Fabio Quartararo röviden számot vetett az előző két fordulóról, valamint megpengette előzetes esélyeiket a soron következő nagydíjra. Azt is elárulta, hogy a malajziai tesztek hamis képet mutattak, és a privát események kapcsán is szót ejtett.
Fabio Quartararo számára eddig borzalmasan alakult a 2025-ös szezonja. Bár a thaiföldi sprintversenyen a hetedik helyen ért célba, azóta mindössze három pontott tudott szerezni. A franciát az évadnyitón a hátsó gumi hátráltatta, Argentínában pedig Marco Bezzecchi „bombája” után nehezen tudott felzárkózni a mezőnyre.
„Azzal tisztában vagyunk, hogy mi történt Buriramban, de Termasban egyszerűen hiányzott a tempó. Itt is arra számítok, hogy szenvedni fogunk, habár egy körön nem vagyunk rosszak. Nem hiszem, hogy az első ötben tudunk végezni, ennek ellenére optimista vagyok, hogy minél közelebb leszünk a legjobbunkhoz” – idézte a francia szavait a GPOne.
A 25 éves versenyző a soron következő forduló kapcsán is megszólalt: „Remélem, ez a hétvége jobban alakul a Yamaha számára, mivel az előző komplikáltra sikeredett. Thaiföldön a hátsó tapadás miatt szenvedtünk, míg Argentínában a tempónk nem volt meg. Itt az a célom, hogy kiszámíthatóvá váljunk, és hogy jól érezzem magam. Pénteken lesz néhány új dolog, amit ki fogunk próbálni, de semmi jelentős vagy olyan, ami segítené az utunkat.”
2021 királykategóriás világbajnoka elárulta, a sepangi teszt hamis adatokkal szolgált a számukra, mivel tudták, hogy a pálya fel volt gumizva, és remek tapadást nyújtott. Szerinte elrettentő, ha valamiben nagyon erősen hisznek, de a visszajelzések nem jönnek gyorsan. Úgy fogalmazott, hogy az is ismeretlenné vált számára, amit eddig ismert a motor kapcsán. Hozzátette, úgy érzi, hogy jobban járna, ha csak néhány futamon indulna el szabadkártyával, mivel pályafüggő, hogy hol hogyan teljesít a konstrukció.
„Jereztől a nyári szünetig [Cseh Nagydíj – a szerk.] mindig akcióban leszünk privát tesztelések céljából. Azt hiszem, legalább hat vagy hét napot fogunk menni. Remélem, rendelkezésünkre fognak állni konkrét elemek, amelyeket tudunk tesztelni. De vajon hol fogunk jól menni? Le Mans egy remek pályánk lehet, mert a tapadás egyenletes, és nem csökken. De az egy verseny a tízből. Ezen a ponton már jobban járnék a szabadkártyával…”
Az Amerikai Nagydíjat március 28. és 30. között rendezik. A királykategória mezőnye pénteken először magyar idő szerint 16:45-kor gurul pályára az első szabadedzés keretei között. Az időmérőt is meghatározó edzést 21 órakor kezdik meg. Ezen a hétvégén a Superbike-világbajnokság is folytatja a szezont Portimãóban. A futamok előzetesét alább olvashatják.
Johann Zarco megnevezett egy területet, ahol Romano Albesiano, a Honda technikai igazgatója segít a márka japán részlegének. A 34 éves motoros annak ellenére is örömmel menne a gyári csapathoz, hogy ez technikai szempontból nem jelentene túl nagy változást, és bízik benne, hogy 2027-ben az aszakaiaké lesz a legjobb motor.
Két futamhétvége elteltével több pozitív meglepetést is fel lehet sorolni a MotoGP idei szezonjából. A gyártók közül egyértelműen a Honda emelkedik ki ezen a téren. A tesztek alapján arra azért lehetett számítani, hogy nem lesz akkora a lemaradásuk, mint a mélypontot jelentő tavalyi évben, de a közvélemény nagy része azért nem várt ekkora előrelépést.
Már Buriramban is ígéretes teljesítményt nyújtottak, ami Johann Zarco főfutamos hetedik helyében csúcsosodott ki, de az igazi sokk Argentínában következett, amikor a francia motoros az időmérőn a harmadik, a sprinten a negyedik, míg a főversenyen az ötödik pozíciót szerezte meg. Bár még csak a tavalyi év végén érkezett, de az előrelépésben így is elvitathatatlanok az új technikai igazgató, Romano Albesiano érdemei.
„Úgy gondolom, meglehetősen érdekes, hogy Romano személyében európai fickó van itt, aki egy másik márkától érkezett, hogy segítsen a japánoknak, hogy talán… gyorsabban hozzanak döntést – nyilatkozta Zarco. – Tudjuk, hogy a japán oktatásban, a munkamódszerükben… ha jó úton járnak, nem lehet megállítani őket. Azonban az volt a probléma, hogy mi nem voltunk egyértelműen a helyes úton. Úgy vélem, Romano segíthet a japánoknak, hogy az egyik útról áttérjenek a másikra, amíg megtaláljuk a jót.”
Zarco ezzel eddig nemhogy a Honda legjobb pilótája, de csak Ducati-versenyzők előzik meg őt az egyéni tabellán. Mindez azonban nem rak rá extra terhet. „Nincs nyomás – válaszolta a márkán belüli erőviszonyokkal kapcsolatos kérdésre. – Örülök neki. Nem is arról van szó, hogy én lennék a vezér, de, ahogyan mondtam, más célokat tartogat a szezon. Nagyon fontos számomra, hogy a Honda legjobbja tudjak maradni, az ember versenyzőként ezt akarja.”
