back to top
2025. július 08. 11:50
Kezdőlap Blog Oldal 759

Estoril – Nagy felzárkózás után Bautista az utolsó métereken diadalmaskodott

0

Hatalmas csata zajlott a futamgyőzelemért először Rea és Razgatlıoğlu között, majd Bautista és török ellenfele között. Végül a spanyol az utolsó métereken szerezte meg a győzelmet!

A szoros kvalifikáción Rea – pályacsúccsal – kicsivel előzte meg Razgatlıoğlut. Őket követte Bautista, így a 3 rivális az első sorból kezdhette meg a futamot szombat délután.

Jócskán voltak hiányzók a rajtrácson – sérülés következtében nem lehetett ott a futamon van der Mark, Öttl és Gerloff. A hollandot ezen a hétvégén nem helyettesíti senki, míg Öttl helyére a kommentátorként jelen lévő Xavi Fores ugrott be. A mezőny így 22 versenyzőnő

Változó, szeles időben, hűvös aszfalthőmérséklettel indult meg a 21 körös futam Estorilban, az eső is bármelyik pillanatban eleredhetett.

Razgatlıoğlu rajtolt a legjobban. Rea-nek kellett védekeznie a Ducatik ellen, de a második helyet meg tudta tartani. A harmadik helyre Locatelli zárkózott fel az első kanyarokban. Bautista a negyedik helyen teljesítette az első kört. Redding a nagyszerű időmérés után, a rajtot követően a 6. pozícióba esett vissza.

Mercado bukott az első körben és kiállni kényszerült a versenyből.

A 3. körben Rea megpróbálkozott egy előzéssel a vezető pozícióért. Az északír versenyző hibázott, az élen haladók össze is értek, de most elkerülték a bukást. 17 körrel a kockás zászló előtt egy Locatelli sima előzésével Bautista jött fel a dobogó legalsó fokára.

A 6. körben Razgatlıoğlu mért el egy féktávot (nagyot mentett, hogy elkerülje a bukást), így Rea el tudott menni török riválisa mellett. A 8. körben Razgatlıoğlu visszaállt az élre. Bautista nem tudta tartani a tempót vetélytársaival az élen a futam ezen szakaszán, de felzárkózásba kezdett a verseny féltávján.

Rea és Razgatlıoğlu hatalmas csatát vívtak a futamgyőzelemért, oda-vissza cserélgették egymás között a vezető helyet körökön keresztül, mindkét pilóta a határon motorozott. Ez Bautistának kedvezett, aki gyorsan elkezdte faragni a tizedeket a élen álló duóhoz képest.

A futam utolsó harmadára, 2 és fél másodperces hátrányát ledolgozva a spanyol meg is érkezett szorosan mögéjük. 6 körrel a leintés előtt Rea fordult szélesen, aminek következtében Bautista átvette a 2. pozíciót kawasakis ellenfelétől.

Az 5. helyért is csata zajlott Redding és a 2 hondás versenyző, Lecuona és Vierge ellen, melyet a japán márka versenyzői nyertek, mindketten meg tudták előzni bmw-s ellenfelüket. Az utolsó körben Lowes is elment mellette, így a 8. helyen zárta a futamot.

4 körrel a kockás zászló előtt Rea tempója visszaesett, így a futamgyőzelemért nem volt már versenyben. Bautista és Razgatlıoğlu vívott ezután csatát egymással. A spanyolnak több alkalommal nem sikerült az előzés, de a legfontosabb métereken, az utolsó célegyenesben megszerezte a győzelmet, tovább növelve előnyét a világbajnoki pontversenyen.

A harmadik helyen Rea ért célba, megelőzve Locatellit, Viergét, Lecuonát, Lowest, Reddinget, Rinaldit és Bazt az első tízben.

Az Öttlt helyettesítő Fores nagyszerű teljesítményt nyújtott – a 11. helyen látta meg a kockás zászlót.

Estoril – WSBK 1. futam végeredménye:

1 A. BAUTISTA Aruba.it Racing Ducati
2 T. RAZGATLIOGLU Pata Yamaha  Yamaha 0.126
3 J. REA Kawasaki Racing  Kawasaki 4.835
4 A. LOCATELLI Pata Yamaha Yamaha 17.079
5 X. VIERGE Team HRC Honda 19.107
6 I. LECUONA Team HRC Honda 19.215
7 A. LOWES Kawasaki Racing  Kawasaki 21.956
8 S. REDDING BMW Motorrad  BMW 23.090
9 M. RINALDI Aruba.it Racing Ducati 24.104
10 L. BAZ Bonovo Action BMW BMW 25.212
11 X. FORES Team Goeleven Ducati 27.516
12 A. BASSANI Motocorsa Racing Ducati 30.686
13 L. BERNARDI BARNI Spark Racing Team Ducati 39.599
14 K. NOZANE GRT Yamaha  Yamaha 39.643
15 E. LAVERTY Bonovo Action BMW BMW 41.735
16 M. FRITZ Yamaha Motoxracing  Yamaha 41.854
17 L. MAHIAS Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki 42.790
18 C. PONSSON Gil Motor Sport-Yamaha Yamaha 50.082
19 H. SYAHRIN MIE Racing Honda Team Honda 1’08.940
20 O. KONIG Orelac Racing Verdnatura Kawasaki 1’08.979
21 I. VINALES TPR Team Pedercini Racing Kawasaki 2 kör

 

A világbajnoki pontverseny állása: 

