back to top
2025. július 09. 10:49
Kezdőlap Blog Oldal 620

Hugh Anderson hivatalosan is MotoGP legenda lett!

0

Hugh Anderson most már hivatalosan is MotoGP legenda! A négyszeres világbajnok egy különleges ünnepségen, hazájában, Új-Zélandon vette át kitüntetését, amikor beiktatták a MotoGP Hírességek Csarnokába.

A MotoGP versenyigazgatója, Mike Webb és a boxutcai riporter, Simon Crafar vezette a Hampton Downs Circuit pályán a tiszteletére tartott ceremóniát. Az ünnepséghez több mint 100 új-zélandi versenyző, barát és a Hamilton Motorcycle Club tagjai csatlakoztak, hogy gratuláljanak Andersonnak.

Anderson pályafutása:

Anderson 1960-ban az 500 köbcentis és a 350 köbcentis géposztályban mutatkozott be először a GP-n. A 350 köbcentis kategóriában dobogós helyezést ért el. 1962-ben pedig a 125 köbcentis és az 50 köbcentis géposztályokba is belekóstolt, és mindkettőben futamgyőztes lett. 1963-ban az új-zélandi versenyzett a 125 köbcentis és az 50 köbcentis világbajnokságon is, és ugyanabban az évben mindkettőben bajnok lett. 1964-ben is megtartotta az 50 köbcentis koronát, így egymás után szerezte meg a bajnoki címeket. Eközben a 125 köbcentisek között pedig harmadik lett, és ismét komoly sebességről tett tanúbizonyságot. 1965-ben visszaszerezte a 125 köbcentis koronát, és harmadik lett az 50 köbcentis osztályban.

Anderson 1966-ban vonult vissza, miután mindössze hat év alatt elképesztő 25 nagydíjgyőzelmet és négy bajnoki címet szerzett, és ma már MotoGP-legendaként ismerik el.

Hugh Anderson: „Hihetetlenül hálás vagyok a Dornának, amiért MotoGP Legendává tettek. Megtiszteltetés, hogy karrieremet és világbajnoki címeimet elismerik a Hírességek Csarnokában. Szeretném megköszönni a Dornának és Carmelónak, valamint családomnak, barátaimnak és támogatóimnak ezt a megtiszteltetést és az évek során nyújtott segítségüket. Nagyon hálás vagyok azért is, hogy megszervezték ezt a ceremóniát Új-Zélandon, ez egy nagyon különleges nap volt.”

A Dorna vezérigazgatója, Carmelo Ezpeleta is kifejezte gondolatait videóhíváson keresztül: „Nagy öröm ez számunkra. Sajnos nem tudunk együtt lenni, de mint tudod, nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a MotoGP legendává avathattunk, és láthatjuk, hogy a MotoGP Hírességek Csarnokába kerülsz. Emlékszem, hogy versenyeztél a bajnokságban, mert én is elég idős vagyok ahhoz, hogy emlékezzek erre! Nagy öröm számunkra, és remélem, hogy hamarosan találkozunk, és hogy minél többet leszel velünk. Ma ünnepeljük az eredményeidet, miközben egy másik legendától, Phil Readtől elbúcsúzunk, és mindig nagyra fogjuk tartani azokat a versenyzőket, akiknek a pályafutása kikövezte az utat a sportágunk számára, hogy azzá váljon, ami.”

Anderson így csatlakozik a MotoGP legendává avatott hosszú listához, amelyen szerepel Giacomo Agostini, Mick Doohan, Geoff Duke, Wayne Gardner, Mike Hailwood, Daijiro Kato, Eddie Lawson, Anton Mang, Angel Nieto, Wayne Rainey, Phil Read, Jim Redman, Kenny Roberts, Kenny Roberts Jr, Jarno Saarinen, Kevin Schwantz, Barry Sheene, Marco Simoncelli, Freddie Spencer, Casey Stoner, John Surtees, Carlo Ubbiali, Alex Crivillé, Franco Uncini, Marco Lucchinelli, Randy Mamola, Kork Ballington, Dani Pedrosa, Stefan Dörflinger, Jorge Martinez, Valentino Rossi, Jorge Lorenzo, Max Biaggi, Luigi Taveri és a néhai nagy Nicky Hayden.

Sebestyén: „Ha a pénteki szabadedzéseken alapdolgok nem működnek a motoron, szombaton már nehéz csodát tenni!”

