt kovácsoltunk a többiekhez képest, mert megértettük, hogy a szél hol tud segíteni nekünk. A 10-es kanyarban nagyon későn fékeztem.”

„Az 1. körben 1:59-et futottál – szúrták közbe. – Azt hiszem, egy kört leszámítva mindig te voltál a leggyorsabb” – helyeselt egy másik hang.

„Azt láttam, hogy az 1. kör után hét tizedmásodperc, a 2. végén pedig már 2,2 másodperc volt a különbség” – reflektált Quartararo.

Kellemes meglepetésben részesítette a Yamaha Quartararót, aki márkatársai jó szereplésének is örül

Éppen interjút akart adni, amikor Aleix Espargaró tűnt fel mellette: „Összetörted a szívemet, haver. Fel a fejjel!” A spanyol versenyzőt követően Marco Bezzecchi is váltott néhány szót a franciával: „Nagyon sajnálom. Fantasztikus versenyt futottál.” Majd Jack Miller következett a sorban.

„Mi történt? Leállt a teljesítmény?” – érdeklődött az ausztrál.

„Igen, le. A 6-os kanyarba menet fékeztem, majd felengedtem, és elengedett. Emlékszel, mi történt Maverick [Viñalesszel]?” – kérdezte Quartararo.

„Használtad manuálisan, vagy nem?”

„Igen.”

„B*ssza meg a manuál, nemde?”

„Igen, de ugyanaz. Amikor kigyorsítottam a 4-es kanyarból, úgy mentem, mint… Azt mondtam, hogy »b*szd meg, lehet megnyomtam a hátsó [összeültetőt]«, és a 6-osban elengedett. Aztán a 10-esben… Egy körig fék nélkül mentem – ecsetelte Quartararo, miközben a kezeivel is imitálta a helyzetet. – De te nem csináltad rosszul, ugye?”

„Harcoltam a végéig, de a p*csába már. Ellenük menni… [Marc Márquez] elkezdett lassabban motorozni, ugyanúgy, mint az utolsó négy körben, és azt mondtam, hogy »támadnom kell«. És abban a pillanatban, amikor úgy gondoltam, hogy itt az idő, akkor [Franco] Morbidelli és [Pedro] Acosta is elment, és katasztrófává vált. De mindegy is, jó volt azért” – válaszolta Miller.

Ezt követően a videó rátér arra a sajtóbeszélgetésre, ahol Quartararónak ismét meg kellett küzdenie az érzelmeivel, majd az újságírók vigasztalták meg. Erről a jelenetről az alábbi cikkünkben írtunk bővebben.

Szívszorító: így vigasztalták Quartararót az újságírók, miután nem tudta visszatartani könnyeit (videó)

Óriásit bukott a korábbi MotoGP-versenyző, gyűjtést szerveznek a részére

A korábbi MotoGP-versenyző, James Ellison felépüléséért lehet adományozni, miután múlt hét szombaton hatalmasat bukott, és súlyos sérüléseket szenvedett. A szervezők kiemelik, hogy ez nemcsak egy szimpla gyűjtés, hanem egy dokumentumsorozat kezdete.

Óriási baleset rázta meg múlt héten a brit Superstock-bajnokságot. A silverstone-i fordulóban a korábban MotoGP-ben is versenyző James Ellison szabadkártyásként vett részt. A szombati első versenyen azonban motorja egy hatalmas highside-ot produkált, a 44 éves versenyző pedig elképesztően nagyot esett, és súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Az incidenst követően a GoFundMe portálon gyűjtést szerveztek a részére, mivel egy hosszú és kihívásokkal teli rehabilitáció elé néz. A cél az 5 ezer font elérése (ez átszámítva körülbelül 2,4 millió forint), ennek jelenleg a 27 százaléka, 1347 font (körülbelül 646 ezer forint) gyűlt össze.

„James jelenleg azért harcol, hogy visszanyerje a képességét, hogy önállóan járni tudjon. Ahhoz kérjük a segítségedet, hogy támogassuk a gyógyulási útját. Az adományokat közvetlenül a következőkre fordítjuk: intenzív fizioterápiás programok, kezelések hiperbár oxigénkamrában, vörösfény-terápiás alkalmak, létfontosságú kiegészítők a gyógyuláshoz és a regenerációhoz, továbbá az utazási költségek az elengedhetetlen orvosi időpontokhoz” – olvasható a gyűjtés leírásában.

A rövid összefoglaló arra is kitér, hogy ez nemcsak egy szimpla adományozás, hanem egy erőteljes dokumentumsorozat kezdete. Ennek segítségével a nyilvánosság elé szeretnék tárni a rehabilitáció minden egyes lépését. Céljuk, hogy megmutassák Ellison hihetetlen kitartását és elszántságát. „Kis és nagy adomány egyaránt segít abban, hogy James visszanyerje az önállóságát, és ismét lábra tudjon állni.”

