back to top
2025. július 08. 07:31
Kezdőlap Blog Oldal 656

Máris megvan a Márquez testvérpár új menedzsere

0

A napokban Marc, illetve Álex Márquez szakítottak eddigi menedzserükkel. Mostanra meg is lett az utód egy másik spanyol személyében.

Marc és Álex Márquez menedzsere egészen néhány nappal ezelőttig a korábbi versenyző honfitárs, Emilio Alzamora volt. Vele azonban a két testvér szakított, így új ember után kellett nézniük, aki intézheti ügyeiket.

Ez végül a 34 éves, szintén spanyol Jaime Martínez lett, aki az elmúlt 12 évben a Red Bull motorsport-marketingjével foglalkozott a fővárosban, Madridban.

Nagy örömmel jelentjük be, hogy Jaime Misanótól csatlakozik a csapatunkhoz” – olvasható a két Márquez, Marc és Álex közös közleményében. „A Red Bull kötelékében szerzett tapasztalataival tökéletesen ismeri a motorversenyzés világát, és új szemléletet hozhat számunkra, amivel továbbra is megcélozhatjuk a legjobb eredményeket. Nagyon bízunk a munkájában, és hisszük, hogy nagyszerű csapatot alkothatunk a jövőben.

Jaime Martínez a sportszakmai menedzselés mellett nem szakad el teljesen korábbi munkakörétől sem, ugyanis Marc és Álex Márquez marketing-jellegű ügyeit is ő intézi majd.

Emilio Alzamora az idősebbik testvérpár ügyeit igen rég, már 12 éves kora óta intézte. Márquezzel kapcsolatban a legfrissebb hír, hogy a napokban motorra ülhetett. A Repsol Honda versenyzője egy CBR600RR-t nyüstölt a MotorLand Aragón aszfaltcsíkján. Márquez terve, hogy még idén visszatérjen, és versenyezhessen is a szezon záróversenyeinek valamelyikén.

Marc és Álex Márquez menedzsere tulajdonképpen házon belül érkezett. A Red Bull ugyanis mindkét versenyző személyes szponzora, emellett a Honda második legnagyobb támogatója is a Repsol után.

Hétvégi menetrend: MotoGP, MotoE-szezonzáró és JuniorGP Misanóban

Két hét után folytatódik a MotoGP a San Marinó-i Nagydíjjal, de Misano vendégül látja a JuniorGP-t is, Görbe Somával a mezőnyben. Menetrend.

Jön a MotoGP-szezon utolsó harmada, jön a 2022-es idény 14. futama. A helyszín Misano és a San Marinó-i Nagydíj, ahová Francesco Bagnaia duzzadó önbizalommal érkezhet. A Ducati olasz versenyzője a legutóbbi három futamot kivétel nélkül megnyerte, ezzel 44 pontra csökkentette hátrányát a vb-éllovas Fabio Quartararo mögött. A tabella második helye még közelebb van számára, ugyanis Aleix Espargaró mindössze 12 ponttal rendelkezik többel Bagnaiánál.

A menetrend a MotoGP három klasszikus kategóriája mellett természetesen magába foglalja a MotoE-t is, ahol a tabellát még mindig Dominique Aegerter vezeti, 17,5 ponttal a szintén sorozatban három futamgyőzelemnél járó Eric Granado előtt.

Ugyancsak pályára gurul a JuniorGP mezőnye a hétvége során, a mezőnyben a legutóbb ijesztő balesetet szenvedő, de azt szerencsésen megúszó Görbe Somával a mezőnyben. A JuniorGP ezzel a szezon során először (és utoljára) merészkedik ki az Ibériai-félszigetről, ennek megfelelően nem is a FIM CEV versenyhétvége keretein belül, hanem a MotoGP-hétvége betétfutamaiként rendezik meg a versenyt.

