back to top
2025. július 09. 10:59
Kezdőlap Blog Oldal 39

Újabb győzelmek, első öt és világbajnoki harc – Espargaró szavai győzték meg Martínt?

0

Aleix Espargaró az egekig magasztalta a Hondát. Véleménye szerint a gyártó hamarosan újabb győzelmeket ünnepelhet, hovatovább az első öt is reális céllá válhat. A szabályváltozásokkal pedig akár világbajnoki cím is jöhet az aszakaiak számára. Ezek az elképzelések pedig Jorge Martín helyzetét vizsgálva kifejezetten kecsegtetőnek hangzanak.

Hétfőn bombaként robbant a hír, hogy sajtóértesülések szerint Jorge Martín még azelőtt dobbantani fog az Apriliától, hogy az ottani karrierje igazából beindulna. Mint ismeretes, szerződésében állítólag szerepel egy olyan záradék, hogy amennyiben a Francia Nagydíjat követően nincs a tabella elején, akkor kitáncolhat a kontraktus alól. Az már más kérdés, hogy ez a lépés mennyire vet fel aggályokat, hiszen mindez azért sem jöhetett létre, mert a címvédő a hatból eddig egy versenyen vett részt.

Martín megint visszaél egy extrém helyzettel, amelyet jelentős részben a sérülései idéztek elő?

Amennyiben Martín valóban otthagyja az Apriliát, az teljesen a feje tetejére állítaná a pilótapiacot. Természetesen a spanyol versenyző nem válogathatna végtelen lehetőség közül, hiszen a Hondánál, valamint a most már Yamaha-szatellitcsapatként működő Pramacnál találna nyitott ajtókat. Az sem könnyíti meg a helyzetét, hogy az aranyszárnyasoknál szinte kész „várólista” alakult ki, hiszen az elmúlt hetekben Martíné mellett Pedro Acosta és Toprak Razgatlıoğlu neve is felmerült. Arról meg már nem is beszélve, hogy hazai győzelmének köszönhetően Johann Zarco is óriási esélyessé lépett elő.

Azonban van itt még egy személy, aki minden bizonnyal kulcsfigurájává válhat a Martín-saga további lépéseinek. Ő Aleix Espargaró, a címvédő jó barátja, aki nem mellesleg a Honda egyik tesztpilótája. Az aszakaiak helyzete ugyanis egyértelmű. Felívelő pályára álltak, és messze még a vége. Legalábbis a 35 éves versenyző szavai erre utalnak.

Martín bevallotta, nem mosott hajat Rossi érintése után, és megkönnyezte a Ducati döntését

„A Honda a legnagyobb erő ebben a sorozatban – kezdte a háromszoros MotoGP-futamgyőztes a MARCÁ-nak. – Van egy nagyon világos célunk: versenyt nyerni. Nincsenek félmegoldások. Az általuk megalkotott tesztcsapat borzasztóan erős, és magas szintet képviselnek. Nem számít a pénz, csak az idő. Erre van szükségünk, no meg arra, hogy tudjuk építeni a projektünket. Úgy gondolom, hogy a tavalyi évhez képest előreléptünk, és így fogjuk folytatni. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a Honda rövid időn belül ismét futamokat fog nyerni.”

Espargaró – aki szabadkártyásként fog indulni a Brit Nagydíjon – a távlati célokat is megfogalmazta: „Azt szeretném mondani, hogy a 2027-es, szabályváltozások előtt már lesznek Honda-dobogók. Amennyiben ebben az időben mindenünket sikerül megfelelően rendszereznünk, hovatovább, ha 2026-ban ki tudjuk sajtolni a motorból a maximumot, akkor, azt hiszem, az lesz az az év, amikor az első ötért fogunk harcolni. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a 2027-es konstrukció a világbajnoki címért fog menni.”

Ismerve a teljes kontextust, ezek elképesztően erős és fontos szavak. Persze nem lehet biztosan állítani, de elég nagy rá az esély, hogy maga Espargaró győzte meg Martínt, hogy váltson az Apriliáról a Hondára, hiszen minden bizonnyal neki is lefestette a fenti jövőképet. A címvédőnek pedig sérülései ellenére nyilván érdeke, hogy egy versenyképes konstrukció duruzsoljon alatta. Egy dolog azonban biztos. Az eddig sem csendes pilótapiacra a címvédő elképesztő hullámokat korbácsolt, és amint ő ledönti az első dominót, az összes többi is dőlni fog.

