back to top
2025. július 07. 21:36
Kezdőlap Blog Oldal 47

Dicsőséges karrier dicstelen befejezéssel – Jorge Lorenzo-portré

0

Ma 38 éves Jorge Lorenzo. A spanyol érdemeit és örökségét senki nem vitatja, a számok pedig magukért beszélnek. Tizennyolc szezon a gyorsaságimotoros-világbajnokság bármely kategóriájában, öt világbajnoki cím, hatvannyolc győzelem és összesen százötvenkét dobogós hely. Az alábbi cikkben röviden felidézzük a spanyol versenyző útját egy-egy izgalmasabb történettel megspékelve.

Jorge Lorenzo Guerrero 1987. május 4-én látta meg a napvilágot Palma de Mallorca városában. Édesapja Chicho Lorenzo, édesanyja María Guerrero.

Az első évek

A motorok világába már nagyon hamar belekóstolhatott, hiszen az első lépéseket, az alapokat, valamint a motorozás fortélyait apjától sajátíthatta el. Tehetsége már korán megmutatkozott, hiszen mindössze 16 évesen, 2002-ben debütálhatott a 125 köbcentis kategóriában. Érdekesség, hogy az első két hétvégét, valamint a Spanyol Nagydíj pénteki napját ki kellett ülnie, mivel nem érte el a minimum korhatárt. Első versenyét befejezte, a huszonkettedik helyen intette le a kockás zászló.

Ezekért azonban nagyon súlyos árat fizetett. Édesapja ugyanis egyáltalán nem volt szívbajos fiával kapcsolatban, és szovjet mintájú vasszigorral fegyelmezte. Lorenzo később elárulta, ezt a maximalista vonalat a későbbiekre is fenntartotta, sőt, ezt még fokozni is tudta. Ráadásul a családon belüli helyzettel is meg kellett harcolnia, miután az élet 10 évesen felfoghatatlanul nehéz feladat elé állította. Szülei elváltak, ezért a spanyolnak döntenie kellett, hogy kivel marad. Lorenzo édesapját választotta, mivel tisztában volt vele, hogy csak így válhat sikeres versenyzővé.

2003-ban pedig megszerezte első győzelmét is a Rio de Janeiró-i Nagydíjon. A szóban forgó futam rendkívül izgalmasan alakult, valamint a véghajrá is kifejezetten parázsra sikeredett. Az utolsó kör kezdetén mindössze a negyedik helyen haladt, és ekkor a külső íven előzésekbe kezdett. Először Dani Pedrosát, majd Casey Stonert és Alex de Angelist is levadászta, az utolsó kanyarokban pedig remekül zárta a réseket, és végül meg tudta nyerni a viadalt. Ezt még további három győzelem követte, hogy aztán 2005-re fellépjen a 250 köbcentis mezőnybe.

Lorenzo felidézte első világbajnoki futamgyőzelmét, amelyet óriási utolsó körrel szerzett meg

Ez az esztendő még viszonylag csendesen telt Lorenzo számára, bár hat dobogót fel tudott mutatni. 2006 és 2007 viszont már egyértelműen az ő évei voltak, hiszen mindkét szezon végén meg tudta nyerni a bajnokságot, valamint összesen tizenhét alkalommal zárt az első pozícióban. Második idénye különösen diadalittasra sikeredett, mivel egyértelműen ledominálta a teljes kiírást.

Édesapjával való viszonya azonban továbbromlott. Lorenzo mindössze 17 éves volt, amikor tőle is függetlenedett, és akkori menedzserének, Dani Amatriain barátjának lakására költözött. Ez apjának nem tetszett, és sokat veszekedett a menedzsmenttel. Erre természetesen a sajtó is ráugrott, a fiatalra pedig elképesztő nyomás hárult. A sárdobálás mélypontja a 2006-os Olasz Nagydíj volt, ahol a hétvége előtt Chicho leszögezte, amennyiben fia nyer, akkor az olyan, mintha egy drogosnak drogot adnának. A történések után Lorenzo évekig nem beszélt édesapjával, ez azonban mára már többé-kevésbé rendeződött.

Kegyetlen döntésekre kényszerítette gyerekként Lorenzót az apjával ápolt viharos kapcsolata

Berobbanás a Yamahával

2008-ra pedig felkerült a MotoGP-be, ahol kapásból Valentino Rossi mellett találhatta magát. Lorenzo valósággal berobbant a királykategória mezőnyébe. Már a szezonnyitó Katari Nagydíjon megszerezte a pole pozíciót, és a futamon is a második helyen ért célba. Első MotoGP-s győzelmére sem kellett sokat várni, ezt a Portugál Nagydíjon, az év harmadik hétvégéjén abszolválta. Ezt követően számos alkalommal bukott és több ízben meg is sérült, ezért hullámvölgybe került, ahonnan csupán dobogókkal tudott kikecmeregni, és végül a negyedik helyen zárt az összetettben. 2009-ben azonban már ott volt a szeren, és a bukások, valamint komplikációk ellenére sorozatban szállította a pódiumos helyezéseket. Világbajnoki álmainak a Nicky Haydennel történt ausztráliai baleset után mondhatott búcsút. De, amiről 2009-ben le kellett mondania, az egy évvel később elérkezett…

2010-re maradt a Yamahánál, és bár sérülés miatt ki kellett hagynia a szezon előtti teszteket, az első hétvégéken elindult. Rossi mugellói lábtörése után egyértelmű favoritként emelkedett ki a mezőnyből, és ezzel élni is tudott. Két kivétellel minden versenyen az első háromban ért célba. Ez évi bajnoki címe arról is emlékezetessé vált, hogy nem mindennapi formáját válaszotta ünnepléseinek. Elment úszni, de holdjáróvá is vált. Címet azonban nem tudott védeni, hiszen a 2011-es Stonerre nem volt ellenszer, Lorenzónak inkább az elemekkel kellett megküzdenie. A spanyol egy bukás következtében elvesztette egyik ujjának végét, és azonnal meg kellett műteni, hogy megmentsék a sérült testrészt. Az operáció végül sikeres volt.