1 ALVARO BAUTISTA Aruba.it Racing Ducati 134
2 JONATHAN REA Kawasaki Racing Kawasaki 107
3 TOPRAK RAZGATLIOGLU Pata Yamaha Yamaha 84
4 ANDREA LOCATELLI Pata Yamaha Yamaha 68
5 IKER LECUONA Team HRC Honda 60
6 MICHAEL RUBEN RINALDI Aruba.it Racing Ducati 50
7 XAVI VIERGE Team HRC Honda 41
8 ALEX LOWES Kawasaki Racing Kawasaki 37
9 AXEL BASSANI Motocorsa Racing Ducati 34
10 LORIS BAZ Bonovo Action BMW BMW 34
11 SCOTT REDDING BMW Motorrad BMW 27
12 GARRETT GERLOFF GRT Yamaha Yamaha 25
13 PHILIPP OETTL Team Goeleven Ducati 15
14 LUCAS MAHIAS Kawasaki Puccetti Kawasaki 14
15 MICHAEL VAN DER MARK BMW Motorrad BMW 11
16 EUGENE LAVERTY Bonovo Action BMW BMW 11
17 ILLIA MYKHALCHYK BMW Motorrad BMW 9
18 ROBERTO TAMBURINI Yamaha Motoxracing Yamaha 9
19 LUCA BERNARDI BARNI Spark Racing Ducati 9
20 CHRISTOPHE PONSSON Gil Motor Sport Yamaha 8
21 XAVI FORES Team Goeleven Ducati 5
22 LEON HASLAM Pedercini Racing Kawasaki 3
23 KOHTA NOZANE GRT Yamaha Yamaha 2
24 LEANDRO MERCADO MIE Racing Honda Honda 1
25 ISAAC VINALES Pedercini Racing Kawasaki 0
26 OLIVER KONIG Orelac Racing Kawasaki 0
27 MARVIN FRITZ Yamaha Motoxracing Yamaha 0

Gerloff sem folytathatja az estorili hétvégét

0

Miután a 3. szabadedzésen a 13-as kanyarban nagy sebességnél bukott, a GRT Yamaha versenyzőjét, Garrett Gerloff-ot alkalmatlannak nyilvánították az estorili WorldSBK hétvége hátralévő részére.

Gerloff szabadedzéseken végig remekül szerepelt – a pénteki napot az összesített időeredmények alapján a harmadik helyen zárta. Szombaton az első tízbe javított volna, mielőtt az edzés utolsó szakaszában balesetet szenvedett. Az esés következményeként Gerloff „mély sérülést” szenvedett a bal térdén. Az orvosi vizsgálatok után megállapították, hogy a hétvége hátralévő részét ki kell hagynia.

Gerloff a hétvégét megelőzően nagyon bizakodóan nyilatkozott, sokat várt Estoriltól. Az amerikai nincs egyedül az estorili WorldSBK-hétvégéről való korai távozással. Philipp Oettl és Michael Van Der Mark is kénytelen kihagyni a futamokat.

Öttl szintén a 13-as kanyarban történt bukását követően jobb kulcscsonttörést szenvedett, ami miatt azóta az Eurosportnál a hétvégére tervezett kommentátor, Xavi Fores helyettesítette a német újoncot a Goeleven Ducatinál.

BSB Donington Park – O’Halloran bombaformában az időmérőn

0

Jason O’Halloran indul az első futamon a Doninton Parkban a pole pozícióból, miután a kvalifikáción villámgyors tempót diktált, megjavítva az érvényben lévő körrekordot. 

O’Halloran csúcsformában érkezett az időmérésre, miután a délelőtti edzésen is az élen végzett, és ezt a pálya eddigi leggyorsabb körével folytatta. Az ausztrál pilótának ez az első pole pozíciója a szezonban. O’Halloran arra hajt, hogy tavalyi sikerét megismételve futamot tudjon nyerni Donington Parkban.

A bajnokságot vezető Bradley Ray a szabadedzésen új körrekordot teljesített, és a kvalifikáción is elsőként javította meg ezt, így ideiglenesen vezette a kvalifikációt, amíg O’Halloran nem talált valami extrát. Az utolsó körében elesett, így kénytelen volt beérni a második hellyel, és mindössze 0,004 másodperccel volt lassabb a legjobb köridőnél.

Yamaha versenyző ért fel a harmadik pozícióba – Ray csapattársa, Kyle Ryde, akin nem látszott a két forduló között végzett rekesz szindróma –„arm pump”- műtét hatása.

Rory Skinner a negyedik rajtkockát zsebelte be Lee Jackson előtt, az első hatba pedig még Peter Hickman fért be. Tom Sykes az idei év legjobb kvalifikációs teljesítményét nyújtotta az MCE Ducati csapatának, és a hetedik helyet szerezte meg,

A sérüléséből visszatérő Tarran MacKenzie a 8. helyen zárta az időmérést. Az első tízben Glenn Irwin és Ryan Vickers végzett.

A Superbike világbajnokság mezőnyéhez hasonlóan, itt is akad olyan versenyző, aki bukás következtében feladni kényszerül a hétvége további részét – a korábbi Moto3 világbajnok Danny Kent esett a 3. szabadedzésen, agyrázkódást szenvedett és Notthingambe szállították további vizsgálatokra.

Donington Park – BSB Q2 végeredménye:

1 Jason O’HALLORAN McAMS Yamaha Yamaha 1:05.289
2 Bradley RAY Rich Energy OMG  Yamaha 1:05.293 0.004
3 Kyle RYDE Rich Energy OMG  Yamaha 1:05.542 0.253
4 Rory SKINNER FS-3 Racing Kawasaki 1:05.615 0.326
5 Lee JACKSON FS-3 Racing Kawasaki 1:05.619 0.330
6 Peter HICKMAN FHO Racing BMW BMW 1:05.719 0.430
7 Tom SYKES MCE Ducati Ducati 1:05.720 0.431
8 Tarran MACKENZIE McAMS Yamaha Yamaha 1:05.769 0.480
9 Glenn IRWIN Honda Racing UK Honda 1:05.827 0.538
10 Ryan VICKERS FHO Racing  BMW 1:05.859 0.570
11 Leon HASLAM VisionTrack  Kawasaki 1:05.897 0.608
12 Storm STACEY Team LKQ Euro Car  Kawasaki 1:05.975 0.686
13 Danny BUCHAN SYNETIQ Motorrad  BMW 1:06.148 0.859
14 Christian IDDON Buildbase Suzuki Suzuki 1:06.165 0.876
15 Tommy BRIDEWELL Ducati Oxford Products  Ducati 1:06.175 0.886
16 Josh BROOKES MCE Ducati Ducati 1:06.243 0.954
17 Chrissy ROUSE Crowe Performance BMW 1:06.263 0.974
18 Andrew IRWIN SYNETIQ Motorrad BMW BMW 1:08.269 2.980

Elrajtolt a 2022-es MAMS Gyorsasági Bajnokság!