Pénteki menetrend

Időpont Esemény Közvetítés
8:25-8:45 MotoE 1. szabadedzés
9:00-9:40 Moto3 1. szabadedzés Arena4
9:55-10:40 MotoGP 1. szabadedzés Arena4
10:55-11:35 Moto2 1. szabadedzés Arena4
11:50-12:20 JuniorGP szabadedzés
12:35-12:55 MotoE 2. szabadedzés
13:15-13:55 Moto3 2. szabadedzés Arena4
14:10-14:55 MotoGP 2. szabadedzés Arena4
15:10-15:50 Moto2 2. szabadedzés Arena4
16:05-16:35 JuniorGP első időmérő
16:50-17:00 MotoE Q1
17:10-17:20 MotoE Q2
17:35-18:05 JuniorGP második időmérő

 

Szombati menetrend

Időpont Esemény Közvetítés
8:30-8:45 JuniorGP, warm-up
9:00-9:40 Moto3, 3. szabadedzés Arena4
9:55-10:40 MotoGP, 3. szabadedzés Arena4
10:55-11:35 Moto2, 3. szabadedzés Arena4
12:35-12:50 Moto3, Q1 Match4
13:00-13:15 Moto3, Q2 Match4
13:30-14:00 MotoGP, 4. szabadedzés Match4
14:10-14:25 MotoGP, Q1 Match4
14:35-14:50 MotoGP, Q2 Match4
15:10-15:25 Moto2, Q1 Match4
15:35-15:50 Moto2, Q2 Match4
16:25:16:45 MotoE, 1. verseny Arena4+, motogp.com
17:15-17:45 JuniorGP, verseny JuniorGP (YouTube)

 

Vasárnapi menetrend

Időpont Esemény Közvetítés
9:00-9:10 Moto3, warm-up
9:20-9:30 Moto2, warm-up
9:40-10:00 MotoGP, warm-up
11:00-11:40 Moto3, verseny Arena4
12:20-13:00 Moto2, futam Arena4
14:00-14:40 MotoGP, futam Arena4
15:30-15:50 MotoE, 2. verseny Arena4+, motogp.com

Márquez ismét motorra ülhetett, még idén visszatérne

0

A szó képletes értelmében is gyorsítani tudott Marc Márquez a rehabilitációjában, és a MotorLand Aragón pályáján konkrétan is ezt tette.

Jó régen, még Olaszországban futotta utolsó versenyét idén Marc Márquez. Azóta negyedszer is kés alá feküdt karjával, jelenleg pedig a rehabilitáció zajlik. Hogy a körülményekhez képest még jól is van, azt pedig az elmúlt napok történései bizonyítják.

A nyolcszoros világbajnok ugyanis a MotorLand Aragón aszfaltcsíkján körözött egy CBR600RR-Honda nyergében. Ez ugyanaz a hatszázas motor, amit Márquez a korábbi kihagyásai után történő visszarázódásokhoz is használt. A célja pedig továbbra is az, hogy a lehető leghamarabb, optimális esetben még idén visszatérhessen versenykörülmények között is.

Ez volt az első alkalom, hogy Márquez motoron ült az Olasz Nagydíj óta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés

Én ma nem tudom abbahagyni a mosolygást!” – kezdi Instragram-bejegyzését Márquez. „Óriási erőfeszítések után ismét motoron lehetek. Köszönettel tartozom mindenkinek, akinek valamilyen szerepe volt abban, hogy idáig eljuthattam. Folytassuk!

A Repsol Honda versenyzője jelenleg 60 ponttal rendelkezik. És hiába hagyott ki az Olasz Nagydíj óta minden versenyt (meg korábban is kettőt), ezzel a hatvan ponttal is a legjobb hondás a tabella 15. helyén.

Szintén friss hír Márquezékkel kapcsolatban, hogy Marc és Álex is szakított eddigi menedzserükkel, a korábbi versenyző Emilio Alzamorával.

Bautista szerint hülyeség, hogy csak a termete miatt nyerne

0

Álvaro Bautista kapcsán azt pedzegette Scott Redding, hogy zsokésúlya miatt mekkora előnyben van. A spanyol szerint ez viszont hátrányokkal is jár.