Zarco már tavaly is a legtöbb pontot szerezte a Honda kvartettjéből, és ha így folytatja, könnyen lehet, hogy a 2026-os gyári ülésre is jelölt lehet. Hozzá hasonlóan ugyanis Luca Marini szerződése is az idei év végén jár le, és bár a napokban Toprak Razgatlıoğlu neve is felmerült, az egyszeres királykategóriás futamgyőztes is logikus választás lenne.
„Úgy gondolom, nagyon jó lehet fellépni a gyári csapatba – jelentette ki. – Azonban nem igazán mondhatom, hogy »feljebb lépni«, mert már most is teljes támogatást kapunk a Hondától Lucio [Cecchinellóval, az LCR csapatmenedzserével]. Ez inkább egy presztízsértékű dolog lenne pilótaként, és ki kell értékelnünk ezeket a lehetőségeket. Csak két futamon vagyunk túl. Elég jól kezdtem az idényt, az biztos, és ez azt mondatja az emberekkel, hogy »rendben, a következő lépés a gyári csapat«. Szóval igen, a presztízs szempontjából nagyon örülnék neki, mert nagyon szép lenne.”
Bár Zarco a jelenlegi állandó mezőny korelnöke, szavai alapján egyelőre nem foglalkozik a visszavonulás gondolatával. Olyannyira, hogy már a 2027-es idényen töpreng, amikor a technikai szabályzat számos pontja módosul, ráadásul a Michelin helyett a Pirelli lesz az új gumiszállító. „Szeretném azt hinni, hogy 2027-re az új szabályoknak köszönhetően talán a Hondáé lehet a legjobb motor – fogalmazott. – Én pedig a legjobb motoron szeretnék ülni, amikor megváltoznak a dolgok.”
Nem szabad a megszokott színösszeállításokat keresni az Amerikai Nagydíj alatt. A VR46, valamint a Trackhouse is módosított festéssel áll rajthoz a hétvégén, igaz, előbbi új ruháját csupán vasárnap láthatjuk élesben.
Elérkezett a harmadik forduló ideje, ugyanis ezen a hétvégén Austinba látogat el a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye. Fontos leszögezni a hétvége előtt, hogy az idei szezont figyelembe véve ismeretlen festésekkel is találkozhatunk a képernyőkön, ezeknek járunk utána a következőkben.
A VR46 még szerdán jelentette be, hogy egy speciális festéssel rukkolnak elő motorjaikon. Már akkor kijelentették, hogy a két Ducatit mindössze vasárnap öltöztetik fel új ruhájukba, viszont a festéseket ekkor még nem leplezték le. Végül erre sem kellett sokat várni, csütörtökön ugyanis bemutatták a megváltozott festést.
A VR46 kifejezetten extravagáns külsőt kapott erre a hétvégére. Szakítottak a szokásos fehér-sárga színösszetétellel, és egy jóval sötétebb kombinációra cserélték le azt. Az amerikai zászló elemei is megjelennek a festésen, mind a csíkok, mind a csillagok formájában. Természetesen apropója is van a módosításnak, ugyanis ezzel tisztelegnek a National Football League (NFL), annak nagydöntője, a Super Bowl, valamint az amerikai kultúra előtt.
— Pertamina Enduro VR46 Racing Team (@VR46RacingTeam) March 27, 2025
A Ducati „sárgái” kifejezetten jól kezdték a szezont, ugyanis Franco Morbidelli az argentínai főversenyen felért a dobogó legalsó fokára, Francesco Bagnaiát is megelőzve. Fabio Di Giannantonio teljesítményére sem lehet panasz, ő az ötödik helyen zárt Termasban, annak ellenére, hogy az előszezon során megsérült.
A Trackhouse is módosítja kinézetét az Amerikai Nagydíjra, azonban épp a másik irányba teszi mindezt. Az amerikaiak még a Thai Nagydíj kezdetén rukkoltak elő egy fehéres festéssel, amely hűen tükrözte a Gulf legendás színösszetételét. Már akkor kikötötték, hogy csak az első két futamon használják ezt a koncepciót, utána újabb köntösbe bújtatják a motort, de nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy visszatérjen még a fehér festés.
Így is tettek, és csütörtökön emlékeztettek a Trackhouse régi-új ruhájára. Azért helytálló ez a kifejezés, mivel visszatértek az eredeti színösszetételhez, amellyel a bemutatón szerepeltek. Természetesen a kék-sárga színvilág sem ismeretlen az autó- és motorsport kedvelőinek, ugyanis nagy mértékben korrelál a NASCAR-ban használt festéssel.
További érdekesség, hogy az Aprilia szatellitcsapata már négy különböző festést leplezett le csak ebben a szezonban. Az eredeti, valamint a fehéres külső mellett a tesztekre is belenyúltak a koncepcióba. Sepangban és Buriramban a csapat az eredetihez hasonló színekbe burkolózott, de jóval több feketét használtak, a shakedown alatt pedig tiszta feketébe öltöztek.
Az amerikaiak japán újonca, Ai Ogura valósággal berobbant a MotoGP mezőnyébe. A szezonnyitó Thai Nagydíj főfutamán az ötödik helyen ért célba, és bár Argentínában végül kizárták, a vezetőség az ottani versenyére sem panaszkodhatott. Ezzel szemben Raúl Fernández egyelőre nem találja a „góllövő cipőjét”, és mindössze egy ponttal áll a világbajnoki táblázaton.
Pedro Acosta leszögezte, egyértelmű álommal érkezett meg a KTM-hez, és ez az álom továbbra is él. A spanyol motoros bízik benne, hogy az austini időjárás a kezükre játszik, de úgy véli, a szezon legfontosabb napjára még egy hónapig várni kell.