A hétfői napon a Dunaszerdahely melletti Slovakiaringen vette kezdetét a Magyar Motorsport Szövetség, vagyis a MAMS 2022-es évre kiírt Gyorsasági Országos Bajnokság – hivatalos nevén: Takarékbank Magyar Nyílt Nemzeti Gyorsasági Bajnokság.
A bajnoksággal párhuzamosan fut az ugyanilyen nevű Kupa kiírás is, mi azonban csak a bajnoksággal foglalkoznák.

Mielőtt azonban belekezdenénk a történések taglalásába, tekintsünk vissza a tavalyi esztendőre.

2021-es visszatekintő

A tavalyi pontvadászat négy fordulóból állt: egy esős pannóniaringi nyitóversenyből, amit követett két slovakiaringi és egy hungaroringi állomás. Az ezreseknél kényelmes előnnyel húzta be a bajnoki címet Gyutai Adrián a Rhino Racing által felkészített (bár a második slovakiaringi állomáson Ducatival versenyzett). A mezőny létszáma hektikusan alakult: nem mindenki vett részt minden futamon. A második a Magyarországon élő angol Ash Jones lett egy Kawasakival, a harmadik pedig a yamahás Hirczi Zoltán lett. A hungaroringi futamon egyébként elindult Talmácsi Gábor is egy BMW S1000 RR-el, amelyet toronymagasan meg is nyert – az ő eredménye azonban nem számított bele a hivatalos végeredménybe, így a győzelem papíron Bódis Richárdé lett.

MAMS Open 1000 OB végeredménye:

1 Gyutai Adrián Pannonia Motorsport Kft. YAMAHA 78
2 Ashley Jones XLR8 racing Kft. KAWASAKI 37
3 Hirczi Zoltán Paksi AMSE YAMAHA 29
4 Bódis Richárd Bódis Formation SE DUCATI 25
4 Michal Malek (POL) YAMAHA 25
6 Fenyvesi Gábor Wolf Racing Company Kft. KAWASAKI 23
7 Kurucz Ferenc Tomracing Kft. DUCATI 16
7 Michal Lalewicz (POL) YAMAHA 16
9 Bezzeg István Pannonia Motorsport Kft. DUCATI 13
10 Tolnai István Pannonia Motorsport Kft. DUCATI 11

A 600-asoknál a hondás Molnár Gergő és a yamahás Kecskés Bence volt harcban a bajnoki címért – mindketten kihagyták az esős nyitófutamot (amit az éppen beugró Sebestyén Peti nyert meg), de a másik három versenyen Gergő győzött, valamennyiszer Bence előtt, így  a tabella is eképpen alakult. A harmadik a hondás Érsek Dániel lett a yamahás Dézsi Viktor előtt.
A Hungaroringen ezresekhez hasonlóan itt is vendéggyőzelem született: a Red Bull Rookies Cup-menő Görbe Soma egy R6-os Yamahával diadalmaskodott ekkor, ám Talmácsihoz hasonlóan ő sem számított bele az értékelésbe.

MAMS Open 600 OB végeredménye:

1 Molnár Gergő Geri-Racing Motorsport Kft. HONDA 75
2 Kecskés Bence New Times Racing SKE YAMAHA 60
3 Érsek Dániel Forty Racing Team HONDA 40
4 Dézsi Viktor Chrobák MSE YAMAHA 37
5 Kakuszi Ádám MW Performance MSE KAWASAKI 33
6 Ernszt Norbert New Times Racing SKE SUZUKI 30
7 Csányi Gergő Chrobák MSE TRIUMPH 28
8 Kupecz Zoltán XLR8 racing Kft. HONDA 25
9 Varga Tibor Forty Racing Team YAMAHA 21
10 Katona Dániel Tomracing Kft. YAMAHA 18
11 Babonics Márk Attila Talmácsi MSE HONDA 14
12 Sebestyén Péter HRE Team YAMAHA 12,5
13 Templom Vendel MW Performance MSE KAWASAKI 9

A 300-as és 250-es géposztály bajnoksága a kevés induló miatt  nem volt értékelhető.

2022-es bajnoki nyitány

A 2022-es Magyar Bajnokság öt fordulóból áll:

1. Május 16. Slovakiaring
2. Június 20. Pannóniaring
3. Július 21. Slovakiaring
4. Augusztus 22. Hungaroring
5. Szeptember 16. Pannóniaring

 

 

 

 

A slovakiaringi nyitófordulóra rekordlétszámú versenyző nevezett a bajnokságba: jóval többen, mint a tavalyi évben.

Íme a versenyt szervezők közleménye a versenynapról:

Open 1000

Gyutai Adrián ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: az élen. Fölényesen megnyerte az időmérő edzést, valamint a futamot is. Az időmérőn elért 2:08.536-os ideje két és fél másodperccel volt jobb, mint a második helyezett Majsa Gergelyé, és néggyel, mint az első sort teljessé tevő Érsek Dánielé.

A hét körös versenyen is ebben a sorrendben futottak be: Gyutai toronymagasan, 22 másodperccel győzött Majsa előtt, aki öttel előzte meg a harmadikként záró Érseket. Mindhármójuk esetében beszélhetünk változásról:
– Gyutai Adrián tavaly Yamahával, ezúttal pedig Ducatival indult
– Majsa Gergely tavaly csak a Kupában indult, amit meg is nyert – egy Kawasakival. Idén már a Bajnokságban is részt vesz, és ezúttal egy Yamahán ül
– Érsek Dániel tavaly a 600-asok között indult, idén pedig a legnagyobbak között

Slovakiaring – MAMS Open 1000 OB futam végeredménye:

