back to top
2025. július 08. 07:55
Kezdőlap Blog Oldal 758

Estoril, WSBK: Rea az utolsó métereken verte Razgatlıoğlut

0

Vegyes körülmények között, vegyes gumiválasztással vágott neki a Superbike-vb mezőnye az estorili Superpole-futamnak. Rea nyert.

Eső áztatta Estoril pályáját vasárnap reggel, így pedig egy nagy káosz alakult ki a második portugál verseny, a Superpole-futam rajtrácsán. A száradó pályán nem volt egyértelmű a taktika. Voltak, akik teljes egészében esőgumikkal vágtak neki a versenynek, voltak, akik megkockáztatták a száraz pályás abroncsokat. Még olyanokat is láttunk, akik a vegyes gumiválasztás mellett tették le a voksukat.

A rajtot kiválóan kapta el a pole-ból induló Rea, valamint mellette Razgatlıoğlu is, az első kanyarban a török állt az élre. Ők ketten kiemelkedtek a mezőnyből, de az látszott, hogy Rea a jobb esőmenő. Razgatlıoğlu esetében sokkal több energiába került, hogy Rea tempóját tartsa, az északír viszont a képek alapján könnyedén tempózott az élen.

Az első futamot megnyerő Bautista a vegyes körülmények között közel sem tudott úgy versenyezni. Bár a dobogót tartotta, honfitársa, Iker Lecuona komolyan megdolgoztatta ezért.

Razgatlıoğlu négy körrel a vége előtt aztán lépésre szánta el magát, és az élre állt. Ennek érdekében azt is bevállalta, hogy összeérjen Rea-jel, de ezúttal mindketten talpon maradtak. Rea ezzel rendesen kibillent az addigi ritmusából, és hirtelen majdnem egy másodperc hátrányba került, mindössze egy kör alatt.

A harmadik-negyedik helyen lévő másik pár, Bautista és Lecuona a verseny végére már szétszakadt, Bautista hozta a papírformát és leszakította HRC-s riválisát. A verseny elején Scott Reddinget még dobogós pozícióban is láthattuk, később azonban a BMW-s fokozatosan visszaesett.

Az élen Razgatlıoğlu előnyéből végül nyolc tized maradt, és nézett ki, megszerezheti első győzelmét. Az utolsó körre teljes nyugalomban fordulhatott, azonban a sikánban hibázott, így tálcán kínálta Rea-nek a győzelmet. Bautista kényelmes különbséggel lett harmadik, így Iker Lecuonának csak a 4. hely jutott. Az ötödik-hatodik helyen néhány tizedre egymástól ért be Locatelli és Lowes. A top 10-be még Redding, Rinaldi, Forés és Bassani fértek be.

A verseny végeredménye

Poz. Versenyző Csapat Motor Idő/Különbség
1 Jonathan Rea Kawasaki Racing Team Kawasaki 10 kör
2 Toprak Razgatlıoğlu Pata Yamaha Yamaha +0.174
3 Álvaro Bautista Aruba.it Ducati Ducati +4.925
4 Iker Lecuona Team HRC Honda +7.050
5 Andrea Locatelli Pata Yamaha Yahama +8.240
6 Alex Lowes Kawasaki Racing Team Kawasaki +8.684
7 Scott Redding BMW Motorrad BMW +10.293
8 Michael Rinaldi Aruba.it Ducati Ducati +29.516
9 Xavi Forés Goeleven Ducati +29.541
10 Axel Bassani Motocorsa Ducati +32.114
11 Kohta Nozane GRT Yamaha +32.141
12 Christophe Ponsson Gil Motor Sport Yamaha +52.258
13 Isaac Viñales Team Pedercini Kawasaki +53.209
14 Leandro Mercado MIE Racing Honda +55.481
15 Luca Bernardi Barni Spark Racing Ducati +1:06.281
16 Hafizh Syahrin MIE Racing Honda +1:07.723
17 Oliver König Orelac Racing Kawasaki +1:07.758
Nem értek célba
Eugene Laverty Bonovo Action BMW +6 kör
Loris Baz Bonovo Action BMW +7 kör
Xavi Vierge Team HRC Honda +9 kör
Marvin Fritz Motoxracing Yamaha +10 kör
Lucas Mahias Puccetti Kawasaki +10 kör

5 éve hunyt el Nicky Hayden

Ma 5 éve hunyta le örökre a szemét a 2006-os idény MotoGP-világbajnoka, Nicky Hayden. Rá emlékezünk most.

A 35 éves amerikai pilóta a Marco Simoncelli nevét viselő misanói pályától mindössze 100 méterre, a Via Raffaelli és a Via Tavoleto kereszteződésében szenvedett szörnyű közúti balesetet, amikor az említett kerékpárúton tekert, és egy fekete Peugeot 206 Coupé elütötte.

Hayden nekicsapódott a szélvédőnek, majd az aszfaltra zuhant. Súlyos sérülésekkel szállították először a riminibeli kórházba, majd mentőhelikopterrel a neurológiai klinikára Cesenába, ahol az orvosok megkezdték a harcot a fiatal versenyző életéért.

Kezdettől fogva kritikus volt az amerikai állapota. Csípő- és combcsonttörést szenvedett, illetve súlyos fejsérüléseket, melyek agykárosodást okozhattak. Kómába esett, a cesenai kórház orvosai nem merték megműteni, azonnal rettentően borúlátóan nyilatkoztak az állapotával kapcsolatban.

2017. május 22-én, 5 nappal a balesetet követően, a család beleegyezésével lekapcsolták az őt életben tartó eszközökről.

Az egyetlen pilóta volt, aki képes volt megtörni  Valentino Rossi sikersorozatát a 2000-res években, pedig nem a megszokott módon érkezett a királykategóriába, hiszen sem 125-ös, sem 250-es futamot nem teljesített. 2003 és 2008 között a Repsol Honda csapatánál versenyzett, itt szerezte világbajnoki címét is 2006-ban. 2009-ben a Ducatihoz igazolt, ahol 5 évet töltött, majd Jorge Martínez csapatát erősítette 2015-ig.

12 éves MotoGP pályafutása során 218 futamon vett részt, 28 dobogós helyezést és 3 győzelmet zsebelt be: ebből egyet Assenben, és kettőt hazai közönség előtt Laguna Secában. 5 alkalommal indult pole pozícióból, és 7 leggyorsabb versenykör fűződik a nevéhez.

2016-ban elhagyta a MotoGP-világát és a Superbike-világbajnokságba igazolt. Összesen 38 futamon indult és 288 pontot sikerült összegyűjtenie.