Pedro Acosta januárban ellátogatott Valentino Rossi birodalmába, a Ranch-ra, és azóta időről időre felvetődik, hogy a kilencszeres világbajnok csapatához, a VR46-hoz igazol. Legutóbb az Argentin Nagydíj hétvégéjén jelent meg a sajtóban, hogy bár még semmiről nincs megállapodás, a felek dolgoznak ezen a forgatókönyvön.
Mindezt annak ellenére, hogy a 20 éves motoros 2026-ig írt alá a KTM-hez, amellyel egyelőre vannak gondok. Azok után, hogy a holtszezon arról szólt, hogy egyáltalán életben maradnak-e, az első két futamhétvégén nem muzsikált jól a motor. Szavai alapján ugyanakkor Acosta továbbra is ragaszkodik a mattighofeni márkához.
„Nos, végső soron tudnunk kell, hol vagyunk – válaszolta az ezzel kapcsolatos kérdésre a MotoGP hivatalos honlapján megjelent ’Gear UP’ című műsorban. – Egyértelmű álommal érkeztem meg a KTM-hez, és az álom még mindig él. Végül is tovább kell hajtanunk. Tudjuk, hogy ez nem egy könnyű cél, de ez is része a játéknak. Ehhez nyugodtnak kell lennünk, nem szabad hallgatni a csapaton kívüli srácokra, és ennyi.”
Acosta tavaly Austinban a második helyen ért célba, és ez volt az első olyan dobogója a királykategóriában, amelyet teljes mértékben önerőből szerzett. Ennél azonban a jelenre nézve jóval relevánsabb, hogy az időjárás megnehezítheti a mezőny dolgát. A gyári KTM motorosa abban bízik, hogy ebből majd profitálni tudnak.
„Talán az austini volt az egyik legjobb hétvégénk tavaly – fogalmazott. – Emiatt reménykedünk, igaz, a szezonkezdet nem olyan, mint amilyenről álmodtunk, de végül is ez egy hosszú bajnokság. Nyugodtnak kell lennünk. Végső soron a KTM eléggé rendben van ilyen körülmények között. Ha mások kifutnak az időből, hogy megfelelően beállítsák a motort, és olyan magas szinten legyenek, ahol lenni szoktak, akkor talán beleszólhatunk. Meglátjuk, mi lesz. Nyugodtnak kell lennünk, és nem szabad nagy zűrzavart csinálnunk.”
Egyelőre viszont úgy tűnik, a KTM pusztán erőből nem tud beleszólni a közvetlen élmezőny csatájába. Acosta szerint ez még egy ideig így lesz, ugyanakkor bízik benne, hogy egy hónap múlva jön a vízválasztó. Április 28-án ugyanis jön a jerezi teszt, amelyet követően a kétszeres világbajnok reményei szerint sok mindent tisztábban láthatnak.
„Reálisnak kell lennünk, és a lehető legjobb eredményt kell elérnünk a rendelkezésre álló csomaggal, legyen az az ötödik vagy a hatodik hely – jelentette ki. – Úgy képzelem, hogy amíg nem érkezünk meg Jerezbe, addig nehéz lesz. Úgy gondolom, hogy az ottani teszten sok következtetést vonhatunk le, kétségtelenül ez a szezon legfontosabb napja. Addig nyugodtnak kell lennünk, annyi pontot kell szereznünk, amennyit csak tudunk, és, ha lehet, meg kell próbálnunk életben maradni az év végi küzdelemig.”
Marc Márquez felhívta a figyelmet, hogy hiába az austini az egyik legsikeresebb pályája, legjobb királykategóriás szezonjában pont ott betlizett. A spanyol motoros leszögezte, nem hisz a lélektani játszmákban, pláne a testvérével szemben, és örül, hogy a hétszeres Forma–1-es világbajnokhoz, Lewis Hamiltonhoz hasonlítják.
Néhány óra múlva indul az Amerikai Nagydíj hétvégéje, amelyen előzetesen Marc Márquez tűnik a toronymagas esélyesnek. A 32 éves pilóta egyfelől idén eddig minden igazán releváns pályaeseményen az élen végzett, hiszen mindkét időmérőt, sprintet és főfutamot megnyerte, másfelől ez az egyik legsikeresebb pályája.
A nyolcszoros világbajnok 2013-tól 2018-ig nem talált legyőzőre ezen a helyszínen, és 2019-ben is ez lett volna a helyzet, ha nem esik el az élről. 2021-ben aztán ismét nyert, míg tavaly megint a vezetés birtokában bukott. Egyedül 2022-ben ért célba úgy, hogy nemhogy nem nyert, de még csak dobogóra sem állt. A spanyol motoros pont a hat évvel ezelőtti eset miatt óvatos.
„Egyértelműen a lehető legjobban kezdtük a szezont – nyilatkozta a hétvégét felvezető sajtótájékoztatón. – A legfontosabb, hogy minden pályaeseményen érzem a motort, a határokat, és jól érzem magam, ami nagyon fontos. Remekül érzem magam a csapattal. Minden edzésen, minden futamon egyre jobb az érzés. Azonban teljes mértékben koncentráltnak kell maradnunk, mert a legjobb MotoGP-s idényemben, 2019-ben pontosan ez volt az egyetlen pálya, ahol hibáztam. Szóval továbbra is összpontosítanunk kell, és meg kell próbálnunk az egész hétvégén, az összes eseményen mindent beleadni.”