1 GYUTAI Adrián HUN DUCATI
2 MAJSA Gergely HUN YAMAHA 22.236
3 ÉRSEK Dániel HUN HONDA 27.199
4 KISS Csaba HUN BMW 35.794
5 SZARKA Gábor HUN BMW 45.916
6 FENYVESI Gábor HUN BMW 50.301
7 PAPP Tamás HUN YAMAHA 55.145
8 SZAJKOVICS István HUN BMW 1:01.892
9 VÁROSI Szabolcs HUN SUZUKI 1:02.004
10 HIRCZI Zoltán HUN YAMAHA 1:03.192
11 Ashley JONES GBR KAWASAKI 1:03.203
12 KOVÁCS Zoltán HUN BMW 1:07.129
13 ENYINGI Tamás HUN YAMAHA 1:11.421
14 KOVÁCS Ádám HUN SUZUKI 1:19.071
15 DEÁK Róbert HUN SUZUKI 1:19.616
16 CZUTOR Krisztián HUN YAMAHA 1:29.110
17 NAGY Zoltán HUN YAMAHA 1:39.911
18 KOKAVECZ János HUN BMW 1:42.965
19 Ladiszlav MAROSI SVK YAMAHA 1:43.043
20 HAVIÁR Csaba HUN BMW 1:44.743
21 MESTER Csaba HUN HONDA 1:53.514
22 MIZERÁK Péter HUN SUZUKI 1:57.636
23 Nagy Zoltán HUN SUZUKI 1:59.878
24 SZALONTAI György HUN SUZUKI 2:02.863
25 KOCKA Tamás HUN SUZUKI 2:11.168
26 Dr. RIGÓ István HUN KAWASAKI 2:19.191
27 ISTVÁNFY Zsolt HUN BMW 1 kör
Nem értek célba
SZŰCS Gábor HUN YAMAHA
Boris BALNA SVK KAWASAKI
Ales SENEKOVIC SLO YAMAHA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Open 600

A hatszázasoknál hasonlóképpen folytatódott a párharc Molnár Gergő és Kecskés Bence között – annyi változással, hogy Gergő idén Yamahával indul. Csatlakozott egy újabb húzónév a mezőnyhöz: a tavaly az IDM Supersport 300-ban versenyző Oláh Barnabás egy R6-os Yamahával indul idén a Magyar Bajnokságban.
Az időmérőn a pole-t Kecskés Bence szerezte meg Molnár Gergő és Füleki Ádám előtt – ők egy másodpercen belül voltak (a rajtelsőséget érő idő: 2:11.125), de a negyedik Oláh Barnabás már négy szekundum hátrányban volt.
A futamot meg kellett szakítani piros zászlóval. Az újraindítást követően egy háromkörös sprintre került sor, amelyen Molnár Gergő mindössze hét századdal verte meg Kecskés Bencét. A dobogó legalsó fokára Füleki Ádám állhatott fel, az újonc Oláh Barnabás negyedik lett.

Slovakiaring – MAMS Open 600 OB futam végeredménye:

1 MOLNÁR Gergő HUN YAMAHA
2 KECSKÉS Bence HUN YAMAHA 0.070
3 FÜLEKI Ádám HUN HONDA 2.345
4 OLÁH Barnabás HUN YAMAHA 9.440
5 KAKUSZI Ádám HUN KAWASAKI 20.416
6 KERÉNYI Ádám HUN TRIUMPH 20.493
7 KUPECZ Zoltán HUN HONDA 21.121
8 ifj LENGYEL Ákos HUN YAMAHA 22.125
9 NAGY Attila HUN HONDA 22.829
10 ÁDÁM Róbert HUN TRIUMPH 25.318
11 BIEL Richárd HUN YAMAHA 25.949
12 GINZER Attila HUN YAMAHA 26.435
13 KÁLÓCZI Ákos HUN YAMAHA 26.618
14 LENGYEL Krisztián HUN SUZUKI 28.921
15 TESZKÓ Tamás HUN KAWASAKI 32.643
16 ERNSZT Norbert HUN SUZUKI 33.192
17 VAKÁN Béla HUN SUZUKI 33.237
18 VAKÁN Levente HUN SUZUKI 34.512
19 BOÓR László HUN HONDA 39.515
20 SZERZŐ Csaba HUN YAMAHA 41.713
21 Nagy Attila HUN SUZUKI 42.715
22 PÉNTEK Ferenc HUN YAMAHA 45.331
23 LENGYEL Ákos HUN HONDA 51.818
24 MARSICZKI Péter HUN SUZUKI 1:08.910
25 ZAKOR Tibor HUN YAMAHA 1:19.161
26 CSIBRÁK Zoltán HUN YAMAHA 1:21.392
Nem értek célba
TURI Péter HUN YAMAHA
CZIMMER Ákos HUN YAMAHA
PLAJBÁSZ István HUN SUZUKI

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Íme egy képválogatás a versenyről:

A versenyek, valamint a Kupa futamainak részletes végeredményét itt találhatjátok. Az eseményről további képeket láthattok itt, itt és itt.

Estoril – szoros eredmény, Rea körrekorddal az élen

0

Nagyon szorosan alakult az időmérő az első két helyen, végül Jonathan Rea tudott leggyorsabban körbeérni az estorili Supoerpole-on Toprak Razgatlıoğlu előtt. Nem is akárhogyan tette ezt, saját korábbi körrekordját adta át a múltnak.

Az estorili hétvége következő áldozata Garret Gerloff, aki nagy sebességgel bukott a harmadik szabadedzésen a 13-as kanyarban. A mai napot mindenképp ki kell hagynia, mivel térde megsérült (az információk alapján mély seb lett bal térdén) és az orvosi gárda alkalmatlannak nyilvánította a versenyzésre. A tegnapi edzésnapon combnyaktörést szenvedő van der Markot az éjszaka folyamán Lisszabonban megműtötték.

Rea a hétvége legjobb körével nyitotta az edzést. Őt követte Razgatlıoğlu (0,080 másodperccel lemaradva) és Lecuona az élen az időmérés első etapjában.

A kvalifikáció második szakaszában Rea tovább faragott idején, amivel megjavította a körrekordot is – ami szintén az ő nevéhez fűződött.

Razgatlıoğlu piros szektorokkal teljesítette utolsó gyors körét, de végül nem tudta megverni északír vetélytársát, 91 ezreddel elmaradt tőle, de a második helyre elég volt ideje. A harmadik pozíciót Álvaro Bautista szerezte meg, 6 tizeddel lemaradva világbajnoki aspiráns riválisaitól.

A BMW talált egy jó beállítást végre, Redding a negyedik helyre ért fel, megelőzve Locatellit, Rinaldit, Lecuonát, Lowest, Lavertyt és Mahiast az első tízben.