Az ex-topmenedzser állítja, 90 százalék, hogy Martín jövőre már nem az Apriliát fogja erősíteni 

Hivatalos: Megvan a megszűnő világbajnoki kategória utódja

A terveknek megfelelően a Sportbike-világbajnokság fogja váltani 2026-ban az idén megszűnő Supersport 300-at. A csütörtökön kiadott közlemény emlékeztetett az új széria egyes részleteire és céljaira, valamint az elmúlt évekre is visszatekintett.

Még tavaly júniusban számoltunk be róla, hogy a 2025-ös szezon végén elkaszálják a Supersport 300-as kategóriát, amely 2017-es bevezetése óta a Superbike-világbajnokság betétsorozataként futott. Bár a széria több halálos áldozatot is követelt, megszüntetését nem ezzel indokolták. Elsődlegesen azt a víziót festették fel, hogy az új kategória tovább növelje a sportszakmai és kereskedelmi jelentőségét, valamint, hogy a sorozatok között még gördülékenyebben haladjon az átállás.

Az is a távlati tervek között szerepelt, hogy minél több gyártó érdeklődését felkeltsék a géposztály iránt. Úgy tűnik, ezen törekvéseiket siker koronázza, hiszen akár tizenegy különböző márka is szerepelhet a sorozaton belül. Közülük hatnak már biztos helye van a harminckétfős mezőnyben.

Eddig azonban minimális információkat csepegtettek az érkező új széria kapcsán. Előzetesen az illetékesek annyit árultak el, hogy a konstrukciók jóval fürgébbek és erősebbek lesznek, a motorblokkok hengerűrtartalma pedig a középkategóriás teljesítményt fogja képviselni. Csütörtökön újabb részleteket fedtek fel a Supersport 300-as kategória utódja kapcsán, többek között a sorozat elnevezését is bejelentették.

Négy helyett akár tizenegy gyártó – hatalmas előrelépést hozhat a hírhedt sorozat lecserélése

„A Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) és a WorldSBK örömmel fedi fel az új versenykategória nevét: World Sportbike, amely 2026-ban debütál a Superbike-vb keretein belül” – olvasható a WorldSBK csütörtöki közleményében. – A World Sportbike a Supersport 300-as kategória utódja lesz, amely 2017 óta egy elérhető és versenyképes ugródeszkát nyújt a fiatalok számára.

„A Sportbike célja, hogy a Supersport 300 alapjaira építve tovább egyszerűsítse a World Supersport felé vezető utat a fiatal pilóták számára. A mozgékony motoroknak, valamint a középkategóriás motorblokkoknak köszönhetően az új kategória izgalmas küzdelmeket és jobb lehetőségeket kínál a gyártók, a csapatok és a pilóták számára egyaránt” – részletezik.

A kommüniké egy pontján a sorozatot érintő történelmi események is felsejlettek: „Miközben ünnepeljük az izgalmas fejlesztést, büszkén tekintünk vissza a Supersport 300-as kategória különleges eredményeire. 2018-ban Ana Carrasco történelmet írt azzal, hogy első hölgyként világbajnoki sorozatot tudott nyerni, világszerte inspirációvá válva. Adrián Huertas pedig mintapéldája annak, hogy ez a kategória hogyan működött igazi tehetséginkubátorként. 2021-ben megszerezte a Supersport 300 világbajnoki címét, mielőtt eredményesen fellépett a Supersportba, ahol 2024-ben újabb sikert ünnepelhetett. 2024-ben Aldi Mahendra is a címlapokra került, miután első indonéziaiként világbajnoki címet szerzett, illusztrálva, hogy ez a figyelemre méltó kategória mekkora globális eléréssel és hatással bír.”

„Miközben a Supersport 300-as kategória utolsó szezonja jelenleg is zajlik, a csapatok és a gyártók készülnek a Sportbike-vb debütálásukra. A további részletek, beleértve a technikai paramétereket és a sportszabályzatot, később kerülnek nyilvánosságra” – zárul a bejelentés.

A Sportbike-világbajnokság logója és színvilága
Fotó: WorldSBK

Roberts és Perrone elsőségével zárult a kisebb kategóriák Le Mans-i tesztje

0

Hétfőn a Moto3, míg kedden a Moto2 versenyzői próbálhatták ki az új beállításokat a szezon közbeni tesztelés keretein belül. Előbbi kategóriában Valentin Perrone, míg utóbbiban Joe Roberts futotta a leggyorsabb kört.

Folytatódott a szezon közbeni tesztelések sorozata a gyorsaságimotoros-világbajnokság 2025-ös idényén belül. Miután Jerezben a királykategória pilótái, istállói és gyártói tesztelhettek, a Le Mans-i fordulót követően a Moto2 és a Moto3 kapta meg a lehetőséget a gyakorlásra.

