back to top
2025. július 08. 11:48
Kezdőlap Blog Oldal 655

Quartararo: Ennek így nincs értelme

0

A Yamaha gyári versenyzője, Fabio Quartararo folyamatosan az élcsoportban volt pénteken Misanóban. A két szabadedzés után a francia az 5. helyen áll az összesített időmérőn.

A világbajnokságot vezető Fabio Quartararo a MotoGP géposztály pénteki FP1-es szabadedzésén a legjobb időt motorozta. A Yamaha versenyzője azonban hamar rájött, hogy melyik gumi volt jó neki, és melyik egyáltalán nem. A délutáni második edzésen 0,3 másodpercet veszített Enea Bastianinivel szemben.

„Elég jól ment minden. Sajnos volt egy kis problémám a gumikkal, ezért nem tudtunk jelentősen javítani.” – mondta a francia.

„Elégedett vagyok a tapadással. 15 vagy 16 kör alatt ugyanolyan az időket motoroztam. Nagyon jól érzem magam.”

„Szombaton lépnünk kell egyet előre. Reggel egész jól ment, de a lágy első gumival nem tudtam megbirkózni. Ezért bementem a bokszba, és hangsúlyoztam, hogy ennek így nincs értelme. Nagyon gyorsan a határon voltam, ezért a közepes első gumit vettük fel, aztán minden rendben volt.”

Pecco Bagnaia vegyes napot fogott ki a 4,226 km-es pályán. Először Álex Márquez útjába került, majd délután bukott. A Honda versenyzőjével szembeni sportszerűtlen viselkedéséért  három helyes rajtbüntetést kapott.

„Természetesen ki kell használnunk Pecco büntetését. Mindenből a legjobbat kell kihoznunk. Persze, hogy kár érte, de jó nekünk.” – jegyezte meg Quartararo.

Marc Márquez úton van Misanóba. A Honda sztárja kedden tér vissza az RC213V-re, hogy részt vegyen a teszten. A Yamaha sztárja így nyilatkozott:

„Remélem, hogy hamarosan újra harcolhat velünk. Talán a vörös armada tervét is tönkreteheti egy kicsit. Számomra nagyszerű hír, hogy visszatér. A teszt segítségével megnézheti, hogy a válla hogy van. A kétnapos tesztelés után ő és mi is világos képet kapunk arról, hogy milyen lehetőségek rejlenek benne a jövőben.”

Misano fekszik a franciának, de vajon ez elég?

„Tudom, hogy nagyon gyors vagyok itt, de a versenyen aztán sajnos soha nem sikerül az élre kerülnünk, mert gyakran akadnak problémák az első gumival. Keményen kell dolgoznunk a szezon ezen szakaszában, hogy elkerüljük ezeket a problémákat.”

 

Misano: López vette át a vezetést délután

0

Bár Vietti délelőtti idejét nem tudta megjavítani, de Alonso López nyerte a második edzést. A Moto2-eseknél sem történt jelentős változás délutánra, a hazaiak örömére viszont mindhárom kategóriában olasz versenyző zárt az élen. Mattia Pasini remekül szerepel eddig beugró hétvégéjén, noha 15 perccel a vége előtt elesett. De nem ő volt az egyetlen, aki a végéhez közeledve a sóderágyban kötött ki. Köztük volt a leggyorsabb idővel rendelkező Celestino Vietti is.

Aron Canet úgy tűnt, hogy megússza esés nélkül, mert bemutatott egy szép mentést, de végül a bukótér megtréfálta a spanyolt.

A végén López veszélyeztette még Vietti legjobb idejét, de végül feltartották, így nem tudott javítani. Ezzel együtt is délután a spanyol versenyző volt a leggyorsabb. Arenas a legvégén próbált még javítani, de az utolsó körben ő is eldobta a motort.

