back to top
2025. július 07. 16:13
Kezdőlap Blog Oldal 48

Hivatalos: kiderült, folytathatja-e a cremonai hétvégét a sérülésből visszatérő Rea

0

Péntek kora délután újabb orvosi vizsgálaton vett részt Jonathan Rea. Az eredmények ezúttal is kedvezően alakultak, így részt vehet a cremonai hétvége további szakaszában.

A hét elején számoltunk be arról, hogy Jonathan Rea a tervek szerint visszatér a Superbike-világbajnokság körforgásába a Phillip Island-i teszten elszenvedett balesetét követően. Először csütörtök reggel vizsgálták meg az orvosok, és meg is kapta a szükséges engedélyt, azonban ez csak az első szabadedzésre szólt.

Rea részt is vett a péntek délelőtti első tréningen, és a tizenhetedik legjobb időt futotta meg, szűk másfél másodpercet kapva a leggyorsabb kör tulajdonosától, Nicolò Bulegától. A brit versenyzőt a két szabadedzés között újabb vizsgálatok alá vetették, de ezeken is átment, így zöld utat kapott az orvosoktól. A döntés értelmében Rea a cremonai forduló további részében is részt vehet, folytatva a 15 órakor kezdődő második gyakorlással.

A további részletekről, korábbi helyzetéről és arról, hogy miként várta a soron következő fordulót, az alábbi anyagban olvashatnak.

Örömhír a Yamahának: a hétvégén visszatér a régóta sérült Superbike-klasszis

„Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire boldog leszek egy második helytől” – így örült a Yamaha és Quartararo (videó)

0

A MotoGP kamerái ezúttal is jókor voltak jó helyen, ugyanis ismét betekinthettünk a kulisszák mögé. Ezúttal Fabio Quartararónál és a Yamahánál jártunk, ahol szemügyre vehettük a mámor pillanatait.

Álex Márquez első győzelme mellett Fabio Quartararo is rászolgált arra, hogy a Spanyol Nagydíjat követően beszédtémává váljon. A francia versenyző óriási meglepetésre megszerezte a pole pozíciót, és bár a sprintversenyt nem tudta befejezni, a főfutamon ismét remekelt. A kockás zászló a második helyen intette le 2021 királykategóriás világbajnokát, és többek között Francesco Bagnaiát is maga mögött tudta tartani.

Marc Márquez bukott, Álex első MotoGP-győzelmével írt történelmet a Ducati Jerezben

Ezzel a sikerrel Quartararo a 2023-as Indonéz Nagydíjat követően állhatott dobogóra főfutamon, valamint a Yamaha sem végzett azóta az első háromban. Ezt természetesen mind a francia, mind a hangvillás alakulat rendesen megünnepelte. Az ünneplést, valamint néhány párbeszédet a MotoGP kamerái is megörökítettek, ezeket itt tekinthetnek meg.

A felhőtlen öröm már közvetlenül a célba érés után megkezdődött, és a szerencsés szurkolók is az elsők között gratulálhattak a franciának.

„Jó verseny, nagyon jó” – hangzott az egyiktől.

„Köszönöm” – válaszolt Quartararo.

„Bajnok!” – jött egy másiktól.

„Meghaltam” – reagálta le.

„Boldog vagyok, már a kezdetektől fogva itt voltam. Az első szabadedzéstől kezdve jók voltunk” – ezt pedig már Álex Márqueznek ecsetelte.

Később a francia leült, de sokat nem pihenhetett.

„Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire boldog leszek egy második helytől. Jó startot vettem” – mondta.

„Jobbat, mint szombaton.”

Quartararo: Meg akartam próbálni a lehető legtöbbet vezetni, de sajnos csak másfél kör lett belőle

Ezt követően egy kulacs is megérkezett Quartararo aurájába, csapattársa, Álex Rins társaságában.

„Gyere ide, ember, szuper” – kezdte a spanyol.

„Köszönöm, haver” – válaszolta a francia.

„Boldog vagy, vagy mi?”

„Nehéz volt.”