Ellison 2004 és 2006 között, valamint 2012-ben szerepelt a MotoGP-ben. Összesen ötvenhét versenyhétvégén vett részt, és három ízben zárt az első tízben. A 2006-os Katalán, valamint a 2012-es Maláj és Valenciai Nagydíjon egyaránt a kilencedik helyen látta meg a kockás zászlót. A legerősebb szezonja a legutolsó volt, ekkor az összetett tizenhatodik pozíciójában zárt. Érdekesség, hogy ez idő alatt négy különböző gyártónál is megfordult, hiszen erősítette a Harris WCM-et, a Blatát, a Yamahát, valamint az ART-t.

Új fejlemény a brit tömegbaleset harmadik súlyos sérültjéről, már a rendőrség is nyomoz az ügyben 

Már alá is írt Razgatlıoğlu a MotoGP-be? – hamarosan jöhet a nagy bejelentés

0

Sajtóértesülések szerint Toprak Razgatlıoğlu aláírt a Yamahával, így 2026-ban a Pramacnál debütálhat a MotoGP-ben. Az információk szerint a hivatalos bejelentést Mugellóban fogják megejteni a felek. A török versenyző kapcsán Davide Tardozzi, a gyári Ducati csapatmenedzsere is megszólalt.

Már több ízben is beszámoltunk Toprak Razgatlıoğlu átigazolási procedúrájáról. A török versenyző először a Honda gyári ülésére hajtott rá, de az elmúlt hetekben inkább a Pramackal hozták szóba. Legutóbb arról írtunk, hogy sajtóértesülések szerint felgyorsultak az események körülötte, és már csak „egy lépésre” van a hőn áhított MotoGP-szerződéstől. A másik fronton viszont még foggal-körömmel küzd érte a BMW, és még egy utolsó hadjáratot indítanak annak érdekében, hogy magukhoz láncolják a 28 éves pilótát.

Razgatlıoğlu egy lépésre van a MotoGP-től, de a BMW még tesz egy utolsó kísérletet a megtartására?

Erre az elmúlt napok rá tudtak licitálni. Razgatlıoğluhoz közel álló források szerint már meg is történt az aláírás, és a Superbike-vb címvédője 2026-tól a Pramacot fogja erősíteni a MotoGP-ben, olvasható a SPEEDWEEK.com-on. A szaklap arra is kitér, hogy a hivatalos bejelentés az Olasz Nagydíj hétvégéjére várható.

„Öt különböző MotoGP- és Superbike-gyártóval beszéltünk. Egy olyan szerződést írtunk alá, amely mindenkit boldoggá tesz. Két hét múlva bejelentést teszünk” – nyilatkozta Kenan Sofuoğlu, Razgatlıoğlu menedzsere a török Motoetklinlik.com-nak. Fontos azonban leszögezni, hogy mivel egy helyi forrásról van szó, így érdemes lehet fenntartásokkal kezelni.

Heteken belül eldőlhet Razgatlıoğlu jövője?

Amennyiben a Yamaha és Razgatlıoğlu valóban nyélbe ütik a transzfert, a török lenne az első pilóta Ben Spies után, aki át tudott ülni a Superbike-ból a MotoGP-be. Ugyan az amerikai versenyző 2008-ban és 2009-ben már teljesített néhány versenyhétvégét a királykategóriában, de csak 2010-re kapott állandó ülést a Yamahától. Erősen kezdett, ugyanis a szezonnyitó Katari Nagydíjon az ötödik helyen ért célba. Egyszer tudott diadalmaskodni, a 2011-es Asseni TT-n, ezenfelül további öt alkalommal zárt a dobogón. A legjobban sikerült szezonja a 2011-es volt, ekkor az egyéni összetett ötödik pozícióban végzett.

Razgatlıoğlu kapcsán az elmúlt napokban egyébként Davide Tardozzi, a gyári Ducati csapatmendzsere is megszólalt: „Toprak szurkolója vagyok, és ezt ő is tudja. Ő olyasvalaki lehet, aki az első hatért harcolhat a bajnokságban. De nem hinném, hogy azonnal nyerni fog. Toprak egy showman, de a legjobb versenyzők itt ténylegesen a legjobbak.”

Mire 2026 márciusát fog mutatni a naptár, addigra Razgatlıoğlu már 29 éves lesz, így elmondható, hogy viszonylag későn kerül be a MotoGP vérkeringésébe. De ez egyáltalán nem fogja hátráltatni, legalábbis Tardozzi szerint: „Van, aki stopperórának hívja saját magát. El fogja mondani, hogy idős-e vagy sem. Azt hiszem, Topraknak megvannak a megfelelő fizikai és mentális paraméterei. Jó pár éve lehet még a MotoGP-ben ahhoz, hogy teljesítsen.”