Marc Márquez volt a leggyorsabb a jerezi teszten Viñales és Quartararo előtt

A sort a legkisebb kategória kezdhette meg, és a hétfői gyakorláson három csapat (Intact GP, Aspar, Leopard Racing) kivételével mindenki részt is vett. Az időjárás a vasárnapihoz hasonlóan vegyesen alakult, miután délelőtt egy kisebb eső érkezett. Az ebédszünetet követően a pálya továbbra is vizes volt, hovatovább délutánra egy kiadósabb zuhét is kaptak a nyakukba a csapatok. A tesztnap végére a Nap is előbújt, és felszáradt a Bugatti Circuit aszfaltcsíkja, olvasható a SPEEDWEEK.com összefoglalójában.

A teszt leggyorsabb körét Valentin Perrone rakta össze 1:40.375 másodperces idővel. Összehasonlításképpen Máximo Quiles szombaton 1:39.947-tel szerezte meg a pole pozíciót. Perrone mögött a világbajnoki éllovas José Antonio Rueda zárt, az első háromba pedig még Álvaro Carpe fért be.

Hihetetlen csattanóval Rueda nyerte meg Kelso és Muñoz csatáját a Moto3-ban, Piqueras bukott

Kedden már a Moto2 versenyzői vehették igénybe a pályát. A középkategória mezőnyét azonban egyértelműen nem hatotta meg a tesztelési lehetőség, mindössze hét versenyző rótta a köröket. Az időjárás viszont hozzájuk már jóval kegyesebb volt, mint a legkisebbekhez, körözésüket a csapadék nem befolyásolta, számol be róla a német szaklap.

A Moto2 tesztjén Joe Roberts zárt a tabella tetején 1:34.668-as mért körrel. Összehasonlításképpen Manuel González 1:34.315-öt repesztett, amikor a szombati nap folyamán megszerezte a rajtelsőséget. Az amerikai versenyző mögött Sergio García és Adrián Huertas zártak.

A következő szezon közbeni tesztelésekre a nyári szünet előtt, Brnóban kerül sor. Július 21-én a Moto2, míg 22-én a Moto3 pilótái körözhetnek a pályán.

González kibírta Baltus felzárkózását, idén harmadjára diadalmaskodott a Moto2-ben

Az ellenszurkolók miatt biztonsági őrök védelmére szorult a motoros legenda kirúgott fia 

Jack Doohan az Alpine-tól való kirúgása előtt olyan komoly támadásokat kapott az interneten, hogy a Miami Nagydíjon mindenhová biztonsági őrök kísérték. Mick Doohan fiát az utódjának szorító argentin szurkolók találták be. 

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az Alpine Forma–1-es csapata alig hét forduló után megfosztotta ülésétől az ötszörös királykategóriás világbajnok Mick Doohan fiát, Jack Doohant. Az ausztrál pilóta Miamiban ülhetett utoljára autóba, de ott sem sikerült igazán megvillantania a tehetségét. Ennek viszont rajta kívül álló oka is volt, méghozzá az argentin szurkolók, akik mentálisan valósággal felőrölték. Már Doohan kirúgása előtt sejteni lehetett, hogy Franco Colapinto válthatja, aki éppenséggel argentin nemzetiségű. A dél-amerikai fanatikusok pedig annyira akarták kedvencük debütálását, hogy egészen a fenyegetésekig is elmentek, ami miatt Doohan mellé Miamiban biztonsági őröket kellett fogadni (egyébként az argentin szurkolók nemrég valami nagyon hasonlót már az IndyCarban is eljátszottak).  

A további részletek testvéroldalunk cikkében olvashatóak: 

Hátborzongató: az ellenszurkolók őrölték fel a kirúgott F1-es pilótát, aki már egy lépést sem tett biztonsági őrök nélkül

Hiába Marc Márquez árnyéka, Bagnaia továbbra is élvezi főnökei bizalmát

0

Gigi Dall’Igna és Davide Tardozzi egyetért abban, hogy Francesco Bagnaia segítségre szorul ezekben az időkben. Céljuk is közös, miszerint mindezt meg kell adniuk versenyzőjüknek, hogy minél előbb visszatérhessen a győzelmekért zajló csatákba.

Francesco Bagnaia minden bizonnyal nem olyan Francia Nagydíjról álmodott, mint ahogyan ténylegesen alakult számára a mögöttünk hagyott hétvége. A kétszeres MotoGP-világbajnok szombaton az időmérőn a hatodik leggyorsabb kört futotta, a sprintversenyen pedig már a második körben kiszállt a futamból, miután eldobta a motort.