„Elégedett vagy, ugye?”

„Ott voltam 0,3, 0,4, 0,5 [másodpercre]”

„Milyen volt? Az egész versenyen második voltál?”

„Nem. A futam első felében vezettem is. Álex megelőzött, és utána… Amint elment mellettem, le is lépett, mert problémáim akadtak a [motor] elejével. Aztán Peccóval mögöttem…0,4 másodpercre.”

„De remekül tartottad Peccót magad mögött.”

„A verseny közepén csak ott volt, de a ritmus jóval lassabban alakult. 1:37-eket teljesítettem, ám féltáv környékén elkezdtem 1:38 elejében motorozni. Jól van, ember, boldog vagyok. Köszönöm, haver, nagyon köszönöm!”

Quartararo óvatosságra intett jerezi dobogója után, a Yamaha újításával viszont elégedett

Az ünneplés pedig a bokszutcában folytatódott. Előkerült a pezsgő, a telefon, és minden olyan dolog, amely elengedhetetlen kelléke az igazi fiesztahangulatnak. A méltatás sem maradhatott el, hiszen egy emberként, kórusban kiabálták a csapattagok, hogy „Fabio, Fabio.”

„A motor…woo-hoo” – áradozott a konstrukcióról Quartararo.

„Holnap reggel az első köröd olyan aaaah lesz – szúrt közbe Massimo Bartolini, a Yamaha technikai igazgatója. – Aztán bejössz a bokszba, és azt fogod mondani, hogy »tökéletes a motor, végeztünk, vagy hogy olyan, mint egy bomba.«

„A bokszfal mindig ugyanaz volt…0,4, 0,7, 0,6” – ecsetelte a francia.

„Volt egy olyan kör, ahol ránéztem a szektorokra és a következő adatok szerepeltek: 0,573, 0,574, 0,575. Mindig teljesen ugyanaz volt” – kapta a választ.

„Csak nem akart véget érni a verseny. Csak nem lett vége [egyhamar]” – számolt be egy másik hang.

„Ezzel nem foglalkoztam. Amikor először láttam, akkor tíz kör volt vissza. Hibáztam a 9-es kanyarban, és azt hittem, hogy meg fog előzni, de végül nem tette. Ránéztem, hogy hány kör van hátra, akkor már csak egy volt, és azt gondoltam magamban, hogy »gyerünk«” – mesélte élményeit Quartararo.

A videós anyag egy újabb rövid párbeszéddel, valamint az örömteli csoportképpel zárul.

Quartararo egyértelművé tette, mit vár a Yamahától a V4-es motorblokkal kapcsolatban

Hivatalos: Újabb szabadkártyát használ ki a Honda, Nakagami is ott lesz a Francia Nagydíj rajtrácsán

0

Hivatalossá vált, amit Aleix Espargaró már Jerezben megemlített. A Honda újabb szabadkártyás lehetőségét lövi el, ezúttal azonban Takaaki Nakagami ülhet fel a motorra.

Még a hét elején számoltunk be Aleix Espargaró szavai alapján arról, hogy a Honda a soron következő Francia Nagydíjra újabb szabadkártyáját fogja ellőni, azonban ezúttal nem a spanyol pilóta, hanem Takaaki Nakagami kapja meg a harmadik motort. Ez pénteken vált hivatalossá, ugyanis a Honda bejelentette, a japán motoros valóban ott lesz a Le Mans-i rajtrácson. Az egyéb információkról, Nakagami múltjáról, valamint arról, hogy mit mondott kollégájáról Espargaró, az alábbi cikkünkben informálódhatnak.

Aleix Espargaró bevetése után újabb szabadkártyáját használja fel a Honda a következő hétvégén

Álex Márquez megtette, amihez korábban „még nem volt elég tökös”

0

Álex Márquez felfedte, hogy  egy régebb óta dédelgetett „álmát” váltotta valóra a Spanyol Nagydíj főversenyén azzal, hogy kiintett a nézőknek. Elárulta, már 2017-ben tervezett egy hasonlót, de akkor „még nem volt elég tökös”. Csapata azonban máshogyan vélekedett erről…

Egy aspektusból nézve biztosan történelmi marad a Spanyol Nagydíj. A szezon ötödik fordulóján ugyanis Álex Márquez révén újdonsült győztest avathatott a királykategória. Az ifjabbik Márquez a kilencvennegyedik versenyhétvégéjén tudta megtörni ezt a nagyon hosszú ideig tartó sorozatot.