„Tudom, hogy folyamatosan nőnek az elvárások, az eredmények pedig segítenek. A magasabb elvárások egyértelműen jobbak a kétségeknél – folytatta. – Azonban mindig igyekeztem úgymond negatívan gondolkodni, hogy elkerüljem az esetlegesen felmerülő problémákat és a túlzott magabiztosságot, amely nem kívánt helyzethez helyzethez vezethet. Kezdjük azzal, hogy megnézzük, hol vannak az ellenfelek, és aztán mindent beleadunk.”
Márquezre – aki ezúttal is különleges festésű sisakban vesz részt az austini hétvégén – eddig öccse, Álex Márquez volt a legveszélyesebb. Az argentínai hétvége után egyenesen odáig ment, hogy a Gresini versenyzője lesz a legnagyobb bajnoki ellenfele. Ez a kijelentés akár lélektani játszmaként is értelmezhető, de az idősebbik fivér nem akar ilyen eszközhöz nyúlni. „Nem hiszek a pszichológiai hadviselésben, különösen nem az öcsémmel, aki nagyon jól ismer engem – szögezte le. – A legjobb pszichológiai hadviselés a pályán való gyorsaság.”
Márquez aztán egy összehasonlításra is reagált. Ahogyan róla, úgy a hétszeres Forma–1-es világbajnokról, Lewis Hamiltonról is kijelenthető, hogy Olaszország legnépszerűbb csapatához igazolt, amely esetében a Ferrari. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy az olaszok többsége korábban egyiküket sem szívlelte, mindenesetre a spanyol pilóta örömmel fogadta ezt a párhuzamot.
„A közös pont az, hogy gyártót váltott, idén a piros autóba ült, Kínában pedig jó eredményt ért el – utalt Hamiltonnak a sprintidőmérőn szerzett rajtelsőségére, illetve a sprintgyőzelmére. – Örülök, hogy Lewishoz hasonlítanak. Ő nemcsak nagyszerű pilóta, hanem remek sportember is. A stílusunk különbözik, de mindig fantasztikus, ha az embert egy kiváló sportolóhoz, egy kiemelkedő sztárhoz hasonlítják, legyen szó bármelyik sportágról.”
Jorge Martín az Amerikai Nagydíjon ott lesz a gyári Aprilia csapatával, igaz, a valódi meglepetés nem jött össze. A Márquez testvérek és Franco Morbidelli egyaránt jó ötletnek tartják, hogy a címvédő még azelőtt meglátogatja istállóját, hogy ténylegesen versenyezne.
Jorge Martín számára rémálomszerűen indult a MotoGP 2025-ös szezonja, hiszen kétszer is megsérült, így a tesztek nagy részét, valamint az első három fordulót is ki kellett, illetve kell hagynia. Ha minden jól megy, a 27 éves motoros a Katari Nagydíjon fog újra versenyezni, ám, mint kiderült, már Austinban is ott lesz a csapattal.
A címvédő a héten döntött úgy az Aprilia vezetésével együtt, hogy ellátogat az Amerikai Nagydíj helyszínére, meglepve ezzel a gyári istálló tagjait. Ez utóbbi viszont nem jött össze, ugyanis a spanyol sajtóban kiszivárgott a hír. A lényeg persze így is teljesülni fog, az ellenfelek pedig ugyancsak jó ötletnek tartják, hogy már a tényleges visszatérés előtt eltölt egy hétvégét új alakulatával.
„Ez neki és az Apriliának is jó – nyilatkozta Marc Márquez a hétvégét felvezető sajtótájékoztatón. – Szükségünk van az egyes számú versenyzőre a pályán, szükségünk van az Apriliára az élmezőnyben, mert végső soron minél több pilótával és gyártóval rendelkezik egy bajnokság, annál jobb. Ez pedig egy jó stratégia, mert számára ez egy új csapat. Úgy tűnik, hogy a Katari Nagydíjon már ott lesz, de egy versenyzőnek a motorhoz és az istállóhoz is alkalmazkodnia kell. Szóval ez egy módja annak, hogy adaptálódjon a csapathoz.”
A nyolcszoros világbajnok öccsét, Álex Márquezt szintén megkérdezték, ő pedig egyetértett bátyjával a témával kapcsolatban. „Jó újra ott lenni a versenypályán, látni, hogyan dolgozik a csapat, hiszen csak egy tesztet teljesített, egy napot Montmelóban, és [szinte] semmit Sepangban – jelentette ki. – Jó lesz látni őt a paddockban.”
A legfrissebb emlékei Franco Morbidellinek lehetnek, már ami egy súlyos sérülésből történő visszatérést illeti. Az olasz motoros tavaly egy privát teszten komoly agyrázkódást szenvedett, aminek következtében mindkét előszezoni tesztet kénytelen volt kihagyni. Legalábbis ami a motorozást illeti, hiszen Loszaílban már ott volt a Pramackal, ahová akkor frissen igazolt.
„Én ugyanezt tettem a tavalyi katari teszten – fogalmazott az azóta már a VR46-ot erősítő versenyző. – Nem motorozhattam, de elmentem Katarba, hogy ott legyek a csapattal, hogy megismerjem a légkört. Talán a versenyektől távol eltöltött túl sok idő kontraproduktív lehet, ezért jó, ha az ember ott van az istállóval, még akkor is, ha nem motorozhat, új csapat esetében pedig ez még fontosabb. Hasznos lesz számára, hogy időt tölt a bokszban.”
Francesco Bagnaia kijelentette, ha más pályákon kezdődött volna a bajnokság, akkor nem így nézne ki a helyzet, és korrigálta magát a 2024-es motorra történő váltást illetően. A gyári Ducati pilótája arra számít, hogy az Amerikai Nagydíjon jobban fog szerepelni, mint Argentínában.