Második szabadedzés végeredménye:

1 Alonso López +Ego Speed Up 01’36.597 0.000
2 Augusto Fernández Red Bull KTM Ajo 01’36.670 0.073 / 0.073
3 Jake Dixon Inde GASGAS Aspar Team 01’36.692 0.095 / 0.022
4 Albert Arenas Inde GASGAS Aspar Team 01’36.802 0.205 / 0.110
5 Somkiat Chantra IDEMITSU Honda Team Asia 01’36.848 0.251 / 0.046
6 Arón Canet Flexbox HP40 01’36.859 0.262 / 0.011
7 Pedro Acosta Red Bull KTM Ajo 01’36.928 0.331 / 0.069
8 Tony Arbolino Elf Marc VDS Racing Team 01’36.935 0.338 / 0.007
9 Ai Ogura IDEMITSU Honda Team Asia 01’36.962 0.365 / 0.027
10 Filip Salac Gresini Racing Moto2 01’36.973 0.376 / 0.011
11 Celestino Vietti Mooney VR46 Racing Team 01’37.137 0.540 / 0.164
12 Lorenzo Dalla Porta Italtrans Racing Team 01’37.162 0.565 / 0.025
13 Bo Bendsneyder Pertamina Mandalika SAG Team 01’37.175 0.578 / 0.013
14 Manuel González Yamaha VR46 Master Camp Team 01’37.218 0.621 / 0.043
15 Marcel Schrötter Liqui Moly Intact GP 01’37.292 0.695 / 0.074
16 Mattia Pasini Inde GASGAS Aspar Team 01’37.299 0.702 / 0.007
17 Fermín Aldeguer +Ego Speed Up 01’37.314 0.717 / 0.015
18 Jorge Navarro Flexbox HP40 01’37.439 0.842 / 0.125
19 Joe Roberts Italtrans Racing Team 01’37.591 0.994 / 0.152
20 Zonta Van Den Goorbergh RW Racing GP 01’37.857 1.260 / 0.266
21 Jeremy Alcoba Liqui Moly Intact GP 01’37.964 1.367 / 0.107
22 Barry Baltus RW Racing GP 01’37.975 1.378 / 0.011
23 Simone Corsi MV Agusta Forward Racing 01’37.991 1.394 / 0.016
24 Niccolò Antonelli Mooney VR46 Racing Team 01’38.060 1.463 / 0.069
25 Cameron Beaubier American Racing 01’38.070 1.473 / 0.010
26 Marcos Ramírez MV Agusta Forward Racing 01’38.186 1.589 / 0.116
27 Senna Agius Elf Marc VDS Racing Team 01’38.204 1.607 / 0.018
28 Taiga Hada Pertamina Mandalika SAG Team 01’38.512 1.915 / 0.308
29 Alessandro Zaccone Gresini Racing Moto2 01’38.633 2.036 / 0.121
30 Keminth Kubo Yamaha VR46 Master Camp Team 01’38.877 2.280 / 0.244
31 Sean Dylan Kelly American Racing 01’39.081 2.484 / 0.204

 

Misano: Bastianini volt a leggyorsabb délután

0

Az európai motorok, különösen a Ducati fölénye ezúttal is tetten érhető a szabadedzésen. Ahogy az is, hogy Quartararo az egyetlen, aki ezt némileg meg tudja törni. Az időjárásra ezúttal sem lehetett panasz Misanoban, de a vártnál némileg többen is eldobták a motort.

Johann Zarco a célegyenes végén vesztette el uralmát a Ducatija felett. De Rinsnek sem volt jó napja, aki az utolsó előtti kanyarban esett el a Suzukival. Francesco Bagnaia a délelőtti szabadedzésen történt feltartása miatt büntetés tudatában folytathatta a hétvégét. Az olasz háromrajthellyel, tehát egy sorral hátrébbról indulhat csak vasárnap. Ha ez nem lett volna elég nehezítés, ő is bemutatott egy bukást a délutáni gyakorláson.

Bagnaia ennek ellenére a tartalékmotorral tudta folytatni a körözést, és csak a bőrruháján látszott az esés nyoma. A szabadedzés végén Oliveira is elesett, de a Q2-es helyeket ez végül nem befolyásolta. Remekül mentek viszont az Apriliák, Aleix Espargaro és Maverick Vinales 1-2-ben is álltak az edzés egy pontján. A végén viszont a Ducatik vitték a prímet.