Marc Márquez bukott, Álex első MotoGP-győzelmével írt történelmet a Ducati Jerezben

A Gresini versenyzője ezt stílusosan meg is ünnepelte. Az utolsó körben, amikor a kamera már csak rá fókuszált, a stadionrészben a közvetítésben is jól látható módon nemes egyszerűséggel kiintett a közönségnek. Ez a szurkolók felé természetesen egy elképesztő gesztus volt, de kenyéradója erről már máshogyan vélekedett.

„A csapatnak ez nem tetszett. Azt kérdezték, hogy »mégis miért tetted ezt a kezeddel?« – viccelődött Márquez, aki aztán később az okokra is rávilágított. – A Moto3-ban, vagy még egyáltalán nem voltam a sorozatban [2012 volt az első szezonja a harmadosztályban – a szerk.], amikor láttam, hogy [Jorge] Lorenzo is ezt teszi [2011-ben]. És azt mondtam, hogy »b*ssza meg, egy nap, amikor itt leszek, ezt meg kell ismételnem«.”

Ezután, 2017-ben meg is adatott neki az első ilyen lehetőség, még a Moto2-ben. Érdekesség, hogy a vasárnapihoz hasonlóan az is az első sikere volt az adott kategóriában: „A Moto2-ben nagy előnyöm volt, de akkor még nem voltam elég tökös. Ezúttal azt mondtam magamnak, hogy »meg kell csinálnom, mert lehet, hogy ez a lehetőség soha nem fog ismét eljönni«. A közönség megérdemelte, és ez egy csodálatos pillanat volt” – összegzett Márquez.

Álex Márquez csak egy pillanatig sajnálta bátyját, győzelme után felidézte a mélypontokat

A „tökösségre” és az elképesztő önbizalomra minden oka megvan a 29 éves versenyzőnek. Jelenleg egy ponttal ismét vezeti az egyéni világbajnokságot. Az első öt fordulóban összesen 140 egységet gyűjtött, ami a saját statisztikáit figyelve egy elképesztő ugrás az előző idényekhez képest. Akár már a május végi Brit Nagydíjon beállíthatja saját királykategóriás pontrekordját, melyet eddig a 2023-as szezonja tart 177 egységgel. Enea Bastianinit követően ő a második olyan versenyző, aki győzni tudott a Gresini színeiben az első öt forduló valamelyikén. Emlékezetes, hogy az olasz 2022-ben már a katari nyitóhétvégén és később Austinban is borsot tudott törni a mezőny orra alá.

A Gresini is szárnyal, ha a számokat vizsgáljuk. Amióta a Ducati szatellitistállójává váltak (2022 volt az első ilyen szezon), azóta természetesen a mostani a legjobb szezonkezdetük, hiszen 165 ponttal a második helyen állnak az istállók rangsorában. A csúcsdöntésre ebből a szempontból még várni kell, hiszen a tavalyi évet 565 ponttal zárták.

Bátyja is gratulált Álex Márqueznek, aki elsírta magát első királykategóriás diadala után (videók)

Heteken belül eldőlhet Razgatlıoğlu jövője?

A Honda két ajánlatot is tervez tenni Toprak Razgatlıoğlunak, de csak az egyik tervezet borítékolná a MotoGP-ben indulást, és az is csak 2027-től. Eközben menedzserének az a terve, hogy heteken belül bebiztosítsa védence helyét.

Pedro Acosta mellett Toprak Razgatlıoğlu az átigazolási piac másik fontos alapköve. Már több ízben is beszámoltunk róla, hogy a török versenyző egyre közelebb és közelebb kerül a hőn áhított MotoGP-szerződéshez.