Küzdelmesen kezdődött a portimãói  hétvége Sebestyén Peti számára. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző pilóta rendkívül csalódott volt, hogy a komplett pénteki napon technikai problémák miatt nem tudott érdemben a feladatra koncentrálni. Szerencsére a köridő és a versenytempó is javult szombatra, de innen már nehéz volt top pozíciókért harcolni.

„Sajnos több verseny óta küzdök bizonyos problémákkal, amik az én hatáskörömön kívül esnek. Ha a szabadeséseken nem tudunk építkezni, szombaton az időmérőn és a versenyen maximum már csak a tűzoltás lehetséges. Sokan kritizálnak kívülről, de Magny-Cours volt eddig az egyetlen hétvége, ahol többé-kevésbé úgy mentek a dolgok és a csapatmunka, ahogy az ezen a szinten szükséges. Természetesen nem adom fel, remélem, hogy a mai verseny adatai alapján  és a holnapi warm-up edzéssel tudunk egyet előrelépni és holnap a TOP10-ért harcolni.” – mondta el a HUMDA pilótája.

Sebestyén Péter és csapata dolgozik a beállításokon Fotó: PS56 Team

A vasárnapi verseny 13.30-kor kezdődik és az Arena4.hu online felületén lehet nyomon követni.

Victor Steeman kritikus állapotban van műtétje után

Victor Steeman a Supersport bajnokság első köreiben szenvedett balesetet, és helikopterrel szállították kórházba.

Victor Steeman a 14-es kanyarban szenvedett high-side-ot. Ezt követően három versenyző is összeért, José Luís Perez González pedig már nem tudta elkerülni a az ütközést, így Steeman és González is a kavicságyban kötött ki. Steemant a két motor közül az egyik eltalálta. A versenyt azonnal leállították, és azonnal kiderült, hogy a holland súlyos sérüléseket szenvedett, González viszont sértetlen maradt.

Steemant sokáig a baleset helyszínén kezelték, mielőtt a pálya melletti orvosi központba szállították. Kiderült, hogy súlyos fejsérülése van, a helyzet kritikus és életveszélyes, a fiatal holland az életéért küzd. Az orvosoknak azonban sikerült stabilizálniuk a 22 éves versenyző állapotát, így helyi idő szerint nem sokkal 13:30 után helikopterrel a farói kórházba szállították.

A holland racesport.nl 19:00 óra előtt kapott híreket a versenyző állapotáról, miszerint Steemant ma délután, a farói kórházba érkezése után megműtötték, egy koponyaműtétet hajtottak végre, amelynek célja az agyra nehezedő nyomás csökkentése. Az orvosok szerint az elkövetkező néhány óra döntő fontosságú. A versenyző állapota továbbra is kritikus.

P1Race szerkesztőségünk mielőbbi gyógyulást kívánt Victornak!

Hivatalos: Schrötter 2023-ban a Supersport világbajnokságon folytatja!

Marcel Schrötter az idei szezont követően a MotoGP világbajnokság Moto2-es osztályából a Supersport világbajnokságra vált. A német versenyző az olasz MV Agusta Reparto Corse csapat színeiben fog versenyezni, Bahattan Sofuoğlu csapattársaként.

Marcel Schrötter 2023-ban Dominique Aegerter, Stefano Manzi, Lorenzo Baldassarri, Steven Odendaal és Randy Krummenacher példáját követve a Moto2 világbajnokságról a Supersport világbajnokságra vált.

A német 2023 év végéig szóló szerződést írt alá az MV Agusta alakulatával. Schrötter érkezése és Sofuoğlu maradása azt jelenti, hogy a következő szezonban már nem lesz helye a finn Niki Tuulinak a svájci Andrea Quadranti csapatában.

Marcel Schrötter: „Mindenekelőtt szeretném megköszönni Andrea Quadrantinak és az MV Agustának a belém vetett bizalmat és a lehetőséget, amit kaptam. Nagyon várom már a karrierem ezen új fejezetét, és alig várom, hogy a gyönyörű MV Agustával versenyezhessek. Nagyon izgatott vagyok, hogy ennek a híres márkának a részese lehetek, és történelmet akarok írni az MV Agustával.