2012-ben azonban visszatért – ráadásul nem is akárhogy! Két kivétellel az összes versenyt befejezte. Azokon a nagydíjakon, ahol meglátta a kockás zászlót, az első két hely valamelyikén végzett. Folyamatosan építette ki előnyét az egyéni összetettben, ez végül „csak” 18 pontra nőtt, köszönhetően annak, hogy egyrészt Pedrosa is kimagasló idényt futott, másrészt Stoner a szezon derekán megsérült. 2013-ban mindössze 4 egységgel kapott ki Marc Márqueztől – és ezt akár a sachsenringi hiányzásának is be lehetett tudni. 2014 viszont csapnivalóan kezdődött, nem jöttek az eredmények. A szezon első felében mindössze három dobogót tudott felmutatni, és tetemes hátrányba került Márquezzel szemben. Huszáros hajrájának köszönhetően a második helyre is lett volna esélye, de a valenciai kiesése miatt ez végül a bronzérembe csapott át.

A 2015-ös szezon  bár nem róla szólt, de mégis ő szolgáltatta a végső csattanót. Mindvégig árnyékban maradt, meghúzódott a botrányok perifériáján, és a Rossi–Márquez-csörte farvizén felevezve újabb világbajnoki skalpot gyűjtött be. Hétszer diadalmaskodott, és további hat alkalommal zárt a dobogó valamelyik fokán. A végső elszámoláskor végül 5 ponttal tudott többet szerezni, mint csapattársa.

Út a MotoGP legnagyobb botrányához: 10 éve ütközött meg először Rossi és Marc Márquez

Lorenzo egyébként ezt a sikert egy nem mindennapi tárgynak köszönheti, legalábbis a saját elmondása szerint. Ez a krioszauna, melyet a jégfürdő alternatívájának is lehet nevezni. Elárulta, ezt teljes titokban csinálta. A harmadik királykategóriás világbajnoki címének azonban az árnyoldalait is megtapasztalhatta. Beszámolói szerint a valenciai versenyt követően a szurkolók elég nagy hányada őt és Márquezt is kifütyülte, mivel a drukkerek nagy részének szíve Rossiért dobogott. Nemcsak őt, hanem családtagjait is becsmérelték, ráadásul ekkor ők is a helyszínen tartózkodtak.

Lorenzo felidézte, mekkora gyűlöletet kapott saját honfitársitól a botrányos szezon végén

A 2016-os évad volt az utolsó a Yamahával. Márquezzel szemben alulmaradt, és végül négy győzelemmel a tabella harmadik helyen végzett.

Átigazolások és egy méltatlan lezárás

2017-re viszont váltott, és átigazolt a Ducatihoz. Ezzel egy újabb álom vált valóra, ugyanis nagyon szeretett volna együtt dolgozni Gigi Dall’Ignával, a Ducati versenyrészlegének általános igazgatójával. Első évében egyáltalán nem találta a közös hangot a bolognaiakkal, és siker nélkül a bajnokság hetedik pozíciójában zárt. Bár 2018 már sokkal jobban alakult, ugyanis háromszor elsőként intette le a kockás zászló, Lorenzo feje felett mégis elkezdtek gyűlni a sötét fellegek. A szezon derekán újabb súlyos sérülést szenvedett, aminek következtében több futamot is kihagyott a véghajrában, melyet végül a kilencedik helyen fejezett be.

Egykori menedzsere elárulta, a Honda helyett más csapatot nézett ki Lorenzónak

2019-re átigazolt a Hondához, Márquez csapattársának. Érdekesség, hogy Lorenzo miután dobbantott a Ducatitól (ennek okát a márka hezitálásában, a több szálon futó tárgyalásokban és a csillagok szerencsétlen alakulásában kell keresni), az eredeti tervek szerint a hangvillásokhoz tért volna vissza. Ez ügyben viszont a spanyol hajthatatlan volt, és kitartott elvei mellett, bár erre később ráfizetett. Lorenzo látványosan kínlódott a konstrukcióval, még az első tízben sem tudott végezni. Erre rájött egy újabb óriási balesete Assenben, ahol két csigolyáját is eltörte. Ez volt az a bukás, amelyet követően Lorenzo ráeszmélt, hogy a tűzzel játszik, és ha ezt így folytatja, könnyen maradandó károsodást szenvedhet. Ezért 2019 októberében bejelentette visszavonulását. Öröksége természetesen nem múlt el nyomtalanul, hiszen 2022-ben a spanyol pilótát is beválasztották a Hírességek Csarnokába.

Újabb 3 klasszis válik MotoGP-legendává

A versenyzéstől azóta sem szakadt el teljesen. 2022 és 2024 között több olasz sorozatban is megfordult, valamint 2023-ban teljes szezont teljesített a Forma–1 betétsorozataként futó Porsche Szuperkupában. 2022 óta pedig a spanyol DAZN munkáját is segíti, és szakkommentátorként tevékenykedik a MotoGP hétvégéin.

Szurkolói felvételen látható, ahogyan bukása után Morbidelli elterült a kavicságyban

0

Előkerült egy szurkolói felvétel, amelyen a Franco Morbidelli jerezi bukását követő ijesztő pillanatok láthatóak, beleértve a beavatkozók nem éppen szakszerű ténykedését. Az eset óta maga az érintett is megszólalt, és magabiztos a Le Mans-i indulását illetően.