Bastianini és Bagnaia együtt teljesítették az utolsó köröket, és végül a most még privát Ducatis volt a gyorsabb. De mögöttük is márkatársak következnek Miller-Zarco sorrendben. Quartararo már nem először az idén legjobb nem-Ducatis, őt pedig a két Aprilia követte. Rajtuk kívül Martin és az utolsó pillanatban Bezzechi harcolta ki a Q2-t érő helyet, és némi meglepetésre Morbidelli fért még be a legjobb 10-be.

Második szabadedzés végeredménye:

1 Enea Bastianini Gresini Racing MotoGP 01’31.517 0.000
2 Francesco Bagnaia Ducati Lenovo Team 01’31.631 0.114 / 0.114
3 Jack Miller Ducati Lenovo Team 01’31.702 0.185 / 0.071
4 Johann Zarco Prima Pramac Racing 01’31.837 0.320 / 0.135
5 Fabio Quartararo Monster Energy Yamaha MotoGP 01’31.843 0.326 / 0.006
6 Maverick Viñales Aprilia Racing 01’31.882 0.365 / 0.039
7 Aleix Espargaro Aprilia Racing 01’31.929 0.412 / 0.047
8 Jorge Martin Prima Pramac Racing 01’32.166 0.649 / 0.237
9 Marco Bezzecchi Mooney VR46 Racing Team 01’32.191 0.674 / 0.025
10 Franco Morbidelli Monster Energy Yamaha MotoGP 01’32.242 0.725 / 0.051
11 Pol Espargaro Repsol Honda Team 01’32.301 0.784 / 0.059
12 Miguel Oliveira Red Bull KTM Factory Racing 01’32.330 0.813 / 0.029
13 Brad Binder Red Bull KTM Factory Racing 01’32.358 0.841 / 0.028
14 Alex Rins Team SUZUKI ECSTAR 01’32.365 0.848 / 0.007
15 Alex Marquez LCR Honda CASTROL 01’32.418 0.901 / 0.053
16 Takaaki Nakagami LCR Honda IDEMITSU 01’32.566 1.049 / 0.148
17 Fabio Di Giannantonio Gresini Racing MotoGP 01’32.656 1.139 / 0.090
18 Michele Pirro Aruba.it Racing 01’32.673 1.156 / 0.017
19 Luca Marini Mooney VR46 Racing Team 01’32.749 1.232 / 0.076
20 Andrea Dovizioso WithU Yamaha RNF MotoGP Team 01’32.894 1.377 / 0.145
21 Stefan Bradl Repsol Honda Team 01’32.978 1.461 / 0.084
22 Raul Fernandez Tech3 KTM Factory Racing 01’33.200 1.683 / 0.222
23 Remy Gardner Tech3 KTM Factory Racing 01’33.559 2.042 / 0.359
24 Darryn Binder WithU Yamaha RNF MotoGP Team 01’33.608 2.091 / 0.049
25 Kazuki Watanabe Team SUZUKI ECSTAR 01’36.019 4.502 / 2.411

 

Misano – Délután is Foggia volt a leggyorsabb

0

Egyelőre Dennis Foggia uralja a San Marino-i Nagydíj hétvégéjét a Moto3-asoknál. A Leopard Racing ígéretesen kezdi a hétvégét, mivel Foggia csapattársa, Suzuki is a legjobb háromban pénteken.

Kiváló körülmények között kezdődhettek a délutáni edzések, így várható volt, hogy a köridők is jelentősen javulhatnak az első gyakorláshoz képest. Ennek ellenére a hosszú egyenes előtti visszafordítóban többen is elestek.

Elsőként David Munoz fektette le a motorját, de később Lorenzo Fellon is követte a példáját. A bajnokságot vezető Sergio garcia ugyan nem bukott, de jelentősen megnehezítette a dolgát, ugyanis sokáig a legjobb 20-ba sem tudott beférni. Vele ellentétben a Leopard Racing, akik sokáig 1-2-ben is voltak az edzésen.