Legalábbis Kenan Sofuoğlunak, Razgatlıoğlu menedzserének szavai ebbe az irányba utaltak még az asseni hétvége alatt. Emlékeztetett rá, hogy eddig a teljes gyári támogatás elengedhetetlen volt ahhoz, hogy egyáltalán meggondolják azt az ajánlatot. Ezen azonban mára már finomítottak, ugyanis egyes szatellitcsapatok is kecsegtető paraméterekkel rendelkeznek az átigazolást illetően.

Érik a szenzáció: elhárult a legnagyobb akadály Razgatlıoğlu MotoGP-debütálása elől

És ez az, ami a Pramacot is a térképre tette a 28 éves versenyző jövőjével kapcsolatban, hovatovább már tárgyalnak is a most már Yamaha-támogatással rendelkező istállóval. Ezáltal Razgatlıoğlu lehetőségei jelentősen megnövekedtek a királykategóriába kerülésre. Szintén ezt a vonalat erősíti Sofuoğlu egy korábbi, 2024. októberi nyilatkozata: „Topraknak az a célja, hogy 2026-ban átigazoljon a MotoGP-be egy olyan szerződéssel, mint amilyen Jorge Martínnak van a Pramackal.”

A másik járható út a török számára a gyári Honda. Ezt a szálat hivatott erősíteni a legfrissebb szóbeszéd, melyre a Motosprint.it világított rá. A japánok már kész ajánlato(ka)t kínálnak Razgatlıoğlu számára. A többes szám nem véletlen, hiszen már kapásból két tervezetet is le tudnak tenni a BMW pilótájának és menedzserének asztalára.

Az első ajánlat értelmében maradna a Superbike-világbajnokság mezőnyében, azonban két évre átigazolna a Hondához, csillagászati összegért. Ebben az esetben a török ismét a semmiből építhetne fel egy konstrukciót, ugyanis a japánok 2016 óta nyeretlenek a bajnokságban, legutóbb Nicky Hayden tudott diadalmaskodni velük. A másik opció pedig egy 1+1 éves kontraktust kínálna. Ennek értelmében 2026-ban fix helye lenne a Superbike-vb-n számos tesztelési lehetőséggel, hogy aztán 2027-re elérkezzen a várva várt debütálás a MotoGP-ben. Ez abból a szempontból is csábító lehet, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriája radikális változások elé néz ebben az évben, többek között a gumik, az aerodinamika és a motorblokkok terén is. (A pontos részleteket itt és itt olvashatják el.) Erről a jelenségről egyébként Nicolò Bulega kapcsán is megemlékeztünk, hiszen nagyon könnyen az olasz is hasonló cipőben találhatja magát.

MotoGP vagy Superbike? – Bulega dilemmája 2027-re

Egy dolog azonban biztos. Razgatlıoğlut jelenleg nem izgatja a jövője, és ennek a cremonai médianapon is hangot adott: „Továbbra is tárgyalunk számos gyártóval, de még nem tudom, hová megyek. Ami engem illet, jelenleg a munkámra koncentrálok, amely a motorozás. Amikor aláírok, úgyis tudni fogjátok. Hogy prioritás-e a MotoGP? Ezt majd a mendzseremmel fogom megbeszélni, nem veletek” – zárta rövidre.

Ezek csupán két dolgot tehetünk. Élvezni a soron következő cremonai fordulót, valamint várni a végleges döntésre, amely akár az elkövetkezendő hetekben meg is születhet. Sofuoğlunak ugyanis célja, hogy minden kérdést kiegyenesítsen Razgatlıoğlu jövőjével kapcsolatban.

Kiéleződő Bulega–Razgatlıoğlu párharc vagy újabb Petrucci-csoda? – hétvégi menetrend

Kiderülhetett, mi tette tönkre a bajnoki éllovas asseni hétvégéjét, a Ducati már dolgozik a megoldáson

Sajtóértesülés szerint egy forgattyús tengely-érzékelő meghibásodása miatt esett ki Nicolò Bulega két asseni futamról is. A hírek szerint a Ducati tesztpilótája, Michele Pirro a héten többek között azért körözött Misanóban, hogy megoldást találjon erre a problémára.