Kívülről nézve egyelőre nem fest túl jól Francesco Bagnaia helyzete a MotoGP 202-ös idényében. A 28 éves motoros egyelőre minden egyes releváns pályaeseményen elmaradt csapattársától, Marc Márqueztől, és nem volt reális esélye felvenni vele a harcot. Ha pedig ez nem lenne elég, utóbbi öccse, Álex Márquez is kivétel nélkül legyőzte őt.
Miután a nyolcszoros világbajnok mindkét sprintet és főfutamot behúzta, riválisa pedig három harmadik hely mellett az Argentin Nagydíj vasárnapján negyedikként ért célba, már most 31 pont a hátránya. Igaz, Bagnaiának a puszta számokat nézve így is ez a legjobb idénykezdete, és ő sem látja annyira borúsan saját helyzetét.
„Ha Katarban vagy Portimãóban kezdtük volna a bajnokságot, másképpen néznének ki a dolgok – nyilatkozta az Amerikai Nagydíj csütörtöki sajtónapján . – Azonban nem arról van szó, hogy olyan rosszul kezdtem volna. A dobogón végeztem, [az Argentin Nagydíjon] pedig negyedik lettem. Egyszerűen Marc és Álex jobb munkát végeztek.”
Ezzel együtt Bagnaia a termasi forduló után kijelentette, nem találja azt az érzést, amelyet a 2024-es Ducatin tapasztalt. Sőt, szavai alapján elég egyértelműen úgy tűnt, hogy akár konkrétan visszaülhet a Desmosedici GP24-esre, amely egyébként nem sokban különbözik az idei változattól. A háromszoros világbajnok azonban visszakozott, illetve korrigálta akkori kijelentését.
„Sajnos talán nem tudom elég jól elmagyarázni ezeket a dolgokat angolul, mert azt akartam elmondani, hogy vissza akarok találni a GP24-esen tapasztalt érzéshez – szögezte le. – Nem szeretnék a GP24-esre váltani, már csak azért sem, mert az nem lehetséges. Szóval tudom, hogy az új motorban nagyobb a potenciál, ezt Marc megmutatja. Nekem csak koncentrálnom kell, valamint vissza kell találnom az érzéseimhez.”
Bagnaia azt is elmondta, hol bukik időt a korábbiakhoz képest jelenlegi motorján. „A teljesítményt elemezve a kanyarbejáratokon, a kanyarbejárati sebességet illetően veszítek – fogalmazott a huszonkilencszeres királykategóriás futamgyőztes. – Ez egy különösen jó pontja a vezetési stílusomnak. Szóval erre kell összpontosítanunk, és meg kell próbálnunk javulni.”
Ami a következő helyszínt illeti, Bagnaia ugyan nyert már futamot Austinban, de ezt még 2018-ban, Moto2-es pilótaként tette. A MotoGP-ben csak a 2023-as sprintet húzta be, bár akkor a főfutamon is győzhetett volna, ha nem esik el az élről. Mivel tavaly nem volt meg a tempója, így továbbra is a 2021-es alkalom jelenti az egyetlen ottani királykategóriás dobogóját. Persze ez még mindig jobb mérleg, mint amit Termasból fel tud mutatni, ennek megfelelően jobb teljesítményre is számít magától.
„Úgy érzem, készen állok, mint mindig – jelentette ki. – Otthon mindig nagyon jó munkát végzünk. Jól edzünk és igyekszünk mindent kielemezni abból a szempontból, hogy mit csinálhatok jobban. A menedzseremmel, Gianluca [Falcionival] különböző dolgokat elemeztünk, az edzőmmel, Carlo [Casabiancával] pedig mást csináltunk. Szóval úgy vélem, jól felkészültünk a versenyhétvégére, és meg kell próbálnunk javulni. Egyértelmű, hogy az érzés terén nem volt ideális a kezdés, de minden futamot az első négyben fejeztem be. Szóval csak nyugodtnak kell lennünk és folytatnunk kell a munkát, ahogyan azt teszem is. Jól érzem magam, mert tudom, hogy itt gyorsabb lehetek, mint Argentínában, amely számomra mindig, minden kategóriában egy nehéz pálya volt. Szóval igyekszem péntek délelőttől versenyképes lenni, és tovább javulni, mert tudom, hogy itt nagyobb lehet a potenciál.”
Persze azt sem lehet elhallgatni, hogy az idősebbik Márqueznek ez az egyik legjobb pályája. A MotoGP-ben összesen tíz alkalommal szerepelt ezen a helyszínen, ebből hétszer nyert, kétszer pedig az élen motorozva esett ki. Talán ezért sem véletlen, hogy csapattársa szinte csak utólag tette hozzá, hogy akár meg is próbálhatja őt legyőzni.
„Hogy csökkentsem a lemaradást és közelebb kerüljek az éllovashoz… vagy az éllovas előtt legyek – válaszolta arra a kérdésre, hogy milyen céllal vág neki a hétvégének. – Szerintem Marc rendkívül versenyképes lesz ezen a hétvégén. A Sachsenring mellett ez a legjobb pályája. Álex általában nem annyira gyors itt, de egyértelműen látjuk, hogy mekkorát lépett előre ebben az idényben. Szóval az lesz a célom, hogy visszataláljak az érzéseimhez, és így küzdjek.”
Az előttünk álló hétvégén rendezik meg a királykategória Amerikai Nagydíját. A harmadik fordulóban Marc Márquez learathatja a harmadik vasárnapi győzelmét, amire a MotoGP-korszakban eddig csak ő maga volt képes, méghozzá 2014-ben. A Superbike-világbajnokság mezőnye eközben Portimãóban fog összecsapni. A forduló legnagyobb kérdése, hogy valaki, esetleg a teszten megvillanó Toprak Razgatlıoğlu, ki tudja-e hívni az szezonnyitót domináló Nicolò Bulegát.