Az utolsó percekben aztán a többség javított az idején, és Garcia is a sok elvett kör után futott egy tisztát, amivel bejött az élmezőnybe, miközben Sasaki átvette a vezetést. Foggia-nak viszont erre is volt válasza, és végül magabiztosan nyerte a délutáni szabadedzést is közel 4 tizeddel megjavítva Sasaki idejét. Suzuki és Garcia a 3-4. helyen már több, mint fél másodpercet kaptak az olasztól.

Második szabadedzés végeredménye:

1 Dennis Foggia Leopard Racing 01’41.608 0.000
2 Ayumu Sasaki Sterilgarda Husqvarna Max 01’41.990 0.382 / 0.382
3 Tatsuki Suzuki Leopard Racing 01’42.154 0.546 / 0.164
4 Sergio Garcia Gaviota GASGAS Aspar Team 01’42.158 0.550 / 0.004
5 John McPhee Sterilgarda Husqvarna Max 01’42.278 0.670 / 0.120
6 Diogo Moreira MT Helmets – MSI 01’42.363 0.755 / 0.085
7 Ryusei Yamanaka MT Helmets – MSI 01’42.369 0.761 / 0.006
8 Jaume Masia Red Bull KTM Ajo 01’42.426 0.818 / 0.057
9 Izan Guevara Gaviota GASGAS Aspar Team 01’42.466 0.858 / 0.040
10 Deniz Öncü Red Bull KTM Tech3 01’42.467 0.859 / 0.001
11 David Muñoz BOE Motorsports 01’42.518 0.910 / 0.051
12 Stefano Nepa Angeluss MTA Team 01’42.629 1.021 / 0.111
13 Joel Kelso CIP Green Power 01’42.633 1.025 / 0.004
14 Andrea Migno Rivacold Snipers Team 01’42.739 1.131 / 0.106
15 Adrian Fernandez Red Bull KTM Tech3 01’42.866 1.258 / 0.127
16 Riccardo Rossi SIC58 Squadra Corse 01’42.872 1.264 / 0.006
17 Carlos Tatay CFMOTO Racing PruestelGP 01’42.964 1.356 / 0.092
18 Daniel Holgado Red Bull KTM Ajo 01’42.987 1.379 / 0.023
19 Elia Bartolini QJMotor Avintia Racing Team 01’43.022 1.414 / 0.035
20 Kaito Toba CIP Green Power 01’43.285 1.677 / 0.263
21 Nicola Carraro QJMotor Avintia Racing Team 01’43.347 1.739 / 0.062
22 Taiyo Furusato Honda Team Asia 01’43.394 1.786 / 0.047
23 Ivan Ortola Angeluss MTA Team 01’43.396 1.788 / 0.002
24 Scott Ogden VisionTrack Racing Team 01’43.420 1.812 / 0.024
25 Lorenzo Fellon SIC58 Squadra Corse 01’43.482 1.874 / 0.062
26 Xavier Artigas CFMOTO Racing PruestelGP 01’43.672 2.064 / 0.190
27 Harrison Voight SIC58 Squadra Corse 01’43.899 2.291 / 0.227
28 Alberto Surra Rivacold Snipers Team 01’43.901 2.293 / 0.002
29 Joshua Whatley VisionTrack Racing Team 01’44.191 2.583 / 0.290
30 Mario Suryo Aji Honda Team Asia 01’44.446 2.838 / 0.255
31 Ana Carrasco BOE Motorsports 01’44.760 3.152 / 0.314

 

Misano: Vietti és a szabadkártyás Pasini az élen délelőtt

0

Celestino Vietti az előző futamon kiesett, így Misanóban mindenképp javítania kellett, ha esélyt akart hagyni magának a vb-címre.

A Moto2 vb-tabellájának élén továbbra is mindössze egyetlen pont a különbség, viszont immár csak két versenyző között, miután az Osztrák Nagydíjon Celestino Vietti kiesett és így nullázott. Az olasz hátránya így 26, illetve 27 pontra hízott az előtte lévő Augusto Fernández-Ai Ogura pároshoz képest.

Misanóba érkezve a MotoGP-hez hasonlóan a Moto2-es mezőny is felvonultatott egy szabadkártyást, a veterán, sokat látott Mattia Pasini személyében. Pasini kifejezetten jól is kezdett, és az első edzés elején övé volt a legjobb köridő. Nem sokkal később aztán egy nagynevű versenyzőt pécézett ki magának Misano, amikor egy elcsúszás végén Augusto Fernández a sóderben kötött ki.