A hétvégén Cremonába látogat a Superbike-világbajnokság mezőnye, így az összetettet vezető Nicolò Bulega hazai pályán versenyezhet. Viszont Bulega nem lehetett teljesen nyugodt az idei negyedik fordulóra készülve. Az előző versenyhétvégén ugyanis technikai hiba miatt nem tudta megvillantani a tudását. Az olasz pilóta az asseni pályán megnyerte az első futamot, majd a Superpole-on másodikként haladt, amikor megállt a Ducatija. Ez ráadásul megismétlődött a második viadalon is, amelyen így hiába vette át a vezetést a tizedik helyről rajtolva. A nyugtalanító hiba oka pedig, legalábbis a nagyközönség számára, titok maradt.

Kiéleződő Bulega–Razgatlıoğlu párharc vagy újabb Petrucci-csoda? – hétvégi menetrend

A rejtély (lehetséges) megoldása végül a GPOne.com-tól érkezett. Az olasz lap azt tudta meg, egy forgattyús tengely-érzékelő volt az oka annak, hogy a 25 éves pilóta alatt kétszer is megállt a Panigale V4R. Az újság szerint a forgattyús tengely-érzékelő a forgattyústengely és a dugattyúk helyzetének, valamint a fordulatszámnak az ellenőrzéséért felelős a motorblokk beindításakor.

Úgy tűnik tehát, hogy valószínűleg ez a készülék nem működött megfelelően. Viszont azt így sem tudhatjuk, hogy az az egy alkatrész hibás volt-e vagy sem. Így pedig lényegében azt sem tudhatjuk, hogy mennyire kell tartani a probléma újbóli megjelenésétől. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy egy nagyjából 30 eurós, egyébként a Bosch által gyártott szenzor miatt Bulega 45 pontot veszíthetett el (viszont még így is ő maradt a bajnoki éllovas).

Bulegának „nem könnyű elviselnie” a dupla kiesést, de magabiztosan távozik Assenből

A Ducati mindenesetre semmit sem szeret a véletlenre bízni, így a tesztpilótáját, Michele Pirrót a héten pályára küldte, amiről szintén a GPOne.com számolt be. Pirro Misanóban körözött, ahol többek között az volt a feladata, hogy a problémás érzékelő működését tesztelje, és a mérnökök közreműködésével próbáljon megoldást találni az esetlegesen újra fellépő hibára.

Megjelent a 2025-ös MotoGP-játék, amelyben már a Balaton Park is szerepel

0

Szerdán jelent meg az idei MotoGP-videójáték, amelyet ezúttal is több platformra kiadtak. A játék legnagyobb újdonsága, hogy már nem csak hagyományos MotoGP-futamokon lehet „résztvenni” benne. A magyar játékosokat viszont leginkább a Balaton Parc Circuit bekerülése dobhatja fel.

Nem sokkal a Spanyol Nagydíj és az azt követő jerezi teszt után a MotoGP megörvendeztette a videójátékok kedvelőit. Április 30-án ugyanis megjelent a sorozat idei játéka, a MotoGP25. A programot ismét az olasz Milestone készítette, amely 1994-es megalakulása óta a motorverseny‐szimulátorok specialistájának számít.

Marc Márquez volt a leggyorsabb a jerezi teszten Viñales és Quartararo előtt

Az idei kiadás az eddig megszokott funkciók mellett három újdonsággal is szolgál. Ezek közül talán a legfontosabb a „Race Off mód”. Ezzel a MotoGP-gépek mellett már Flat Track-, Supermoto- és minimotorokkal is kipróbálhatja magát az ember, amelyek mindegyike sajátságos fizikával és kihívásokkal rendelkezik.