Bár kissé megcsappant az előnye, még mindig Álvaro Bautista az, aki a Superbike-világbajnoki tabella élén áll. Az apró termetű spanyol előnye egyébként még mindig 31 pont Jonathan Rea, 38 pedig a vb-címvédő Toprak Razgatlıoğlu előtt. És ha már apró termet: néhányan a riválisok közül pontosan azt kifogásolják, hogy Bautista emiatt van előnyben a többiekhez képest. A spanyol ezt viszont cáfolja.

Ez egy hülye megjegyzés volt” – utalt Bautista arra, hogy nemrég Scott Redding arról beszélt, szerinte minden sikerét ennek és nem tehetségének köszönheti. „Persze ez jár előnyökkel, de ugyanúgy vissza is tud ütni. Ezzel a típusú motorral például ki se tudom használni a gép összes erejét. Sok helyen el kell engednem. Ez a MotoGP-ben is hülyeség. Ez különböző tényezőkből áll össze, egy összetett kérdésről beszélünk.

Álvaro Bautista 169 centiméteres magasságához mindössze 60 kilogramm társul. Ezzel nyolcat ver Razgatlıoğlura, Rea pedig tízzel nehezebb nála. Az őt kritizáló Scott Redding már 78 kilogramm. A zsoké alkat miatt Bautista első kézből tudja megválaszolni a kérdést, szükség van-e minimumsúlyra a MotoGP-ben, vagy akár náluk, a Superbike-vb-n.

A MotoGP-ben erre az égvilágon semmi szükség. Oké, a kisebb kategóriákban könnyebb és fairebb ezt megvalósítani. De itt ez szintén semmit nem jelent. Olyan számomra ez, mintha Scott egyszerűen magyarázkodna.

Ahol Bautista nem hogy előnyben nincs, hanem kifejezetten szenved a súlya miatt, azok a kanyarok.

Mindig mondom ezzel kapcsolatban, mennyire könnyen észreveszi az ember a csúcssebességeimet. Arról viszont fogalmuk sincs, mekkora munka vár rám a kanyarokban. Hogy íven maradjak, hogy irányt változtassak, mindenhez. A kanyarkijáratokon is jóval kisebb súllyal tudom megterhelni a motor elejét, ami hideg gumikkal még érdekesebb kérdés. De persze az igaz, hogy próbálom kihasználni az előnyeimet.

Dráma: Az éllovas Rossi Moor kihagyja az NTC szezonzáróját!

0

Az korábban biztossá vált, hogy a Northern Talent Cup magyar bajnokot avat. Ez viszont nem a pályán fog eldőlni, miután Rossi Moor nem állhat rajthoz.

A Northern Talent Cup 2022-es szezonja egész évben a magyarok diadalmenetéről szólt. Lőrinc László, Varga Tibor, Vincze Martin, Farkas Kevin és Rossi Moor jobbnál jobb eredményekkel kényeztetett el minket a juniorszéria versenyei során. Közülük, illetve a komplett mezőnyből is kiemelkedett utóbbi kettő, a szezonzáró hétvégre érkezve ugyanis Moor-Farkas sorrendben ők ketten álltak a tabella élén.

Az első hat helyszínen összegyűjtött 230, illetve 216 pont ráadásul azt jelentette, hogy a Red Bull Ringre érkezve már csak nekik volt matematikai esélyük a bajnoki cím megszerzésére. A hétvége során ugyanis összesen 50 pont szerezhető, a tabella harmadik helyezettje, a német Dustin Schneider pedig csak 136 ponttal rendelkezik.

Rossi Moor csapata, a Fairium Next Generations Riders Team bejelentése szerint ez viszont biztosan nem a pályán fog eldőlni, miután a versenyző sajnálatos sérülése nyomán kihagyni kényszerül a spielbergi hétvégét.

Miután Rossi Moor nem lesz ott a Red Bull Ringen, így Farkas Kevin előtt tulajdonképpen ziccer kínálkozik, miután az 50-ből elég 15 pontot megszereznie. Pontegyenlőség esetén több dobogós helyezésének köszönhetően Rossi Moor szerezné meg a Northern Talent Cup bajnoki címét.