Az átlagosnál több bukást, illetve kiesést hozott a múlt heti Spanyol Nagydíj, ezek többsége viszont a testi épségre ártalmatlan volt. A kivételt Franco Morbidelli balesete jelenti, akit ezután kórházba is kellett szállítani. A 30 éves versenyző az első jelentések szerint „nyaki agyrázkódást” szenvedett, ám szerencsére később nyaki zúzódásra módosították a diagnózist.

Minden bizonnyal annak súlyossága miatt a MotoGP a mai napig nem játszotta vissza az incidenst. Ezt tehát nem láthattuk, hogy Morbidelli pontosan hogyan került a földre, ám nemrég előkerült egy szurkolói videó, amely közvetlenül a bukás utáni pillanatokat örökítette meg. A felvétel egyértelműen bizonyítja, hogy a helyzet minimum ijesztő volt, de nem csak ezt a következtetést vonhatjuk le belőle.

Frank morbidelli crash that was not broadcasted 💔… We wish him well ..
byu/Bitter-Substance1783 inmotogp

Simon Patterson, a The-Race.com újságírója maga is megosztotta a felvételt X-oldalán, és több aspektusra is felhívta a figyelmet. Egyrészt kiemelte, hogy a beavatkozók kapkodva tették rá a hordágyra a minden bizonnyal eszméletlen Morbidellit, mindezt úgy, hogy nem győződtek meg róla, hogy van-e gerincsérülése. Patterson ugyanakkor hozzátette, mindezt azért tették, mert tudták, hogy úgysem szakítják meg a futamot piros zászlóval, ami felveti a versenyirányítás felelősségét.

A brit sajtómunkás azt is hangsúlyozta, hogy Morbidelli a jelek szerint valóban elájult, amit a testének, illetve a kezeinek a helyzete is mutat. Mindez pedig felveti annak a kérdését, hogy valóban csak fordítási hiba történt-e, amikor az agyrázkódásból (angolul concussion) végül zúzódás (contusion) lett a hivatalos kommunikációban.

Sérüléshíradó: Acosta váratlan műtéten esett át, Morbidelli elájulhatott a jerezi bukása után

Morbidelli az eset után természetesen nem nyilatkozott, ám az elmúlt napokban többször is jelentkezett a közösségi médiában. Első bejegyzésében kiemelte, hogy több ütés is érte. „Nagyon kemény volt – írta a VR46 pilótája. – Két nagy ütés, remélhetőleg minden rendben van, a héten végigcsináljuk az orvosokkal.”

A háromszoros királykategóriás futamgyőztes a történtek miatt kihagyta a jerezi tesztet, de a következő futamhétvégén már ott lehet. „Magabiztos vagyok azt illetően, hogy a Le Mans-i [fordulóra] rendben leszek” – szögezte le. Szombaton pedig egy 24 óráig elérhető Instagram-történetet tett közzé, egy olyan képpel, amelyen egy kocsiban ülve látható. „Rendkívül jól halad a felépülés” – fűzte hozzá.

Razgatlıoğlu hibázott a Bulega elleni csatában, Bautistát a pénteki bukásai hátráltathatták

0

Nicolò Bulega élvezte a Toprak Razgatlıoğlu elleni csatát a Superbike-vb első cremonai futamán, a címvédő pedig kiemelte, hogy hibát követett el a küzdelem során. Álvaro Bautista felvetette, hogy a pénteki esései miatt kiesett pályaidő most hiányozhatott.

Izgalmasan alakult a Superbike-világbajnokság cremonai hétvégéjének első futama, főleg ami az első részét illeti. Toprak Razgatlıoğlu nagy csatára késztette Nicolò Bulegát, ám aztán a gyári Ducati pilótája ellépett előle, és megnyerte a versenyt. A harmadik helyen Álvaro Bautista ért célba, mind az előtte, mind a mögötte lévőktől tisztes távolságban.

Hiába Razgatlıoğlu bátor előzései, Bulegával nem lehetett mit kezdeni az első cremonai futamon

Az olasz motoros jól jött el a rajtnál, ám a gyári BMW versenyzője tapadt rá, és többször is megelőzte. Az egyenesek viszont egyértelműen a Ducatinak kedveztek, amit többször is ki tudott használni. Aztán végül, ahogyan arra számítani is lehetett, a futam második felében riválisa leszakadt róla, így 26 pontra növelte előnyét vele szemben.

Nagyon különleges az első itthoni, olaszországi győzelmem – nyilatkozta a leintés utáni interjúk során. – Köszönöm a csapatomnak! Gratulálok Topraknak, mert az első körökben rendkívül agresszív volt, én pedig élveztem a versenyt. Szóval köszönöm itt mindenkinek, imádlak titeket, szurkolókat, és nagyon örülök, hogy itt, előttetek nyertem.”

Razgatlıoğlu a harmadik pozícióból vághatott neki a viadalnak, ám Sam Lowest lerajtolva rögtön feljött a második pozícióba. A következő körökben aztán egészen váratlan helyeken előzte meg Bulegát, ám végül alulmaradt a küzdelemben. Igaz, ehhez egy hiba is hozzájárult, amelynek következtében nem tudott elég közel maradni hozzá.

A futam elején nagyon erősen kezdtünk, én pedig azonnal megpróbáltam megelőzni Bulegát, mivel tudom, hogy gyors és remek tempóval rendelkezik – idézte fel a történteket. – Egyszerűen próbáltam vele harcolni, ám elkövettem egy hibát: az utolsó kanyarban ő volt a belső íven, én pedig kipróbáltam egy másikat, de a motor kipörgött a kigyorsítás alatt, utána pedig [Bulega] ellépett. Ugyanakkor a tempó nem rossz, kifejezetten erősnek bizonyult. [A második helyet] általában nem fogadom el, de úgy tűnik, javítottunk a motoron. Emellett köszönöm a csapatnak, mindenki minden pályaeseményen keményen dolgozik, holnap pedig lesz még két futamunk. Bízom benne, hogy a győzelemért fogunk küzdeni. Még mindig nem vagyok elégedett, nyernem kell itt, de tavaly nem indultam ezen a helyszínen. A legjobbamat nyújtom, holnap meglátjuk.”