A másik jelentős újítás, hogy a mostani programban már kétféle játékmódot lehet használni: az „Arcade Experience” egyszerűsített vezérléssel teszi könnyebbé a játékot a kezdők számára, míg a „Pro Experience” a lehető legrealisztikusabb élményt célozza meg, részletes beállítási lehetőségekkel (többek között a gumikat, az elektronikát és az üzemanyag‐fogyasztást is lehet csavargatni).

Azonban a magyar játékosok számára a harmadik újítás lehet a legörömtelibb. A MotoGP25 ugyanis az eddigi pályák mellett már tartalmazza a Balaton Park Circuitet és a brnói aszfaltcsíkot is. A Balaton Park természetesen most „debütál” a programban, ahogy a naptárban is, míg a Cseh Nagydíj helyszíne egy visszatérő pálya.

Már a Magyar Nagydíj előtt MotoGP-pilóták jöhetnek a Balaton Parkba, melynek licensze biztosnak látszik

A MotoGP25 játékkonzolokon és számítógépen egyaránt játszható, hiszen PlayStation 5-re, PlayStation 4-re, Xbox Series X|S-re, Xbox One-ra, Nintendo Switch-re, valamint Windows alapú gépekre jelent meg. Utóbbira a Steam felületén keresztül lehet beszerezni, Magyarországon körülbelül 21 ezer forintért.

Jerez ismét lecsapott: újabb MotoGP-pilóta kényszerült műtétre

0

Csütörtökön kiderült, hogy szerdán Somkiat Chantrának is át kellett esnie egy műtéten a kompartment szindróma miatt. Az első thai MotoGP-pilótánál a jerezi forduló során erősödött fel annyira a fájdalom, hogy a beavatkozás mellett döntsenek.

Szerdán meglepetésre azt hozta nyilvánosságra a KTM, hogy Pedro Acostát is elérte a „motorversenyzők átka”, a kompartment szindróma. Acostát meg is kellett műteni, hogy remélhetőleg a május 9-11-i Francia Nagydíjon már ne kínozza a fájdalom. Az „arm pumpként” is ismert probléma lényege ugyanis röviden az, hogy az alkar vérellátása nem megfelelő, ami nagy fájdalommal jár vezetés közben. A kialakulásáért a pilótákat fékezés közben érő nagy erőhatások tehetőek felelőssé.

Sérüléshíradó: Acosta váratlan műtéten esett át, Morbidelli elájulhatott a jerezi bukása után

Viszont annyiban Acosta műtétje mégsem volt meglepő, hogy a probléma a Spanyol Nagydíj során, után jött elő, amelynek helyszíne, Jerez hírhedt ebben a tekintetben: sokakat kínzott már itt a kompartment szindróma.  Emlékezetes példa erre, amikor Fabio Quartararo a 2022-es futamon az első helyről egészen a tizenharmadikig esett vissza a fájdalom miatt.

Csütörtökön aztán kiderült, hogy idén nem Acosta volt az egyetlen érintett. Az LCR ekkor jelentette be, hogy Somkiat Chantránál ugyancsak egy ilyen beavatkozást végeztek el. Az első thai MotoGP-pilóta a fájdalom miatt már a vasárnapi főfutamot sem tudta teljesíteni, 14 kör megtétele után kiállt a bokszba, a hétfői teszten pedig csak délután tudott egy rövidebb időre motorra ülni. Viszont aztán a szerdai műtétje szerencsére gond nélkül lement, így Le Mans-ban – az orvosok döntésétől függően – akár rajthoz is állhat. Ám a helyzetét nehezíti, hogy Acostáéhoz hasonlóan az ő esete is a két lehetőség közül talán a rosszabb, ugyanis a jobb alkarját műtötték, amely különösen kritikus egy versenyzőnek, mivel ezzel vezérli a gázkart és az első féket is.

Marc Márquez volt a leggyorsabb a jerezi teszten Viñales és Quartararo előtt

„Az Idemitsu Honda LCR versenyzője, Somkiat Chantra április 30-án délután sikeres műtéten esett át a barcelonai Hospital Universitari Dexeus kórházban a kompartment szindróma miatt – olvasható a csapat közleményében. – A beavatkozást a neves orvos, Dr. Xavier Mir végezte el [ahogy szinte minden MotoGP-versenyző esetén – a szerk.]. A műtét zökkenőmentesen zajlott, és Somkiat most megkezdi a felépülési folyamatot.”