A vasárnap sem alakult jobban, bár erről már kevésbé tehetett, miután nem tudta kikerülni Enea Bastianini „bombáját”. A főversenyt ugyan befejezte, de a tizenhatodik helyen intette le a kockás zászló, ezért pedig már világbajnoki pont nem járt. Bagnaia feladatát az is külön nehezíti, hogy nullázásának következtében 51 pontra rúgott a hátránya Marc Márquezzel szemben, de Álextől is 29 egységnyire van lemaradva. Főnökei támogatását azonban továbbra is megkapja, és ennek ők hangot is adtak.

Bagnaia egyéni mélyponton, pedig szerinte az eséssel együtt is jó helyen zárhatott volna

„Pecco számára a Ducati volt az első és [eddig az] utolsó királykategóriás motor, amelyet vezetett. Jött velünk, és mindent meg kellett tanulnia, hogy menedzselni tudjon minden paramétert, amelyet a MotoGP megkíván. Persze könnyebb volt neki alkalmazkodnia a konstrukcióhoz, mint a többieknek. Ez szinte egy természetes dolog volt, és talán a fejlesztéseket is segítette. Ő egy kivételes személy, aki rengeteget adott a Ducatinak. Minden tiszteletünket megérdemli” – nyilatkozta a DAZN-nak Gigi Dall’Igna, a Ducati versenyrészlegének általános igazgatója.

Dall’Igna ezt követően a jelenre is kitért: „Jelenleg számos problémával küzd, és a mi kezünkben van, hogy segítsünk neki. Mint mindenki, még a versenyzők és a kiváló bajnokok is emberek, akiknek nemcsak a technikai, de az emberi oldalról is segítségre van szükségük. Mindig azt mondom, hogy egy nyertesnek a feje a legfontosabb. Amikor az elméd a megfelelő helyen van, minden könnyebbé válik, és átlátod, hogy mit kell tenned. És sokszor arról van szó, hogy el kell hagyni a technikai aspektusokat, ha a versenyző meg van győződve róla, hogy a legjobbat teszi. Ekkor az az ildomos, ha abba az irányba megyünk. Úgy gondolom, Bagnaiának momentán ugyanannyira szüksége van ránk, mint nekünk rá. Mert végső soron két remek világbajnokot szeretnék, akik a futamgyőzelmekért harcolnak” – magyarázta.

A Ducati tesztpilótája elárulta, Bagnaia visszaülhetne a tavalyi motorjára, de az nem segítene rajta

Davide Tardozzi, a gyári Ducati csapatmenedzsere is hasonló véleményen van: „Az a célja az istállónak, hogy segítsük Peccót, mert tisztában vagyunk az értékeivel. Meg vagyunk lepve, hogy még nem tudtuk neki megadni mindazt, amire szüksége van. Az elmúlt négy év főszereplője volt, és ez nem arról szól, hogy elfelejtett volna motort vezetni. Ez természetes” – fogalmazott a Sky Sport MotoGP-nek.

„Sajnos még nem találtuk meg azt az utat, amely emberileg és technikailag is tudná segíteni őt. De ez a célunk. Meg kell csinálnunk, mert vissza kell hoznunk Peccót a győzelmi csatába, amelyre ő képes. Elsődlegesen mi vagyunk azok, akik segítenek neki. Hiszem, hogy rengeteg dolgot tehetünk érte, mind emberi, mind technikai oldalról. Ez a mi kötelességünk, mert ő egy bajnok, akinek minden képességét meg kell mutatnia a pályán” – hangsúlyozta Tardozzi.

Marc Márquez szerint Bagnaia nem teljesít alul, míg öccse bajnoki címére nagyobb esélyt ad a sajátjánál

Megjelentek az első fotók az átalakított Balaton Park Circuitről (képek)  

A Balaton Park Circuit szerdán közzétett friss képeket a pálya átalakított részeiről. A Balaton Park emellett arról is beszámolt, hogy az előző hétvégén lezárult 300 gyorsaságimotoros sportbíró képzése.  

Miután tavaly bejelentették, hogy a Balaton Park Circuit fog otthont adni a MotoGP és a Superbike-világbajnokság hazai fordulójának is, jó páran aggódni kezdtek. Az izgalomra az a kérdés adott okot, hogy vajon sikerül-e időben befejezni a pálya szükséges átalakításait. Az ugyanis azonnal kiderült, biztonsági okokból több helyen is át kell szabni az eredeti nyomvonalat, hogy az megfeleljen a két széria előírásainak. A kényszerű módosítások az új jelölés szerint a 6a-7-7a, 11a-11b-11c, valamint a 13-14a-15a kanyarkombinációkat érintették, vagy akár hozták létre.