Razgatlıoğlu dühös váratlan veresége után, ki kell deríteni a hiba okait

Marc Márquez már túl van a legnehezebb kihívásán, és most már Rossi számát szeretné elérni

0

Marc Márquez úgy érzi, sorozatos sérüléseivel már abszolválta karrierje legnehezebb kihívását. Elárulta, mindenáron a kilences számot hajkurássza, valamint ismét megerősítette az öccsével való gyümölcsöző kapcsolatát.  

Azzal, hogy az eddigi tizennégy versenyen tizenkétszer a dobogóra állhatott, Marc Márquez egyértelműen a 2025-ös szezon egyik legnagyobb esélyesévé lépett elő. Hét fordulót követően 24 ponttal vezet Álex Márquez előtt, míg Francesco Bagnaiával szemben már 72 egység a differencia.

Ez azonban az elmúlt években nem mindig volt így, hiszen 2020-tól kezdve elképesztő pechszéria jellemezte a jelenleg 32 éves versenyző pályafutását. Számos alkalommal meg kellett műteni a jobb karját, valamint a kettős látásával is gondok adódtak. 2020 és 2023 között több ízben kellett kihagynia hosszabb-rövidebb periódusokat.

Súlyos sérülésének szelleme kísértette Marc Márquezt jerezi felzárkózása közben

„A legnehezebb kihívásom a karrieremben… azt már teljesítettem – utalt a fent említett időszakra Márquez a BBC Sportnak. – Rengeteg sérülésből álltam fel. Sok törést szenvedtem el azért, mert javítani akartam a képességeimen. Az első célom az volt, hogy visszanyerjem az önbizalmamat. Ez azt jelenti, hogy lépésről lépésre lehet olyan terveket szőni, melyeket [később] el lehet érni. Nem érkezhetsz meg úgy, hogy azonnal nyersz. Először meg kell értened a motort, utána az első ötben végezni, dobogót szerezni, és így kell eljutni a végső sikerig.”

Amennyiben 2025-ben valóban megnyeri a világbajnokságot, akkor a sorban a kilencediket húzná be. Erre önmagában is felkapja a fejét az ember, úgy meg pláne, hogy ezzel beérné Valentino Rossit, akinek szintén kilenc világbajnoki elsőség áll a neve mellett. Hovatovább, ha csak a királykategóriás sikerekre fókuszálunk, akkor is egálban állnának: hét-hét.

Így reagált Rossi Marc Márquez jerezi bukására (videó)

Ez a bűvös kilences szám lebeg a szeme előtt: „Természetesen a kilences szám az, amelyet el szeretnék érni, mert ez a következő [mérföldkő] a karrieremben. És az is igaz, hogy egyenlítenék Valentino Rossival szemben” – ecsetelte.

Azzal, hogy mindkét Márquez ott sündörög a húsos fazék körül, egy új helyzetet teremtett a számukra. Ez kettőjük kapcsolatára egyértelműen kihat, de a családi viszonyok is megváltoztak. A báty eddig úgy nyilatkozott erről, hogy őt ez egyáltalán nem hátráltatja, sőt kifejezetten örül öccse sikereinek. Erre az állítására ismét ráerősített.

„Egy álomban élünk. Az első és a második helyen állunk a bajnokságban. Édesanyám [Roser Alentà – a szerk.] jobban támogatja Álexet, de ezzel csak viccelődünk, mert mindig azt mondja nekünk, hogy »neked már elegendő van, hagyd őt is nyerni«. Ma már nagyon közel állunk egymáshoz, mert tisztában vagyunk vele, hogy én tudok neki segíteni, ő pedig nekem. És a legjobbat akarjuk egymásnak” – zárta gondolatait.

Szorosabb a viszonyuk, mint valaha, de Marc Márquez kevésbé lenne boldog, ha öccse ellene győzne először

Martín valóban lelépne az Apriliától – és akkor most hogyan tovább?

0

Jorge Martín csütörtöki bejelentésével jelentősen felkavarta az állóvizet a 2026-os pilótapiac kapcsán. Az alábbiakban részletesen áttekintjük, mely gyártóktól, illetve istállóktól kaphat mentőövet a következő szezonban.

A Francia Nagydíj másnapján robbant a bomba, miszerint Jorge Martín egy záradékra hivatkozva idő előtt, már a 2025-ös szezon végeztével lelépne az Apriliától. Ez azóta mindenki számára világossá vált, hiszen a címvédő csütörtökön egy közleményben jelentette be, hogy ténylegesen el akarja hagyni a noalei istállót, viszont kész arra, hogy a visszatérését követően ismét átértékelje a helyzetét.

Martín bejelentette, tényleg ott akarja hagyni az Apriliát

Természetesen azonnal beindultak a találgatások, hogy Martín karrierje milyen irányt vehet. Fontos leszögezni, hogy nem végtelen lehetőségből válogathat, de ennek ellenére is találhat finom falatokat, már ami a 2026-os pilótapiacot illeti. A következőkben a lehetséges utakat fogjuk feltérképezni.

