back to top
2025. július 10. 07:56
Kezdőlap Blog Oldal 748

Testvére szerint Márquez nagy tehertől szabadul meg

0

Régóta bajlódik törött, majd háromszor műtött jobb karjával Marc Márquez. A testvér, Álex szerint a negyedik operációval ennek remélhetőleg vége.

Marc Márquez megpróbálkozott azzal, hogy teljesítse az Olasz Nagydíjat, de szombaton óriásit esett. Még aznap jött a hír, hogy korábban már háromszor operált karját negyedszer is műtik, így újabb hosszabb kihagyásra kényszerül. Helyén tehát az újabb kihagyás során ismét a tesztpilóta Stefan Bradl versenyez majd.

Testvére, Álex szerint Marc Márquez jobban is jár így. „Ezzel egy elég nagy tehertől szabadul meg. Azt gondolom, boldogabb így. Még szombaton nálam vacsoráztunk, és tényleg kisimultabbnak tűnt. De ehhez így is kell hozzáállni. A korábbi műtétei során sokkal jobban aggódott. Tudja, hogy ez is komplikált lesz, de nem annyira, mint az előző.

A paddock előzetes találgatásai szerint ha vissza is térhet 2022-ben, Márquez jobban jár, ha már 2023-ra koncentrál. Addig is jöhet Stefan Bradl, aki egyszer őt helyettesítve, egyszer pedig szabadkártyásként indult. Álex addig is szívesen tesztel a Hondának, ha arra kérik, elvégre a motor fejlesztésével is haladni kellene.

Mondtam a Hondának, szívesen kipróbálok új dolgokat. Nyitott vagyok az ilyen jellegű munkára. Talán nem rosszak a visszajelzéseim, meg egyébként is, azok nagyon hasonlítanak Marc-éra. Szóval ha a Honda igényli ezt, én szívesen állok rendelkezésre. Rengeteg van még hátra a szezonból, és jó lenne egy jobb motor. A jó hír, hogy a probléma nem az erőforrással van.

Darryn Binder: Megérdemlem, hogy itt legyek!

0

Bár pontot most sem tudott szerezni, eddigi talán legjobb futamát teljesítette Mugellóban Darryn Binder. Meg is jött az önbizalma.

Az újonc Darryn Binder egyelőre egyetlen alkalommal tudott pontot szerezni. A dél-afrikai motoros a szezon második futamán, a kaotikus Indonéz Nagydíjon lett tizedik. Nem jött össze ez neki Mugellóban sem, ugyanis tizenhatodikként intették le. Mégis, az RNF Yamaha motorosa elégedetten tudott nyilatkozni.

Binder olasz futama olyan jól sikerült, hogy márkatársai közül csak a vb-aspiráns Fabio Quartararo végzett nála jobb helyen.

Az egész versenyen mögöttem volt, aztán a végén a szélárnyékot kihasználva meg tudott előzni 31 ezredmásodperccel” – fogalmazott frusztráltan Morbidelli, Binder utolsó pillanatos előzésére utalva.

Egyértelműen ez volt a legjobb versenyem” – mondja Binder a crash.net kérdésére válaszolva. „Persze a pozícióm Mandalikán jobb volt, de ez volt az első olyan verseny, ahol az elejétől a végéig teljes elánnal hajtani tudtam. Pénteken megtaláltam a ritmust, és ez elvitt az egész hétvégén. Szóval az egész hétvégén nagyon boldog voltam a dolgok alakulásával. Nagy kár a hosszúkörös büntetésért. Szerencsére viszont vissza tudtam zárkózni.

A 24 éves motoros önigazolást nyert múlt hétvégén. „Minden egyes körrel jobban értettem, mikor és hogyan esik vissza a gumi teljesítménye. Versenyezni tudtam, emellett pedig tanulni. Én voltam a második yamahás, ez pedig elégedettséggel tölt el. Megérdemlem, hogy itt legyek! Tudom, hogy kell motort vezetni, és tudom, hogy kell jól csinálni.

A Moto3-ból egyből a királykategóriába felkerülő Binder indonéz pontjaival jelenleg a tabella 22. helyén áll.

Di Giannantonio: Jerez óta folyamatosan fejlődünk

0

A Gresini Racing eddig kicsit féloldalas csapat volt. Most viszont egyre inkább megérkezik Bastianini mellé Di Giannantonio is.