Bautista elmondta, hogy fontos volt a jó rajtpozíció elérése. Ma nem érezte annyira jónak a motort, mint a pénteki napon. Valamit tudtak javítani a beállításokon.

Razgatlıoğlu azt nyilatkozta, hogy nagyon jó kvalifikáció volt, visszatért a tavalyi érzése. Az utolsó köre nagyon jó volt, egy kis hibát vétett, ami miatt nem tudott az első helyen végezni. Azért harcol, hogy ismét a dobogó legfelső fokán végezzen a futamon.

Rea 35. pole-ját szerezte meg. Az időmérés utáni nyilatkozatában elmondta, hogy a célja az volt, hogy az időmérős gumiból kihozza a legtöbbet. A motor minden erősségét ki tudta használni. Elmondta, hogy felhős idő, változó irányú széllel, és hosszú lesz még a hétvége.

Estoril – WSBK Superpole végeredménye:

1 J. REA Kawasaki Racing  Kawasaki 1’35.346
2 T. RAZGATLIOGLU Pata Yamaha  Yamaha 1’35.437 0.091
3 A. BAUTISTA Aruba.it Racing –  Ducati 1’35.963 0.617
4 S. REDDING BMW Motorrad  BMW 1’35.979 0.633
5 A. LOCATELLI Pata Yamaha  Yamaha 1’36.198 0.852
6 M. RINALDI Aruba.it Racing –  Ducati 1’36.236 0.890
7 I. LECUONA Team HRC Honda 1’36.433 1.087
8 A. LOWES Kawasaki Racing  Kawasaki 1’36.538 1.192
9 E. LAVERTY Bonovo Action BMW BMW 1’36.659 1.313
10 L. MAHIAS Kawasaki Puccetti  Kawasaki 1’36.674 1.328
11 X. VIERGE Team HRC Honda 1’36.747 1.401
12 L. BAZ Bonovo Action BMW BMW 1’36.755 1.409
13 K. NOZANE GRT Yamaha  Yamaha 1’36.980 1.634
14 A. BASSANI Motocorsa Racing Ducati 1’37.015 1.669
15 L. BERNARDI BARNI Spark Racing  Ducati 1’37.105 1.759
16 M. FRITZ Yamaha Motoxracing  Yamaha 1’37.124 1.778
17 X. FORES Team Goeleven Ducati 1’37.521 2.175
18 C. PONSSON Gil Motor Sport Yamaha 1’37.775 2.429
19 L. MERCADO MIE Racing Honda  Honda 1’37.867 2.521
20 H. SYAHRIN MIE Racing Honda  Honda 1’38.065 2.719
21 I. VINALES TPR Team Pedercini  Kawasaki 1’38.436 3.090
22 O. KONIG Orelac Racing  Kawasaki 1’38.709 3.363

Estoril – Aegerter hihetetlen körrekorddal nyerte az időmérőt

Dominique Aegerter teljesen más dimenzióban motorozott a kvalifikáción, mint a mezőny többi része. Többször is javítani tudott a körrekordon, közel egy másodpercet vert a második helyezett Nicoló Bulegára.

A középső kategóriában is lesz hiányzó a forduló teljesítésén, Tom Booth-Amos bal bokasérülése miatt alkalmatlannak nyilvánították a versenyhétvége további teljesítésére.

Raffaele De Rosa motorja füstölt el az időmérő elején, amiért megkapta a piros-sárga zászlójelzést, ami arra szólította fel, hogy hagyja el az aszfaltcsíkot.

Aegerter már az edzés elején nagyon gyors volt, a mezőny nem tudta tartani a lépést a svájcival. A 2. szabadedzéshez hasonlóan nagyon konstans köröket motorozott és folyamatosan javított saját első helyezést érő idején. 7 perccel az edzés megkezdése után már új pályacsúcsot teljesített, a második helyen álló Bulegát ekkor 7 tizeddel előzte meg.

A második etapban elkezdtek javulni a köridők, de Aegerter ideje nem forgott veszélyben. A második helyért zajlott nagy csata, 7 versenyző volt 2 tizeden belül 2 perccel a kvalifikáció leintése előtt.

Az ekkor második helyen álló Caricasulo bukott 1,5 perccel az edzés vége előtt, amit számos versenyző próbálkozását rontotta el.

Aegerter a második etapban is tovább tudta javítani idejét. Hihetetlen motorozást mutatott be a kvalifikáción. Tekintve, hogy a svájci csak a második szakaszra tette fel az időmérésre fejlesztett SCX abroncsot, előrevetíti a futamra is dominanciáját. Aegerter még az utolsó körében is javítani tudott, így háromszor tudott körrekordot motorozni – ideje 1.39,046, amivel a kvalifikáció végére közel 1 másodperccel verte meg Bulegát a második helyen.

Van Straalen előkelő helyen zárta az időmérőt, ő végzett a 3. pozícióban. Sebestyén Péter csapattársa, Lorenzo Baldassarri ért fel a 4. helyre, megelőzve Cluzelt, Verdoiát, Caricasulót, Öncüt, Tuulit és Manzit az első tízben.

Sebestyén Péter a 15. helyen várhatja a délutáni futam rajtját.

Estoril – WSSP időmérő végeredménye: 