„Már hazaengedték a kórházból, és innentől Barcelonában folytatja a rehabilitációját. Jövő kedden újabb orvosi vizsgálaton fog résztvenni, hogy felmérjék az állapotát, annak érdekében, hogy eldöntsék, alkalmas lehet-e a versenyzésre. Most arra összpontosít, hogy a közelgő Francia Nagydíj előtt teljesen felépüljön.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

LCR Team (@lcr.team) által megosztott bejegyzés

Örömhír a Yamahának: a hétvégén visszatér a régóta sérült Superbike-klasszis

A Yamaha bejelentése szerint Jonathan Rea a hétvégi cremonai fordulóban térhet vissza a versenypályára, ha átmegy az utolsó orvosi vizsgálaton. Rea még a szezonnyitó előtt sérült meg komolyan, de azóta sikerült felépülnie. A hatszoros Superbike-világbajnok elmondta, hogy nagyon motivált, és szeretné jól érezni magát a motoron.

Frissítés: Rea csütörtök reggel az első orvosi vizsgálaton átment, így részt vehet a péntek délelőtti első szabadedzésen. Viszont az orvosok a gyakorlás után ismét értékelni fogják az állapotát, és akkor fognak dönteni a továbbiakról.

Rémálomszerűen kezdődött a Superbike-világbajnokság 2025-ös idénye Jonathan Rea számára. Pontosabban eddig még el sem kezdődött, hiszen Rea a szezonnyitót megelőző Phillip Island-i teszt első napján komolyan megsérült egy bukásban. A motorja ráesett a bal lábára, és így több lábközépcsontja is eltört, amit miatt egy műtéten is át kellett esnie. Mivel a végtagok vérellátása rosszabb, mint más területeké, a felépülése hosszabb időt vett igénybe a megszokottnál. A helyzetét tovább rontotta, hogy rosszul reagált egyes gyógyszerekre.

Megrázó vallomást tett Rea: Áldozatnak éreztem magam a szörnyű fájdalomcsillapítóktól

Viszont aztán, hogy gyorsítsa a felépülését, elment egy barcelonai speciális klinikára, ahol az előző hetekben egy intenzív rehabilitációs programban vett részt. Ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen a Yamaha kedden nyilvánosságra hozta, hogy a tervek szerint Rea rajthoz áll a hétvégi cremonai fordulóban. Ám a kérdés még nem teljesen lefutott, hiszen csütörtökön reggel át kell esnie az utolsó orvosi vizsgálaton, bár ezzel általában nem szokott probléma lenni.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy a Phillip Islanden elszenvedett sérülésemből Cremonában visszatérhetek! Az előző hónapokat nagyon hosszúnak éreztem, de az elmúlt három-négy hétben maximálisan helyrejött a bal lábam ereje és működése – olvashatóak Rea szavai a Yamaha közleményében. – A sérülés sokkal komolyabb volt, mint amire először számítottam. De most szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatott abban, hogy újra pályára gurulhassak, különösen a szurkolóknak a sok bátorító üzenetért. Magabiztosnak és késznek érzem magam.”

Bár ő a sorozat legeredményesebb pilótája, Rea-nek még nincs győzelme Cremonából, sőt még csak versenyt sem futott itt. Ennek oka, hogy a pálya tavaly került be a naptárba, akkor viszont egy kézsérülés miatt szintén nem volt bevethető (akkor Niccolò Canepa helyettesítette, de ha most nem felel meg a vizsgálatokon, akkor valószínűleg ismét Jason O’Halloran fogja). Ez nem túl sok bizakodásra adhat neki okot, ellentétben a Yamaha, különösen Andrea Locatelli eredményeivel. Rea csapattársa idén eddig konzisztens jó teljesítménnyel rukkolt elő, és – a Ducati–BMW páros lecsavarása után – Assenben megszerezte az első győzelmét a Superbike-világbajnokságon, a tabellán pedig feljött a harmadik helyre.