Enea Bastianini kiválóan kezdte 2022-t. Bár a Bestia legutóbb pont hazai futamán esett ki, így is harmadik vb-összetettben. Csapattársa, az újonc Fabio Di Giannantonio az első hat futamon nem tudott pontot szerezni. Le Mans-ban sikerült ez neki először, ahol 13. helyen intették le. Mugellóban már a pole-pozícióból indulhatott, végül 11. lett.

Kicsit keserű a szájíz” – mondja Di Giannantonio. „Nem számítottam arra, hogy én majd versenyt fogok nyerni, ez még nem a mi időnk. De jön. Furcsa volt a motor, főleg a hátulja. Nem volt igazán jó kigyorsításkor és a tapadás sem. Reálisan a második csoportban lehetett volna a helyem, sajnos nehezebb verseny lett, mint azt vártuk.

Máshonnan megközelítve viszont van ok az optimizmusra. „Jerez óta folyamatosan fejlődünk. Jobban dolgozunk a csapatnál, jó az alapbeállítás, jó a pozícióm a motoron. Lazábban tudok versenyezni. Korábban sokkal inkább voltam a határon. Mugellóban pedig őrült hétvégén vagyok túl. Az első versenyem volt ez Mugellóban MotoGP-pilótaként, gyors voltam, és még a pole-t is megszereztem. Itt volt a teljes családom és a barátaim. Elfogadható verseny volt.

Fabio Di Giannantonio jelenleg nyolc szerzett ponttal rendelkezik, ezzel a tabella 20. helyén áll. „Diggia” a bajnokság második legjobb újonca Marco Bezzecchi mögött.

Álomszerű volt Bezzecchi Olasz Nagydíja

0

Toronymagasan a legjobb eredményét érte el 2022-ben Marco Bezzecchi. Az olasz úgy érezte, a fellegekben jár hazai futamán.

Az olasz futamot megelőzően Marco Bezzecchi azért is nagyot kellett, hogy dolgozzon, hogy egyáltalán a top 10-be beférjen. Ez egyébként újoncévében addig mi”ndössze kétszer sikerült neki. Az addigi legjobb eredményeire az olasz legutóbb alaposan rápakolt, és ötödikként intették le őt Mugellóban. Bezzecchi úgy érezte, még akár a dobogó is meglehet, de végül a valóság győzött.

Boldog vagyok, nagyszerű nap volt” – fogalmazott a verseny után Bezzecchi. „Meglepődtem a versenytempónkon. Ott tudtam lenni az elején, próbálkozhattam. Nem volt rossz verseny. Jó volt a legnagyobbakkal menni, és őket megpróbálni megelőzni. Azon voltam, hogy Aleixet is megelőzzem, aztán végül Zarco volt az, aki átvert.

Bezzecchi olyan élményeket tapasztalt, amit rövid királykategóriás karrierje során eddig nem. „Rengeteget gondoltam a dobogóra, még az utolsó két körben is… Ott volt Aleix előttem, és azt gondoltam: basszus, ezt meg kell próbálnom. Utánamentem, megpróbáltam, de a motor jelzett, hogy eddig és nem tovább. Onnantól próbáltam nem eldobni ezt az eredményt. Év végéig jó lenne szerezni egy dobogót, ha így dolgozunk, szerintem ez össze is jöhet. Óriási élmény volt, hogy életemben először vezethettem.

A Mooney VR46 motorosa jelen állás szerint a 2022-es MotoGP-szezon legjobb újonca. 30 szerzett pontjával ráadásul toronymagasan vezet a nyolcpontos Fabio Di Giannantonio előtt.

Puig szerint régóta tervben volt már Márquez negyedik műtétje

0

Két dologgal régóta küzd Marc Márquez: a karjával és a kettős látásával. Előbbivel kapcsolatban régóta tanakodtak már.

Marc Márquez jobb karját a 2020 júliusi törés óta már háromszor is megműtötték. Ennek ellenére mind a mai napig küzd annak mozgékonyságával és erőtlenségével. Erre most kerítenek sort a csapat néhány nappal ezelőtti bejelentése alapján. Így, ahogy már annyiszor, megint Stefan Bradl ugorhat be a nyolcszoros világbajnok helyére addig, amíg meg nem gyógyul.