Talmácsi részletesen bemutatta a Balaton Park új nyomvonalát, amelyet jövőre a MotoGP fog használni

Szerencsére az már hónapok óta egyértelműen látszik, hogy jól haladnak az átalakítási munkálatok, és több nyilatkozat is megerősítette, hogy időben be fogják őket fejezni. Márciusban a mindkét sorozatot felügyelő Dorna biztonsági ellenőre, Tomé Alfonso is arról beszélt, minden rendben megy Balatonfőkajáron.  

Szerdán aztán a Balaton Park nyilvánosságra hozta, hogy lezárult a nyomvonal változtatásait felölelő munkaszakasz, bár mással még van tennivaló. „Közeledünk a célvonalhoz! A MotoGP-nek készülő pályaújítási munkálatok befejeződtek” – írták az Instagramon, ahová képeket is feltöltöttek az átalakított szakaszokról. Egyben az is kiderült, hogy a végleges nyomvonal 4075 méter hosszú, amely 10 jobb- és 7 balkanyart tartalmaz (egyébként a friss MotoGP-videójátékba már eszerint került be a pálya).

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Balaton Park Circuit (@balatonpark) által megosztott bejegyzés

Frissítés: azóta arra is fény derült, hogy június végén hivatalos pályatesztet tartanak majd a FIM és Superbike-vb szakembereinek részvételével, valamint, hogy paddock, a lelátók és a kiszolgáló létesítmények végső kialakítása még zajlik.

Persze egy sikeres versenyhétvégéhez nemcsak egy biztonságos aszfaltcsíkra van szükség, hanem azokra is, akik körülötte dolgoznak. A Balaton Parknál erről sem feledkeztek meg, és az előző hétvégén már le is zárult a 300 fő részvételével tartott képzésük jövőbeli gyorsaságimotoros sportbíró számára. Az új sportbírók pedig remélhetőleg mind a júliusi Superbike-, mind az augusztusi MotoGP-fordulón munkába állhatnak. 

Megőrzi Razgatlıoğlu Most trónját? – hétvégi menetrend

0

A Superbike-világbajnokság ezen a hétvégén a csehországi Mostban versenyzez, amely pálya Toprak Razgatlıoğlu egyik kedvenc helyszíne. A tavaly triplázó török versenyző azonban messze nem dőlhet hátra, hiszen egyrészt a BMW-nek (a Ducatival karöltve) újabb szigorításokkal kell szembenéznie, másrészt Nicolò Bulega vezetésével erős riválisokat kap a nyakába.

Bár a MotoGP mezőnye ezen a hétvégén pihen, ettől függetlenül a motorsport szerelmesei nem maradnak benzingőz nélkül. Ezen a hétvégén ismét a Superbike-világbajnokság kerül a középpontba, ugyanis a 2025-ös idényben már ötödik alkalommal feszül egymásnak a mezőny.

A soron következő fordulót Csehországban, az Autodrom Most elnevezésű pályán rendezik meg. A mosti pálya 100 kilométerre fekszik az ország fővárosától, Prágától, északnyugati irányban. Az aszfaltcsík 4212 méter hosszú, és 21 kanyarból áll. Kapuit 1983-ban nyitotta meg az akkori szénbányák helyreállításának részeként. Nem beleszámítva az eredeti brnói vonalvezetést, ez volt az első olyan komplexum Csehszlovákiában, amely versenyzésre alkalmas volt.

A Superbike-vb azonban csupán 2021 óta látogat el Mostba. Érdekesség, hogy a csehországi forduló eredetileg az az évi naptártervezetben sem szerepelt, azonban az ausztráliai hétvégét a koronavírus-járvány miatt le kellett fújni, Most pedig beugró helyszínként érkezett. Azóta meg is szilárdította a helyét a programban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a szerdai bejelentés, miszerint Most 2030-ig biztosan vendégül láthatja a szériát.

A pályán és annak környékén is jelentős javítási munkálatokat folytattak: néhány pont, mint például az 1-es, a 2-es, a 7-es és a 21-es kanyar is friss aszfaltréteget kapott, valamint az infrastruktúra is szignifikáns modernizálódáson esett át. Új LED-panelek kerültek be, valamint az optikai hálózatot is kibővítették, de a kamerarendszer is cserén esett át.