A legkézenfekvőbb és a legesélyesebb célállomás a gyári Honda lehet. Nemcsak azért, mert egyik legjobb barátja, Aleix Espargaró tesztpilótaként segíti az aranyszárnyasokat, hanem, mert Luca Marini kontraktusa a 2025-ös szezon végén lejár, és egyelőre semmit nem nyilatkoztak az olasz versenyző jövőjéről. Igaz, azóta kisebb bajuk is nagyobb lett ennél, hiszen a 27 éves pilóta azóta megsérült, így erre még minden bizonnyal jó darabig várnunk kell.

Újabb győzelmek, első öt és világbajnoki harc – Espargaró szavai győzték meg Martínt?

Ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy minden bizonnyal nem lesz egyszerű a meccs azért a gyári RC213V-ért. Az elmúlt hetekben Toprak Razgatlıoğlu, Pedro Acosta és Johann Zarco neve is bekerült a virtuális kalapba. És természetesen azt sem szabad készpénznek venni, hogy Marinit lapátra teszik… Egy biztos, ezért a helyért ádáz küzdelem lesz.

Tételezzük fel, hogy nem Martín kapja meg a másik gyári konstrukciót, hanem mondjuk Zarco ölébe hullik a szerződés. A spanyol helyzete a Honda kapcsán ekkor sem lenne veszett fejsze nyele, hiszen az LCR remek alternatívát nyújtana. Jó, persze nem az „ázsiai ülés”, hanem sokkal inkább a másik, amely éppen felszabadulna. Erre is teljes joggal pályázhatna.

„Ha valakit nem érdekel, az egy idióta” – a gyári Honda főnöke reagált a Martín-pletykákra

A Pramac is hasonlóan vérmes reményekkel szállhat be a Martínért folytatott harcba. Ezt a házasságot nem kell túlmagyarázni. A címvédő már korábban is erősítette a toszkán alakulatot, hovatovább 2024-ben velük szerezte meg a világbajnoki címet, igaz, ekkor még a Ducati szatellitcsapataként működtek. Ma már viszont a Yamahát erősítik, de ez a lényegen valószínűleg nem sokat változtat, minden bizonnyal tálcán kínálnák fel magukat Martínnak.

A helyzet azonban ugyanaz, mint a Hondánál, ugyanis a Pramac hely(ei)re is több jelentkező van. Ebben az esetben a leghangosabban Razgatlıoğlu nevét lehet hallani, de egyes híresztelések szerint Enea Bastianini is könnyen kiköthet itt. És persze a jelenlegi versenyzőkről sem szabad elfeledkezni, akik egyértelműen élvezik a vezetés bizalmát. Ezek a motorok is „gócponttá” válhatnak az elkövetkezendő időszakban.

A Yamaha főnöke kiemelte Miller erősségeit, akit közben a Superbike-ba csábítanak?

Extrém esetben a VR46 is opció lehet, ugyanis egy hely akár itt is felszabadulhat. Esetükben Franco Morbidellit kell kiemelni, akinek az év végével szintén lejár a szerződése. Viszont ez a szál egy borzasztóan ingatag irány, hiszen Acostán kívül még senkit sem hoztak szóba, hovatovább az olasz esetében kijelenthető, hogy a hibái ellenére egyáltalán nem lóg ki a lóláb.

Összességében elmondható, hogy Martín lehetőségei jelenleg még kifürkészhetetlenek, viszont még egyáltalán nem elvarratlanok a szálak. Egy dolog azonban biztos. A címvédő bedobta a sziklát a patakba, és egy csapásra felbolygatta a komplett pilótapiacot. Ha pedig dönt, akkor valószínűleg sorra fognak dőlni a dominók.

Martín megint visszaél egy extrém helyzettel, amelyet jelentős részben a sérülései idéztek elő?

Így buzdítják kollégái a sérült Marinit

0

Óriási balesetét követően Luca Marini már a kórházi ágyából posztolt a közösségi médiába. A bejegyzés alá azóta is záporoznak a jókívánságok, ezekből válogattunk most.

Mint arról mi is beszámoltunk, Luca Marini szerdán súlyos sérüléseket szenvedett egy privát teszt alatt. A 27 éves versenyző Japánban készült a Szuzukai 8 órás versenyre, amikor megtörtént a baj. Óriásit bukott, aminek következtében csípőficamot, illetve kulcs- és szegycsonttörést szenvedett. Ezenfelül bal térdének szalagjai is megsérültek, valamint tüdejének jobb oldalán légmell alakult ki.

Marini európai idő szerint szerda este már a kórházi ágyából posztolt. Közösségi médiás bejegyzésében kifejtette, hogy köszöni a támogatásokat, és mindenkit tájékoztatni fog állapotáról. A szóban forgó posztot természetesen elárasztották a jókívánságok. Cikkünk megjelenéséig több mint 57 ezer lájk, valamint több mint 2600 hozzászólás érkezett, ezekből szemezgetünk a következőkben.