Már jó ideje elemezzük az újabb műtét lehetőségét, és végül ezen a hétvégén zöld utat kaptunk az orvosoktól” – mondta a Repsol Honda csapatfőnöke, Alberto Puig. „A hétvége péntekjén tudtuk meg, hogy ez egy járható út. Így Marc kihagy némi időt, hogy az Egyesült Államokba utazzon megműteni a karját. Így végre végérvényesen megpróbálhatjuk megoldani ezt a problémát.

A negyedik műtét lehetősége meglepően rég, már tavaly októberben felmerült. A további műtét lehetőségét már tavaly októberben is felvetették, amikor Márquez a kettőslátása miatt kényszerült kihagyásra. Az amerikai orvosok szerint ez a beavatkozás jelentős előrelépést jelenthet majd Márquez karjának mobilitásában. Problémái ellenére Márquez megpróbálkozott az indulással Mugellóban, ahol egy óriásit bukott, mielőtt feladta volna az olasz hétvégét.

Igazán lenyűgöző az, amit Marc csinált. Elmehetett volna a kisebb ellenállás felé, és egyszerűen nem indult. Tudván tudta, hogy hamarosan műtétje lesz. Így félthette is volna magát a további sérüléstől. De Marc nagyon komolyan veszi a versenyzést, és meg akarta csinálni a versenyt. Köszönjük neki ezeket az erőfeszítéseit, és várjuk vissza. Szerencsére a Honda is megértő.

Jöhet tehát ismét Bradl, de az újabb műtét miatt nem tudni, meddig számítanak a német szolgálataira. „A prioritás most Marc műtétje, hogy az a megfelelő módon haladjon. Miután ezt befejezték, nagyjából már számolhatunk egy jövőbeli visszatéréssel. Ez a helyzet jelenleg, és Marc nélkül is fejleszteni kell az RC213V-t.

Vietti: „Nagyon keserves vége volt a futamnak”

0

Celestino Vietti egy rossz rajt után jó versenyt futott vasárnap az Olasz Nagydíjon. Három körrel a vége előtt azonban a technika cserbenhagyta.

Celestino Vietti két győzelemmel és további két dobogós helyezéssel a világbajnokság élén érkezett a Moto2 mugellói hétvégéjére. A szombati kvalifikáción a VR46 védence a negyedik rajtkockába kvalifikálta magát, de a versenyen nem sok minden alakult a 21 éves versenyző számára a tervek szerint.

„Nagyon keserves vége volt az Olasz Nagydíjnak. Nem volt jó rajtom, de gyorsan megpróbáltam növelni a tempót, hogy néhány pozíciót hozhassak. Jó érzés volt, mert sikerült csökkentenem a lemaradást az élmezőnnyel szemben. Utána Roberts-el akartam versenyezni a dobogóért”mondta el Vietti a futam után.

„Néhány körön keresztül mögötte maradtam, de az első gumim nagyon túlmelegedett. Ezért úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok. Az utolsó körökben megpróbáltam a legjobbat kihozni magamból, de hirtelen valami történt a motorral. Egy mechanikai probléma volt az, ami miatt ki kellett állnom. Nagy kár, mert a srácok remek munkát végeztek. Nagyon jó eredményt érhettünk volna el a hazai szurkolóink előtt.”

Vietti jelenleg 108 ponttal vezeti a Moto2 összesített tabelláját a 20 futamból 8  után, de Ai Ogura a mugellói dobogós helyezésével felzárkózott, és most már pontegyenlőségben van az olasszal.

Dovizioso: „Hülyeség most a jövőre gondolnom”

0

Andrea Dovizioso nem volt kifejezetten boldog hazai versenyén, Mugellóban: „Szerettem volna élvezni, de nulla, nulla, nulla volt”.

Andrea Dovizioso eltökélt szándéka volt, hogy jól érezze magát a hazai futamán. Ez a terv nem csak az alacsony nézőszám miatt nem sikerült, hiszen három nap alatt mindössze 74 078-an látogattak ki. A pályán is folytatódott a 2017-es mugellói győztes negatív sorozata: a 26. és egyben utolsó rajtkockát vasárnap egy sovány 20. hely követte. „Még ha nem is volt ennyi néző, ez még mindig Mugello és még mindig gyönyörű. Szerettem volna élvezni, de ez nulla, nulla, nulla volt. Egyetlen edzésen sem. Ellenkezőleg, tényleg minden szempontból rosszul ment. Semmit sem tudtam élvezni a motoron. Stresszes volt” – mondta nyíltan és őszintén. „Nem akartam ilyen mugellói hétvégét teljesíteni.”