Az Argentin Nagydíj után két héttel az Amerikai Nagydíjjal folytatódik a 2025-ös MotoGP-szezon. A hétvégi forduló helyszíne a Circuit of the Americas nevű versenypálya lesz, amely Texas állam fővárosa, Austin közelében fekszik. A gyakran csak a COTA rövidítéssel jelölt aszfaltcsík 2013 óta ad otthont az Amerikai Nagydíjnak. Az pedig azóta elég egyértelművé vált, hogy kinek fekszik legjobban: az itt megrendezett tizenegy vasárnapi futamból hetet Marc Márquez nyert meg.
Rajta kívül még két nevet mindenképp meg kell említeni a pályával kapcsolatban, először is Álex Rinsét, aki 2023-ban a küszködő Hondával tudott futamot nyerni a COTA-n. Rinsnek kétségkívül nagyon megy ezen az aszfaltcsíkon, a MotoGP-ben kétszer, a Moto2-ben és a Moto3-ban egyszer-egyszer állhatott fel itt a dobogó tetejére. Nem lehet elfelejtkezni Maverick Viñalesről sem, aki tavaly meglepetésre duplázni tudott az Apriliával, a sprinten és a főfutamon is őt intették le elsőként. Viñalesnek nem lehetett teljesen új az élmény, mivel 2014-ben ő húzta be az itteni Moto2-es viadalt.
Rajtuk kívül még Enea Bastianininek van királykategóriás győzelme Austinból, amelyet 2022-ben szerzett. Az első itteni sprintet pedig Francesco Bagnaia tudta behúzni 2023-ban. Bagnaia 2018-ban a Moto2-ben vasárnap is első tudott lenni, amit a mostani MotoGP-mezőnyből Pedro Acosta 2023-ban, Raúl Fernández 2021-ben, Franco Morbidelli 2017-ben szintén elmondhatott magáról, ahogy Jorge Martín a 2018-as, illetve Jack Miller a 2014-es Moto3-es sikere után is.
Egyébként korábban az Amerikai Egyesült Államokban található pályák közül az Indianapolis Motor Speedway, a Laguna Seca Raceway és a Daytona International Speedway is vendégül látta a gyorsaságimotoros-világbajnokságot. Érdekes, hogy az első kettő szintén nagyon feküdt az idősebb Márquez testvérnek, aki több győzelmet is aratott rajtuk.
Ami magát a pályát illeti, a nyomvonal 5513 méter hosszú és kilenc jobb-, valamint tizenegy balkanyarból áll, a vezetési irány pedig ellentétes az óramutató járásával. Jelentős, 41 méteres szintkülönbség található benne, ikonikus része a célegyenes végén található emelkedő, amelyet egy éles balkanyar követ. Összességében ez az egyik legváltozatosabb asztalcsík a naptárban, gyors egyenesek és szűk hajtűkanyarok alkotják. Mind az abszolút pályacsúcs, mind a versenyben futott körrekord tavalyról datálódik, és mindkettőt Viñales tartja: előbbit 2:00.864 másodperccel, utóbbit 2:02.575-tel. A sebességrekord 2023-ban dőlt meg utoljára, ugyancsak a spanyol motoros által, aki akkor 356,4 km/h-val repesztett.
A rekordok ellenére kimondottan meglepő lenne, ha Viñales idén ott lenne az élmezőnyben, hiszen egyelőre nem találja az összhangot a KTM-mel. Nem így Márquez, aki a gyári Ducatival megnyerte az összes eddigi versenyt – mellékesen mindegyiket testvére, Álex Márquez előtt –, Argentínában és Thaiföldön is duplázott. Ilyen eredménysorral pedig nem is lehet kérdés, hogy győzelmi reményekkel vág neki a fordulónak.
„Két gyakorlatilag tökéletes hétvége után érkeztünk meg Austinba – mondta a spanyol pilóta. – A COTA egy olyan pálya, ahol mindig sikerült gyorsnak lennem, még tavaly is, amikor először voltam itt a Ducatival. Fizikailag egy megterhelő pálya, ahogy a motorozás szempontjából is, de már sokszor nyertem rajta. Koncentráltnak kell maradnunk, nem szabad hibáznunk, figyelnünk kell a részletekre, és keményen kell dolgoznunk, hogy versenyképesek legyünk.”
Amennyiben Márquez vasárnap tényleg győzni tudna, nemcsak a Ducati érné be az MV Agustát a sorozatban megszerzett győzelmek számában, hanem olyasmit vinne végbe, amire 2014 óta nem volt példa. Utoljára ugyanis akkor nyerte meg valaki, pont ő maga a szezon első három futamát. Abban az idényben végül összesen tizenhárom viadalt húzott be, és fölényesen lett bajnok. Az persze egyáltalán nem egyértelmű, hogyha most vasárnap őt intenék le elsőként, akkor ugyanilyen domináns tudna lenni, mindenesetre a sikere nem lenne kedvező jel a vetélytársainak.
A 2002 óta íródó MotoGP-korszakban az említett triplázásra csak Márquez volt képes. Többen is közel kerültek hozzá, például Valentino Rossi, aki 2002-ben és 2005-ben is tizenegy győzelemig jutott, de mindkétszer második lett a második futamon. Viszont ehhez fontos hozzátenni, hogy Rossi 2001-ben megnyerte az első három viadalt, de az még technikai és egyéb szempontokból is egy másik éra volt.