Több mint tíz év után a Grand Prix paddockban eljött az idő, hogy más irányba mozduljak el, és más módon folytassam a szenvedélyemet világszinten. Motorversenyző vagyok, és még néhány évig az is akarok maradni. A World Supersport hihetetlenül magas szintre jutott, és eltökélt szándékom, hogy részt vegyek benne. Az új generációs motorokkal („New Generation”) nagy kihívás lesz mindannyiunk számára, hogy az MV Agusta F3-at a lehető leggyorsabban versenyképessé tegyük. Alig várom az előttem álló feladatokat, és mindig 100 százalékot fogok nyújtani értük.”

A hírek szerint a szezonzáró ausztrál versenyhétvégén Schrötter már ott lesz szabadkártyával.

Portimão: Geiger nyerte a futamot, Díaz világbajnok

A minden bizonnyal minden versenyző számára nagyon nehéz futamon Dirk Geiger szerezte meg a győzelmet De Cancellis előtt. Álvaro Díaz a világbajnok.

A délután, Victor Steeman balesete miatt, piros zászlóval megszakított futam a Supersport kategória versenye után folytatódott. Ahogy korábban megírtuk, Steemant a farói kórházba szállították többszörös sérüléssel (polytrauma) és fejsérüléssel.

A 8 körös futam rajtját Geiger kapta el a legjobban a rajtot. Az első négyes kicsit el tudott nyúlni a mezőnytől, de elkezdődtek a csaták a bolyban, így újra összerázódott a mezőny. Mentek a helycserék az élmezőnyben folyamatosan.

4 körrel a leintés előtt történt egy hármas bukás, Sabatucci, Alberto és Ieraci részvételével, majd Bijman is elesett.

Az utolsó kör kezdetén Geiger, De Cancellis és Vanucci haladtak az első háromban, de borítékolható volt, hogy nem ez lesz a végső sorrend a kockás zászló lendülésekor. Geiger meglépett a mezőnytől, míg a dobogó középső és alsó fokáért órási küzdelem volt a célvonalig, végül De Cancellis és Iglesias értek célba az első háromban. Iglesiast végül megbüntették, így Maier állhatott fel a dobogó legalsó fokára. Geiger az első győzelmét szerezte meg, Maier pedig először állhatott dobogóra.

Álvaro Díaz a hatodik helyen ért célba (a büntetések után végül a hetedik lett), a bajnoki cím így is megvan a fiatal versenyző számára. A spanyol versenyző az első, aki a Yamahával bajnoki címet tudott szerezni, így véget ért a Kawasaki dominanciája a sorozatban.

A futam végeredménye: 
1 D. GEIGER Fusport-RT by SKM Kawasaki
2 H. DE CANCELLIS Prodina Racing Kawasaki 2,649
3 H. MAIER AD78 Team Brasil Yamaha 2,669
4 I. IGLESIAS SMW Racing Kawasaki 2,670
5 M. GENNAI Team BrCorse Yamaha 2,673
6 M. VANNUCCI AG Motorsport Italia Yamaha 2,717
7 A. DIAZ Arco Motor University  Yamaha 2,800
8 E. VALENTIM AD78 Team Brasil Yamaha 3,227
9 S. DI SORA Leader Team Flembbo Kawasaki 3,310
10 M. GARCIA Yamaha MS Racing Yamaha 3,371
11 Y. SAIZ MARQUEZ Accolade Smrz Racing Kawasaki 3,430
12 A. MILLAN SMW Racing Kawasaki 4,371
13 D. MOGEDA Team#109 Kawasaki Kawasaki 4,419
14 W. NUGROHO Team BrCorse Yamaha 4,502
15 L. LEHMANN Freudenberg KTM KTM 4,933
16 F. SEABRIGHT Vinales Racing Team Yamaha 5,019
17 M. GAGGI Vinales Racing Team Yamaha 5,036
18 D. BERGAMINI ProGP Racing Yamaha 9,449
19 D. BORGES Rame Moto Racing Kawasaki 10,007
20 S. MARKARIAN Leader Team Flembbo Kawasaki 10,053
21 I. GARCIA ABELLA Yamaha MS Racing Yamaha 10,191
22 T. ALONSO Quaresma Racing Team Kawasaki 10,218
23 I. PERISTERAS ProGP Racing Yamaha 10,530
24 A. ZANCA Kawasaki GP Project Kawasaki 10,618
Nem értek célba:
RET R. BIJMAN MTM Kawasaki Kawasaki 3 kör
RET K. SABATUCCI Kawasaki GP Project Kawasaki 3 kör
RET T. ALBERTO Fusport-RT by SKM Kawasaki 4 kör
RET B. IERACI Prodina Racing Kawasaki 4 kör
RET V. STEEMAN MTM Kawasaki Kawasaki  
RET J. PEREZ GONZALEZ Accolade Smrz Racing Kawasaki  

Portimão: Történelmi győzelem – Manzi és a Triumph számára is, Sebestyén 14.