Marini tesztbalesetet szenvedett, súlyos sérülésekkel szállították kórházba

A MotoGP hivatalos Instagram-oldala: „Hajrá, Luca!”

Jorge Martín: „Fel a fejjel, Luca! [Maradj] erős!”

Fabio Quartararo: „Hajrá, Luca!”

Toprak Razgatlıoğlu: „Jobbulást, Luca!”

Álex Rins: „Sok erőt, haver!”

Joan Mir: Hajrá, Tio, várunk rád!”

Fabio Di Giannantonio: „Hajrá, Lu!”

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Luca Marini 10 (@lucamarini10)

Az Aprilia gyári csapatának hivatalos Instagram-oldala: „Gyere vissza minél hamarabb, Luca!”

A VR46 versenyzői akadémiájának hivatalos Instagram-oldala: „Hajrá, Luca, minél előbb várunk haza.”

A Honda gyári csapatának hivatalos Instagram-oldala: „Jobbulást, Luca, mindannyian itt vagyunk, és várunk téged!”

Mauro Sanchini, a Sky Sport MotoGP egyik kommentátora: „Nagy ütés volt. Gyógyulj meg hamar. Mielőbb szeretnénk viszontlátni a pályán!”

Francesca Sofia Novello, Valentino Rossi barátnője: „Hajrá, Luca!”

A teljesség igénye nélkül Andrea Iannone, Marco Bezzecchi, Lorenzo Savadori, Aleix Espargaró, Augusto Fernández, Xavi Vierge, Lorenzo Baldassari, Iker Lecuona, Toni Elías, Sylvian Guintoli, Andrea Locatelli, Marco Melandri, Stefan Bradl, Miguel Oliveira, Pol Espargaró és Michelle Pirro is hasonlókat kívánt Marininek, aki még minden bizonnyal jó néhány napot Japánban marad, mivel még nincsen szállítható állapotban.

Jelenleg még arról sincsen információnk, hogy ki fogja pótolni a 27 éves versenyzőt, de valószínűleg az Aleix Espargaró – Takaaki Nakagami párosból fog kikerülni. Az Aragóniai Nagydíjat a jövő hétvégén, egészen pontosan június 6. és 8. között rendezik meg.

Hivatalos: Millert küldi a Yamaha a legendás versenyre, amely újraindította Zarco karrierjét 

Hivatalos: visszatér a Superbike-vb mezőnyébe a futamgyőztes pilóta

0

Hivatalossá vált, hogy Michael Ruben Rinaldi váltja Tito Rabatot, miután a spanyol versenyző távozott a Motoxracing kötelékéből. Ezzel együtt az is kiderült, hogy az olasz versenyző jelenlegi ülését Roberto García kapja meg a Supersport kategóriában.

A múlt hét folyamán számoltunk be arról, hogy Tito Rabat és a Motoxracing útjai elváltak, miután öt fordulót követően a felek felbontották a szerződést. Akkor úgy fogalmaztak, hogy az erőfeszítések ellenére nem jöttek az eredmények. A kontraktusbontással mindenki a saját céljait követheti.

Hivatalos: szerződésbontás öt versenyhétvége után, változik a Motoxracing pilótapárosa

Bahattin Sofuoğlu új csapattársát azonban azóta nem jelentették be, viszont a keddi és szerdai, Misanóban rendezett teszten szerepelt egy érdekes versenyző. Ő Michael Ruben Rinaldi, aki a Yamaha oldalán tűnt fel, miután a Supersport kategóriában a hangvillások kötelékében versenyez. A különböző források őt tartották a legnagyobb esélyesnek a megüresedett ülésre. Ezen pletykáknak volt is valóságalapjuk, hiszen a Motoxracing csütörtökön bejelentette, hogy valóban a 29 éves versenyző váltja Rabatot.

Rinaldit nem kell különösképpen bemutatni a Superbike-világbajnokság szurkolóinak. Az olasz versenyző 2018 és 2024 között a Ducati kötelékében versenyzett, 2021-től 2023-ig pedig a gyári istállónál kapott lehetőséget. A hét idény alatt összesen öt győzelmet és további tizennyolc dobogót jegyzett, legjobb szezon végi eredményét 2022-ben érte el, ekkor a negyedik helyen zárt a tabellán. 2025-re azonban egyet visszalépett, mivel a Supersport kategóriában kapott helyet. Eddigi szezonja csapnivalóra sikeredett, hiszen mindössze két alkalommal végzett pontszerző helyen, legjobb eredményét a Phillip Island-i második futamon abszolválta, ekkor a negyedik helyen ért célba.