Ami Bautistát illeti, jó eséllyel az egész mezőnyből neki volt a legeseménytelenebb versenye. A kétszeres Superbike-világbajnok szintén lerajtolta Lowest, aztán viszont nem tudta tartani az előtte haladók tempóját. Mivel a mögötte lévők az ő sebességével nem tudtak mit kezdeni, a 40 éves versenyző lényegében végig a senki földjén ment. Persze ki tudja, mi lett volna, ha pénteken nem dobja el háromszor is a motort, amivel nyilvánvalóan rengeteg pályaidőt veszített.

A mai nap sokkal jobban alakult a tegnapinál, az biztos – utalt a bukásaira. – Talán a tegnapi munka hiányzott. Ma az első két kört kicsit megnyomtam, de végül elvesztettem az ettől a két sráctól kapott szélárnyékot, és nehézséget okozott utolérni őket. Próbáltam túlélni, hiszen a legutóbbi néhány alkalommal szombaton nem értem célba. Szóval fontos volt, hogy a mait befejezzem, és felépítsem a magabiztosságomat, főleg a tegnapi nap után. Boldog vagyok, most pedig holnapra ki kell elemeznünk néhány adatot.”

Hiába Razgatlıoğlu bátor előzései, Bulegával nem lehetett mit kezdeni az első cremonai futamon

0

Nicolò Bulega nyerte a Superbike-vb első cremonai futamát, miután Toprak Razgatlıoğlu csak az első körökben tudta vele felvenni a versenyt. A harmadik helyen a senki földjén motorozó Álvaro Bautista futott be.

Szombat délután rendezték a Superbike-világbajnokság cremonai hétvégéjének első futamát. A pole pozícióból Nicolò Bulega indulhatott, mellőle Sam Lowes és Toprak Razgatlıoğlu várhatták a piros lámpák kialvását. A Superpole végeredményéhez képest annyiban változott a rajtsorrend, hogy Andrea Locatellit három rajthelyes büntetéssel sújtották, miután a hajrában feltartotta Danilo Petruccit. A levegő hőmérséklete 29, az aszfalté pedig 45 fokos volt közvetlenül a kezdés előtt.

Bulega a végén verte meg Sam Lowest a pole-ért, Razgatlıoğlut csapattársa vitte az első sorba

 

Bulega jól jött el, ahogyan Razgatlıoğlu is, aki így meg tudta előzni Sam Lowest, a brit motoros mellett ráadásul Álvaro Bautista és Andrea Iannone is elment. A két éllovas azonnal ellépett a többiektől, és a címvédő az utolsó kanyarban nagyon agresszívan vetődött be ellenfele mellé, és átvette a vezetést. Az első kör legnagyobb vesztesei Locatelli, valamint Tito Rabat voltak: előbbi elesett, utóbbit technikai hiba sújtotta.

Bulega a 2. körben nem tudta visszavenni a vezetést, ám a következőben már igen, viszont a gyári BMW motorosa ugyanott utasította ismét maga mögé, ahol két körrel korábban is tette. A 4. körben Bulega ismét előzött a hosszú egyenes végén, de kicsit lecsúszott az ideális ívről, így nem tudta megtartani az első helyet. Ugyanebben a körben a szabadkártyával induló Gabriele Ruiu esett el a Ducatival.

Sam Lowesnak versenye rémálomszerűen alakult, és már a nyolcadik helyért csatázott Michael van der Markkal. Az élen tovább folyt a csata, és Bulega a 6. körben ismét megszerezte a vezetést, ráadásul ezúttal már sikerült is megtartania azt. A következő körben Razgatlıoğlu még próbálkozott, ám eredménytelenül, vetélytársa pedig elkezdett elhúzni.

Bautista eközben egyedül motorozott, mögötte viszont zajlott a csata, és Remy Gardner meg is előzte Iannonét. A GoEleven versenyzője azonban a 9. körben az egyenesben visszavette a negyedik helyet, majd meg is tartotta azt. Sam Lowes eközben még tovább zuhant, és mát tizenkettedikként haladt, míg Tarran Mackenzie feladta a viadalt.

Razgatlıoğlu aztán az addigi leggyorsabb kört megfutva visszatért Bulega mögé, de támadni nem tudott. A két gyári Honda viszont látványos csatát vívott a 10. körben, olyannyira, hogy egy ponton össze is értek. A párharcból végül Iker Lecuona jött ki győztesen, így feljött a hatodik pozícióba. A spanyol pilóta nem sokkal később folytatta a felzárkózását, és Gardnert is maga mögé utasította.

A 15. kör végén Lecuona Iannonét is maga mögé utasította, és bár az olasz versenyző a következő kör elején egy pillanatra visszajött elé, de végül megszerezte a negyedik pozíciót. Egy körrel később viszont véget ért a menetelése, ugyanis a 3-as kanyarban eldobta a Hondát. A 25 éves pilóta ugyan visszaült a motorra, de az utolsó helyig esett hátra, aztán be is hajtott a bokszba.

A hajrában a dobogóért nem voltak izgalmak, hiszen Bulega ellépett Razgatlıoğlutól, míg Bautista teljesen a senki földjén ment, így az olasz pilóta győzelmével 26 pontra növelte előnyét. Mögöttük viszont volt némi akció, hiszen Vierge megelőzte Gardnert, Iannonét viszont már nem tudta megtámadni, így meg kellett elégednie az ötödik pozícióval. Az ausztrál pilóta mögött Petrucci, Van der Mark és Axel Bassani lett a sorrend.