Stefano Manzi sporttörténelmet írt, első Supersport győzelmét aratta, ami a Triumph számára is az első diadalt jelenti a kategóriában. Baldassarri és Caricasulo tette teljessé az olasz dobogót.

Victor Steeman súlyos balesete a Supersport mezőnyének versenytávját is módosította, a futam 12 körösre rövidült.

Aegerter szokásos módon nem a legerősebben rajtolt, így Caricasulo állt az élre, Tuuli pedig Cluzel előzésével a harmadik helyre jött előre, de a finn ez után visszacsúszott a 6. helyre. Baldassarri az első körben nem tudott javítani rajthelyén, majd De Rosa és Öncü is elment mellette, így visszaesett a 8. pozícióba.

A 3. körben Manzi állt az élre Caricasulo előzésével, míg a tabellavezető Aegerter a negyedik helyre esett vissza Cluzel mögé. A Triump versenyzőjének vezetése nem tartott sokáig, Caricasulo ismételten az élre állt.

Az első hét helyen szorosan követték egymást a versenyzők, folyamatosak voltak a csaták a bolyban, ahova Baldassarri is fel tudott zárkózni. Az olasz közvetlenül legnagyobb riválisa, Aegerter mögé ért oda az ötödik helyre.  A futam feléhez érkezve teljesen nyitott volt a győzelem sorsa, hol Caricasulo, hol Manzi állt az élen, de a vezető duó mögött érkezett az üldöző boly.

Olyannyira gyorsan változtak a pozíciók, hogy 6 körrel a leintés előtt Aegerter állt az élre, Manzi és Baldassarri előtt, de természetesen ez sem maradt így, hiszen Baldassarri elszánta magát az előzésre és átvette a vezetést. Eközben a 14. helyért is csata alakult ki Taccini, Booth-Amos és Sebestyén Peti között.

4 körrel a leintés előtt újra Aegerter állt az élen Manzi és Caricasulo előtt, míg Baldassarri a negyedik pozícióban találta magát az élről. Aegerter és Manzi fél másodperces előnyre tettek szert, de a kettejük között kialakult csata következtében a boly visszaért rájuk, Manzi az élre állt, Caricasulo és Baldassarri előtt, Aegerter pedig a negyedik helyre csúszott vissza.

Az utolsó kör kezdetén Manzi megnyugtató, fél másodperces előnnyel motorozott az élen, majd hirtelen megérkezett rá Baldassarri. A hatalmas csatát végül Manzi nyerte Baldassarri előtt. Aegerternek továbbra sem lesz Portimão a kedvenc pályája, továbbra sem tudott még győzelmet aratni a hullámvasúton, most a dobogóról is lemaradt. A legjobb tízbe Tuuli, De Rosa, Cluzel, Soomer, Öncü és Vinales fértek be.

Manzi sporttörténelmet írt, hiszen nem csak neki, de a Trimph számára is ez jelentette az első győzelmet a kategóriában. Aegerter először nem állhatott dobogóra az idei szezonban (amikor befejezte a versenyt). A svájci előnye 29 pontra csökkent Baldassarrival szemben.

Sebestyén Peti végül a 14. helyen zárta a futamot.