Ő szeretett volna lenni az első versenyző, aki nemcsak az amerikai bajnokságban, a MotoGP-ben, hanem a Superbike- vb-n is világbajnok lesz. Azonban a sors közbeszólt.

Július 30-án lenne 41 éves.

Nyugodjon békében!

 

Rea: „Rossz gumit választottam”

0

Az Estorilban az első futamon elért harmadik hely nem katasztrófa Jonathan Rea számára. Azonban a Kawasaki versenyzője sokáig lehetségesnek tartotta a győzelmet, de rossz gumit választott.

A futam elején nagyon izgalmas és kiélezett csata zajlott Rea és Razgatlıoğlu között. Jó ideig úgy tűnt, hogy az első hely kettejük között fog eldőlni, azonban jött Álvaro Bautista és mindent felülírt.

Rea-nek elfogyott a gumija, így fékezési hibája után végül a dobogó harmadik foka maradt az északír versenyzőnek. A Kawasaki pilótája az utolsó körökben nem tudott már tempót motorozni, így 4,8 másodperccel lemaradva haladt át a célvonalon.

„A végén a motorom egyszerűen feladta. Egyre többet csúszkáltam, és egyre kevesebb tapadásom volt” – magyarázta Rea a SPEEDWEEK.com-nak adott interjújában. „Az SC0 volt a motoromon, és nagyon sokat esett vissza a teljesítménye. Az SCX gyorsabb volt, de a kopás még nagyobb volt. A keményebb versenyabroncs lassabb volt, de tovább tartott. Melegebb is lett, mint amire számítottunk. Mi 28 fokra spekuláltunk, de az aszfalt hőmérséklete 30 Celsius-fok felett volt. Ha újra megismételhetném a versenyt, az SCX-et választanám.”

A verseny első felében Rea még hitt a győzelemben. A 14. körben azonban egy elfékezés miatt az 1. helyről Bautista mögé, a 3. pozícióba esett vissza.

„Boldog voltam, hogy az első tíz körben a győzelemért tudtam motorozni. Ekkor úgy éreztem, hogy gyorsabb tudok lenni, mint Toprak” – mondta az északír. „Aztán az 1-es kanyarban történt az elfékezés. Az első féket már áthúztam a kormányon, ez volt minden, amit tehettem. Így a hátsó féket használtam, hogy lelassítsam a motort, és szélesre mentem. Álvaro megelőzött, és reméltem, hogy visz magával Toprak után, de a motorom már nem volt elég jó ehhez. Elégedett vagyok a helyezéssel és a pontokkal, de természetesen megpróbálunk egy jobb csomagot összerakni vasárnapra.”

Razgatlioglu és Rea pozícióharca lehetővé tette Bautistának, hogy felzárkózzon az élre. Nem lett volna bölcsebb, ha Toprakkal együtt nagyobb előnyre tesznek szert? – kérdezték tőle.

„Láttam, hogy Álvaro egyre közelebb jön – de nem tudok Toprakkal együtt dolgozni, hogy megverjem Álvarót. Toprak az én ellenfelem is, és meg kell küzdenem vele” – mondta el a kawasakis versenyző. „Az volt az érzésem, hogy gyorsabb vagyok nála. Az egyenes végén, még ha nem is fékezett ki, az 1-es kanyarban megelőzött. Ez az oda-vissza nem tett jót a futamnak. Mindkettőnknek ugyanaz volt a stratégiája és vezetni akartuk a versenyt. De Álvarónak volt a legjobb ritmusa, aki utolért minket, és meg tudta nyerni a versenyt.”

Az összesített tabellán Rea 107 ponttal a második helyen áll a világbajnokságot vezető Bautistától 27 ponttal van lemaradva, a vb-harmadik Razgatlıoğlu előtt pedig 23 ponttal.

A VB pontverseny állása:

1 ALVARO BAUTISTA Aruba.it Racing Ducati 134
2 JONATHAN REA Kawasaki Racing Kawasaki 107
3 TOPRAK RAZGATLIOGLU Pata Yamaha Yamaha 84
4 ANDREA LOCATELLI Pata Yamaha Yamaha 68
5 IKER LECUONA Team HRC Honda 60
6 M. RUBEN RINALDI Aruba.it Racing Ducati 50
7 XAVI VIERGE Team HRC Honda 41
8 ALEX LOWES Kawasaki Racing Kawasaki 37
9 AXEL BASSANI Motocorsa Racing Ducati 34
10 LORIS BAZ Bonovo Action BMW BMW 34
11 SCOTT REDDING BMW Motorrad BMW 27
12 GARRETT GERLOFF GRT Yamaha Yamaha 25
13 PHILIPP OETTL Team Goeleven Ducati 15
14 LUCAS MAHIAS Kawasaki Puccetti Kawasaki 14
15 MICHAEL VAN DER MARK BMW Motorrad BMW 11
16 EUGENE LAVERTY Bonovo Action BMW BMW 11
17 ILLIA MYKHALCHYK BMW Motorrad BMW 9
18 ROBERTO TAMBURINI Yamaha Motoxracing Yamaha 9
19 LUCA BERNARDI BARNI Spark Racing Ducati 9
20 CHRISTOPHE PONSSON Gil Motor Sport Yamaha 8
21 XAVI FORES Team Goeleven Ducati 5
22 LEON HASLAM Pedercini Racing Kawasaki 3
23 KOHTA NOZANE GRT Yamaha Yamaha 2
24 LEANDRO MERCADO MIE Racing Honda Honda 1
25 ISAAC VINALES Pedercini Racing Kawasaki 0
26 OLIVER KONIG Orelac Racing Kawasaki 0
27 MARVIN FRITZ Yamaha Motoxracing Yamaha 0

JuniorGP – Görbe Soma a 17. helyről indulhat Valenciában

A szezonnyitó estorili pontszerzés után Görbe Soma a 2022-es JuniorGP bajnokság második állomásán, Valenciában gyarapíthatja az egységei számát. A Ricardo Tormo versenypályán két futam vár rájuk.

A pénteki két szabadedzésen Soma a 23., majd a 28. pozíciókat szerezte meg, 1,7 illetve 2,9 másodpercre elmaradva az akkori elsőktől: David Salvadortól és José Ruedától.

A szombati két időmérőn már jobban teljesített Soma: a 19. helyen zárt, ám Angel Piquerast és Marcos Rudát a rajtrács végére száműzte a versenyirányítás, így Soma a 17. helyről várhatja a piros lámpák kialvását!