Fernández esése:

Nem ő volt az egyetlen, ugyanígy járt, igaz, a pálya teljesen más szakaszán, Simone Corsi is.

Az Ausztriában sérüléséből immár visszatérő csodagyerek, Pedro Acosta kevés híja volt, hogy szintén essen, ő azonban motorján tudott maradni.

Celestino Vietti az egész első szabadedzés során jobbnál jobb köridőkkel kápráztatta el a nézőket, végül majdnem egy tizeddel bizonyult gyorsabbnak mindenki másnál a mezőnyben. A „mindenki más” azzal a Mattia Pasinivel kezdődött, aki egy kétéves motorral ugrott be szabadkártyásként, idén másodszor.

Pasini ezzel nagyobbnál nagyobb neveket utasított maga mögé, akik közvetlenül mögötte Dixon, Canet, Fernández, Ogura, Arbolino, Antonelli, Bendsneyder, Aldeguer sorrendben követték őt a top 10-ben.

Az FP1 végeredménye

Misano: Quartararo az élen délelőtt, a szabadkártyás Pirro 3.!

0

Fabio Quartararo egy egyszemélyes hadsereg kilenc Ducati és az Apriliák ellen. De egyelőre jól megy neki ez a szerep Misanóban is.

Az elmúlt három futam kivétel nélkül Francesco Bagnaia felzárkózásáról szólt, miután a gyári Ducati olasz motorosa mindhármat meg tudta nyerni. A fogyatkozó előnye tudatában Fabio Quartararo így tisztában volt azzal, hogy csúcsformára lesz szüksége.

Nem volt viszont egyszerű a francia helyzete, hiszen Espargaró mellett javuló tendenciát mutat a csapattárs is, valamint a Ducati benevezte Michele Pirrót is szabadkártyásként, így egy kilencedik Ducati is az ő babérjaira tört.

Fabio Quartararo aztán rögtön kifejezetten erősen is kezdett, ugyanis rögtön az FP1 elején ő állt a lista elejére. A yamahás köreiben azért voltak itt-ott hibák, hiszen többször elhagyta a pályát, ezzel bukva azt az adott körét. Ezt többször kifejezetten idegesen viselte.

Quartararo dühe:

Pirro olyannnyira érezte a hazai pályát, hogy időszakosan még ő is rendelekezett az éppen aktuális legjobb idővel, de amikor nem, akkor is jó pozícióban volt.

Szintén az FP1 történése volt, amikor Franco Morbidelli kicsi híja volt, hogy eldobja Yamaháját.

Morbido mentése:

Az edzés legjobb idejét végül, ahogy az FP1 elején, úgy a végén is Fabio Quartararo neve mellett kellett keresnünk. Mögötte két Ducati és két Aprilia jött, Miller-Pirro, valamint Espargaró-Viñales sorrendben. A top 15-öt mindössze egy másodperc és egy ezred választotta el egymástól.

Az FP1 végeredménye

Misano: Foggia révén hazai elsőség a Moto3-ban délelőtt

0

A MotoGP San Marinó-i Nagydíján Dennis Foggia volt az, aki a leggyorsabban körbetalált péntek délelőtt Misano aszfaltcsíkján, az FP1 során.

Nem sikerült túl jól Dennis Foggia előző hétvégéje Ausztriában, az olasz ugyanis csak tizenkettedik lett Spielbergben. A futamot Ayumu Sasaki nyerte, aki ezzel közel is zárkózott hozzá. Eközben az élen álló spanyol páros, García és Guevara meglógtak tőle.

Jól kezdte az FP1-et az edzéseken immár tendenciózusan rendkívül erős brazil Diogo Moreira, a gyakorlás elején konkrétan a legjobb idő volt az övé. Rögtön délelőtt nem maradtunk bukás nélkül, azt ráadásul a tabella ötödik helyezettje, az idén már két futamot is nyerő Jaume Masià követte el.