A Superbike-vb első cremonai futamának végeredménye

Büntetés miatt változik a Superbike-vb első cremonai futamának rajtsorrendje

0

Andrea Locatellit három rajthelyes büntetéssel sújtották a Superbike-világbajnokság cremonai fordulójának első futamára. A gyári Yamaha versenyzője Danilo Petruccit tartotta fel annak utolsó gyorskörén.

Rémálomszerűen alakult a tavaly ugyanitt triplázó Danilo Petrucci Superpole-ja a Superbike-világbajnokság cremonai hétvégéjén. A Barni motorosa mindössze a tizenharmadik rajthelyet szerezte meg az első futamra, illetve a Superpole versenyre. Ezért azonban honfitársát, Andrea Locatellit is komoly felelősség terheli.

A közvetítésben is látszott, hogy az idősebbik olasz pilóta mutogat honfitársának. Mindezt pedig okkal tette, ugyanis a második asseni viadal győztese feltartotta őt, miközben az utolsó gyorskörén igyekezett javítani. Locatellit a sportfelügyelők is vétkednek találták, így három rajthelyes büntetéssel sújtották az első futamra.

Bulega a végén verte meg Sam Lowest a pole-ért, Razgatlıoğlut csapattársa vitte az első sorba

Ennek következtében a nyolcadik helyett csak a tizenegyedik pozícióból fogja megkezdeni a hamarosan induló versenyt, míg Iker Lecuona, Michael van der Mark, valamint Scott Redding egy-egy pozícióval előrébb kerül a rajtrácson. Azonban fontos megjegyezni, hogy Toprak Razgatlıoğlu és Axel Bassani három héttel ezelőtti esetéhez hasonlóan a szankció a Superpole versenyre már nem vonatkozik.

Locatellié mellett Tarran Mackenzie sorsa is eldőlt, persze más értelemben. A brit motoros a Superpole hajrájában bukott, majd elszállították az orvosi központba. Ott kiderült, hogy zúzódásokat szenvedett, hogy a bal lábán zúzódásokat szenvedett, ezzel együtt az illetékesek versenyzésre alkalmasnak nyilvánították, így folytathatja a hétvégét.

A szurkolók gyűlölik, de a MotoGP élmenői nem változtatnának a népszerűtlen szabályon

0

A MotoGP bajnoki tabellájának első négy helyezettje egyetért, hogy a guminyomásszabályt meg kell tartani. A Márquez testvérek ugyanakkor felvetették, hogy a körök arányára vonatkozó előíráson esetleg lehetne módosítani.

A 2023-as idény közepe óta szankcionálják a MotoGP-ben, ha valaki megszegi a guminyomásra vonatkozó szabályokat, és a tavalyi szezon eleje óta létezik az előírás a jelenlegi formájában. Ennek legutóbb a szabadkártyásként induló Aleix Espargaró lett az áldozata, hiszen hiába ért célba tizennegyedikként a Spanyol Nagydíjon, az ilyenkor automatikus 16 másodperces időbüntetés következtében csak tizenhetedikként rangsorolták.

Hivatalos: büntetés miatt változott a Spanyol Nagydíj végeredménye

Ennél azonban sokkal nagyobb visszhangot váltottak ki a két héttel korábbi, katari események, amikor Maverick Viñalest szankcionálták, miután a Tech3 pilótája megünnepelte dobogós helyezését, ám így csak 2 pontot gyűjtött. Ennek láttán a közvélemény, illetve a szurkolók jelentős része ismét kikelt a szabályozás ellen.

Erről a témáról kérdezték Jerezben az akkori és jelenlegi tabella első négy helyezettjét. Azonban mindannyian egyetértettek, hogy az alapkoncepción nem változtatnának. „A MotoGP nagyon agresszív és rendkívül megterhelő a gumikra nézve – nyilatkozta Franco Morbidelli. – Szóval a Michelin biztonsági küszöbértéke a helyes út, és jó, ha követjük a szabályaikat.”

A mostani előírás úgy szól, hogy a főfutamon a versenytáv legalább 60 százalékában a beszállító által megadott érték felett kell lenni, máskülönben jön a büntetés. Marc Márquez magát a szabályt szintén nem törölné el, de azt felvetette, hogy ezen az arányon lehetne csökkenteni, és akkor a mérnököknek kevésbé kellene „jósolniuk”, hogy az adott pilóta szabad levegőben vagy másik motor, motorok mögött teljesíti a viadalt.

Számomra a biztonság a kérdés, ahogyan azt a Michelin is mondja – kezdte. – Talán az egyetlen, amin dolgozhatunk, hogy megpróbáljuk kideríteni, csökkenthetjük-e a körök százalékát, amennyiben ez biztonságos. Hogy kevesebb kört kelljen megtenni azzal a guminyomással. Néha ugyanis előfordul, hogy Viñales vezeti a futamot, aztán pozíciókat veszít, és nem szerzi vissza őket. Én csak ennyit látok.”

Hivatalos: Viñalest megbüntették, a második hely helyett csak néhány pontot szerzett

Álex Márquez teljes mértékben egyetértett bátyjával a szóban forgó kérdésben. „Igen, [a körök arányán] kicsit lehet módosítani, de ez a szabály mindenkire vonatkozik – jelentette ki a Gresini motorosa, aki jelenleg 1 pontos előnnyel vezeti az összetettet. – [A méltányosság is azt diktálja, hogy] szükség van ezekre a részletekre.”

Az extra pontok tekintetében mindenképpen Francesco Bagnaia volt Viñales megbüntetésének legnagyobb nyertese. A 28 éves pilóta szintén kiállt az előírás mellett, és kijelentette, Loszaílban nem volt túlságosan nehéz betartani azt. Bár sokan panaszkodnak, hogy a szabályozás visszaveti őket, de a háromszoros világbajnok erről másképp vélekedik.