Valencia – JuniorGP időmérő edzések összesített végeredménye:

1 RUEDA, José A. ESTRELLA GALICIA HONDA 1:39,835
2 LUNETTA, Luca AC RACING TEAM HUSQ. 1:39,948 0,113
3 SALVADOR, David LAGLISSE ACADEMY HUSQ. 1:39,969 0,134
4 ALONSO, David ASPAR TEAM GAS GAS 1:39,999 0,164
5 AZMAN, Syarifuddin SIC RACING HONDA 1:40,189 0,354
6 FARIOLI, Filippo ASPAR TEAM GAS GAS 1:40,439 0,604
7 LLAMBIAS, Facundo ESTRELLA GALICIA HONDA 1:40,581 0,746
8 BUASRI, Tatchakorn HONDA THAILAND HONDA 1:40,583 0,748
9 CRUCES, Adrián CUNA DE CAMPEONES KTM 1:40,620 0,785
10 RUDA, Marcos FINETWORK MIR  KTM 1:40,801 0,966
11 ZURUTUZA, Xabier ANGELUSS MTA TEAM KTM 1:40,930 1,095
12 O’SHEA, Eddie BRITISH TALENT TEAM HONDA 1:41,032 1,197
13 MOROSI, Alessandro AC RACING TEAM HUSQ. 1:41,042 1,207
14 TONN, Phillip LIQUI MOLY INTACT  KTM 1:41,175 1,340
15 MUÑOZ, Daniel SKX CARDOSO KTM 1:41,199 1,364
16 ALMANSA, David FINETWORK MIR  KTM 1:41,200 1,365
17 GÖRBE Soma ARTBOX TEAM HONDA 1:41,284 1,449
18 ADITAMA, Arbi ASTRA HONDA  HONDA 1:41,514 1,679
19 SHAHRIL, Danial ASIA TALENT TEAM HONDA 1:41,571 1,736
20 VOLPI, Mattia AGR TEAM KTM 1:41,603 1,768
21 VEIJER, Collin AGR TEAM KTM 1:41,797 1,962
22 HAMADA, Kanta FAU55 TEY  KTM 1:41,840 2,005
23 CARRARO, Nicola CROSS & ROAD KTM 1:41,943 2,108
24 DETTWILER, Noah CUNA DE CAMPEONES KTM 1:42,175 2,340
25 UCHIUMI, Kotaro ANGELUSS MTA TEAM KTM 1:42,267 2,432
26 ROULSTONE, Jacob ASPAR TEAM GAS GAS 1:42,288 2,453
27 ROSENTHALER, Jakob LIQUI MOLY INTACT  KTM 1:42,360 2,525
28 COLLINS, Torin AGR TEAM KTM 1:42,554 2,719
29 ALFANO, Pasquale SKX CARDOSO  KTM 1:42,778 2,943
30 GOURDON, Alex LEOPARD JUNIOR HONDA 1:42,863 3,028
31 GOURDON, Théo LEOPARD JUNIOR HONDA 1:43,928 4,093
32 PIQUERAS, Ángel ESTRELLA GALICIA HONDA 1:40,391 0,556
33 URIARTE, Marcos LAGLISSE ACADEMY HUSQ. 1:41,068 1,233

A HUMDA támogatásával, az Artbox Team Hondájával versenyző Görbe Soma mai versenyei 11 és 14 órakor kezdődnek, melyeket ezen a linken lehet élőben megtekinteni.

Razgatlıoğlu: „A Ducati rohadt gyors”

0

A világbajnoki címvédő Toprak Razgatlıoğlu továbbra is győzelem nélkül áll a 2022-es Superbike-világbajnokságon. Az estorili első futamon az utolsó métereken előzte meg Bautista az első helyért folytatott küzdelemben.

Az edzéseken erős köridőket ért el Toprak Razgatlıoğlu és az első futamon is győzelemre állt Estorilban. A portugál pálya vonalvezetése megfelel a Yamaha versenyző extrém motorozási stílusának. Eddig minden versenyen dobogón állhatott és kétszer győzni is tudott a portugál aszfaltcsíkon.

A futam elején kemény, már-már agresszív csatát vívott egymással a török és Rea, aminek az északír hibája vetett véget. Többször is nagyon közel kerültek egymáshoz, de szerencsére nem ismétlődött meg az asseni eset, amikor ütköztek és mindketten kiestek a versenyből.

Miután Rea kilépett a győzelemért folytatott csatából, Razgatlıoğlura megérkezett a vb éllovas Bautista. A spanyol versenyző hamar rájött arra, hogy a török pilóta ellenszere Ducatijának ereje lesz. Az utolsó kanyarból kifelé Bautista nagyon jól gyorsított ki és néhány méterrel a célvonal előtt megelőzte Razgatlıoğlut. A Yamaha versenyzője mindössze 0,126 másodperccel ért később célba, mint spanyol ellenfele. Bár nyilatkozatában elmondta, hogy elégedett a teljesítményével, de a futam végén látszott, hogy dühíti, hogy a hajrában legyőzőre talált.

„Még mindig elégedett vagyok, mert úgy tudtam vezetni a versenyen, mint 2021-ben. Erősen fékeztem, jó előzési manővereket tudtam végrehajtani, és összességében jól motoroztam. Álvaro csak az utolsó kanyar utáni egyenesben tudott megelőzni, mintha csak egy 600-ason ültem volna”mondta Razgatlıoğlu az újságírók kis csoportjában. „A hátsó gumim eléggé elkopott, és a kanyarból való kigyorsításom sem volt a legjobb. Ráadásul a Ducati rohadt gyors. Azt hiszem, még ha nem is fogyott volna el a gumim, akkor sem lett volna esélyem – de mindent megpróbáltam!”

Razgatlıoğlu második helyével tovább nőtt lemaradása a pontversenyben, 50 ponttal van lemaradva a a világbajnokságot vezető Bautista mögött.