További magyar érdekeltségek

A Northern Talent Cup az IDM-hétvége a betétfutamaként fut majd Ausztriában, ahol szintén szurkolhatunk majd magyaroknak. Rendszeres résztvevője volt az IDM Supersport 300-as kategóriájának az a Számadó Máté, aki a Hungarian Racing Engineering Team színeiben szintén kiváló eredményeket ért el 2022-ben és ötödik a tabellán.

Rajta kívül lesz még magyar érdekeltség a mezőnyben Luki Owen révén, aki szabadkártyával indul az SSP300-as mezőnyben.

A versenyeket a Motorrad YouTube-csatornáján élőben megtekintheti minden érdeklődő.

A hétvége menetrendje – péntek

Időpont Esemény
8:30-9:00 Northern Talent Cup, 1. szabadedzés
9:05-9:25 R3 bLU cRU, 1. szabadedzés
9:35-10:00 IDM Supersport 300, 1. szabadedzés
10:05-10:35 IDM Supersport, 1. szabadedzés
10:40-11:20 IDM Superbike, 1. szabadedzés
11:25-11:55 Northern Talent Cup, 2. szabadedzés
13:00-13:20 IDM Sidecar, szabadedzés
13:25-13:45 R3 bLU cRU, 2. szabadedzés
13:55-14:20 IDM Supersport 300, 2. szabadedzés
14:25-14:55 IDM Supersport, 2. szabadedzés
15:05-15:45 IDM Superbike, 2. szabadedzés
15:50-16:10 R3 bLU cRU, első időmérő
16:20-16:50 Northern Talent Cup, 1. időmérő
16:55-17:15 Austrian Junior Cup, 1. időmérő
17:25-17:50 IDM Supersport 300, 1. időmérő

 

A hétvége menetrendje – szombat

Időpont Esemény
8:20-8:45 IDM Supersport, 1. időmérő
8:50-9:20 IDM Superbike, 1. időmérő
9:30-9:55 IDM Supersport 300, 2. időmérő
10:00-10:30 Northern Talent Cup, 2. időmérő
10:40-11:00 R3 bLU cRU, 2, időmérő
11:05-11:25 Austrian Junior Cup, 2. időmérő
11:30-11:50 IDM Sidecar, időmérő
13:00-13:25 IDM Supersport, 2. időmérő
13:30-14:00 IDM Superbike, 2. időmérő
14:25-14:55 IDM Supersport 300, 1. verseny
15:15-15:45 Northern Talent Cup, 1. verseny
16:00-16:30 IDM Sidecar, sprintverseny
16:40-17:10 Austrian Junior Cup, 1. verseny
17:20-17:50 R3 bLU cRU, 1. verseny

 

A hétvége menetrendje – vasárnap

Időpont Esemény
8:30-8:40 IDM Superbike, warm-up
8:45-8:55 IDM Supersport, warm-up
9:00-9:10 IDM Supersport 300, warm-up
9:15-9:25 IDM Sidecar, warm-up
9:45-10:10 R3 bLU cRU, 2. verseny
10:30-11:00 IDM Superbike, 1. verseny
11:20-11:50 IDM Supersport, 1. verseny
13:15-13:45 Northern Talent Cup, 2. verseny
14:05-14:35 IDM Supersport 300, 2. verseny
15:00-15:30 IDM Superbike, 2. verseny
15:50-16:20 IDM Supersport, 2. verseny
16:30-17:00 IDM Sidecar, verseny
17:15-17:45 Austrian Junior Cup, 2. verseny

Rins a dobogóért küzdene Misanóban

0

A Suzuki szokatlan felállásban indul a MotoGP misanói versenyén. Joan Mir bokasérülés miatt nem indul, Álex Rins és Kazuki Watanabe tartja a frontot a csapatnál.

A Suzuki év végén befejezi minden motorsport tevékenységét, és új vállalati stratégiákra koncentrál. Pár napja egyértelművé vált, hogy mindkét gyári versenyző maradhat jövőre is a MotoGP-ben. Míg Álex Rins az LCR Honda csapathoz igazolt, addig Joan Mir a Repsol Honda gyári csapatában szerepel majd a szupersztár, Marc Márquez mellett.