A mosti pálya legeredményesebb versenyzője Toprak Razgatlıoğlu. A török versenyző neve mellett nyolc győzelem áll az eddigi tizenkét lehetőségből. Arról pedig már nem is beszélve, hogy összesen tizenegyszer állhatott már dobogóra, és ezek mellett két pole pozíciót is bezsebelt. A tavalyi versenyhétvégét besöpörte, a riválisok sem az időmérőn, sem a három versenyen nem találtak rajta fogást. A címvédőn kívül még három versenyző tudott diadalmaskodni ezen a pályán: Álvaro Bautista kétszer, míg Jonathan Rea és Scott Redding egyaránt egy-egy alkalommal.

Razgatlıoğlunak megvan a tripla a triplákból, Bautista számára egy kanyarig tartott a verseny Mostban

Amennyiben Razgatlıoğlu hasonló hétvégét produkálna, akkor folytatná kármentését, hiszen jelenleg 34 pont a hátránya Nicolò Bulegához képest. A kérdés az, hogy fel tudja-e tartóztatni az olaszt egyik legeredményesebb pályáján. Erre minden esélye megvan, hiszen Portimãóban, amely szintén az egyik fő vadászterülete, sikerült neki.

Természetesen Bulegát sem szabad leírni, aki eddig egyszer (2024-ben) járt Mostban a Superbike-vb keretein belül, ahonnan két második, valamint egy hatodik hellyel távozott. Minden bizonnyal az a legfőbb célja, hogy javítson ezen az eredménylistán, így elég nagy az esély rá, hogy a kilátogató és a tévé előtt helyet foglaló publikus igazi ki-ki meccset lásson. Nem mellesleg a vasárnapi Superpole verseny lesz az ötvenedik futama a sorozatban.

Azonban van itt még egy dolog, amely még nehezebbé és pikánsabbá teheti ezt a párviadalt. A Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) és a kereskedelmi jogokat birtokló Dorna ugyanis ismét mesterségesen belenyúlnak az erőviszonyokba, és a leírt szabályokat követve tovább faragják az üzemanyag átfolyási sebességét, mind a Ducati, mind a BMW számára: az eddigi 46,5-ről 46 kg/h-ra redukálják vissza. Érdekesség, hogy hasonló korlátozásokat már másodjára vezetnek be a gyártóknak, mivel az asseni fordulót megelőzően már „felléptek” az első szintre.

Tovább „büntetik” a Ducatit és a BMW-t 

Razgatlıoğlu sorozatos győzelmeinek köszönhetően a Yamaha a legsikeresebb márka Mostban, öt győzelemmel. Ezen sikerek mellé öt további dobogó társul, azonban a legtöbb első hármas helyezéssel a Ducati rendelkezik, szám szerint tizennéggyel. Ezeket a számokat akár – főleg a korlátozások figyelembevételével – a hangvillások tovább is növelhetik, hiszen Andrea Locatelli révén már egy győzelmet be tudtak jegyezni maguknak erre az esztendőre. Bár Cremona nem sikerült túl fényesen az olasz számára, de akár ő is beleszólhat a végső meccsbe. Locatellinek ugyan győzelme nincsen, de kétszer már felállhatott a dobogóra a soron következő helyszínen. A japánoknak az is bizakodásra adhat okot, hogy az olaszországi forduló óta eltelt két hétben Rea állapota tovább javult, így akár már tőle is várhatnak jobb eredményt.

Bautistáról, valamint Danilo Petrucciról sem szabad megfeledkezni, akik közvetlenül követik a két éllovast. Érdekesség, hogy a spanyol pilóta az elmúlt 39 futamból mindössze kétszer tudott nyerni, ennek ellenére az örökrangsor második helyén áll. Szintén említésre méltó még Sam Lowes, aki Hollandiában talált magára. Assenben megszerezte a pole pozíciót, Cremonában pedig úgy tudott kétszer az első ötben zárni, hogy azon a hétvégén lázasan versenyzett.

Végezetül az időjárásról is emlékezzünk meg, amely akár központi tényezővé is válhat. Mostban viszonylag hűvös idő fogadja a mezőnyt, 13-17 fok körüli hőmérséklettel. Ezenfelül akár az eső is beleszólhat a küzdelmekbe. Egy dolog azonban biztos: izgalmakban ezúttal sem lesz hiány!