A vb pontverseny állása:

1 ALVARO BAUTISTA Aruba.it Racing Ducati 134
2 JONATHAN REA Kawasaki Racing Kawasaki 107
3 TOPRAK RAZGATLIOGLU Pata Yamaha Yamaha 84
4 ANDREA LOCATELLI Pata Yamaha Yamaha 68
5 IKER LECUONA Team HRC Honda 60
6 MICHAEL RUBEN RINALDI Aruba.it Racing Ducati 50
7 XAVI VIERGE Team HRC Honda 41
8 ALEX LOWES Kawasaki Racing Kawasaki 37
9 AXEL BASSANI Motocorsa Racing Ducati 34
10 LORIS BAZ Bonovo Action BMW BMW 34
11 SCOTT REDDING BMW Motorrad BMW 27
12 GARRETT GERLOFF GRT Yamaha Yamaha 25
13 PHILIPP OETTL Team Goeleven Ducati 15
14 LUCAS MAHIAS Kawasaki Puccetti Kawasaki 14
15 MICHAEL VAN DER MARK BMW Motorrad BMW 11
16 EUGENE LAVERTY Bonovo Action BMW BMW 11
17 ILLIA MYKHALCHYK BMW Motorrad BMW 9
18 ROBERTO TAMBURINI Yamaha Motoxracing Yamaha 9
19 LUCA BERNARDI BARNI Spark Racing Ducati 9
20 CHRISTOPHE PONSSON Gil Motor Sport Yamaha 8
21 XAVI FORES Team Goeleven Ducati 5
22 LEON HASLAM Pedercini Racing Kawasaki 3
23 KOHTA NOZANE GRT Yamaha Yamaha 2
24 LEANDRO MERCADO MIE Racing Honda Honda 1
25 ISAAC VINALES Pedercini Racing Kawasaki 0
26 OLIVER KONIG Orelac Racing Kawasaki 0
27 MARVIN FRITZ Yamaha Motoxracing Yamaha 0

Oschersleben – felemás magyar érzelmek az esős első NTC futam után

A pénteki brilliáns nyitán után remekül kezdődött a magyarok számára az Oschersleben-i Northern Talent Cup forduló – ám sajnos felemásan folytatódott.

Időmérő edzés

Tegnap már rendeztek egy időmérőt, a két futam rajtsorrendje azonban a két kvalifikáció együttes eredménye alapján alakult ki. A szombati időmérőt is Rossi Moor nyerte olasz csapattársa, Matteo Masili és a német Luca Göttlicher előtt – így eldőlt, hogy Le Mans után ismét az övé a rajtelsőség. Mivel a szombati kvali már jóval hűvösebb, nyirkos időben zajlott, csak kevesen tudtak a pénteki idejükhöz képest javítani, de így tett Farkas Kevin is. A magyar pechsorozat azonban már ekkor – pontosabban péntek este – elkezdődött: az összesített eredmények alapján Vincze Martinnak kellett volna a második kockából rajtolnia, azonban a technikai ellenőrzésen szabálytalanságokat fedeztek fel a futóműben, így törölték a pénteki edzésideit… a mai kvalifikáción csak a 15. helyet szerezte meg. A csapatfőnök Chrobák János hiába tudta igazolni, hogy beszállítói hiba történt, az illetékeseket nem hatotta meg:

A pole pozíciót tehát Rossi Moor szerezte meg Noa Cuypers és Loris Veneman előtt. A második sorból Matteo Masili, Varga Tibor és Rocco Sessler indulhattak. Farkas Kevin a 10., Vincze Martin a 15., míg Lőrinc László az utolsó, 24. helyről várhatták a piros lámpák kialvását.

Oschersleben – Northern Talent Cup időmérő összesített eredménye:

1 Rossi MOOR HUN FAIRIUM NGRT 1:36.128
2 Noa CUYPERS BEL Junior Black Knights 1:36.283 0.155
3 Loris VENEMAN NED TeamNL Open Line 1:36.293 0.165
4 Matteo MASILI ITA FAIRIUM NGRT 1:36.517 0.389
5 VARGA Tibor HUN Forty Racing 1:36.558 0.430
6 Rocco SESSLER GER MCA Racing 1:36.736 0.608
7 Luca GÖTTLICHER GER JRP Junior Academy 1:36.792 0.664
8 Jurrien VAN CRUGTEN NED BB64 Academy 1:36.809 0.681
9 Dustin SCHNEIDER GER Goblin Racing 1:36.869 0.741
10 FARKAS Kevin HUN Agria Racing Team 1:36.973 0.845
11 David SIDOROV UKR SP-Moto Junior Team UA 1:37.280 1.152
12 Lenoxx PHOMMARA SWI Team Phommara 1:37.393 1.265
13 Julius COENEN GER Helena & Julius Racing 1:37.662 1.534
14 Kilian HOLZER AUT HK Racing 1:37.697 1.569
15 VINCZE Martin HUN Chrobák MSE 1:37.716 1.588
16 Rio OLOFSEN NED TeamNL Open Line 1:37.846 1.718
17 Sviatoslav PYLYPENKO UKR SP-Moto Junior Team UA 1:37.859 1.731
18 Filip NOVOTNÝ CZE Brno Circuit JRT 1:38.051 1.923
19 Loris DEKKERS BEL Junior Black Knights 1:38.197 2.069
20 Michal PROKEŠ CZE Brno Circuit JRT 1:38.353 2.225
21 Maxime SCHMID SWI Team Schmid 1:38.353 2.225
22 Delano GREVEN NED KNMV/DG Motorsport 1:38.469 2.341
23 Levin PHOMMARA SWI Team Phommara 1:39.616 3.488
24 LŐRINC László HUN BRR Team 1:39.894 3.766

 

Első futam

A futamot esős, vizes pályán rendezték. A felvétel itt tekinthető meg, a rajt 0:45:30-nál kezdődik.

A dráma azonban már a rajt előtt elkezdődött: Farkas Kevin a rajtrácsra kivezető körön nagyot bukott, a motor pedig megsérült, így elrajtolni sem tudott. Az eredetileg másodikként rajtoló belga Noa Cuypers ugyanígy járt. A bukás a linkelt videón 0:34:50-nél látható (ismétlés és lassítás 0:35:30-nál).

Farkas Kevin versenye már azelőtt véget ért, hogy elkezdődött volna. Fotó: Dorna Sports

A futam álomszerűen indult: Varga Tibor zseniális rajtot véve ő fordult elsőként az első kanyarban, majd egyre nagyobb előnyt épített ki az őt követő Rossi Moor – Luca Göttlicher – Loris Veneman hármas bolyjal  szemben. Ám az öröm csak a második körig tartott: ugyanis „Szikla” ekkor elesett az élről… Göttlicher szintén bukott, ő neki is csúszott Varga motorjának. (Az eset a videón 0:48:15-nél látható). Mindketten felálltak és folytatták, de később kiestek.