„Elképesztően hálás vagyok Christophe Guyot-nak [a Yamaha csapatfőnöke – a szerk.] és a GMT94 Yamaha csapatának, hogy adtak nekem egy lehetőséget. Csatlakozhattam hozzájuk, hogy vezessem az új R9-est ebben a szezonban. Én és a csapat is mindent beleadott, de ebből az okból kifolyólag nem mehetünk együtt. Az, hogy kaphattam egy új lehetőséget a Superbike-világbajnokságban, egy óriási lehetőség a számomra, ezért a Motoxracingnek és a Yamahának is köszönetet kell mondanom, hogy hisznek bennem” – fogalmazott Rinaldi a WorldSBK.com-nak.

„Az ötszörös Superbike-futamgyőztes Rinaldi képességei megkérdőjelezhetetlenek. Ez a Supersport kategóriában valamilyen oknál fogva nem működött, annak ellenére, hogy mindkét fél hatalmas erőfeszítéseket tett. Adódott a számára egy lehetőség, hogy a Motoxracinggel visszatérhessen a Superbike-vb mezőnyébe. Ennek a lépésnek van is értelme. Úgyhogy sok szerencsét kívánunk neki” – nyilatkozta Niccolò Canepa, a Yamaha Motor Europe motorsportrészlegének pályaversenyzési menedzsere.

Rinaldi megüresedett motorját a szezon hátralévő részére a Moto2-es Európa-bajnokság jelenlegi címvédője, a mindössze 18 éves Roberto García örökli meg. A Superbike-világbajnokság 2025-ös idénye június 13. és 15. között Misanóban folytatódik.

Hivatalos: elkelt a Yamaha egyik motorja a következő idényre

Martín bejelentette, tényleg ott akarja hagyni az Apriliát

0

Ahogyan azt néhány napja belengette, Jorge Martín valóban megszólalt a jövője kapcsán. Egy közlemény formájában jelentette be, hogy úgy döntött, fel akarja bontani a 2026-ig tartó szerződését az Apriliával. Ennek ellenére készen áll, hogy a visszatérése után még egyszer átértékeljék a helyzetet. A címvédő elárulta, mindig is őszinte volt a csapattal, és ezt semmilyen perspektívából nem szabad szemrehányásként értelmezni. 

Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, Jorge Martín szombaton egy sejtelmes posztban üzent, hogy hamarosan ő is megnyilvánul a saját helyzetéről, amely azzal a sajtóértesüléssel indult, hogy a címvédő egy állítólagos záradékra hivatkozva már a 2025-ös szezon végén távozna az Apriliától. Erre kenyéradója a Brit Nagydíj csütörtöki napján reagált, miszerint a szerződés 2026 végéig hatályban marad.

Az Aprilia először próbált tiszta vizet önteni a pohárba a Martín-ügyben 

Aztán csapattársa, Marco Bezzecchi megnyerte a Brit Nagydíj főfutamát, a szurkolók pedig joggal gondolhatták, hogy Martín inkább hátralép kettőt, és nem lövi el maradék puskaporát, már ami a témát illeti. A spanyol versenyző azonban nem így gondolkodott, és csütörtökön egy közleményt tett ki a közösségi médiába. Ezt az alábbiakban szó szerint idézünk.

„Sziasztok! Szeretnék minden szurkolóval, médiummal és emberrel megosztani egy világos magyarázatot az Apriliával kapcsolatos helyzetemről.”

„Soha nem szegtem meg a szerződést. Amikor aláírtunk, megegyeztünk az Apriliával, hogy amennyiben adott körülmények nem teljesülnek, fenntartom a jogot, hogy döntsek 2026-ról. Ez egy alapvető feltétel volt a számomra, hogy rábólintsak a szerződésem ajánlatára, amelyet abban az időben kínáltak.”

Az Aprilia főnöke szerint Bezzecchi győzelme Martín felé is üzenet, aki gratulált a sikerhez

„Amikor tavaly eldöntöttem, hogy gyártót váltok, az egyik fő premisszám az volt, hogy valós körülmények között tesztelhessem a motort, hogy megértsem a konstrukció és a csapat munkamechanizmusát. Ezáltal jóval nyugodtabban tudtam két évre aláírni az egy helyett, úgyhogy ezt a feltételt is beleírtuk.”

„Azzal a helyzettel szembesültem, hogy egy szerződésben lefektetett időpontban kell döntenem, úgy határoztam, hogy élek a jogommal, és fel kívánom bontani a szerződésem 2026-ra. Ezt mindig tisztelettel, tisztán és azzal a szándékkal teszem, hogy profi sportolóként saját magam menedzseljem a karrierem.”

„Sajnos a körülmények, amelyek a balesetek miatt adódtak, ugyan nem befolyásolják azt, amiben megegyeztünk, de feltételessé teszik. Ezért mindig is nyitott voltam az Aprilia felé, hogy megnöveljük a versenyek számát, miután visszatértem. Az a cél, hogy mindkét fél adjon egymásnak egy második esélyt, mielőtt egy átgondolt döntést hozna 2026-ra.”