Így áll a Superbike-vb-tabella az asseni forduló után

„Cremona egy olyan pálya, amelyen még nem versenyeztem, de azért a tesztelés során a tavalyi szezonban már meg tudtam tenni rajta néhány kört – magyarázta Rea. – Nagyon örülök, hogy újra a csapatommal lehetek, és újra a Yamaha R1-esemmel versenyezhetek! Amióta kiestem, a csapat nagyszerű fejlesztéseket hajtott végre, és fantasztikus eredményeket ért el Locatellivel, beleértve az első győzelmét Assenben. Szóval nagyon motivált vagyok az újrakezdésre, és arra, hogy rájöjjek, hol van az én mostani szintem, majd onnan elinduljak felfelé. Alig várom, hogy mindenkit újra lássak, és alig várom, hogy újra az arcomon mosollyal motorozzak. Megpróbálok egy jó hétvégét eltölteni Cremonában!”

„Kiteregettek” egymásról a Magyar Nagydíj hazai résztvevői (videó)

0

A Magyar Nagydíj két hazai résztvevője, Varga Tibor és Farkas Kevin egy vicces videó keretében árultak el magukról személyes információkat.

Már csak körülbelül négy hónap választ el minket attól, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság 33 év után újra Magyarországra látogasson. A Balaton Park Circuiten – amelynek átalakítása jól halad – augusztus 22. és 24. között mérik majd össze a tudásukat a pilóták. És természetesen nemcsak a királykategória, hanem a „szokásos” két kisebb géposztály, a Moto2 és a Moto3, valamint a MotoE mezőnye is versenyezni fog Balatonfőkajáron. A magyar szurkolóknak pedig az utóbbi kettőre kiemelten kell majd figyelniük.

Már a Magyar Nagydíj előtt MotoGP-pilóták jöhetnek a Balaton Parkba, melynek licensze biztosnak látszik

Mind a Moto3, mind a MotoE rajtrácsán ugyanis ott lesz egy-egy magyar pilóta. Az előbbi esetén Farkas Kevin indul majd el szabadkártyával. Farkas 2022-ben tűnt fel a nagyközönség előtt, amikor második lett a Northern Talent Cupban. Ennek köszönhetően később már a Red Bull Rookies Cupban szerepelhetett, ahol két idényt teljesített. Emellett tavaly a JuniorGP-n is megmutatta a tudását, és idén megkapta a lehetőséget egy második szezonra. 2025-ben a Seventytwo Artbox Racinget képviseli a nívós utánpótlássorozatban, és ugyanezen csapattal vesz majd részt a világbajnoki fordulóban is

A MotoE mezőnyében pedig Varga Tibor nevét kell majd keresni, aki idén teljes szezont fut az elektromos sorozatban, amelyben egyébként ő lesz az első magyar pilóta (a MotoE-idény a május 9-11-i Francia Nagydíjon kezdődik majd el). Varga szintén évek óta bizonyítja tehetségét különböző sorozatokban. 2020 és 2022 között a Northern Talent Cupban szerepelt eredményesen. Ezután az ESBK-ban, avagy a spanyol Superbike-bajnokságban állt rajthoz, méghozzá a Superstock 600-as kategóriában, amelyben tavaly harmadikként zárt az összetettben, egyetlen ponttal lemaradva a másodiktól.

A két fiatal pedig az idei felkészülés egy részét idén együtt töltötte a spanyolországi Murciában, konkrétan egy fedél alatt laktak. Ezt pedig a Magyar Nagydíj szervezői kihasználták, és közösen kérdezték ki őket. A vicces videóban Farkas és Varga többek között elárulja, hogy milyen lakótárs a másik, melyikük főz jobban, illetve, hogyan szerepeltek egymás ellen a gyakorlás során. Ráadásul azt is megtudhatjuk, hogy kik a példaképeik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MotoGP of Hungary (@hunmotogp) által megosztott bejegyzés