A szabály az szabály, és a Michelin által a biztonság érdekében meghatározott határérték felett kell maradni – szögezte le. – Igaz, hogy már évekkel ezelőtt is ugyanilyen gumival mentünk, de alacsonyabb nyomással. Azonban azt gondolom, hogy a Katarban lévő határérték meglehetősen alacsony volt. Szóval úgy vélem, ebben a helyzetben megmaradhat ez a limit anélkül, hogy korlátozná a teljesítményünket, és így folytathatjuk.”

Főnöke reagált Viñales büntetésére, az egyik legnagyobb kedvezményezettet is „idegesíti” a helyzet

Bulega a végén verte meg Sam Lowest a pole-ért, Razgatlıoğlut csapattársa vitte az első sorba

0

Nicolò Bulega szerezte meg a pole pozíciót a Superbike-vb cremonai Superpole-ján. A tabella éllovasa a végén múlta felül Sam Lowest, a gyengén kezdő Toprak Razgatlıoğlu pedig Michael van der Mark szélárnyéka segítségével került az első sorba.

Szombaton késő délelőtt rendezték a Superbike-világbajnokság cremonai fordulójának Superpole-ját. A pénteki szabadedzések alapján a mindkét gyakorláson az élen végző Nicolò Bulega tűnt a pole pozíció első számú várományosának, ám a szombati, hűvösebb körülmények között rendezett tréningen már Álvaro Bautista volt a leggyorsabb.

Kiéleződő Bulega–Razgatlıoğlu párharc vagy újabb Petrucci-csoda? – hétvégi menetrend

Az első próbálkozások után azonban nem ők, hanem az asseni pole-t begyűjtő Sam Lowes állt az élre 1:28.081 másodperccel, 374 ezreddel megelőzve Bulegát. A harmadik helyen Andrea Iannone állt, míg Bautista csak a hatodik pozícióban kezdett. Toprak Razgatlıoğlu ennél is lassabb volt, ráadásul másodikra is csak a nyolcadik pozícióba javított. Bulega szintén gyorsult, ám lemaradása még mindig 29 ezred volt, míg a címvédő időközben visszaesett a tizedik helyre.

Ezt követően a mezőny tagjai szokás szerint visszagurultak a bokszba. Miután visszatértek, az élmezőnyből Bautista javított elsőként, ám mindössze 6 ezreddel tudta megelőzni csapattársát. Razgatlıoğlunak viszont jelentős mértékben sikerült előreugrania, és a neki szélárnyékot adó Michael van der Mark segítségével 78 ezredes hátrányban egészen a második pozícióig katapultált.

Bulega ugyancsak gyorsult, és legalább Bautistát visszaelőzte, ám lemaradása 23 század volt. Sam Lowes eközben akár javíthatott is volna, ám Dominique Aegerter bukása miatt érvénytelenítették a körét. A bajnoki tabella éllovasa viszont ezt és Tarran Mackenzie esését is megúszta, és az utolsó körében 215 ezreddel megverte márkatársát, aminek köszönhetően körrekorddal megszerezte a pole pozíciót. Az első sort Sam Lowes és Razgatlıoğlu fogják kiegészíteni, míg mögöttük Bautista, Xavi Vierge, Iannone, Remy Gardner, Andrea Locatelli és Iker Lecuona lett a sorrend.

A Superbike-vb cremonai Superpole-jának végeredménye

Továbbra sem értenek egyet a korlátozásokkal a Ducatinál

0

Marco Zambenedetti attól tart, hogy az üzemanyag-átfolyással kapcsolatos korlátozások negatív hatása exponenciálisan növekszik. A Ducati Superbike-projektjének technikai koordinátora szerint nem a jól teljesítő gyártókat kellene limitálni.

A Superbike-világbajnokság előző hétvégéjének központi témája volt az üzemanyag-átfolyás. Ennek oka, hogy a Ducatinak és a BMW-nek csökkentenie kellett a maximális értéken, hiszen a szabályok alapján minden második forduló után felül kell vizsgálni a helyzetet, és a túl jól teljesítő gyártókat korlátozzák, míg a túl gyengéknek adott esetben engedményeket tesznek ezen a téren.

Assenben csak az első változat valósult meg, aminek értelmében a mind a bolognai, mind a bajor gyártónál 47-ről 46,5 kg/h-ra csökkent az üzemanyag-átfolyás maximális mértéke. Ez néhány versenyzőnek fel sem tűnt, mások viszont érezték, hogy a beállításváltozás miatt a motorblokk agresszívabban reagál a gázadásra. A Ducati Superbike-projektjének technikai koordinátora ugyanakkor attól tart, hogy a további csökkentések már komolyabb következménnyel járnak.

A Ducatinál kikeltek a visszafogásuk ellen: Könnyebb sírni és másokat büntetni, mint dolgozni

A következő lépések sokkal nagyobb hatással lesznek a teljesítményre – nyilatkozta Marco Zambenedetti a SPEEDWEEK.com-nak. – Az üzemanyag-átfolyás korlátozásának hatása minden egyes lépéssel növekszik. A hatás exponenciálisan . Három lóerős tartományban vagyunk. A hatás magasabb hőmérsékleten megduplázódik. Sok változónak van szerepe.”

Valóban, az asseni viszonylag hűvös időjárási körülmények között kevésbé érződtek a negatív körülmények között. Az olasz szakember arra is kitért, hogy az üzemanyag összetételének megváltoztatásával valamelyest kompenzálhatják a teljesítményt érintő káros hatásokat, ám ezt egyrészt nem lehet a végtelenségig csinálni, másrészt ezt az erőforrás tartóssága sínyli meg.