Masià bukása:

Vb-esélyeshez méltóan kezdte a pénteket Izan Guevara is, voltak pillanatok, amikor ő állt az időmérés legelején. Az FP1 végén úgy nézett ki, Ayumu Sasaki lehet az, aki az élen zárja a gyakorlást egy 1:42.306-os idővel, ezt viszont később elvették tőle. Így a nála bő egy tizeddel lassab Foggia volt az, aki hivatalosan az élen zárta az első szabadedzést.

Az első edzés végeredménye

Ezen az eredménylistán még Ayumu Sasaki szerepel az élen, később viszont, ahogy erről fentebb is szó esett, elvették a legjobb körét.

Quartararót megszállták a Ducatik

0

Fabio Quartararo szerint „furcsa előzéseket” kell végrehajtania, amikor Ducati ellen indít támadást, mert a vezetési stílusát kénytelen „átalakítani” ilyenkor.

Quartararo 32 ponttal vezeti a 2022-es tabellát, annak ellenére, hogy egy olyan Yamahát vezet, amely csak az ő kezében bizonyult versenyképesnek.

A 2022-es M1-nek különösen hiányzik a lóerő, ami a sokkal gyorsabb motorok, például a Ducatisok elleni versenyzést jelentősen megnehezíti a regnáló világbajnok számára.

Az előző, ausztriai fordulóban azonban Quartararo csak hajszál híján maradt le a győzelemről Francesco Bagnaia ellen, miután sikeresen átverekedte magát számos versenytársán a Red Bull Ringen.

Quartararo úgy véli, hogy az ausztriai eredménye „segít a jövőre nézve”, de elismeri, hogy máshogy kell motoroznia, amikor a Ducati versenyzői ellen küzd.

„Természetesen Ausztria kemény volt, mert amikor [a Ducati versenyzők] körül vagy, azt mondanám, hogy mintha nem ugyanolyan motorral versenyeznének, mint mi, többiek. Közben pedig mégis egyformák.” – kezdte a francia pilóta.

„Szóval, ahogyan a kigyorsítást és a teljesítményt kezelik, nagyon hasonlóak, és nekem teljesen más vezetési stílust kellett kialakítanom hozzájuk képest. Nagyon nehéz az előzés. Néha nem tudom azt a kanyarsebességet produkálni, amit egyedül szoktam. Szóval, meg kell próbálnom néhány furcsa előzést bemutatni, de persze képesek vagyunk velük tartani a lépést. Most az előzés a nehéz, de úgy gondolom, hogy Ausztria nagyszerű tapasztalat volt számomra, és azt hiszem, ez segíteni fog a jövőre nézve.”

Mivel a Ducatinak nyolc motorja van a jelenlegi rajtrácson, sokat beszéltek arról, hogy a márka stratégiai játékkal segítheti Bagnaia reményeit a világbajnoki cím megszerzésére.

Arra a kérdésre, hogy ez foglalkoztatja-e őt, Quartararo hozzátette:

„Láttam néhány klassz mémet ezzel kapcsolatban, leginkább azért, mert Ausztriában elég jól ment. A rajtrács majdnem fele tele van Ducatival. Persze, hogy sok jó versenyzőjük van. Viszont Aleix Espargaró minden pályán gyorsan megy, szóval nem mindig rájuk kell figyelni. Ausztriában nem mondanám, hogy szórakoztató volt, hogy sok volt a Ducati körülöttem.”

 

Martín: Ez a háború egyikünknek sem tett jót

0

Jorge Martín szerint a „háború”, amely közte és Enea Bastianini között a 2023-as gyári Ducati-ülésért alakult ki, „nem volt jó” egyik versenyző számára sem.

A Ducati az elmúlt versenyeket azzal töltötte, hogy Jack Miller döntését követően, hogy 2023-ra KTM-re vált, a Pramacnál versenyző Martínt és a Gresini-pilótát, Bastianinit értékelte, hogy jövőre melyikük csatlakozzon a gyári csapathoz.

Végül a háromszoros futamgyőztesre, Bastianinire esett a választásuk, míg Martín új szerződést kötött, és 2023-ra is a Pramacnál marad.