1 D. AEGERTER Ten Kate Racing  Yamaha 1’39.046
2 N. BULEGA Aruba.it Racing  Ducati 1’39.884 0.838
3 G. VAN STRAALEN EAB Racing Team Yamaha 1’39.952 0.906
4 L. BALDASSARRI Evan Bros.  Yamaha 1’40.106 1.060
5 J. CLUZEL GMT94 Yamaha Yamaha 1’40.171 1.125
6 A. VERDOIA GMT94 Yamaha Yamaha 1’40.180 1.134
7 F. CARICASULO Althea Racing Ducati 1’40.247 1.201
8 C. ONCU Kawasaki Puccetti  Kawasaki 1’40.453 1.407
9 N. TUULI MV Agusta Reparto  MV Agusta 1’40.490 1.444
10 S. MANZI Dynavolt Triumph Triumph 1’40.517 1.471
11 U. ORRADRE MS Racing Yamaha  Yamaha 1’40.640 1.594
12 Y. MONTELLA Kawasaki Puccetti  Kawasaki 1’40.694 1.648
13 O. VOSTATEK MS Racing Yamaha  Yamaha 1’40.779 1.733
14 H. SOOMER Dynavolt Triumph Triumph 1’40.957 1.911
15 SEBESTYÉN PÉTER Evan Bros. Yamaha 1’40.967 1.921
16 A. HUERTAS MTM Kawasaki Kawasaki 1’41.074 2.028
17 O. BAYLISS BARNI Spark Racing Ducati 1’41.132 2.086
18 M. BRENNER VFT Racing Yamaha 1’41.137 2.091
19 K. SMITH VFT Racing Yamaha 1’41.166 2.120
20 T. EDWARDS Yart – Yamaha  Yamaha 1’41.350 2.304
21 R. DE ROSA Orelac Racing  Ducati 1’41.455 2.409
22 M. KOFLER CM Racing Ducati 1’41.735 2.689
23 L. TACCINI Ten Kate Racing  Yamaha 1’41.738 2.692
24 L. OTTAVIANI Altogo Racing Team Yamaha 1’41.745 2.699
25 S. KROEZE Kallio Racing Yamaha 1’41.839 2.793
26 F. FULIGNI D34G Racing Ducati 1’41.860 2.814
27 B. SOFUOGLU MV Agusta Reparto  MV Agusta 1’41.875 2.829
28 S. JESPERSEN Kallio Racing Yamaha 1’41.910 2.864
29 F. FULIGNI D34G Racing Ducati 1’41.994 2.948
30 B. CURRIE Motozoo Racing Kawasaki 1’42.162 3.116
31 J. BUIS Motozoo Racing  Kawasaki 1’42.980 3.934

Aegerter könnyedén szokott vissza a supersport motorra

Aegerter lehengerlően teljesítette az estorili hétvége pénteki napját, fél másodpercet vert rá a mezőnyre. Érthetően nagyon boldogan nyilatkozott a szabadedzések után.

Amellett, hogy nagyon gyors volt Aegerter, egyenletes köröket is tudott teljesíteni. A hosszú, 15 körös etapjában 14 körön keresztül konstansan 1’39 és 1’40 közötti időket motorozott.

„Nagyon jó péntek volt számunkra, nem panaszkodhatok”mondta a svájci pilóta. „Bár nagyon meleg volt, a pálya körülményei végig rendben voltak. Emellett mindig is szerettem Estorilt. Ez is hozzájárult egy kicsit ahhoz, hogy már a startnál nagyon jól éreztem magam. A mai napra az volt a tervünk, hogy gyors kört motorozunk, miközben erős tempót diktálunk. Mindkettő sikerült. Így optimálisan fel tudtunk készülni a Superpole-ra és az első futamra.”

Elképesztő, hogy a 31 éves versenyző két MotoE-s versenyhétvége után milyen könnyen szokik vissza a Yamaha R6-ra.

„A Supersport világbajnokság négyhetes szünetet tartott, míg én kétszer is rajthoz álltam a MotoE sorozatban. Le Mans után már nagyon vártam, hogy újra láthassam a Ten Kate csapatomat” – mondta el Aegerter. „A technikusok az elmúlt négy hétben ismét nagyszerű munkát végeztek a motor tökéletesítése érdekében. A csapatom ma is fantasztikus munkát végzett, egy nagyon gyors és nagyon egyenletes motort adott nekem. Ezután az erős kezdés után, és nem utolsósorban azért, mert tavaly itt nyertem először ebben a bajnokságban, nyilvánvalóan mindkét futamot meg akarom nyerni itt.”

Razgatlıoğlu: Estoril az egyik kedvenc pályám

0

Toprak Razgatlıoğlu az első edzésen második helyen végzett, de a második gyakorláson rekord időt motorozott.

Az FP1-ben Toprak Razgatlıoğlu már erősen kezdett, hiszen 1:36.572 perc alatt második lett, csak a yamahás márkatársa, Garrett Gerloff volt gyorsabb. Délután azonban Jonathan Rea volt az, aki gyors köridőkkel kezdte a második edzést. A török csak az utolsó percekben gyújtotta be a rakétákat – és 1:36.290 perc alatt a világbajnok 0,3 másodperccel gyorsabban ért körbe az aszfaltcsíkon saját, 2020-ban felállított körrekordjánál.

„Ez nem volt rossz, de szombaton még próbálkozunk valamit a beállításokon” – mondta el Razgatlioglu a SPEEDWEEK.com-nak adott interjújában. „Sokkal jobban érzem magam itt a motoron, Estoril ráadásul az egyik kedvenc pályám. Aragón és Assen nem igazán illik a stílusomhoz. Szórakoztató üzemmódba kell kerülnöd ahhoz, hogy gyorsan tudj motorozni, és itt ez a helyzet.”

A Yamaha versenyzője éppen ott lát fejlődési lehetőséget, ahol már most is dominál.

„Úgy gondolom, hogy a fékezésen még javíthatunk egy kicsit” – mondta a török versenyző. „De a versenyek mindig valami másról szólnak. Itt a gumik tartósságára kell figyelnünk, mert viszonylag meleg van, és az aszfaltnak nincs sok tapadása. Szombaton egy jó kvalifikációra van szükségem – talán egy új rekorddal. Aztán pedig a győzelemért akarok harcolni, amire nagy szükségem van.”

A világbajnok maga mögött hagyta a Jonathan Rea-vel történt asseni incidenst.

„Egyből utána természetesen frusztrált voltam” – ismerte el Razgatlioglu. „Most már minden rendben van. Nem nézek vissza, a szezon hátralévő részére koncentrálok, és futamról futamra veszem a versenyt.”

EnduroGP-futamot és ZEG Rally Show-t is szervez a HUMDA augusztusban Zalaegerszegen

A terepmotoros EnduroGP világbajnoki sorozat magyarországi futamát és a ZEG Rally Show raliversenyt is az augusztus 6-7-i hétvégén rendezik Zalaegerszegen a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével. A rangos motor- és autósport versenyek mellett a közlekedésbiztonságra is nagy hangsúlyt fektet az Ügynökség. A gyermekeknek szóló Road Safety közlekedésbiztonsági programra és a motorosoknak szervezett Moto Safety vezetéstechnikai tréningre is ellátogathatnak az érdeklődök. Mind a négy rendezvényen ingyenes a részvétel.