Varga Tibor magabiztosan vezette a futamot – másfél körig. Fotó: Dorna Sports

Az élen ezután kialakult egy ötfős boly: Moor és Veneman mellé felzárkózott még Lenoxx Phommara, Kilian Holzer és Dustin Schneider is. Ők pár körig együtt voltak, előzgették is egymást, de kezdtek elszakadni egymástól. Később Veneman az első helyért harcolva elesett, és tudta folytatni, de a dobogótól elbúcsúzhatott. Phommara, Holzer és Moor pár másodperc távolságban követték egymást. Az utolsó körre Holzer utolérte Phommarát, de már nem tudta megelőzni, a svájci srác így megszerezte a győzelmet, az osztrák fiú lett a második, Rossi Moor pedig felállhatott a dobogó legalsó fokára.

A dobogó: 2. Kilian Holzer 1. Lenoxx Phommara 3. Rossi Moor Fotó: Dorna Sports

Ez nagy siker annak fényében, hogy korábban nem ment jól vízes pályán. Vincze Martin egészen a hetedik helyig jött előre a futam során, és csak kevéssel maradt el Venemantól és Rocco Sesslertől.

Vincze Martin (12) a hetedik helyig zárkózott fel. Fotó: Dorna Sports

Lőrinc László 12. helyen futott be, így megszerezte pályafutása első pontjait a Northern Talent Cup pályafutása során!

Lőrinc László immáron NTC-pontszerző! Fotó: Dorna Sports

Oschersleben – Northern Talent Cup első futam (11 kör) végeredménye:

1 Lenoxx PHOMMARA SWI Team Phommara
2 Kilian HOLZER AUT HK Racing 0.532
3 Rossi MOOR HUN FAIRIUM NGRT 7.695
4 Dustin SCHNEIDER GER Goblin Racing 15.137
5 Loris VENEMAN NED TeamNL Open Line 28.081
6 Rocco SESSLER GER MCA Racing 28.239
7 VINCZE Martin HUN Chrobák MSE 28.445
8 Julius COENEN GER Helena & Julius Racing 38.442
9 Jurrien VAN CRUGTEN NED BB64 Academy 44.607
10 David SIDOROV UKR SP-Moto Junior Team UA 44.795
11 Rio OLOFSEN NED TeamNL Open Line 44.797
12 LŐRINC László HUN BRR Team 1:01.548
13 Filip NOVOTNÝ CZE Brno Circuit JRT 1:12.751
14 Maxime SCHMID SWI Team Schmid 1:12.782
15 Levin PHOMMARA SWI Team Phommara 1:13.060
16 Michal PROKEŠ CZE Brno Circuit JRT 1:50.881
17 Loris DEKKERS BEL Junior Black Knights 1 kör
Nem értek célba
DNF Delano GREVEN NED KNMV/DG Motorsport
DNF Matteo MASILI ITA FAIRIUM NGRT
DNF VARGA Tibor HUN Forty Racing
DNF Sviatoslav PYLYPENKO UKR SP-Moto Junior Team UA
DNF Luca GÖTTLICHER GER JRP Junior Academy
Nem rajtoltak el
DNS Noa CUYPERS BEL Junior Black Knights
DNS FARKAS Kevin HUN Agria Racing Team

 

A második versenyre vasárnap 14 órakor kerül sor, és ezen a linken lehet majd élőben nézni.

BSB Donington Park – Ryde egy hajszállal O’Halloran előtt

0

Kyle Ryde első győzelmét ünnepelhette a 2022-es Brit Superbike Bajnokságban a Donington Parkban rendezett eBay Sprint versenyen, mindössze 0,038 másodperccel megelőzve Jason O’Hallorant.

Az eBay Sprint első futama nem okozott csalódást, mivel az utolsó körben Ryde és O’Halloran között kiélezett csata zajlott. Mindketten a szezonbeli  első futoamgyőzelmükre hajtottak és egy hajszál választotta el őket a célnál.

Rory Skinner állt az élre a rajtnál, miután megkerülte a Redgate-ben. A poleból induló O’Halloran és a Rich Energy OMG Racing Yamaha párosa, Ryde és Ray követték a kawasakis versenyzőt.

Egy körrel később O’Halloran átvette a vezetést Skinnertől. Mögöttük a csapattársak a harmadik helyért küzdöttek, miután Ray a harmadik körben megelőzte Ryde-ot a Redgate-ben.

A bajnokságot vezető Ray aztán a hatodik körben az élre állt, de két körrel később csapattársa, Ryde megelőzte őt.

Ryde ezután megtartotta a vezetést, annak ellenére, hogy hatalmas nyomás alá került Ray és O’Halloran, valamint a FS-3 Kawasaki párosa, Lee Jackson és Skinner által. Jackson és O’Halloran hatalmas csatát vívott a pozícióért.

Ryde magabiztosan haladt az élen; eközben O’Halloran visszaszerezte előnyét, és három körrel a futam vége előtt a második helyen motorozott Ray előtt. A McAMS Yamahás az előtte haladó Ryde-ot vette célba, és az utolsó körre fel is zárkózott rá. Megpróbálta megelőzni de riválisa visszaverte a támadást.

Ryde és O’Halloran a végsőkig küzdöttek, egy hajszál választotta el őket egymástól a célvonalnál. Kyle Ryde látta meg először a kockás zászlót, mindössze 0,038 másodperccel McAMS Yamahás ellenfele előtt.

Így néz ki 0,038 másodperc a célfotón:

A dobogóra harmadikként Ray állhatott fel, megelőzve Jacksont és Glenn Irwint az első ötben. Christian Iddon végzett a hatodik helyen, nyolc pozíciót javítva a rajtrácson elfoglalt helyéhez képest.

Skinner lett a hetedik Tommy Bridewell előtt, Peter Hickman és a sérüléséből  visszatérő regnáló bajnok Tarran Mackenzie fértek még be az első tízbe.