„Ha valakit nem érdekel, az egy idióta” – a gyári Honda főnöke reagált a Martín-pletykákra

„Mindig is őszinte voltam az Apriliával. Értékeltem a motort, a csapatot és azon emberek erőfeszítéseit, akik a projekt részesei. Az egyetlen dolog, amelyet kérek, hogy mindenki tartsa tiszteletben a saját akaratomat és azt a szellemiséget, melyben annak idején megegyeztünk az Apriliával.”

„Nincs szó sem konfliktusról, sem szemrehányásról. Csak képes szerettem volna lenni rá, hogy a nehéz idők és egy rendkívül súlyos sérülés után a jövőben tisztán lássak. A továbbiakban is a legjobbamat fogom nyújtani a pályán és azon kívül. Köszönöm mindenkinek a megértést és a tiszteletet.”

Martín megint visszaél egy extrém helyzettel, amelyet jelentős részben a sérülései idéztek elő?

Az olasz legenda megvédte Bagnaiát, és szerinte Martínra is nagy szükség van

0

Giacomo Agostini védelmébe vette Francesco Bagnaiát, de véleménye szerint Jorge Martínra is óriási szükség van, mivel nem lehetetlen, hogy ismét versenyképessé váljon. A tizenötszörös világbajnok a Márquez testvérek kapcsán is megszólalt.

Már hét forduló eltelt a MotoGP 2025-ös szezonjából. A főszereplők között eddig egyértelműen megtalálhatjuk Marc és Álex Márquezt, valamint Francesco Bagnaiát, de Jorge Martínt is be lehet venni ebbe a körbe. A szezon első harmadáról, valamint az erőviszonyokról ezúttal Giacomo Agostini vetett számot.

Marc Márquez egy „sebzett vad”, aki erősebb, mint valaha?

Bagnaia minden bizonnyal nagyon hamar elfelejtené az elmúlt két versenyhétvégét. A Francia Nagydíjon a sprintverseny 2. körében bukott, a főfutamon pedig Enea Bastianini áldozatává vált. A brit hétvége szombatján ugyan célba ért, de a viadal második felében elképesztően szenvedett, és folyamatosan esett vissza a mezőnyben, így a hatodik helyen ért célba. Egy nappal később pedig ismét hibázott, eldobta, és egy újabb nullázást könyvelhetett el.

„Pecco jó munkát végez, de amikor Marc megérkezett a csapathoz, azonnal tudta, hogy ez kemény dió lesz neki – fogalmazott a GPOne.com-nak a 82 éves legenda. – A sok bukás? Nem ő az egyetlen ezekkel a gumikkal és ezekkel az erős motorokkal. Elegendő egy nedvesebb aszfalt vagy a hőmérsékleti értékek változása, amely befolyásolja az abroncsot, és máris lent találod magad. A mai pilóták hajlamosak túlfeszíteni a húrt, mivel tisztában vannak vele, hogy ha elesnek, semmi nem fog történni. Viszont az én karrieremben, ha buktál, akkor meghaltál, szóval jóval óvatosabbnak kellett lennünk.”

Bagnaia helyzete közös ügy – felelősségvállalásra szólított fel a Ducati igazgatója 

Jorge Martín elsősorban a pályán kívülről szolgáltatta a főbb beszédtémákat. A címvédőnek bő két hónap alatt három nagyobb bukása volt, ezáltal még hosszú hetekig harcképtelen lesz. Ezenfelül azzal is a címlapokra került, miszerint idő előtt távozna az Apriliától, mindezt egy állítólagos záradékra hivatkozva. A címvédő szombaton azt ígérte, hogy hamarosan beszámol a saját oldaláról, azonban kérdés, hogy erre ténylegesen mikor kerül sor, főleg annak tudatában, hogy Marco Bezzecchi meg tudta nyerni a Brit Nagydíjat.

„Amikor visszatér, még időre lesz szüksége, hogy [teljesen] felépüljön. Nem lesz egyszerű, de reménykedem benne, hogy sikerül, mivel egy remek versenyző. Ő a címvédő, ezért fontos lenne, ha ő is ott lenne, már a műsor kedvéért – hangsúlyozta, majd arra is kitért, hogyan válhat ismét kompetitívvé egy pilóta, miután többször is megsérült. – Kemény, de lehetséges. Egy versenyző számára ez olyan, mintha a nulláról indulna. Újra el kell kezdened edzeni, hogy bízz a motorodban és saját magadban. Persze, ez egy bonyolult folyamat, de ha megvan a tehetséged, és tisztában vagy vele, hogyan kell motorozni, előbb-utóbb ismét versenyképes leszel. Ez csak idő kérdése.”