Ahogy eddig minden idei fordulóban, az Amerikai Nagydíjon sem lesz teljes a mezőny. Sem a tesztidőszakban megsérült Jorge Martín, sem a Termasban bukó Miguel Oliveira nem áll rajthoz. Előbbit ismét az Aprilia tesztpilótája, a szintén sérülésből lábadozó Lorenzo Savadori, utóbbit a Yamaha új tesztversenyzője, Augusto Fernández fogja helyettesíteni.
A Trackhouse-nál mindkét pilóta hadra fogható, az istállóra tehát nem ezért irányul a szokottnál nagyobb figyelem. Az amerikai csapat második hazai fordulójára készül, és az eddig villogó újonca, Ai Ogura révén akár egy jó eredményben is bízhat. Az alakulat csütörtökön megerősítette, hogy a korábbi tervei szerint az eredeti, kékes festésével fog kiállni az Amerikai Nagydíjra. Bár a VR46 nem hazai pályán fog versenyezni, megtiszteli az amerikai nézőket: a tavulliai istálló motorjai vasárnapra egyedi festést kapnak, amelyet az „amerikai kultúra” ihletett.
Az austini hétvége menetébe külső tényezők is bekavarhatnak. A COTA újraaszfaltozását szeptemberben fejezték be, amivel csökkentették a pályán található bukkanók, egyenletlenségek számát. A versenyzők ezúttal az 1-es, a 2-es, a 11-es, a 12-es, a 19-es és a 20-as kanyarokban találkoznak majd új, sötétebb felülettel, amely a Michelin várakozásai szerint jobban tartja majd a hőt, és intenzívebben fogja koptatni a gumikat.
Ráadásul úgy néz ki, hogy az időjárás sem feltétlenül lesz kegyes a pilótákhoz. Péntekre az előrejelzés 25 fokos hőmérséklet mellett 71 százalékos eséllyel vár esőt. Szombaton és vasárnap már jobb lesz a helyzet, a 29-30 fok mellett nagyjából 20 százalékos esélyt ad a csapadékra. Az Egyesült Államokban a törvény értelmében a szabadtéri sporteseményeket biztonsági okokból felfüggesztik, ha a helyszín közelében villámlik, ezért senki ne lepődjön meg, hogyha valamit halasztani kell.
Razgatlıoğlu ki tudja hívni Bulegát?
Miközben a MotoGP Austinban vendégeskedik, sor kerül a Superbike-világbajnokság második idei fordulójára. A helyszín nem más, mint a portimãói Algarve International Circuit, amelyet 2008 októberében adtak át, és már novemberben ott rendezték a szezonzárót. Azóta 2016 kivételével minden évben ellátogatott ide a mezőny.
A motorosok számára kialakított aszfaltcsík 4,592 kilométer hosszúságú, és kilenc jobb-, valamint hat balkanyart tartalmaz, aminek ismeretében az sem meglepő, hogy a vonalvezetés iránya megegyezik az óramutató járásával. A helyszín különlegessége a lényegében folyamatos szintváltozás, ezért is szokták gyakran hullámvasúthoz hasonlítani. Az abszolút pályarekordot Jonathan Rea 2022-es, 1:39.610 másodperces pole-pozíciós köre jelenti, míg a versenyben futott leggyorsabb kör Toprak Razgatlıoğlu nevéhez fűződik tavalyról: a török versenyző 1:39.783-as kört teljesített.
Idén az említett két pilóta közül az egyik, Rea nem lesz ott a mezőnyben. Az északír klasszis – aki a portimãói pálya legeredményesebb versenyzője a kategóriában – még a tesztidőszakban bukott, és a sérülésből azóta sem épült fel. A Yamaha a helyettesítésére Jason O’Hallorant kérte fel, aki tavaly a Brit Superbike-bajnokságban versenyzett. A Hondánál ezalatt ellentétes előjelű híreket kaptak, hiszen a szezonnyitón kieső Iker Lecuona felépült. Lecuona csütörtökön pedig az orvosi engedélyt is megkapta, így a hétvégén ott lesz a rajtrácson.
Csupán a szezonnyitót tekintve biztosan Nicolò Bulega várja a legvérmesebb reményekkel a fordulót, hiszen magabiztosan megnyerte mindhárom viadalt. A Ducati amúgy is nagyon erősnek tűnt Phillip Islanden, a többi gyártó látványosan elmaradt a bolognaitól, amit Razgatlıoğlu szóvá is tett. Viszont a két hete, szintén Portimãóban tartott teszten beérni látszott a BMW munkája, hiszen mindkét napon a török pilóta zárt az élen, a másodikon nem hivatalos körrekordot is futott. Viszont az továbbra is nyitott kérdés, hogy így mire lesz képes Bulega ellen, aki mindkétszer második lett mögötte.
Szerencsére Portimãóban az időjárás nem fogja úgy megcibálni a pilótákat, ahogy esetleg Austinban, esőt egyáltalán nem várnak a hétvégére. Ám az előrejelzések szerint a hőmérséklettel lehet valamekkora probléma, a várt 19-21 fok ugyanis alatta van az optimálisnak.
Óraátállítás
Magyarországon vasárnap hajnalban a megszokásoknak megfelelően vissza kell állítani az órákat. Az időveszteség a portimãói történések követését nem nehezíti meg, mivel Portugáliában szintén sor fog kerülni az átállításra (de az egyórányi „különbség” persze nem tűnik el). Viszont az Amerikai Nagydíj esetén jobban oda kell figyelni, mivel az USA-ban már letudták a tekerést, így a vasárnapi futamokat a többi eseményhez képest „később” fogják megtartani.