A futam végeredménye: 
1 S. MANZI Dynavolt Triumph Triumph
2 L. BALDASSARRI Evan Bros. Yamaha 0,011
3 F. CARICASULO Althea Racing Ducati 0,128
4 D. AEGERTER Ten Kate Racing Yamaha Yamaha 0,309
5 N. TUULI MV Agusta Reparto Corse MV Agusta 1,732
6 R. DE ROSA Orelac Racing Verdnatura  Ducati 2,638
7 J. CLUZEL GMT94 Yamaha Yamaha 3,583
8 H. SOOMER Dynavolt Triumph Triumph 6,491
9 C. ONCU Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki 6,774
10 I. VINALES D34G Racing Ducati 6,815
11 B. SOFUOGLU MV Agusta Reparto Corse MV Agusta 6,844
12 G. VAN STRAALEN EAB Racing Team Yamaha 7,090
13 Y. MONTELLA Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki 8,881
14 SEBESTYÉN PÉTER Evan Bros. Yamaha 12,193
15 N. BULEGA Aruba.it Racing WorldSSP  Ducati 16,202
16 S. JESPERSEN Kallio Racing Yamaha 17,641
17 J. GIMBERT VFT Racing Yamaha 19,134
18 O. VOSTATEK MS Racing Yamaha  Yamaha 19,216
19 F. FULIGNI D34G Racing Ducati 20,675
20 O. BAYLISS BARNI Spark Racing Team Ducati 20,685
21 A. VERDOIA GMT94 Yamaha Yamaha 21,286
22 B. CURRIE Motozoo Racing by Puccetti Kawasaki 30,261
23 M. KOFLER CM Racing Ducati 30,703
24 J. BUIS Motozoo Racing by Puccetti Kawasaki 34,914
25 J. DIAZ CORBELLA I+Dent Racing Team Yamaha 39,167
26 P. HOBELSBERGER Kallio Racing Yamaha 57,374
Nem értek célba:
RET T. BOOTH-AMOS Prodina Racing WorldSSP Kawasaki 1 kör
RET L. TACCINI Ten Kate Racing Yamaha Yamaha 1 kör
RET T. EDWARDS Yart – Yamaha WorldSSP Yamaha 3 kör
RET A. HUERTAS MTM Kawasaki Kawasaki 5 kör
RET M. BRENNER VFT Racing Yamaha 9 kör
RET M. KAWAKAMI MS Racing Yamaha Yamaha

Portimão: Razgatlıoğlu nyerte a rövidített futamot

0

Razgatlıoğlu húzta be 14 körösre rövidített futamon a győzelmet riválisai, Bautista és Rea előtt. 

A Supersport300-as futamon történt súlyos baleset következtében a Superbike mezőny első főfutama több, mint egy órás csúszással tudott megkezdődni, a versenytávot pedig 14 körre csökkentették.

Álvaro Bautista negyedik helyet érő körét a kvalifikáción törölték, majd visszaadták, így a második rajtsorból kezdhette meg a futamot. Az összes sárga zászló miatt törölt kört visszaadták a versenyzőknek.

A pole pozícióból induló Rea jól kapta el a rajtot, Razgatlıoğlu és Sam Lowes követte őt a top3-ban. Bautista startja kevésbé volt jó, 2 pozíciót is veszített. Lowes néhány kanyar után megelőzte Razgatlıoğlut, de nem sokkal később 3 helyet is visszaesett – a török és Bassani is megelőzte a britet, majd Bautista is elment mellette.

A 3. kör kezdetén Rea előnyt tudott kimotorozni Razgatlıoğlu előtt és megdöntötte a versenyben teljesített körrekordot is. Azonban a török megkezdte a felzárkózást és néhány kör után már közvetlenül az északír mögött motorozott, a 6. körben pedig meg is előzte kawasakis ellenfelét.

Rea mögé odaért Bassani is, majd az északír tempót váltott és újra felzárkózott Razgatlıoğlura, miközben az olasz Ducati versenyzőre pedig megérkezett márkatársa, Álvaro Bautista. A spanyol meg is tudta előzni Bassanit, így a harmadik helyre zárkózott fel.

Rea előnye méterről méterre fogyott Bautista előtt, 5 körrel a leintés előtt a spanyol már közvetlen közelről követte a Kawasaki versenyzőjét, Razgatlıoğlu pedig előnyre tett szert az élen. 4 körrel a leintés előtt Bautista megelőzte Rea-t, majd hibázott, így a hatszoros bajnok visszavette a pozíciót.

Bautista hamar visszakapaszkodott, majd újra elment Rea mellett és elindult Razgatlıoğlu után, aki már 1,5 másodpercces előnnyel motorozott az élen. Eközben Lowes és Bassani között alakult ki csata a negyedik helyért, azonban Lowes nem bírt Bassani és a Ducati erejével.

