A MotoGP időmérő edzését jelentősen megnehezítette az időjárás. Voltak azonban olyan pilóták, akik ki tudták használni a természet adta lehetőségeket.
Q1
A mezőny Q1-be kényszerült tagjai slick gumival vágtak neki a 15 perces kvalifikációnak. Az edzés első felében a szemerkélő esővel kellett megküzdeniük a pilótáknak, ami később egyre intenzívebb esőzéssé nőtte ki magát. A legjobban azonban a két VR46-os növendék, Marini és Bezzecchi teljesített, így ők jutottak tovább az időmérés második szakaszába.
Q2
A csapadékmennyiségre való tekintettel, a Q2-es résztvevők esőgumikkal gurultak ki a pályára Morbidelli vezetésével. Miguel Oliveira azonban mindent egy lapra feltéve, száraz abroncsokkal kezdte meg gyors körét. A többiek rendkívül óvatosan köröztek, Bastianini követve Oliveira elképzelését, visszagurult a bokszba és lecserélték motorján az esőgumikat slick-re. Így jártak el a VR46 bokszban is Bezzecchi esetében.
A merész versenytársakat elnézve, a riválisok is szépen lassan száraz abroncsokra váltottak. Csak úgy repkedtek a piros szektorok, de a lágy gumikon érkező Bezzecchi bizonyult a legjobbnak az edzés felénél.
Elsősége azonban nem tartott sokáig, mert jött az igazi esőmenő, Miller, aki gyorsan maga mögé utasította az olaszt. A pálya állapota folyamatosan javult, így Bezzecchi 7 tizedet adva ausztrál versenytársának, újra az élre tört. A két ducatis pilóta egymásnak adogatták az első helyet.
A kettejük párharcát, Enea Bastianini törte meg, aki a semmiből rántott elő egy nagyszerű időt. Alig volt olyan pilóta, aki ne dobálta volna a piros szektorokat, de lassan az edzés végére érkeztünk, ami nyilvánvalóvá tette, hogy azok a lágy abroncsok már nem bírják sokáig.
Egy újabb ducatis lepett meg mindenkit, Johann Zarco, aki nagyszerű idővel állt az élre. Quartararo ideje már csak a 3. sorra volt elég, de végül tempót talált, és sikerült előrébb verekednie magát. Bagnaiának muszáj volt küzdenie, hiszen a zsebében már ott volt egy 3 rajthelyes büntetés, melyet pénteken kapott.
Az utolsó másodpercekben Bagnaia, Bezzecchi és Miller rántotta meg a gyeplőt, de végül az ausztrál versenyzőt senki nem tudta megverni.
A folyamatos javításoknak köszönhetően Quartararo egyre hátrébb szorult, így csak a 3. rajtsorból kezdheti meg a holnapi futamot. Bagnaia a második helyet szerezte meg, így a vasárnapi programot az 5. helyről várhatja az olasz.
A kvalifikáció végeredménye:
1 |
Jack MILLER |
Ducati Lenovo |
DUCATI |
1’31.899 |
|
2 |
Francesco BAGNAIA |
Ducati Lenovo |
DUCATI |
1’31.914 |
0.015 |
3 |
Enea BASTIANINI |
Gresini Racing |
DUCATI |
1’32.014 |
0.115 |
4 |
Marco BEZZECCHI |
Mooney VR46 Racing |
DUCATI |
1’32.048 |
0.149 |
5 |
Maverick VIÑALES |
Aprilia Racing |
APRILIA |
1’32.118 |
0.219 |
6 |
Johann ZARCO |
Prima Pramac Racing |
DUCATI |
1’32.169 |
0.270 |
7 |
Luca MARINI |
Mooney VR46 Racing |
DUCATI |
1’32.226 |
0.327 |
8 |
Fabio QUARTARARO |
Monster Energy Yamaha |
YAMAHA |
1’32.246 |
0.347 |
9 |
Aleix ESPARGARO |
Aprilia Racing |
APRILIA |
1’32.577 |
0.678 |
10 |
Miguel OLIVEIRA |
Red Bull KTM Factory |
KTM |
1’32.775 |
0.876 |
11 |
Franco MORBIDELLI |
Monster Energy Yamaha |
YAMAHA |
1’33.351 |
1.452 |
12 |
Alex RINS |
Team SUZUKI |
SUZUKI |
1’33.438 |
1.539 |
13 |
Jorge MARTIN |
Prima Pramac Racing |
DUCATI |
1’32.015 |
0.054 |
14 |
Fabio DI GIANNANTONIO |
Gresini Racing |
DUCATI |
1’32.276 |
0.315 |
15 |
Brad BINDER |
Red Bull KTM Factory |
KTM |
1’32.600 |
0.639 |
16 |
Alex MARQUEZ |
LCR Honda |
HONDA |
1’32.631 |
0.670 |
17 |
Michele PIRRO |
Aruba.it Racing |
DUCATI |
1’32.658 |
0.697 |
18 |
Andrea DOVIZIOSO |
WithU Yamaha RNF |
YAMAHA |
1’32.663 |
0.702 |
19 |
Pol ESPARGARO |
Repsol Honda Team |
HONDA |
1’32.826 |
0.865 |
20 |
Stefan BRADL |
Repsol Honda Team |
HONDA |
1’32.838 |
0.877 |
21 |
Darryn BINDER |
WithU Yamaha RNF |
YAMAHA |
1’33.331 |
1.370 |
22 |
Takaaki NAKAGAMI |
LCR Honda |
HONDA |
1’33.484 |
1.523 |
23 |
Kazuki WATANABE |
Team SUZUKI |
SUZUKI |
1’36.289 |
4.328 |
24 |
Remy GARDNER |
Tech3 KTM Factory |
KTM |
1’44.690 |
12.729 |
25 |
Raul FERNANDEZ |
Tech3 KTM Factory |
KTM |
1’46.732 |
14.771 |