MacKenzie láthatóan elégedett visszatérésével:

Donington Park – BSB sprintfutam végeredménye:

1 Kyle RYDE Rich Energy OMG  Yamaha
2 Jason O’HALLORAN McAMS Yamaha Yamaha 0.038
3 Bradley RAY Rich Energy OMG  Yamaha 1.143
4 Lee JACKSON FS-3 Racing Kawasaki 2.306
5 Glenn IRWIN Honda Racing UK Honda 5.908
6 Christian IDDON Buildbase Suzuki Suzuki 6.246
7 Rory SKINNER FS-3 Racing Kawasaki 7.401
8 Tommy BRIDEWELL Ducati Oxford Products Ducati 8.152
9 Peter HICKMAN FHO Racing BMW BMW 8.278
10 Tarran MACKENZIE McAMS Yamaha Yamaha 10.659
11 Tom SYKES MCE Ducati Ducati 12.351
12 Danny BUCHAN SYNETIQ Motorrad  BMW 16.217
13 Josh BROOKES MCE Ducati Ducati 18.100
14 Chrissy ROUSE Crowe Performance BMW 23.263
15 Ryo MIZUNO Honda Racing UK Honda 29.719
16 Takumi TAKAHASHI Honda Racing UK Honda 34.141
17 Andrew IRWIN SYNETIQ Motorrad  BMW 34.723
18 Josh OWENS Rapid CDH Racing Kawasaki 34.872
19 Tom NEAVE Honda Racing UK Honda 36.522
20 Dan LINFOOT iForce BMW BMW 37.138
21 Luke HOPKINS Black Onyx Security Honda 45.739
22 Leon JEACOCK Specsavers Suzuki Suzuki 46.700
23 Liam DELVES Rapid CDH Racing Kawasaki 1:00.367
Nem értek céba:
Leon HASLAM VisionTrack Kawasaki Kawasaki 12 kör
Storm STACEY Team LKQ Kawasaki 17 kör
Ryan VICKERS FHO Racing BMW 19 kör
Dan JONES iForce BMW BMW
James EAST NP Racing Kawasaki

 

Bautista nyugodtsága kifizetődött

0

Sokáig úgy tűnt, hogy Toprak Razgatlıoğlu vagy Jonathan Rea nyeri az első Superbike-futamot Estorilban. A futam végén Álvaro Bautista kihasználta a Ducati erejét és behúzta a futamot.

A rajtrács 3. helyéről induló Álvaro Bautista a rajt utáni első kanyarban elfékezte magát, ami után sokáig úgy tűnt, hogy a spanyolnak nem lesz beleszólása a győzelem kérdésébe. Négy kör kellett ahhoz, hogy megelőzze a harmadik helyen álló Andrea Locatellit. Amikor ez sikerült a spanyolnak, 2 és fél másodperces hátrányt kellett ledolgoznia az elsőség megszerzéséért.

15 kör után Rea annyira elhasználta az első gumiját, hogy komoly hibát követett el, elfékezte magát és Bautista megelőzte. Több sikertelen előzési manőver után az utolsó métereken Razgatlıoğlut is sikerült maga mögé utasítania.

„A Yamaha nagyon erős ezen a pályán, jól fékeznek és a motor jól kormányozható” – elemezte Bautista. „Csak amikor Locatelli hátsó gumija egy kicsit elkopott, tudtam kihasználni az előnyömet és megelőzni őt. Ekkor Toprak és Jonathan már olyan messze voltak, hogy nem gondoltam, hogy utolérhetem őket. Az első kanyarban elkövetett hibám után elégedett voltam a harmadik helyemmel. Ezután már csak a stílusomra koncentráltam, és próbáltam nem hibázni. Nem erőltettem tovább, hogy utolérjem őket. Ennek semmi értelme nem lett volna, mert a lemaradásom nem változott. De ők ketten folyamatosan előzgették egymást, ami csökkentette a különbséget. Ekkor gondoltam először arra, hogy talán lesz belőle valami, ha továbbra is így küzdenek, vagy ha hibáznak. Nyugodt maradtam, nem engedtem a kísértésnek, hogy túlnyomjam, és mentem tovább a saját tempómban. Mindig a határ közelében voltam, de soha léptem túl azt.”

Ez a gondolkodás a futam végére kifizetődött. „Csak az utolsó kanyar kijáratánál voltam erősebb nála” mondta a spanyol. „Ott több tapadásom volt. Szóval megpróbáltam minél közelebb kerülni hozzá az utolsó kanyarban, majd jobban kigyorsítani. Kijátszottam a kártyáimat és nyertem, hihetetlenül boldog vagyok. Főleg azért, mert soha nem adtam fel, és mindig nyugodt maradtam. A dobogónak is örültem volna, de a következetességem és az előzési manőverek jutalmazást értek. Itt nem vagyok olyan erős, mint más pályákon.”

A Superbike-világbajnokságban aratott 20. győzelmével, amely idén hét futam alatt a negyedik volt, Bautista 27 pontra növelte előnyét az összesített tabellán a második helyen álló Rea-vel szemben. A harmadik helyen álló Razgatlioglu már 50 ponttal van lemaradva.

A vb pontverseny állása:

1 ALVARO BAUTISTA Aruba.it Racing Ducati 134
2 JONATHAN REA Kawasaki Racing Kawasaki 107
3 TOPRAK RAZGATLIOGLU Pata Yamaha Yamaha 84
4 ANDREA LOCATELLI Pata Yamaha Yamaha 68
5 IKER LECUONA Team HRC Honda 60
6 MICHAEL RUBEN RINALDI Aruba.it Racing Ducati 50
7 XAVI VIERGE Team HRC Honda 41
8 ALEX LOWES Kawasaki Racing Kawasaki 37
9 AXEL BASSANI Motocorsa Racing Ducati 34
10 LORIS BAZ Bonovo Action BMW BMW 34
11 SCOTT REDDING BMW Motorrad BMW 27
12 GARRETT GERLOFF GRT Yamaha Yamaha 25
13 PHILIPP OETTL Team Goeleven Ducati 15
14 LUCAS MAHIAS Kawasaki Puccetti Kawasaki 14
15 MICHAEL VAN DER MARK BMW Motorrad BMW 11
16 EUGENE LAVERTY Bonovo Action BMW BMW 11
17 ILLIA MYKHALCHYK BMW Motorrad BMW 9
18 ROBERTO TAMBURINI Yamaha Motoxracing Yamaha 9
19 LUCA BERNARDI BARNI Spark Racing Ducati 9
20 CHRISTOPHE PONSSON Gil Motor Sport Yamaha 8
21 XAVI FORES Team Goeleven Ducati 5
22 LEON HASLAM Pedercini Racing Kawasaki 3
23 KOHTA NOZANE GRT Yamaha Yamaha 2
24 LEANDRO MERCADO MIE Racing Honda Honda 1
25 ISAAC VINALES Pedercini Racing Kawasaki 0
26 OLIVER KONIG Orelac Racing Kawasaki 0
27 MARVIN FRITZ Yamaha Motoxracing Yamaha 0

Estoril – Aegerter húzta be a futamgyőzelmet, Sebestyén elesett

A kezdeti nehézségek után Dominique Aegerter sima győzelmet aratott Baldassarri és Bulega előtt.