Az utolsó kör kezdetén Razgatlıoğlu előnye 1 másodperc körül volt Bautista előtt, aki leszakította magáról Rea-t. Bassani végül megtartotta a negyedik pozíciót Lowes előtt. A top 10-be Locatelli, Rinaldi, Vierge, Baz, Gerloff, Lecuona és Öttl fértek be.

Scott Redding az utolsó körben eldobta BMW-jét a Rinaldival folytatott csata közben.

A futam végeredménye: 
1 T. RAZGATLIOGLU Pata Yamaha Yamaha
2 A. BAUTISTA Aruba.it Racing Ducati 0,657
3 J. REA Kawasaki Racing Kawasaki 3,032
4 A. BASSANI Motocorsa Racing Ducati 4,471
5 A. LOWES Kawasaki Racing Kawasaki 4,562
6 A. LOCATELLI Pata Yamaha Yamaha 8,805
7 M. RINALDI Aruba.it Racing Ducati 12,614
8 X. VIERGE Team HRC Honda 17,290
9 L. BAZ Bonovo Action BMW BMW 17,450
10 G. GERLOFF GRT Yamaha Yamaha 17,719
11 I. LECUONA Team HRC Honda 21,391
12 P. OETTL Goeleven Ducati 21,628
13 L. MAHIAS Kawasaki Puccetti Kawasaki 22,972
14 M. VAN DER MARK BMW Motorrad BMW 25,808
15 E. LAVERTY Bonovo Action BMW BMW 29,879
16 R. TAMBURINI Yamaha Motoxracing Yamaha 30,268
17 L. BERNARDI BARNI Spark Racing Ducati 30,919
18 S. REDDING BMW Motorrad BMW 33,785
19 J. GAGNE Attack Performance Yamaha 34,173
20 K. NOZANE GRT Yamaha Yamaha 38,133
21 M. FRITZ Yamaha Motoxracing Yamaha 39,000
22 C. PONSSON Gil Motor Sport Yamaha 41,101
23 L. MERCADO MIE Racing Honda Honda 47,660
24 O. KONIG Orelac Racing Kawasaki 101,760
Nem ért célba:
RET L. HASLAM Pedercini Racing Kawasaki 7 kör
RET H. SYAHRIN MIE Racing Honda Honda 12 kör

Portimão: Steeman csúnya bukása után félbeszakították a futamot

Nem sokáig tartott a Supersport 300-asok első versenye Portimãóban. Az első körökben az izgalmas csaták során a bajnokságot vezető Díaz is felküzdötte magát az élmezőnybe. Legfőbb riválisa, Steeman pedig bár az élről indult, de belekerült a bolyba.

Alig 3 kör telt el, amikor egy hatalmas bukás borzolta a kedélyeket. Victor Steeman és Perez Gonzales esését követően mindössze 3 kör után már lengett is a piros zászló. A bukást követően viszont hosszú percekig nem érkezett információ a pilótákról. Később azt közölték, hogy Perez Gonzales jól van, de Victor Steeman állapotáról továbbra sincs információ. Annyi bizonyos, hogy helikopterrel elszállították a pályáról, ami a Superbike futam kezdetét is befolyásolja. A bajnoki cím sorsa így eldőlt, de ami ennél fontosabb, hogy mielőbb jó híreket kapjunk a versenyző állapotáról.

A futamot először 8 körösre rövidítették, majd átrakták a Supersport futam utáni időpontra.

FRISSÍTÉS: Steemant a farói kórházba szállították többszörös sérüléssel (polytrauma) és fejsérüléssel.

Portimao: Jonathan Rea a pole-ban, Bautista csak a harmadik sorban

0

Egy kései szakaszban érkező sárga zászló alaposan felborította a Superbike rajtrácsot az első futamra, és a vasárnapi Superpole versenyre.

A zavartalan időjárási körülmények között sorra javultak a pályarekordok. Toprak Razgatlioglu már az első gyorskörén megjavította a harmadik szabadedzésen felállított csúcsát. Ezzel az első etapot hozta is a címvédő, de egy kerékcsere után mindenkinek volt még egy köre.

Az utolsó percekben többen is megjavították Razgatlioglu idejét, de a török is javított. Rea viszont még gyorsabb tudott lenni, és egy tizedet adott a Yamahásnak. Az első sor szélére Alex Lowes kapaszkodott még fel a másik Kawasakival.