A Suzukinak azonban még hét MotoGP-hétvégét kell teljesítenie. Miközben Joan Mir lábadozik, Álex Rins tele van ambíciókkal a misanói futam előtt.

„Misano egy technikás pálya, de nagyon szórakoztató rajta motorozni.” – tisztázta a spanyol. „Az időjárás kicsit kiszámíthatatlan, lehet napos vagy viharos, vagy mindkettő, de a hangulat mindig fantasztikus.”

„Nagyon izgatottan várom, hogy felszálljak a GSX-RR-re, és mindent megtegyek egy jó eredményért. A múltban már voltak győzelmeim és dobogós helyezéseim Misanóban, de a királykategóriában még nem. Meglátom, mit tehetek.” 

Livio Suppo csapatfőnök is izgatottan várja Misanót:

„Ennek a pályának különleges hangulata és atmoszférája van, amely eltér a naptárban szereplő többi helyszíntől. Mindig jó itt lenni. Sajnos a mi versenyhétvégénk egy kicsit más lesz, mint a többi: Joan nem lesz ott, mert lábadozik. Helyette Watanabét köszönthetjük. Álex mindig nagyon motivált, hogy a legjobb eredményt érje el. Keményen fogunk dolgozni, mint mindig.”

Kovács Bálint az Alpok Adria Bajnokságban is győzelemre vitte a Ducatit

A H-Moto Team 21 éves versenyzője tényleg legyőzhetetlenné válik a Ducatija nyergében. A Hungaroringen aratott magyar bajnoki futamgyőzelem, valamint a mogyoródi pályán elért abszolút körrekord után ezúttal az Alpok Adria Bajnokság Superbike kategóriájában remekelt: a horvátországi versenyhétvégén egy második helyezést követően megnyerte a vasárnapi futamot.

Úgy tűnik, most már nem múlhat el hétvége Kovács Bálint siker nélkül. A H-Moto Team 21 éves motorosa két hete a Hungaroringen állt rajthoz a Takarékbank Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Bajnokság és Kupa IV. fordulójában, és amellett, hogy megnyerte az Open 1000-es kategóriát, megfutotta a leggyorsabb kört – 1.49:428 –, amit magyar versenyző valaha elért a mogyoródi aszfaltcsíkon.

Az elmúlt hétvégén Rijekába érkezett az Alpok Adria Bajnokság mezőnye: Kovács Bálint, aki a HUMDA Academy támogatott pilótája, az MW Performance gárdájának Ducatijával a harmadik versenyén is szép sikert aratott. Az idén elsősorban az EWC-re, azaz az Endurance-világbajnokságra koncentráló Bálint újfent bizonyította, hogy jelenleg ő a legjobb magyar versenyző a királykategóriában, ugyanis a rijekai versenyhétvégén előbb a negyedik helyet szerezte meg a rajtrácson, majd a szombati viadalt a második helyen zárta. Vasárnapra aztán minden összeállt, és magabiztos győzelmet aratott a Superbike kategóriában.

Bálint és a két serleg. Fotó: Izsó Krisztián

„Csütörtökön egy hivatalos tesztnapon vettünk részt a horvát pályán, ami nagyon fontos volt, hiszen utoljára két esztendeje motoroztam itt, ráadásul a Ducati beállításait is meg kellett találnunk. A nap végére jó alappal rendelkeztünk, ami a köridőkön is meglátszódott, hiszen a szabadedzéseket sikerült megnyernem, míg az időmérőn egy elektronikai hiba miatt végül a negyedik helyet tudtam megszerezni a rajtrácson. A szerelők csodát tettek a futamig a Ducatival, úgy tűnt a felvezető körben, hogy minden rendben lesz. Aztán amikor felálltunk a rajtrácsra, ismét előjött a hiba, de ekkor már nem volt mit tenni, így gyorsváltó, kipörgésgátló és motorfék nélkül kellett végigmennem a versenyen. Hatalmasat csatáztam a második helyért, amit végül a célegyenesben történt előzésemnek köszönhetően két ezredes előnnyel sikerült megszereznem. Vasárnap végre hibátlan motorral állhattam fel a rajthoz, és csepegő esőben végig magabiztosan vezetve sikerült a futamot megnyernem. Ez a jó szereplés kellő önbizalmat ad a világbajnoki szerepléshez” – fogalmazott Kovács Bálint, aki szeptember 16. és 18. között áll rajthoz legközelebb az EWC 24 órás futamán, a Bol dOron.