Aegerter agyonverte a mezőnyt az időmérő edzésen, amikor pályacsúccsal szerezte meg a pole pozíciót. A Supersport géposztály mezőnye már napsütéses időben kezdhette meg a versenyt, 35 fokos aszfalthőmérséklettel, ami 4 fokkal magasabb volt, mint a Superbike-osok startjánál.

Stefano Manzi már a rajtrácsra felvezető körön bukott, így ő nem tudott elindulni a futamon.

Bulega rajtolta le a mezőnyt, a második helyre Cluzel zárkózott fel, míg Aegerter a 3. pozícióba esett vissza. Sebestyén Peti két helyet veszített a rajtnál, majd a 6-os kanyarban bukott. Bulega hibázott nagyot az első körben és esett vissza a 6. helyre az élről.

Az első körökben nagy tülekedés volt az élen, a 2. körben Öncü és Aegerter ment el Cluzel mellett, majd Van Straalen is megelőzte a franciát.

12 körrel a kockás zászló előtt Van Straaelen utasította maga mögé a tabella vezetőjét, Aegertert. Közben Sebestyén csapattársa, Lorenzo Baldassarri folyamatosan futotta a leggyorsabb köröket a 6. helyen és ért fel honfitársa, Bulega mögé.

Van Straalen kezdett előzésbe Öncüvel szemben az első helyért. Sikerült is elmennie mellette, de Aegerter még szemfülesebb volt és mindkét versenyzőn átverekedte magát. Eközben Baldassarri is megelőzte Bulegát, majd érkezett meg a negyedik helyen motorozó Cluzel mögé.

De Rosa kapott áthajtásos büntetést, miután ne töltötte le korábban beszedett hosszú körös megrovását.

10 körrel a kockás zászló előtt Van Straalen bukott, nem is veszélytelenül, hiszen ott maradt a pálya közepén motorjával. A holland versenyző folytatni tudta a versenyt a 11. helyen, majd innen kezdett felzárkózásba, végül a 7. pozícióig tudott előremenni.

Nem sokkal később Cluzel dobta el versenygépét és dobogós esélyeit.

Az esések sora nem ért véget, ugyanebben a körben Niki Tuuli is a kavicságyban kötött ki.

8 körrel a leintés előtt a dobogós helyeken Aegerter, Öncü és Baldassarri motorozott, majd a következő körben az olasz versenyző elment török riválisa mellett.

Aegerter végül a kezdeti nehézségek után sima győzelmet aratott Baldassarri előtt. Az utolsó körben Bulegának sikerült elmennie Öncü mellett, így ő állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

Az első tízbe még Öncü, Caricasulo, Montella, Van Straalen, Huertas, Verdoia és Vostatek fértek be. Sebestyén Peti bukása után a 24. helyen zárta a futamot.

Bulega elmondta a futam után, hogy nagyon jó utolsó kört teljesített és sikerült megelőznie Öncüt. Nem érezte, hogy problémája lenne a tempójával, de a győzelmi esélyért javulnia kell még.

Baldassarri nagyon várja már a holnapi futamot, mert érzése szerint sikerült előrelépnie. Az elrontott rajtja miatt nem volt esélye felérnie vetélytársára.

Aegerter elmondta, hogy ez nagyszerű szezonkezdet. Tökéletes versenyt és időmérőt tudtak teljesíteni. Szerencsésnek érzi magukat, hogy az időjárás kedvezett nekik, majd megköszönte a csapatnak a motort, amit adtak neki.

Estoril – WSSP 1. futam végeredménye:

1 D. AEGERTER Ten Kate Racing  Yamaha
2 L. BALDASSARRI Evan Bros. Yamaha 3,029
3 N. BULEGA Aruba.it Racing  Ducati 4,530
4 C. ONCU Kawasaki Puccetti  Kawasaki 4,865
5 F. CARICASULO Althea Racing Ducati 7,575
6 Y. MONTELLA Kawasaki Puccetti  Kawasaki 15,525
7 G. VAN STRAALEN EAB Racing Team Yamaha 20,515
8 A. HUERTAS MTM Kawasaki Kawasaki 20,772
9 A. VERDOIA GMT 74 Yamaha Yamaha 21,076
10 O. VOSTATEK MS Racing Yamaha  Yamaha 21,396
11 K. SMITH VFT Racing Yamaha 22,143
12 O. BAYLISS BARNI Spark  Ducati 24,067
13 S. JESPERSEN Kallio Racing Yamaha 28,721
14 L. TACCINI Ten Kate Racing  Yamaha 29,521
15 M. BRENNER VFT Racing Yamaha 29,597
16 U. ORRADRE MS Racing Yamaha  Yamaha 33,281
17 T. EDWARDS Yart – Yamaha  Yamaha 38,692
18 S. KROEZE Kallio Racing Yamaha 40,202
19 F. FULIGNI D34G Racing Ducati 40,856
20 F. FULIGNI D34G Racing Ducati 44,463
21 L. OTTAVIANI Altogo Racing Yamaha 46,130
22 R. DE ROSA Orelac Racing  Ducati 58,117
23 B. SOFUOGLU MV Agusta Reparto  MV Agusta 100,270
24 SEBESTYÉN PÉTER Evan Bros. Yamaha 124,540
25 J. BUIS Motozoo Racing  Kawasaki 1 kör
Nem értek célba:
M. KOFLER CM Racing Ducati 4 kör
J. CLUZEL GMT94 Yamaha Yamaha 5 kör
B. CURRIE Motozoo Racing Kawasaki 7 kör
N. TUULI MV Agusta Reparto  MV Agusta 9 kör
H. SOOMER Dynavolt Triumph Triumph 14 kör
S. MANZI Dynavolt Triumph Triumph

Estoril – Nagy felzárkózás után Bautista az utolsó métereken diadalmaskodott

0

Hatalmas csata zajlott a futamgyőzelemért először Rea és Razgatlıoğlu között, majd Bautista és török ellenfele között. Végül a spanyol az utolsó métereken szerezte meg a győzelmet!

A szoros kvalifikáción Rea – pályacsúccsal – kicsivel előzte meg Razgatlıoğlut. Őket követte Bautista, így a 3 rivális az első sorból kezdhette meg a futamot szombat délután.