A bajnokságot vezető Álvaro Bautista ideje alapból a negyedik rajthelyhez lett volna elég, ám Nozane bukása miatt előtte már belengették a sárga zászlót. A spanyol ugyan befejezte a kört, de ezt utólag törölték – ahogy többek között a többi Ducatis társa körét is. Bautista így csak a 9. helyről indulhat, Rinaldi pedig a 11. pozícióból. Óriási lehetőség ez Rea és Razgatlioglu előtt, hogy a ponthátrányukon csökkentsenek, ráadásul a csapattársaik is közvetlen ott vannak, hiszen Lowes mögül Andrea Locatelli rajtol majd. Jól szerepelt Baz is, aki 5. lett Lecuonát megelőzve.

FRISSÍTÉS: Minden sárga zászlós jelzés miatt törölt köridőt visszaadtak a versenyzőknek, így Bautista a 4. helyről kezdhette meg a futamot.

Végeredmény:

1  J. REA  Kawasaki Racing Team WorldSBK  1’39.610     
2  T. RAZGATLIOGLU  Pata Yamaha with Brixx WorldSBK  1’39.772  0.162  0.162 
3  A. LOWES  Kawasaki Racing Team WorldSBK  1’39.859  0.249  0.087 
4  A. LOCATELLI  Pata Yamaha with Brixx WorldSBK  1’40.000  0.390  0.141 
5  L. BAZ  Bonovo Action BMW  1’40.242  0.632  0.242 
6  I. LECUONA  Team HRC  1’40.342  0.732  0.100 
7  G. GERLOFF  GYTR GRT Yamaha WorldSBK Team  1’40.497  0.887  0.155 
8  S. REDDING  BMW Motorrad WorldSBK Team  1’40.532  0.922  0.035 
9  A. BAUTISTA  Aruba.it Racing – Ducati  1’40.538  0.928  0.006 
10  X. VIERGE  Team HRC  1’40.624  1.014  0.086 
11  M. RINALDI  Aruba.it Racing – Ducati  1’40.677  1.067  0.053 
12  P. OETTL  Team Goeleven  1’40.744  1.134  0.067 
13  R. TAMBURINI  Yamaha Motoxracing WorldSBK Team  1’40.771  1.161  0.027 
14  A. BASSANI  Motocorsa Racing  1’41.000  1.390  0.229 
15  L. MAHIAS  Kawasaki Puccetti Racing  1’41.088  1.478  0.088 
16  J. GAGNE  Attack Performance Yamaha Racing  1’41.161  1.551  0.073 
17  E. LAVERTY  Bonovo Action BMW  1’41.258  1.648  0.097 
18  K. NOZANE  GYTR GRT Yamaha WorldSBK Team  1’41.321  1.711  0.063 
19  M. VAN DER MARK  BMW Motorrad WorldSBK Team  1’41.473  1.863  0.152 
20  H. SYAHRIN  MIE Racing Honda Team  1’41.741  2.131  0.268 
21  L. HASLAM  TPR Team Pedercini Racing  1’41.765  2.155  0.024 
22  L. BERNARDI  BARNI Spark Racing Team  1’41.853  2.243  0.088 
23  M. FRITZ  IXS – Yart – Yamaha  1’41.912  2.302  0.059 
24  L. MERCADO  MIE Racing Honda Team  1’41.982  2.372  0.070 
25  C. PONSSON  Gil Motor Sport-Yamaha  1’42.152  2.542  0.170 
26  O. KONIG  Orelac Racing Verdnatura  1’43.840  4.230  1.688 

Portimão – Az óriási tűzijátékot Aegerter nyerte, Sebestyén 17.

Többször is megdőlt Cluzel tavalyi körrekorja, végül Aegerter volt a leggyorsabb és a svájci kezdheti meg az élről a délutáni versenyt.

Az edzés elején Lorenzo Baldassarri a hétvége ekkori legjobb idejével ugrott az élre, míg csapattársa, Sebestyén Péter a hetedik helyen körözött a pályán. Hamar érkeztek a javítások az időmérőn. Először Aegerter teljesített egy nagyon erős kört, amivel megjavította a pályacsúcsot, feladva a leckét a mezőnynek.

Niki Tuuli folytatta pénteki jó teljesítményét és a kvalifikáció korai szakaszán felzárkózott a svájci mögé. Frederico Caricasulo elfogadta Aegerter kihívását, hatalmas köridőt motorozott és tovább javítva a körrekordot, az élre állt, megelőzve a svájcit és Niki Tuulit az első háromban.