A Superbike-vb mosti fordulójának menetrendje

Péntek
9:40 – 10:20 Supersport Szabadedzés
10:35 – 11:20 Superbike Első szabadedzés
11:35 – 12:00 Supersport 300 Szabadedzés
13:55 – 14:35 Supersport Superpole
15:00 – 15:45 Superbike Második szabadedzés
17:00 – 17:25 Supersport 300 Superpole
Szombat
9:00 – 9:20 Superbike Harmadik szabadedzés
9:30 – 9:40 Supersport Első bemelegítés
9:50 – 10:00 Supersport 300 Első bemelegítés
11:00 – 11:15 Superbike Superpole
12:35 – Supersport Első verseny
14:00 – Superbike Első verseny
15:15 – Supersport 300 Első verseny
Vasárnap
9:00 – 9:10 Superbike Bemelegítés
9:20 – 9:30 Supersport Második bemelegítés
9:40 – 9:50 Supersport 300 Második bemelegítés
11:00 – Superbike Superpole futam
12:35 – Supersport Második verseny
14:00 – Superbike Második verseny
15:15 – Supersport 300 Második verseny

 

Hosszabbítás a szomszédban: a népszerű pálya évekre biztosította helyét a Superbike-naptárban 

Szerdán nyilvánosságra hozták, hogy a mosti pálya öt évig, tehát 2030-ig még biztosan a Superbike-világbajnokság naptárának része lesz. 

Nem hétköznapi módon került be a Superbike-világbajnokság körforgásába az Autodrom Most. A csehországi pálya 2021-ben látta először vendégül a sorozatot, amikor a koronavírus miatt törlésre került ausztráliai fordulót pótolták rajta. Az aszfaltcsík aztán bent maradt a naptárban, és a szurkolók között nagy népszerűségre tett szert, amit jól mutat, hogy tavaly több mint 60 ezren látogattak ki az itteni fordulóra. Többek között minden bizonnyal magyar fanatikusok is, hiszen a Balaton Park Circuit idei debütálása előtt ez a pálya volt legközelebb hazánkhoz – 2023-ban a P1Race.hu helyszíni beszámolót is közölt a cseh fordulóról.

Ahol még az elnök is leguggol – helyszíni beszámoló a Superbike-vb csehországi fordulójáról

Viszont a pilótáknak már nem mindenben nyerte el a tetszését a pálya, többen biztonsági kifogásokkal éltek. Ám a létesítmény fenntartói a kritikákat meghallgatva sokat tettek azért az elmúlt években, hogy ilyen tekintetben teljesen korszerűvé tegyék az Autodrom Mostot. 

Az előttünk álló hétvégén újra Mostba látogat majd a mezőny, és ez elé időzítve nyilvánosságra hozták, hogy a pálya 2030-ig meghosszabbította a szerződését a Superbike-világbajnoksággal. Ez azt jelenti, hogy további öt évig még biztosan feltűnik majd a sorozat Csehországban (ahová egyénként idén a MotoGP is visszatér). 

„Nagyon örülünk, hogy a következő öt évre biztosítottuk az Autodrom Most helyét a Superbike-világbajnokság naptárában – mondta Gregorio Lavilla, a sorozat ügyvezető igazgatója. – Az itteni forduló gyorsan az egyik kiemelkedő eseményünkké vált, figyelemre méltó látogatottsági adatokkal és szenvedélyes rajongói részvétellel. A biztonsági és egyéb infrastruktúrába, valamint a rendezvény általános élményébe történő folyamatos beruházás pedig a pálya elkötelezettségét mutatja a mi elvárásaink iránt. Még sok izgalmas pillanatot várunk az Autodrom Moston, tovább erősítve ezzel a Superbike-világbajnokság csehországi jelenlétét.” 

Hivatalos: a Honda a Brit Nagydíjon is elhasznál egy szabadkártyát 

0

Szerdán délután hivatalosan is bejelentették, hogy a Honda tesztpilótája, Aleix Espargaró szabadkártyával rajthoz áll majd a Brit Nagydíjon.

Az elmúlt hetekben látványosan felpörgött a Honda fejlesztési programja, legalábbis, ha a tesztpilóták szabadkártyás indulásaira tekintünk. Nakagami Takaaki a Francia Nagydíjon vett részt – és ért el bravúros hatodik helyet a főfutamon –, Aleix Espargaró pedig a Spanyol Nagydíjon mutatta meg magát. Szerdán délután aztán hivatalosan is bejelentették, a korábbi híreknek megfelelően, hogy a spanyol motoros a május 23-25-i Brit Nagydíjon is megméretteti magát. Ezzel tehát az asakaiak már a harmadik szabadkártyájukat játsszák ki, a koncessziós jogok által nekik, mint D kategóriás gyártónak biztosított hatból.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MotoGP™ (@motogp) által megosztott bejegyzés

Espargaró a szabálytalan guminyomás miatt kapott büntetése okán hivatalosan csak tizenhetedik lett a jerezi főfutamon, de minden esélye megvan arra, hogy Silverstone-ban jobb eredményt érjen el (bár persze ilyen szabadkártyáknál nem ezen van a hangsúly). 2021-ben ugyanis itt szerezte meg második MotoGP-dobogóját, majd két évvel később a második győzelmét is itt aratta le. A szabadkártyás indulásával az is egyértelművé vált, hogy nem ő fogja helyettesíteni Somkiat Chantrát, ha a thai pilóta addig sem épül fel a kompartmentszindróma miatt elvégzett műtétjéből.