Jócskán voltak hiányzók a rajtrácson – sérülés következtében nem lehetett ott a futamon van der Mark, Öttl és Gerloff. A hollandot ezen a hétvégén nem helyettesíti senki, míg Öttl helyére a kommentátorként jelen lévő Xavi Fores ugrott be. A mezőny így 22 versenyzőnő

Változó, szeles időben, hűvös aszfalthőmérséklettel indult meg a 21 körös futam Estorilban, az eső is bármelyik pillanatban eleredhetett.

Razgatlıoğlu rajtolt a legjobban. Rea-nek kellett védekeznie a Ducatik ellen, de a második helyet meg tudta tartani. A harmadik helyre Locatelli zárkózott fel az első kanyarokban. Bautista a negyedik helyen teljesítette az első kört. Redding a nagyszerű időmérés után, a rajtot követően a 6. pozícióba esett vissza.

Mercado bukott az első körben és kiállni kényszerült a versenyből.

A 3. körben Rea megpróbálkozott egy előzéssel a vezető pozícióért. Az északír versenyző hibázott, az élen haladók össze is értek, de most elkerülték a bukást. 17 körrel a kockás zászló előtt egy Locatelli sima előzésével Bautista jött fel a dobogó legalsó fokára.

A 6. körben Razgatlıoğlu mért el egy féktávot (nagyot mentett, hogy elkerülje a bukást), így Rea el tudott menni török riválisa mellett. A 8. körben Razgatlıoğlu visszaállt az élre. Bautista nem tudta tartani a tempót vetélytársaival az élen a futam ezen szakaszán, de felzárkózásba kezdett a verseny féltávján.

Rea és Razgatlıoğlu hatalmas csatát vívtak a futamgyőzelemért, oda-vissza cserélgették egymás között a vezető helyet körökön keresztül, mindkét pilóta a határon motorozott. Ez Bautistának kedvezett, aki gyorsan elkezdte faragni a tizedeket a élen álló duóhoz képest.

A futam utolsó harmadára, 2 és fél másodperces hátrányát ledolgozva a spanyol meg is érkezett szorosan mögéjük. 6 körrel a leintés előtt Rea fordult szélesen, aminek következtében Bautista átvette a 2. pozíciót kawasakis ellenfelétől.

Az 5. helyért is csata zajlott Redding és a 2 hondás versenyző, Lecuona és Vierge ellen, melyet a japán márka versenyzői nyertek, mindketten meg tudták előzni bmw-s ellenfelüket. Az utolsó körben Lowes is elment mellette, így a 8. helyen zárta a futamot.

4 körrel a kockás zászló előtt Rea tempója visszaesett, így a futamgyőzelemért nem volt már versenyben. Bautista és Razgatlıoğlu vívott ezután csatát egymással. A spanyolnak több alkalommal nem sikerült az előzés, de a legfontosabb métereken, az utolsó célegyenesben megszerezte a győzelmet, tovább növelve előnyét a világbajnoki pontversenyen.

A harmadik helyen Rea ért célba, megelőzve Locatellit, Viergét, Lecuonát, Lowest, Reddinget, Rinaldit és Bazt az első tízben.

Az Öttlt helyettesítő Fores nagyszerű teljesítményt nyújtott – a 11. helyen látta meg a kockás zászlót.

Estoril – WSBK 1. futam végeredménye:

1 A. BAUTISTA Aruba.it Racing Ducati
2 T. RAZGATLIOGLU Pata Yamaha  Yamaha 0.126
3 J. REA Kawasaki Racing  Kawasaki 4.835
4 A. LOCATELLI Pata Yamaha Yamaha 17.079
5 X. VIERGE Team HRC Honda 19.107
6 I. LECUONA Team HRC Honda 19.215
7 A. LOWES Kawasaki Racing  Kawasaki 21.956
8 S. REDDING BMW Motorrad  BMW 23.090
9 M. RINALDI Aruba.it Racing Ducati 24.104
10 L. BAZ Bonovo Action BMW BMW 25.212
11 X. FORES Team Goeleven Ducati 27.516
12 A. BASSANI Motocorsa Racing Ducati 30.686
13 L. BERNARDI BARNI Spark Racing Team Ducati 39.599
14 K. NOZANE GRT Yamaha  Yamaha 39.643
15 E. LAVERTY Bonovo Action BMW BMW 41.735
16 M. FRITZ Yamaha Motoxracing  Yamaha 41.854
17 L. MAHIAS Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki 42.790
18 C. PONSSON Gil Motor Sport-Yamaha Yamaha 50.082
19 H. SYAHRIN MIE Racing Honda Team Honda 1’08.940
20 O. KONIG Orelac Racing Verdnatura Kawasaki 1’08.979
21 I. VINALES TPR Team Pedercini Racing Kawasaki 2 kör

 

A világbajnoki pontverseny állása: 

1 ALVARO BAUTISTA Aruba.it Racing Ducati 134
2 JONATHAN REA Kawasaki Racing Kawasaki 107
3 TOPRAK RAZGATLIOGLU Pata Yamaha Yamaha 84
4 ANDREA LOCATELLI Pata Yamaha Yamaha 68
5 IKER LECUONA Team HRC Honda 60
6 MICHAEL RUBEN RINALDI Aruba.it Racing Ducati 50
7 XAVI VIERGE Team HRC Honda 41
8 ALEX LOWES Kawasaki Racing Kawasaki 37
9 AXEL BASSANI Motocorsa Racing Ducati 34
10 LORIS BAZ Bonovo Action BMW BMW 34
11 SCOTT REDDING BMW Motorrad BMW 27
12 GARRETT GERLOFF GRT Yamaha Yamaha 25
13 PHILIPP OETTL Team Goeleven Ducati 15
14 LUCAS MAHIAS Kawasaki Puccetti Kawasaki 14
15 MICHAEL VAN DER MARK BMW Motorrad BMW 11
16 EUGENE LAVERTY Bonovo Action BMW BMW 11
17 ILLIA MYKHALCHYK BMW Motorrad BMW 9
18 ROBERTO TAMBURINI Yamaha Motoxracing Yamaha 9
19 LUCA BERNARDI BARNI Spark Racing Ducati 9
20 CHRISTOPHE PONSSON Gil Motor Sport Yamaha 8
21 XAVI FORES Team Goeleven Ducati 5
22 LEON HASLAM Pedercini Racing Kawasaki 3
23 KOHTA NOZANE GRT Yamaha Yamaha 2
24 LEANDRO MERCADO MIE Racing Honda Honda 1
25 ISAAC VINALES Pedercini Racing Kawasaki 0
26 OLIVER KONIG Orelac Racing Kawasaki 0
27 MARVIN FRITZ Yamaha Motoxracing Yamaha 0