Sebestyén Péter az első etapot a 12. helyen zárta, ami pénteki 23. pozíciójához képest óriási fejlődést mutatott.

Bulega az edzés felééig nem gurult a pályára, majd egy kivezető kört követően fejcsóválva érkezett vissza a boxba, a ducatisnak technikai problémái voltak motorjával. Az olasz nem tudott mért kört teljesíteni.

Az edzés vége előtt néhány perccel az ötödik helyen álló Baldassarri dobta el versenygépét a 8-as kanyarban, így számára a kvalifikáció véget ért.

Dominique Aegerter tovább javította a körrekordot, majd De Rosa húzott elő egy meglepő köridőt, tovább faragva a legjobb időn és az élre állt. Az olasz köridejét azonban később törölték. Aegerter tovább faragta a legjobb időt, így Caricasulo és Cluzel előtt megszerezte a pole pozíciót. Cluzel körrekorja majdnem 1 másodperccel dőlt meg a mai Superpole-on. A második rajtsort Manzi, Tuuli és van Straalen alkotja, míg a harmadikból Sofuoğlu, Baldassarri és Soomer indulhatnak a délutáni futamon. De Rosa a tizedik helyre esett vissza miután törölték a második helyet érő köridejét.

Sebestyén Péter a 17. helyen zárta az időmérőt.

Portimão – WSSP kvalifikáció végeredménye: 

1 D. AEGERTER Ten Kate Racing  Yamaha 1’43.065
2 F. CARICASULO Althea Racing Ducati 1’43.269 0.204
3 J. CLUZEL GMT94 Yamaha Yamaha 1’43.479 0.414
4 S. MANZI Dynavolt Triumph Triumph 1’43.534 0.469
5 N. TUULI MV Agusta Reparto  MV Agusta 1’43.553 0.488
6 G. VAN STRAALEN EAB Racing Team Yamaha 1’43.733 0.668
7 B. SOFUOGLU MV Agusta Reparto  MV Agusta 1’43.867 0.802
8 L. BALDASSARRI Evan Bros. Yamaha 1’43.933 0.868
9 H. SOOMER Dynavolt Triumph Triumph 1’43.950 0.885
10 R. DE ROSA Orelac Racing Ducati 1’43.955 0.890
11 Y. MONTELLA Kawasaki Puccetti  Kawasaki 1’44.029 0.964
12 I. VINALES D34G Racing Ducati 1’44.121 1.056
13 M. BRENNER VFT Racing Yamaha 1’44.241 1.176
14 C. ONCU Kawasaki Puccetti  Kawasaki 1’44.339 1.274
15 L. TACCINI Ten Kate Racing  Yamaha 1’44.392 1.327
16 A. VERDOIA GMT94 Yamaha Yamaha 1’44.418 1.353
17 SEBESTYÉN PÉTER Evan Bros. Yamaha 1’44.648 1.583
18 P. HOBELSBERGER Kallio Racing Yamaha 1’44.752 1.687
19 A. HUERTAS MTM Kawasaki Kawasaki 1’44.793 1.728
20 69 T. BOOTH-AMOS Prodina Racing Kawasaki 1’44.889 1.824
21 71 T. EDWARDS Yart – Yamaha Yamaha 1’45.035 1.970
22 O. BAYLISS BARNI Spark Racing  Ducati 1’45.064 1.999
23 S. JESPERSEN Kallio Racing Yamaha 1’45.200 2.135
24 M. KAWAKAMI MS Racing Yamaha  Yamaha 1’45.398 2.333
25 J. GIMBERT VFT Racing Yamaha 1’45.527 2.462
26 M. KOFLER CM Racing Ducati 1’45.542 2.477
27 B. CURRIE Motozoo Racing Kawasaki 1’45.547 2.482
28 O. VOSTATEK MS Racing Yamaha  Yamaha 1’45.548 2.483
29 F. FULIGNI D34G Racing Ducati 1’45.648 2.583
30 J. BUIS Motozoo Racing  Kawasaki 1’46.156 3.091
31 J. DIAZ CORBELLA I+Dent Racing Team Yamaha 1’46.354 3.289
Nem teljesített mért kört:
NQ N. BULEGA Aruba.it Racing  Ducati