Iker Lecuona csütörtökön megkapta az orvosi jóváhagyást, így elindulhat a hétvégi portimãói fordulóban. A Honda-pilóta elmondta, hogy mostanra nemcsak a szezonnyitón elszenvedett töréséből, hanem korábbi sérüléseiből is sikerült felépülnie.
Kifejezetten rosszul indult Iker Lecuona idénye, hiszen a Superbike-világbajnokság szezonnyitóján, annak is rögtön az első igazi megmérettetésén, a Superpole-on nagyot bukott. Az esésben, amelyet a Phillip Island-i pálya híres Lukey Heights kanyarjában szenvedett el, eltörte a bal lábának negyedik lábközépcsontját, így kiesett a forduló további részéről. Ráadásul mivel tavaly ugyanezen lábának ötödik lábközépcsontját is eltörte, fennállt a veszélye, hogy komolyabb komplikációk lépnek fel. Ezt végül elkerülte, sőt még műtétre sem volt szüksége, de a portimãói tesztet azért ki kellett hagynia.
Azonban a vártnál gyorsabb felépülése során mostanra eljutott oda, hogy motorra tud ülni. Csütörtök délután pedig megkapta az orvosi jóváhagyást is, így rajthoz fog állni a hétvégi fordulóban, amelynek szintén Portimão ad otthont. Az persze jó kérdés, hogy ilyen előzmények után mire lesz képes, de Lecuona általában jól szokott szerepelni a portugáliai pályán, tavaly itt szerezte meg a második dobogóját a sorozatban.
„Nagyon boldog vagyok, hogy Portimãóban visszatérhetek –olvashatóak Lecuona szavai a Honda közleményében. – Őszintén mondhatom, hogy mind fizikailag, mind mentálisan jobban érzem magam, mint az első forduló előtt. Az elmúlt négy hétben nemcsak az Ausztráliában elszenvedett lábsérülésemből volt lehetőségem felépülni, hanem más problémáimból is, például a bordáim és a vállam, amelyek egy hónapja még nem voltak százszázalékos állapotban, szintén meggyógyultak. Az orvosok elégedettek a csontom gyógyulásával és az általános állapotommal is. Mindez mentálisan is sokat segített, mert most fizikailag jobban érzem magam, annál, ahogy néhány hónapja éreztem.”
„A sérülések miatt a tél folyamán elég kevés időt töltöttem motoron – mutatott rá. – Gyakorlatilag az ausztráliai volt az első alkalom, amikor komolyan motoroztam, és a Superpole-on történt bukásom előtt kezdtem újra megtalálni a sebességemet. Szóval tudom, hogy időre lesz szükségem ahhoz, hogy teljesen visszanyerjem a tempómat és a motorral való összhangomat, ami igazi kihívást jelent.
„Ami a pályát illeti, nagyon szeretem Portimãót – tette hozzá. – Ez egy szórakoztató pálya, amely a múltban jó versenyeket hozott számunkra, gyorsak voltunk rajta. Meglátjuk, hogy idén hogy megy majd, mindenesetre én jól érzem magam, és készen állok a visszatérésre.”
Az Amerikai Nagydíjon a Ducati beérheti az MV Agustát az egymást követően megnyert futamok számában. Amennyiben vasárnap folytatódik a bolognai márka sorozata, a rekordtartó Hondához is nagyon közel fog kerülni.
Az előző szezonok után senkit sem érhetett meglepetésként, hogy milyen jól kezdte a Ducati a 2025-ös idényt. Az olasz gyártó három sorozatban behúzott MotoGP-bajnoki címmel vágott neki a szezonnak, amelyet Marc Márquez révén 2 sprint- és 2 főfutamgyőzelemmel indított be. Arra pedig minden esélye megvan a márkának, hogy a hétvégi Amerikai Nagydíjon tovább növekszik ez a szám. Az austini ugyanis Márquez egyik legjobb pályája, valamint a többi gyártó eddig nem igazán tudta felvenni a versenyt a bolognaival.
Ráadásul az Amerikai Nagydíj, pontosabban annak vasárnapja egy további szempontból is különleges lehet a Ducatinak, ha akár Márquez, akár más pilóta révén ismét egy Desmosedici ér célba először. Ezzel a bolognai gyártó utolérné az MV Agustát az egymás után megnyert királykategóriás viadalok számában (az összehasonlíthatóság érdekében csak a főfutamok „számítanak”, hiszen a sprinteket csak 2023-ban vezették be).
A legendás márka az 1968-as Német Nagydíjtól kezdve az 1969-es Ulsteri Nagydíjig sorozatban 20 alkalommal maradt veretlen – mindannyiszor Giacomo Agostini ült a győztes gépen. A Ducati jelenleg 19 egymást követő vasárnapi diadalnál tart, a szériája a tavalyi Spanyol Nagydíjtól az előző fordulóig, az Argentin Nagydíjig húzódik. Egyébként a gyártó legutóbbi „elveszített” főfutama pont Austinban volt, ahol az előző évben Maverick Viñales nyert az Apriliával.
Amennyiben a Ducati folytatja a sorozatát, a rekordtartóhoz, a Hondához is nagyon közel fog kerülni. A japán gyártó az 1997-es Maláj Nagydíj és az 1998-as Holland TT között 22 győzelemig jutott el. Ezek közül 11-et Mick Doohan, 4-et Àlex Crivillé aratott, illetve Tadayuki Okada, Max Biaggi és Carlos Checa is hozzájárult fejenként 1 sikerrel a szériához. A Ducati tehát esetlegesen a Spanyol Nagydíjon érheti be a Hondát, majd a május 11-i Francia Nagydíjon állhat az élre.