Eltérő körülmények között végeztünk megbízhatósági teszteket – árulta el Zambenedetti . – Ez egy új kihívás. Nem kerülhetjük el, hogy a csúcsteljesítményt feláldozzuk, Nem lehet a végtelenségig szegényíteni a keveréket. Ez magas hőmérséklethez vezet. Az ember végső soron kénytelen csökkenteni a teljesítményt.”

Három hete a Ducati és a BMW képviselői is megosztották a véleményüket az üzemanyag-átfolyást érintő korlátozásokról. Ami az olasz márka gyári versenyzőit, Nicolò Bulegát és Álvaro Bautistát illeti, egyikük sem volt elragadtatva ettől a szabálytól. Zambenedetti érti a célt, ugyanakkor szerinte ezt más úton kellene elérni.

Nyilvánvalóan jó, ha sok versenyképes gyártó van – szögezte le. – Véleményem szerint azoknak kellene segíteni, akik küszködnek. Ez azonban azt is jelenti, hogy a hátrányban lévőknek keményebben kell dolgozniuk. Nem adhatjuk fel a teljesítményt. A kiegyensúlyozott szereplés a show-nak és a bajnokságnak is jót tesz. Végső soron viszont a legjobb versenyzőnek és a legjobb csapatnak kell nyernie, mert erről szól a sport.”

Razgatlıoğlu szerint „nem korrekt”, hogy a Ducatit és a BMW-t ugyanolyan mértékben korlátozzák

Ráadásul az sem tetszik neki, hogy jó eséllyel nekik kell majd folyamatosan alkalmazkodniuk az új helyzetekhez, nem pedig a gyengébb gyártóknak. „Jobban örültem volna, ha mindenki alacsonyabb értéken indul, utána pedig engedményeket kap, mintsem hogy magas értéken kezdünk, és utána korlátozzuk a legerősebbeket” – jelentette ki.

Zambenedetti azt is hangsúlyozta, hogy ezzel a lépéssel nemcsak a szóban forgó márkák legjobbjait, hanem a többieket is hátráltatják, nem beszélve az egyéb érintettekről. „Nem szabad elfelejteni, hogy vannak csapatok, amelyek tudatosan választották a mi motorunkat – hangsúlyozta. – Gondolni kell a versenyzőkre, de a szponzorokról sem szabad megfeledkezni. Sokan fektettek be pénzt. A Ducati nagyszerű munkát végzett, aztán egy korlátozással ezt tönkreteszik.”

Rossi egy híres mondástól félt, ezért sokáig nem merte meghozni élete egyik legfontosabb döntését

0

Valentino Rossi felidézte pályafutásának kezdetét és csúcsát, valamint a jelenleg a VR46 csapatigazgatójaként dolgozó Alessio „Uccio” Saluccira is kitért. A kilencszeres világbajnok kiemelte a motorversenyzés veszélyességét, és azt is elárulta, hogy pilótaként miért nem vállalt gyereket.

Valentino Rossitól szinte mindig elhangzik valamilyen érdekesség, amikor interjút ad, amikor pedig hosszasan beszélget valakivel, akkor pláne. Legutóbb sem volt ez másképp, amikor az olasz színész, Giacomo Poretti vendége volt a ’PoretCast’ című műsorban, hiszen a bő egy óra alatt sok izgalmas vagy éppen elgondolkodtató mondat hagyta el a 46 éves legenda száját.

A legtöbb embernek alighanem a számtalan futamgyőzelem és világbajnoki cím jut eszébe Rossiról, de a jelenlegi státuszához az ikonikus ünneplései is nagyban hozzátettek. Pedig az elején nem igazán tudta kiélvezni a sikereket, éppen ezért találták ki, hogy a leintés után kreatív módon tegyék még emlékezetesebbé a diadalokat.

Rossiéknak kellett megfékezniük az „idióta felnőtteket”, nehogy igazán elszabaduljon a pokol

Számomra már az is egy valóra vált álom volt, hogy elkezdhettem versenyezni a világbajnokságban, mintha egy rajzfilmbe csöppentem volna – emlékezett vissza. – Aztán, amikor nyertem, egyfajta ürességet éreztem, mintha a győzelem után minden pilóta kicsit kiengedne. Így hát kitaláltuk, hogy csináljunk valamit, és elkezdődtek azok az őrültségek, a kocsmai hülyéskedések Tavulliából, a településről, ahol felnőttem.”

Sikereinek és személyiségének köszönhetően Rossi olyan népszerűséget ért el a szurkolók körében, amilyenre előtte és utána sem volt példa. Létrejött egy kémia, valami, amiért az emberek szenvedélyesen rajongtak, és várták a következő vasárnapot, hogy láthassanak egy újabb futamot – kereste a magyarázatot a jelenségre. – Megtiszteltetés volt, gyönyörű volt, és nem számítottam rá.”

Rossi jól menedzselte a szurkolóit, de a Marc Márquez-eset kidomborította a rossz oldalát?

A kezdeti sikerek után ráadásul Rossi azt is megtehette, hogy csapatot épített maga köré. Ezen a téren pedig kiemelkedik barátja és régi harcostársa, Alessio „Uccio” Salucci, aki rendre elkísérte a versenyekre, manapság pedig a VR46 csapatigazgatójaként tevékenykedik. A 46 éves exmotoros felidézte, hogyan alakították ki honfitársa szerepkörét.

A motoron egyedül van az ember, de amikor nem motorozik, ott van a csapata, az emberei – magyarázta. – Ez az oka, hogy a MotoGP paradox módon csapatsport. Uccio mindig velem volt. Neki lényegében kitaláltunk egy szakmát, a versenyzői asszisztenst. Nagyszerű volt Uccióval körbeutazni a világot. Most, hogy ő a csapatmenedzserem, már nem jön velem, de hiányzik. Hiányzik, mert ő is rendkívül szórakoztató.”