Martin azonban úgy hiszi, hogy a „háború”, amibe a páros került, egyikük számára sem volt hasznos, mivel elterelte a figyelmet az aktuális szezonjukról.

„Szerintem sem Eneának, sem nekem nem tett jót ez a háború, amit ők, a média vagy akár sok ember gerjesztett. Én csak próbáltam a jó eredményemet elérni. A szezon elején szenvedtem egy kicsit, aztán Barcelonától kezdtem elég következetes lenni, és ott dobogóra álltam. Szóval, nem hiszem, hogy ez jót tesz a versenyzőknek, mert nem könnyű, és nem teljesítesz 100%-on. Ez van. Tudjuk, hogy ez a sport, és csak a legjobbunkat próbáljuk nyújtani.” – kezdte Martín.

Martin hozzátette, hogy „csalódott” volt a döntés után, de azt mondta, Bastianini „megérdemelte” az előléptetést, mert a szintje „hihetetlen”.

„Igen, hát biztosan egy kicsit csalódott vagyok a döntés után, nem azért, mert Enea mellett döntöttek, mert biztosan megérdemli. Három futamot nyert, és a szintje hihetetlen volt. Mindenesetre egy igazán nagyszerű szerződést írtam alá én is, és szuper boldog vagyok.”

„Gondolom, a Ducati megpróbálja majd jó eredményekkel alátámasztani ezt a „befektetést”, én pedig megpróbálok történelmet írni a Pramac-kal.”

„Ez az egyetlen módja annak, és jövőre biztosan megpróbáljam megnyerni a bajnokságot. Csak remélem, hogy ebben az esetben, ha lehetőségem lesz rá, és Peccóval vagy Eneával csatázom, ugyanolyan támogatást kapok, és ugyanazokkal az eszközökkel tudok küzdeni majd.”

 

Szebben szeretne búcsúzni a Repsoltól Pol Espargaró

0

Hét versenye áll még Repsol Honda-versenyzőként Pol Espargaró előtt. Ezen szeretné a lehető legjobban szeretne teljesíteni.

2023-tól Pol Espargaró a GASGAS-szá átbrandelt Tech3 KTM versenyzője lesz. Ezzel hosszú idő után tér vissza az istállóhoz, ráadásul amikor ott versenyzett, a Tech3 még Yamahákkal küzdött a lehető legjobb eredményekért.

Addig még viszont van hét futamnyi kötelezettsége a Repsol Honda kötelékében. 2022-es szezonja eddig nem alakult a legszerencsésebben, ezen szeretne kicsit kozmetikázni a szezon utolsó harmadában.

Remélhetőleg Misano adhat nekünk egy lökést a nehéz spielbergi hétvége után” – mondja Espargaró. „A cél az, hogy a lehető legjobb eredményekkel búcsúzhassak a Repsol Honda csapatától. Dolgozunk azon, hogy megoldásokat találjunk a problémáinkra. A Misano utáni teszt két napja nagyon hasznos lehet számunkra, és már most is annak kell aládolgoznunk, hiszen ezt követően egy nagyon intenzív időszak vár ránk a sok repüléssel. Motiváltak vagyunk, és nyomni fogjuk.

Csapattársa, Stefan Bradl lehet, hogy most szerepel utoljára idén Marc Márquez helyén. A nyolcszoros világbajnok a napokban már motorozott a MotorLand Aragónon, és eltökélt célja, hogy még idén versenyezzen.

Misanót ismerem a múltból versenyzőként és a HRC-vel elvégzett tesztmunka kapcsán is” – mondja Bradl. „Az eredmények nem mutatják meg a bennünk rejlő potenciált, így továbbra is kőkeményen kell dolgoznunk. A sebességem folyamatosan egyre jobb, így már csak apróságokat kell kijavítani. Most még versenyzőként vagyok itt, aztán valószínűleg visszavedlek tesztpilótává. Meglátjuk, mit tartogat számomra ebben a minőségben ez a hétvége.

Hiába nem versenyez fél éve, Marc Márquez hatvan szerzett pontjával mind a mai napig a legjobb hondás a tabellán. Pol Espargaró 42-vel rendelkezik, míg Stefan Bradl egyszer sem végzett pontszerző helyen 2022-ben.