Az EnduroGP világbajnoki sorozat leegyszerűsítve a raliversenyzés kétkerekű változatának is tekinthető. A Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) támogatja a zalaegerszegi verseny megrendezését, amely a versenynaptárban a szlovákiai viadal után kapott helyet. A HUMDA a sorozat új promóterével, a Prime Stadiummal közösen népszerűsíti ezt a technikai sportágat hazánkban. Az esemény központja várhatóan a zalaegerszegi Városi Sportcsarnok parkolójában lesz, azonban a különböző mért -és összekötőszakaszok több városhoz közeli részt is érintenek majd, például Bocfölde is a tervek között szerepel. Várhatóan több magyar versenyző is képviselni majd a hazánkat, például Zsigovits Norbert, aki tavaly az Open 4S kategóriában világkupa 2. helyezést ért el, Szőke Márk, aki az Open 2S-ben dobogós helyet szerzett, illetve Liszka Roland és Tádics Dániel.

HUMDA Moto Safety Pécs
Fotó: HUMDA

A fergeteges sikerű tavaly augusztusi ZEG Rally Show után idén is a HUMDA szakmai közreműködésével rendezik meg a zalaegerszegi ralifesztivált augusztus 7-én. A rendezvénynek köszönhetően 21 év után egyedülálló show keretében térhetett vissza a ralisport a zalai megyeszékhelyre. 2021-ben csaknem ötvenen neveztek a viadalra, a raliautók minden kategóriája bemutatkozott, a kuriózum WRC csodáktól egészen a Trabantig. A hazai rali szakág meghatározó versenyzői, többek között Herczig Norbert, Bútor Róbert és Turán Frigyes is a népes versenyzőtábort erősítették. Idén a ZEG Rally Show koncepciója nem változik, ugyanúgy egy bemutató „versenyt” láthatnak majd a kilátogatók Zalaegerszeg belvárosában és a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán, illetve több új szakaszon. A program a hagyományos raliversenyek látványát nyújtja majd, így a verseny össztávja is nőni fog, több izgalmat nyújtva mind a nézőknek, mind az indulóknak. A HUMDA a ZEG Rally Show-t és az EnduroGP-t a Truck Race Promotion közreműködésével szervezi.

A hétvégére kilátogat a HUMDA két országjáró rendezvénysorozata, a Road Safety és a Moto Safety is. A „Road Safety – a biztonság az első” közlekedésbiztonsági oktatási programsorozatot óvodásoknak és alsó tagozatos általános iskolás tanulóknak szervezi a HUMDA. Ezen a korosztályi jellemzőknek megfelelően kidolgozott képzésen a közlekedési balesetek megelőzése és elkerülése áll a középpontban. Egy interaktív oktatást követően instruktorok segítségével gokartokkal, elektromos mini autókkal, kerékpárokkal és rollerekkel mennek ki a gyermekek az ideiglenes KRESZ-pályára, ahol a közlekedési szabályokkal és többek között például a rendőri karjelzésekkel ismerkedtek. A családok pedig egy 4 x 4 méteres társasjátékon játszhattak, de egy reakcióidő-figyelő, -javító játékot is kipróbálhatnak. A felnőttek pedig úgynevezett részeg- és drogszemüveg révén tapasztalhatták meg, miért nem szabad ilyen szerek hatása alatt volán mögé ülni.

A HUMDA közkedvelt és nagy sikerű motoros közlekedésbiztonsági rendezvénysorozata, a Moto Safety pedig gyakorlati tréningből, illetve elméleti előadásból áll augusztus 6-án. Az eseményen instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatják a jelenlévők. A sűrű forgalomban történő előrehaladással, a kanyarívekkel és a kanyarkombinációkkal is foglalkoznak majd a motorosok. A Moto Safety-n kétszázan vehetnek majd részt, jelentkezni néhány héttel az esemény előtt lehet majd, részletes információkat a HUMDA honlapján és közösségi médiafelületein találnak majd az érdeklődők.

HUMDA Moto Safety
Fotó: HUMDA

Ügynökségünk számos területe bemutatkozik majd az első augusztusi hétvégén, igazi HUMDA-fesztivált rendezünk Zalaegerszegen. Az autó- és motorsport viadalok mellett a közlekedésbiztonság is nagy szerepet kap ezekben a napokban, ráadásul nem is egy, hanem két Safety-programunknak köszönhetően. A gyerekek, a jövő közlekedői mellett a motorosok képzésére is figyelmet kell fordítani. Azoknak is varázslatos élményben lehet majd részük, akik az EnduroGP világbajnoki futamára látogatnak ki, hiszen itt a legrátermettebb terepmotorosok mérkőznek meg. Több magyar tehetség is elindul majd a mezőnyben, nekik különösen érdemes lesz szurkolni. A már szinte hagyományosnak tekinthető ZEG Rally Show-n pedig meglehetősen látványos és impulzív módon népszerűsítjük a ralisportot. Mindenkit szeretettel várunk, az egész családnak különleges élményben lehet része, ezt a hétvégét kár lenne kihagyni” – hangsúlyozta Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Oschersleben – a magyarok uralták az NTC pénteki napját

A múlt hétvégi Le Mans-i szezonnyitó után nem volt pihenés a Northern Talent Cup mezőnye számára. A második fordulóra ugyanis azonnal sor kerül, méghozzá a németországi Oschersleben pályáján – ezúttal nem a MotoGP, hanem az IDM Superbike betétfutamaként.
A magyar srácok hozták magukkal a tempót Franciaországból: miután Le Mans-ban a szombati, és a vasárnapi verseny után is magyar himnusz szólt, a pénteki edzéseket is ők uralták.