„Élősködőnek” tartották Rossi legjobb barátját, aki nem értette, miért kezelték őt másképp

Az örömteli pillanatok felidézése mellett persze kevésbé vidám témákról is esett szó, például a biztonságról. „A motorversenyzés nagyon veszélyes sportág, félelmetes – fogalmazott Rossi. – Az első években viszont az ember erre nem gondol, csak mindent bele akar adni. Attól fél, hogy hibázik, és tönkreteszi a futamát. Harminc éves kora után kezd el erre gondolkodni, hogy óvatosabb legyen.”

Bár Rossi rendkívül hosszú motorversenyzői pályafutást tudhat maga mögött, de futamhétvégén mindössze egyszer szenvedett olyan sérülést, amely legalább egy forduló erejéig partvonalon kívülre helyezte őt. Igaz, a 2010-es Olasz Nagydíj második szabadedzésén elszenvedett nyílt szárkapocscsonttörése következtében sokáig egy fémrúddal a lábában versenyzett. Azzal a vassal a lábában az ember azt gondolja, hogy ha valami történik, akkor neki annyi” – jelentette ki.

Rossinak két gyermeke van, de mindketten motoros pályafutásának befejezése után születtek. A kilencszeres világbajnok elárulta, a Ferrari legendás alapítójának, Enzo Ferrarinak a mondása sarkallta erre: a Commendatore úgy gondolta, hogy ha egy vagy több gyerek befolyásolja egy versenyző döntéseit, akkor az körönként fél másodperccel lassul. A honfitárs pedig komolyan vette a kijelentést, de ma már másképp vélekedik róla. „Annyira féltem ettől az idézettől, hogy nem vállaltam gyereket, amíg vissza nem vonultam. Bizonyos idő múltán azonban azt mondom, hogy ez nem igaz.”

Csodás hír, megszületett Rossiék második gyermeke

Súlyos sérülésének szelleme kísértette Marc Márquezt jerezi felzárkózása közben

0

Marc Márquez elárulta, a Spanyol Nagydíj főfutama közben a 2020-as esése körül forogtak a gondolatai, ezért nem is erőltette túl a felzárkózást. A nyolcszoros világbajnok érintette óriási csatáját Francesco Bagnaiával, valamint öccsének is üzent.

A Spanyol Nagydíj főversenye feszülten alakult Marc Márquez számára. Az austini főfutamhoz hasonlóan ismét vasárnap bukott, és megalapozta öccse első MotoGP-győzelmét. Az amerikai eséssel szemben ezúttal be tudta fejezni a versenyt, de mindössze a tizenkettedik helyen zárt, így ismét egy pont hátrányban találta magát Álex Márquezhez képest az egyéni pontversenyben.

Marc Márquez bukott, Álex első MotoGP-győzelmével írt történelmet a Ducati Jerezben

Ez a tizenkettedik pozíció azonban akár előkelőbb is lehetett volna, de nem ezen a pályán. A 32 éves versenyző felzárkózása közben csak egy dologra tudott gondolni. Ez a 2020-as jerezi balesete, amikor a hasonlóan nagy felzárkózást egy elképesztő highside akasztotta meg. A bukást a jobb karja sínylette meg a legjobban, és ezzel kezdődött a spanyol elképesztő kálváriája.

Bár az eredeti tervek úgy szóltak, hogy már az Andalúziai Nagydíjon is rajthoz állhat, végül a pénteki napot követően inkább visszalépett. Ezt követően Márqueznek a komplikációk és a következmények miatt számos alkalommal kellett kés alá feküdnie jobb karjával. Ezenfelül a kettős látásával is gondok adódtak. 2020-ban már egyáltalán nem ült motorra, de 2021 és 2023 között is több alkalommal hiányzott hosszabb-rövidebb ideig a mezőnyből.

Márquez egyszerű „igennel” válaszolt arra a kérdésre, hogy ez az ominózus eset befolyásolta-e a gondolkodását, majd folytatta: „Láttam, hogy van egy újabb nagyobb boly látótávolságon belül, de 2020-ra gondoltam, és azt mondtam, hogy »nem esek túlzásokba. Nem fogok ismét bukni«.” A 32 éves versenyző hozzátette, messze nem hajtotta túl a motort, de tempójáért nem is az első gumit okolta: „Messze nem motoroztam a határokon. És ez csak a harmadik kör volt. Túl korai ahhoz, hogy a guminyomással lettek volna problémáink.

A hatszoros MotoGP-világbajnok az esés előtt csapattársával, Francesco Bagnaiával mérkőzött meg, ennek körülményeiről is beszámolt: „A 10-es kanyarból jöttem ki, amikor volt egy kis egykerekezésem, de nem gondoltam, hogy ott lesz. Sokkal inkább arra gondoltam, hogy becsukom előtte az ajtót a 11-esben. Közben már ott volt mellettem, és volt egy kisebb összeérésünk. Aztán azt mantráztam magamban, hogy »oké, itt az idő fújni egyet, és nyugodtnak kell maradni«”. Márquez arra is rámutatott, hogy nem volt nagy a kontakt, de arra elegendő volt, hogy átalakítsa a gondolkodását.

Marc Márquez túlságosan is magabiztos, ezért hibázik „időnként”?

A báty öccse első futamgyőzelméről is megemlékezett: „Ez az egyetlen dolog, ami örömöt okoz nekem, ez a győzelem Álextől. Elképesztő versenyt futott, és hihetetlen munkát végez ebben a szezonban. Nagyon büszke vagyok az öcsémre, hogy ismét ő vezeti a bajnokságot. Teljes mértékben megérdemli” – zárta gondolatait.

Így áll a MotoGP-tabella a Spanyol Nagydíj után