Az olasz eltekintett az egyébként nagyon részletes és technikai jellegű magyarázatokról. „Úgy kell vennünk, ahogy van. Ha a dolgok nem működnek, akkor nem működnek. Azt hiszem, tudom, miért van ez így. Mi is próbálkoztunk valami nagyon furcsa beállítással, de mint mondtam, nem ez kell ahhoz, hogy közel kerüljünk és a megfelelő dolgokat csináljuk. Sajnos nem” hangsúlyozta Dovi.

Dovizioso hónapok óta panaszkodik, hogy az M1-es csak egyféleképpen irányítható versenyképesen a hátsó kerék tapadásának hiánya miatt. Azonban mióta 2021 szeptemberében visszatért a Yamahához, Dovizioso nem tudott annyit változtatni a vezetési stílusán, amennyire szükséges lett volna. „Mindig ugyanaz a történet. A Yamahán a kanyarok bejáratánál kell a sebességet megadni. Ha megpróbálom, akkor lassú vagyok. Nem vagyok jó benne.”

Dovi abban sem reménykedik, hogy a hétvégi barcelonai futamon fordulhat a kocka. „Ez egy más pálya, ahol a tapadási viszonyok nagyon eltérőek. De nem látom, hogy hogyan tudnék előrelépnem. Világos, hogy miért nem vezetek jól, mit kellene és mit nem tudok csinálni, milyen nehézségeim vannak a motor karakterisztikájával – ez mind elég világos. Nem vagyok elveszve, vagy abban a helyzetben, hogy nem értem, mi történik. Ezért is nehéz optimistának lennem.”

Vajon megfordult a fejében, hogy a szezon közben abbahagyja? „Erre nem gondoltam. Jelenleg futamról futamra haladok. Most igent vagy nemet mondani helytelen lenne. Soha nem gondoltam erre. Majd meglátjuk, hogy gondolkodom-e rajta” – tette hozzá.

„Szerintem hülyeség most a jövőre gondolni – számomra – ebben a pillanatban. Nem a csapatról vagy a gyártóról van szó. Nincs okunk most a jövőről beszélni. Nem szeretek ebben a helyzetben lenni, és nem akarok sokáig ebben maradni. Mindig is azt mondtam: Ha nem vagyok versenyképes, akkor nem megyek a MotoGP-ben – függetlenül attól, hogy kaphatok-e helyet.”

Dovizioso szerint az, hogy jelenlegi csapata, a WithU RNF Racing 2023-tól az Apriliával dolgozik majd, nincs hatással a helyzetére. „Nem. Ez semmit sem változtat számomra – sem az idei, sem a jövő évre vonatkozóan” – mondta az olasz, aki tavaly összesen kilenc napot tesztelt az RS-GP-vel. „Maga hozta meg ezt a döntést, én nem vagyok érintett ezekben a dolgokban. Nem tudom pontosan, hogy mik voltak a motivációk, akár pénzügyi, akár technikai okok. Nem tudom.”

Espargaró: Az Aprilia és én sem lennénk itt a másik nélkül

0

Tökéletes házasság köttetett Aleix Espargaró és az Aprilia között. És ez semmilyen más felosztásban nem működne a versenyző szerint.

Aleix Espargaró azután, hogy Argentínában futamot tudott nyerni, immár négy futam óta zsinórban a dobogón ünnepelhet. Így volt ez Mugellóban is, ahol harmadikként intették le Bagnaia és Quartararo mögött. Espargaró élete szezonját futja, és az Aprilia sem járt a királykategóriában soha ilyen magasságokban.

Elégedett vagyok az eredménnyel” – mondja Espargaró az Olasz Nagydíjjal kapcsolatban. „Győzelemről álmodtam, de ez nem jöhetett össze, mert túl sok időt vesztegettem a VR46-os srácok mögött.