Szabadedzések

Pénteken két időmérő edzést rendeztek. Az elsőt Rossi Moor nyerte a német Dustin Schneider, valamint olasz csapattársa, Matteo Masili előtt. Ekkor Varga Tibor az ötödik, Vincze Martin a nyolcadik, Farkas Kevin a 15., míg Lőrinc László a 21. helyeken zártak.
A második szabadedzésre a mezőny egyik legfiatalabb tagja, Vincze Martin begyújtotta a rakétákat, és megnyerte azt. 76 ezreddel előzte meg Rossi Moort (a nyitóképen ők ketten láthatóak, Martin 12-es, Rossi pedig a 92-es rajtszámmal). Varga Tibor négy tizedes hátrányban negyedik lett, Farkas Kevin egy másodperccel lemaradva a 12., Lőrinc László pedig a mezőny hátsó traktusában, négy szekundum lemaradással a 23.

Oschersleben – Northern Talent Cup szabadedzések összesített eredménye:

1 VINCZE Martin HUN Chrobák MSE 1:36.348
2 Rossi MOOR HUN FAIRIUM NGRT 1:36.424 0.076
3 Lenoxx PHOMMARA SWI Team Phommara 1:36.648 0.300
4 VARGA Tibor HUN Forty Racing 1:36.791 0.443
5 Loris VENEMAN NED TeamNL Open Line 1:36.799 0.451
6 Noa CUYPERS BEL Junior Black Knights 1:36.826 0.478
7 Matteo MASILI ITA FAIRIUM NGRT 1:36.865 0.517
8 Jurrien VAN CRUGTEN NED BB64 Academy 1:37.073 0.725
9 Rocco SESSLER GER MCA Racing 1:37.253 0.905
10 Dustin SCHNEIDER GER Goblin Racing 1:37.313 0.965
11 Maxime SCHMID SWI Team Schmid 1:37.367 1.019
12 FARKAS Kevin HUN Agria Racing Team 1:37.372 1.024
13 Luca GÖTTLICHER GER JRP Junior Academy 1:37.405 1.057
14 Rio OLOFSEN NED TeamNL Open Line 1:37.922 1.574
15 Sviatoslav PYLYPENKO UKR SP-Moto Junior Team UA 1:37.924 1.576
16 Kilian HOLZER AUT HK Racing 1:38.005 1.657
17 Michal PROKEŠ CZE Brno Circuit JRT 1:38.040 1.692
18 Julius COENEN GER Helena & Julius Racing 1:38.427 2.079
19 David SIDOROV UKR SP-Moto Junior Team UA 1:38.563 2.215
20 Filip NOVOTNÝ CZE Brno Circuit JRT 1:38.593 2.245
21 Loris DEKKERS BEL Junior Black Knights 1:39.485 3.137
22 Delano GREVEN NED KNMV/DG Motorsport 1:40.220 3.872
23 LŐRINC László HUN BRR Team 1:40.475 4.127
24 Levin PHOMMARA SWI Team Phommara 1:41.020 4.672

 

Matteo Masili „Titino”. Fotó: Dorna Sports

Első időmérő

A két szabadedzés után rendezték az első időmérőt némethonban. A dominancia ezúttal is folytatódott: az előzetes rajtelsőséget Rossi Moor szerezte meg, szorosan mögötte, mindössze 31 ezred lemaradással Vincze Martin a második! A képzeletbeli első sort a belga Noa Cuypers teszi teljessé, de a rajtsorrend a szombati második időmérőn szerzett együttes idők alapján alakul majd ki. Őt követi a holland Loris Veneman, valamint a szintén bombaformában lévő Varga Tibor, aki négy tizeddel maradt el az első Moortól.

Varga Tibor (44) és Lőrincz László (21). Fotó: Dorna Sports

12. helyen zárta az első kvalifikációt Farkas Kevin, az ötödik magyar, Lőrincz László pedig a 23. pozíciót szerezte meg – amivel ő az utolsó, mivel a svájci Maxime Schmid nem teljesített mért kört az időmérőn.

Farkas Kevin. Fotó: Dorna Sports.

A szintén magyar érdekeltségbe tartozó Matteo Masili a hatodik a virtuális rajtrácson, ő is fél másodpercen belül végzett az elsőként záró csapattárs Rossi Moorhoz képest.

Oschersleben – Northern Talent Cup első időmérő edzés eredménye:

1 Rossi MOOR HUN FAIRIUM NGRT 1:36.128
2 VINCZE Martin HUN Chrobák MSE 1:36.159 0.031
3 Noa CUYPERS BEL Junior Black Knights 1:36.283 0.155
4 Loris VENEMAN NED TeamNL Open Line 1:36.293 0.165
5 VARGA Tibor HUN Forty Racing 1:36.558 0.430
6 Matteo MASILI ITA FAIRIUM NGRT 1:36.592 0.464
7 Rocco SESSLER GER MCA Racing 1:36.736 0.608
8 Jurrien VAN CRUGTEN NED BB64 Academy 1:36.809 0.681
9 Dustin SCHNEIDER GER Goblin Racing 1:37.235 1.107
10 David SIDOROV UKR SP-Moto Junior Team UA 1:37.280 1.152
11 Luca GÖTTLICHER GER JRP Junior Academy 1:37.363 1.235
12 FARKAS Kevin HUN Agria Racing Team 1:37.433 1.305
13 Lenoxx PHOMMARA SWI Team Phommara 1:37.496 1.368
14 Julius COENEN GER Helena & Julius Racing 1:37.662 1.534
15 Kilian HOLZER AUT HK Racing 1:37.697 1.569
16 Rio OLOFSEN NED TeamNL Open Line 1:37.846 1.718
17 Sviatoslav PYLYPENKO UKR SP-Moto Junior Team UA 1:37.859 1.731
18 Filip NOVOTNÝ CZE Brno Circuit JRT 1:38.051 1.923
19 Loris DEKKERS BEL Junior Black Knights 1:38.197 2.069
20 Michal PROKEŠ CZE Brno Circuit JRT 1:38.353 2.225
21 Delano GREVEN NED KNMV/DG Motorsport 1:38.469 2.341
22 Levin PHOMMARA SWI Team Phommara 1:39.616 3.488
23 LŐRINC László HUN BRR Team 1:39.894 3.766
Mért köridő nélkül
Maxime SCHMID SWI Team Schmid

 

A srácoknak szombat 11:10-kor kezdődik a második időmérő, az első futamra pedig szintén szombaton, 15:15-kor kerül sor, amelyet ezen a linken fognak élőben közvetíteni.