„Ha valakit nem érdekel, az egy idióta” – a gyári Honda főnöke reagált a Martín-pletykákra

A Márquez testvérek eddig leuralták az idei kiírást. A tizennégy versenyből kilencszer ők zártak az első két helyen, hovatovább a sprinteken eddig csak ők szerezték meg a szóban forgó pozíciókat. Marc előnye jelenleg 24 egység, de Álex is már megtapasztalhatta az elsőség ízét, hiszen nemhogy életében először vezethette a pontvadászatot az austini és a jerezi forduló után, de a Spanyol Nagydíj főfutamán ő állhatott fel a dobogó legtetejére.

„Álex mindenkit meglepett, mivel tulajdonképpen sosem láttuk még ennyire gyorsnak. Remek formában van idén, és nagyszerű dolgokat visz véghez. Számos alkalommal a gyári versenyzők előtt tudott maradni, akik világbajnokok. Marc egy óriási tehetség, nem véletlen, hogy nyolc világbajnoki címet nyert. Vezeti a tabellát, szóval úgy gondolom, hogy őt kell majd legyőzni.”

Szorosabb a viszonyuk, mint valaha, de Marc Márquez kevésbé lenne boldog, ha öccse ellene győzne először

Megműtötték Ogurát, még kérdéses az aragóniai indulása

0

Ai Ogura sikeres műtéten esett át a Brit Nagydíj hétvégéjén elszenvedett sérülése után. A japán versenyző már elkezdhette a rehabilitációt, azonban még kérdéses, hogy az Aragóniai Nagydíjon motorra ülhet-e. Még időre van szüksége, de ettől függetlenül mindent megtesz a célért, annak ellenére, hogy korlátozottak a lehetőségei.

Mint arról mi is beszámoltunk, Ai Ogura brit versenyhétvégéje nem tartott sokáig. Az újonc versenyző a pénteki első szabadedzés utolsó perceiben bukott. Már az első képeken jól lehetett látni, hogy erősen biceg. A délutáni edzésen mindössze egy kört tudott megtenni, majd eltűnt a garázs mélyén. Egy nappal később pedig érkezett a bejelentés, miszerint Ogura jobb sípcsontjának tetején törést szenvedhetett, ezért kihagyja a hétvége további szakaszát.

Sérülés miatt kihagyja a silverstone-i hétvége további részét az Aprilia újonca

A japán pilóta kapcsán azóta megnyugtató információk érkeztek. Kenyéradója, a Trackhouse szerdán bejelentette, hogy sikeres műtéten esett át. A kommüniké arra is kitért, hogy az MRI-vizsgálat egy további, kisebb csontdarab elmozdulását is mutatta, melyet a beavatkozás alatt szintén helyrehoztak. Ogura már elkezdhette a rehabilitációt, és abban bíznak, hogy a jövő heti Aragóniai Nagydíjon már ott lehet a rajtrácson.

Arra még minden bizonnyal néhány napot várnunk kell, hogy kiderüljön, a 24 éves pilóta ténylegesen elutazhat-e a soron következő versenyhétvégére. Amennyiben zöld jelet kap, abban az esetben is a fordulót megelőző csütörtökön biztosan jelenése lesz dr. Ángel Charténak, a MotoGP főorvosának szobájában. A protokoll szerint ugyanis ő adhatja meg a végső rajtengedélyt, bár ezen az akadályon már viszonylag kis eséllyel buknak el a versenyzők.

„Megvolt a műtét – erősítette meg a Trackhouse versenyzője. – Úgy gondolom, minden remekül ment, és egészen jól érzem magam a térdem kapcsán. Még egy kis időre van szükségem ahhoz, hogy visszanyerjem a százszázalékos formámat. Még nehéz arról beszélni, hogy ott leszek-e Aragóniában. Megpróbálom, amit tudok, hogy felépüljön a lábam, de ezekben a szituációkban nem sokat lehet csinálni. Megteszem, amit tudok, és felkészülünk a következő versenyre.”

A Trackhouse főnöke már felkészült, hogy előbb-utóbb el fogja veszteni pilótáját

Fontos azonban arról megemlékezni, hogy amennyiben Ogura Aragóniában nem állhat rajthoz, abban az esetben még nem kell a pótlásáról gondoskodni. Viszont, ha elhúzódik a sérülése, akkor az Aprilia elég nehéz helyzetbe kerül. Mint ismeretes, első számű tesztpilótájuk, Lorenzo Savadori jelenleg Jorge Martínt helyettesíti, aki először a sepangi felkészülésen, majd egy privát teszten, végül a Katari Nagydíj főfutamán sérült meg.

A címvédő mellett Luca Marinira is minden bizonnyal hosszú kihagyás vár. Az olasz versenyző szerdán Japánban szenvedett tesztbalesetet, aminek következtében súlyos sérülésekkel, de stabil állapotban került kórházba. A további részleteket az alábbi cikkben érik el.

Marini tesztbalesetet szenvedett, súlyos sérülésekkel szállították kórházba