Aleix Espargaró a vb-mezőny egyik, ha nem a legstabilabb versenyző a mezőnyben. Nem véletlenül áll a második helyen a tabellán, mindössze nyolc pont hátrányban. De mi a titok?

Azt gondolom, az Aprilia nem lenne képes nélkülem ilyen teljesítményre. Ahogy azt is kétlem, hogy én akár csak hasonló teljesítményt tudnék nyújtani más motoron. És ez nem rólam szól, hanem a csapatról. Egyéni sportágnak néz ki, de nagyon nem az. Rengeteg gyártónál látjuk azt, hogy nem a versenyzőn múlik a jó eredmény, hanem nagyon sok minden máson is. Mi a magunk részéről nagyon jól érezzük magunkat, kiváló hangulatban nagyszerű teljesítményt nyújtunk.

Hogy mennyivel jobban működik Espargaró és az Aprilia házassága a csapattárshoz képest, jól mutatja a vb-tabella. A másik Aprilián ugyanis Maverick Viñales hozzá képest mindössze harmadannyi pontot szerzett, és csak 14. összetettben.

A KTM-en kívüli opcióit is nézegeti Miguel Oliveira

0

Újabb küzdelmes futamon van túl Miguel Oliveira a gyári KTM nyergében. A portugál gondolkozik, vajon mit csináljon 2023-tól.

Miguel Oliveira a szezon elején, Indonéziában még futamot is tudott nyerni. Azóta viszont alig-alig jöttek a pontok, jelenleg már csak 11. összetettben 50 szerzett ponttal. A portugál motoros legutóbb legalább a top 10-be befért, Mugellóban kilencedik lett. A KTM-esnek még mindig ez a harmadik legjobb eredménye idén mandalikai győzelme és hazai ötödik helye után.

Egyrészt pályáznak az ő helyére is, másrészt viszont Oliveira ilyen eredmények után nyilván maga is nézelődik alternatívák után, ha esetleg nem a KTM-nél folytatná 2023-ban.

Igen, így van” – ismeri el Oliveira. „Megmondtam a menedzsmentnek, hogy a Tech3 nem jöhet szóba, és maradnék a gyári motoron. Ha viszont ez nem valósulhat meg bármilyen okból, akkor számba kell venni a többi opciót is.

Oliveira annak idején, 2020-ban még a Tech3 motorján szerezte első győzelmét a királykategóriában. Ahhoz végül a szezon végéig még egyet hozzátett, azzal pedig kilencedik lett összetettben. A Tech3 tehát nem opció. De a gyári KTM sem muzsikál jelenleg túl jól…

Kemény verseny volt, és legalább annyi móka jutott, hogy meg tudtam előzni néhány srácot. Ami a nagyobb baj, hogy a verseny második felére elfogyott a hátsó tapadásom. Fogyott, fogyott és fogyott a tapadás, a végén pedig már az 1:47-es körökkel is bajban voltam. Annyira elfogyott a motor, hogy befordulni alig lehetett vele. De ez egy jobb hétvége volt, mint az előző. Úgy néz ki, az új aerocsomag segíteni.

Bradl: Kihívás előtt állunk

0

Most, hogy Marc Márquez bizonytalan időre kiírja magát a világbajnokság körforgásából, a Honda Stefan Bradlt hívja segítségül, mint mindig.

A 29 éves spanyol helyét egy időre a tapasztalt német pilóta veszi át, aki mindig a csapat rendelkezésére áll. Nemcsak tesztversenyzői feladatokat lát el, hanem rendszeresen kap szabadkártyás lehetőségeket is. Több alkalommal is helyettesítette már a nyolcszoros világbajnokot.

„Először is, szeretnék minden jót kívánni Marc-nak, sikeres operációt és mihamarabbi felépülést.” – kezdi Bradl.

„Minden alkalommal rendelkezésre állok, ha a csapatnak szüksége van rám. Ezúttal sem lesz ez másképp. Maradok, amíg Márquez vissza nem tér.”

„Tudjuk, hogy nagy kihívás előtt állunk, de bízom abban, hogy bármit elérhetünk, ha együtt dolgozunk a Hondával és a csapattal. Meglátjuk, mit hoz a hétvége. Fontos, hogy minél több kört megtegyünk annak érdekében, hogy kellően felkészülten érkezzünk a hétfői tesztre.”