Bagnaia a hazai versenyről: Óriásiak az elvárások!

0

Francesco Bagnaia óriási felzárkózásban van, hogy még esélyt hagyjon magának a vb-címre. És így érkezik hazai hétvégéjére.

Francesco Bagnaia a legutóbbi három futamot kivétel nélkül megnyerte, ezzel Casey Stoner után először volt képes Ducati-motoros erre a bravúrra. Ezzel bár még mindig csak harmadik összetettben, jelentősen ledolgozta hátrányát az előtte lévőkhöz képest. Quartararo előnye vele szemben már csak 44 pont, de Aleix Espargaró a tabella második helyén például már látótávolságra, 12 ponttal van csak előtte.

Nagyon várom már a futamot, főleg, hogy 20 percre lakom innen” – mondja lelkesen Bagnaia. „Nagyon jó emlékeim vannak innen, szóval izgalmas hétvége lesz. Emellett pedig valószínűleg rengeteg ducatis lesz a lelátókon. Ha még vesszük azt is, hogy megnyertem az előző három versenyt, egyvalami biztos: óriásiak lesznek az elvárások! De koncentrálnunk kell. A lehető legjobb teljesítményre van szükség, hogy tovább zárkózhassunk.

Jól megy Bagnaia csapattársa, Jack Miller is, aki a kilencedik helyről az utóbbi versenyeken feljött ötödiknek. Az ausztrál az utolsó „hazai” versenyre készül, mielőtt távozik a Ducati kötelékéből.

Nagyon izgatott vagyok Misano kapcsán. A csapat nagyon jó formában van mostanában, remélhetőleg a hazai futamon is sokat tudunk adni a szurkolóinknak. Az utóbbi időben ráadásul én is jobban érzem magam a motoron, szóval hiszem, hogy ehhez én is hozzá tudok majd járulni a magam részéről.

Quartararo úgy érzi, csúcsformában van

0

Mindent megtesz azért Fabio Quartararo, hogy Espargaróval és Bagnaiával szemben ő kerüljön ki győztesként. De tényleg mindent.

Fabio Quartararo egész évben rettenetesen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt. A francia gyakorlatilag az egyetlen, aki értelmezhető minőségben meg tudja ülni a Yamahát, ez pedig a tabellán is látszik. Előnye ugyan volt nagyobb is, de még mindig ő vezet. Fórja Aleix Espargaróhoz képest 32 pont, Bagnaia 44-gyel van lemaradva.

Bár vezet, Quartararo érzi, messze még a szezon vége. Bagnaia az előző három futamot kivétel nélkül megnyerte, és Aleix Espargaró sincs még leszakítva. A francia tudja, dolgoznia kell.

Kezdődik a szezon utolsó harmada, ami mindig kemény. Nekünk is dolgozni kell. Ezen vagyok én is, gyakorlatilag non-stop edzek, ezért úgy érzem, csúcsformában vagyok” – szögezi le Quartararo. „Tudom, hogy a csapat is mindent megtesz, szóval azt gondolom, Misanóban is összejöhet a jó eredmény.

A csapatfőnök, Massimo Meregalli szerint egyébként a kettős fenyegetés ellenére pont, hogy kisebb rajtuk a nyomás Quartararo és a csapat esetében is.

Tavaly elérhető távolságban volt itt a vb-cím, ahhoz képest most jóval kisebb rajtunk a nyomás. Nagyon szoros a csata a tabella elején, pont ugyanúgy, mint tavaly, de ez most egy jóval átlagosabb hétvége lesz a tavalyihoz képest. Ez az, amit várunk Misanóval kapcsolatban. (Quartararo) szeret itt versenyezni, Franky is. Mindkettejük karrierjében ez egy fontos helyszín, nagyon várják, hogy ismét jól szerepelhessenek. Remélhetőleg száraz hétvége vár majd ránk.