Aleix Espargaró őszinte volt a Honda nagy újításáról: Eddig nem felelt meg az elvárásainknak

Az ex-topmenedzser állítja, 90 százalék, hogy Martín jövőre már nem az Apriliát fogja erősíteni 

0

Ricard Jové először egy podcastban beszélt a Jorge Martín–Aprilia ügyről, amikor a Honda mellett a Yamahát is megjelölte, mint potenciális érdeklődőt. Viszont a korábbi topmenedzser, jelenlegi szakértő később, belsős információk megismerése után már közel biztosnak nevezte Martín Hondához való 2026-os igazolását. Jové emellett arról is szót ejtett, mi mozgathatja Martínt, illetve a márkákat. 

Bár a kaotikus Francia Nagydíj is szolgáltatott beszédtémát, a legnagyobb döbbenetet a héten mégis Jorge Martín esetleges átigazolása váltotta ki. Hétfőn ugyanis megbízható lapok egybehangzóan arról írtak, hogy a címvédő elégedetlen a helyzetével, illetve az Aprilia teljesítményével, és egy szerződéskiegészítést kihasználva már idén távozhat Noaléből.

Hoppá, Martín már az idény végén elhagyhatja az Apriliát?

A DAZN egykori kommentátora és egyben több élpilóta, köztük Maverick Viñales korábbi menedzsere, Ricard Jové szerint ehhez az is kellett, hogy más gyártók megkeressék Martínt. „Ha azt fontolgatja, hogy elhagyja az Apriliát, az azért van, mert már kinyílt előtte néhány ajtó” – mondta Jové a Jorge Lorenzo nevével fémjelzett DURALAVITA podcastban, amelynek az egyik állandó szakértője. 

Az esetleges lehetőségek közül Jové nem zárta ki Martín visszatérését „a korábbi csapatához, a Pramachoz”, amely már a Yamaha ügyfele. Az olasz alakulatnál Jack Miller szerződése a szezon végén lejár, így Martín az egyik ülésre minden további nélkül pályázhatna is. Ezentúl Jové a Hondához való igazolást is elképzelhetőnek nevezte, amelyben szerinte a madridi versenyzővel közeli barátságot ápoló Aleix Espargaró –aki idéntől a Honda tesztpilótája – szerepe „jelentős befolyásoló tényező lehet”. Az asakai márkánál Luca Marini és Johann Zarco kontraktusa is kifut az idény végén, tehát szintén nyílhat üresedés.

Martín megint visszaél egy extrém helyzettel, amelyet jelentős részben a sérülései idéztek elő?

Jové kihangsúlyozta, Martín döntését több tényező is befolyásolhatja, többek között az is, hogy milyen teljesítményt tud majd felmutatni az Apriliával éles körülmények között, amint felépült a sérüléseiből. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy az élpilóták nem szokták kevéssel beérni: „Ha nem mennek jól a dolgok, itt senki sem »házasodik össze« senkivel. A versenyzők önzőek, és annak is kell lenniük. A lehető legjobb motort keresik, sok esetben még a fizetésnél is fontosabb nekik a jó technika.”

Az elemző azt is felvetette, lehetséges, hogy a hír maguk a gyártók szivárogtatták ki. Szerinte ezzel az lehet a céljuk, hogy „teszteljék” Martínt, „kiszűrjék a valódi érdeklődőket”, és „beindítsák a piacot”.  Jové emellett arról is beszélt, hogy Martín távozása „igazságtalan lenne az Apriliával szemben”, mivel a sérülései miatt nem is tudta igazán kipróbálni az RS-GP-t. Felvetette azt is, a noaleieknél furcsa helyzetet eredményezhet a felborult belső sorrend, tehát, hogy a Trackhouse-t képviselő Ai Ogura rendszeresen jobban teljesít a gyári csapatot erősítő Marco Bezzecchinél. 

Jové aztán egy nappal a podcast publikálása után már sokkal konkrétabban fogalmazott. „Miután megismertem a Martín–Aprilia ügy további belső részleteit, és ezek, valamint a megérzéseim alapján 90% százalékban biztosra veszem, hogy Martín 2026-ban már a Hondánál lesz. Több oka is van annak, hogy idáig jutottunk, amelyek közül néhányat már ismerek, néhányat viszont még nem. De ezeket majd elmondom nektek” – fogalmazott az Instagram-oldalán.