Rossi: Az első világbajnoki cím egy valóra vált álom

0

A kilencszeres világbajnok Valentino Rossi 1997-ben szerezte meg első világbajnoki címét. Most mindenki visszatekint a kezdetekre.

Kilenc világbajnoki cím, 115 nagydíjgyőzelem, 227 dobogós helyezés és 64 pole pozíció – Valentino Rossi pályafutása egyedülálló. Az olasznak már aktív évei során sikerült legendává válnia. A 46-os szám szimbolikusan a Doktor sikereit jelképezi. Sikertörténete az 1997-es brnói harmadik hellyel kezdődött.

„Ez egy varázslatos hétvége volt egy nagyszerű pályán. Egy évvel korábban pontosan ugyanitt nyertem meg az első futamomat.” – emlékszik vissza Rossi az 1997 augusztus végi hétvégére a MotoGP.com-nak adott interjújában.

A 125 köbcentis géposztályban már a második évben Rossi volt a favorit. A csehországi futamot megelőzően zsinórban hat diadalt aratott, megnyerte a szezonnyitót, valamint a spanyolországi és olaszországi futamokat is.

Brnóban már egy harmadik hely is elég volt neki a koronához.

„Nagyon ideges voltam. Nehéz verseny volt, mert nem tudtam a maximumot nyújtani.”

A verseny csak az utolsó körben dőlt el Rossi javára. A négyes csatában az akkor 18 éves fiatalember megőrizte a hidegvérét.

„Feltétlenül a harmadik helyen kellett végeznem a versenyen. Ez az utolsó körben sikerült is. Nagyszerű érzés volt, felejthetetlen.”

Az Aprilia versenyzője 0,328 másodperccel maradt le a győzelemről. Az első két helyen a japán Noboru Ueda és Tomomi Manako végzett.

„Nagyon fiatal és nagyon gyors volt. Jó versenyző.” – meséli Ueda.

„Emellett már akkoriban is nagyon profi volt. Nagyon nehéz volt legyőzni őt.”

A futamgyőzelem 20 évvel később is sokat jelent a japánnak:

„Még mindig emlékszem, hogy meg tudtam nyerni a versenyt. Még mindig nagyon büszke vagyok rá, hogy harcoltam ellene abban a versenyben.”

Természetesen Rossi jobb keze, Uccio is visszaemlékezett arra az időszakra:

„Ugyanolyan volt, mint mindig. Valentino egyszerűen hihetetlen.” – sugárzott legjobb barátja, Alessio Salucci, becenevén Uccio.

„Nagyon jól emlékszem rá, nagyon érzelmes pillanat volt. Vale egész életében azért dolgozott, hogy világbajnok legyen. Megcsinálta, nagy öröm volt.”

Akkor még nem volt világos Rossi és Uccio számára sem, hogy ezt a diadalt még hány siker követi.

„Okunk volt a nagy ünnepségre, ami aztán rögtön a pályán kezdődött. Nagyszerű volt, mert ott volt az összes tavulliai barátom, akik pályafutásom kezdete óta támogatnak.” – mondta Rossi.

Salucci szerint akkoriban más volt a légkör: „Nagyon jól éreztük magunkat. Viccelődtünk és hülyéskedtünk – és versenyeket nyertünk.”

Rossi 1997-ben összesen tizenegy futamon diadalmaskodott.

Húsz évvel az első bajnoki címe után Rossi a holland TT-n megerősítette, hogy még mindig éhes a sikerre. Assenben megnyerte a futamot, ez volt a 115. nagydíjgyőzelme. Mindazonáltal az 1997-es világbajnoki cím különleges jelentőséggel bír a veterán számára.

„Amikor elkezdesz versenyezni, természetesen reméled, hogy egy nap megnyered a bajnoki címet. Ez egy felejthetetlen pillanat volt a pályafutásomban. Amikor először leszel világbajnok, az egy valóra vált álom.”