Toprak Razgatlıoğlu az első edzésen második helyen végzett, de a második gyakorláson rekord időt motorozott.
Az FP1-ben Toprak Razgatlıoğlu már erősen kezdett, hiszen 1:36.572 perc alatt második lett, csak a yamahás márkatársa, Garrett Gerloff volt gyorsabb. Délután azonban Jonathan Rea volt az, aki gyors köridőkkel kezdte a második edzést. A török csak az utolsó percekben gyújtotta be a rakétákat – és 1:36.290 perc alatt a világbajnok 0,3 másodperccel gyorsabban ért körbe az aszfaltcsíkon saját, 2020-ban felállított körrekordjánál.
„Ez nem volt rossz, de szombaton még próbálkozunk valamit a beállításokon” – mondta el Razgatlioglu a SPEEDWEEK.com-nak adott interjújában. „Sokkal jobban érzem magam itt a motoron, Estoril ráadásul az egyik kedvenc pályám. Aragón és Assen nem igazán illik a stílusomhoz. Szórakoztató üzemmódba kell kerülnöd ahhoz, hogy gyorsan tudj motorozni, és itt ez a helyzet.”
A Yamaha versenyzője éppen ott lát fejlődési lehetőséget, ahol már most is dominál.
„Úgy gondolom, hogy a fékezésen még javíthatunk egy kicsit” – mondta a török versenyző. „De a versenyek mindig valami másról szólnak. Itt a gumik tartósságára kell figyelnünk, mert viszonylag meleg van, és az aszfaltnak nincs sok tapadása. Szombaton egy jó kvalifikációra van szükségem – talán egy új rekorddal. Aztán pedig a győzelemért akarok harcolni, amire nagy szükségem van.”
A világbajnok maga mögött hagyta a Jonathan Rea-vel történt asseni incidenst.
„Egyből utána természetesen frusztrált voltam” – ismerte el Razgatlioglu. „Most már minden rendben van. Nem nézek vissza, a szezon hátralévő részére koncentrálok, és futamról futamra veszem a versenyt.”
A terepmotoros EnduroGP világbajnoki sorozat magyarországi futamát és a ZEG Rally Show raliversenyt is az augusztus 6-7-i hétvégén rendezik Zalaegerszegen a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével. A rangos motor- és autósport versenyek mellett a közlekedésbiztonságra is nagy hangsúlyt fektet az Ügynökség. A gyermekeknek szóló Road Safety közlekedésbiztonsági programra és a motorosoknak szervezett Moto Safety vezetéstechnikai tréningre is ellátogathatnak az érdeklődök. Mind a négy rendezvényen ingyenes a részvétel.
Az EnduroGP világbajnoki sorozat leegyszerűsítve a raliversenyzés kétkerekű változatának is tekinthető. A Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) támogatja a zalaegerszegi verseny megrendezését, amely a versenynaptárban a szlovákiai viadal után kapott helyet. A HUMDA a sorozat új promóterével, a Prime Stadiummal közösen népszerűsíti ezt a technikai sportágat hazánkban. Az esemény központja várhatóan a zalaegerszegi Városi Sportcsarnok parkolójában lesz, azonban a különböző mért -és összekötőszakaszok több városhoz közeli részt is érintenek majd, például Bocfölde is a tervek között szerepel. Várhatóan több magyar versenyző is képviselni majd a hazánkat, például Zsigovits Norbert, aki tavaly az Open 4S kategóriában világkupa 2. helyezést ért el, Szőke Márk, aki az Open 2S-ben dobogós helyet szerzett, illetve Liszka Roland és Tádics Dániel.
Fotó: HUMDA
A fergeteges sikerű tavaly augusztusi ZEG Rally Show után idén is a HUMDA szakmai közreműködésével rendezik meg a zalaegerszegi ralifesztivált augusztus 7-én. A rendezvénynek köszönhetően 21 év után egyedülálló show keretében térhetett vissza a ralisport a zalai megyeszékhelyre. 2021-ben csaknem ötvenen neveztek a viadalra, a raliautók minden kategóriája bemutatkozott, a kuriózum WRC csodáktól egészen a Trabantig. A hazai rali szakág meghatározó versenyzői, többek között Herczig Norbert, Bútor Róbert és Turán Frigyes is a népes versenyzőtábort erősítették. Idén a ZEG Rally Show koncepciója nem változik, ugyanúgy egy bemutató „versenyt” láthatnak majd a kilátogatók Zalaegerszeg belvárosában és a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán, illetve több új szakaszon. A program a hagyományos raliversenyek látványát nyújtja majd, így a verseny össztávja is nőni fog, több izgalmat nyújtva mind a nézőknek, mind az indulóknak. A HUMDA a ZEG Rally Show-t és az EnduroGP-t a Truck Race Promotion közreműködésével szervezi.
A hétvégére kilátogat a HUMDA két országjáró rendezvénysorozata, a Road Safety és a Moto Safety is. A „Road Safety – a biztonság az első” közlekedésbiztonsági oktatási programsorozatot óvodásoknak és alsó tagozatos általános iskolás tanulóknak szervezi a HUMDA. Ezen a korosztályi jellemzőknek megfelelően kidolgozott képzésen a közlekedési balesetek megelőzése és elkerülése áll a középpontban. Egy interaktív oktatást követően instruktorok segítségével gokartokkal, elektromos mini autókkal, kerékpárokkal és rollerekkel mennek ki a gyermekek az ideiglenes KRESZ-pályára, ahol a közlekedési szabályokkal és többek között például a rendőri karjelzésekkel ismerkedtek. A családok pedig egy 4 x 4 méteres társasjátékon játszhattak, de egy reakcióidő-figyelő, -javító játékot is kipróbálhatnak. A felnőttek pedig úgynevezett részeg- és drogszemüveg révén tapasztalhatták meg, miért nem szabad ilyen szerek hatása alatt volán mögé ülni.
A HUMDA közkedvelt és nagy sikerű motoros közlekedésbiztonsági rendezvénysorozata, a Moto Safety pedig gyakorlati tréningből, illetve elméleti előadásból áll augusztus 6-án. Az eseményen instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatják a jelenlévők. A sűrű forgalomban történő előrehaladással, a kanyarívekkel és a kanyarkombinációkkal is foglalkoznak majd a motorosok. A Moto Safety-n kétszázan vehetnek majd részt, jelentkezni néhány héttel az esemény előtt lehet majd, részletes információkat a HUMDA honlapján és közösségi médiafelületein találnak majd az érdeklődők.
Fotó: HUMDA
„Ügynökségünk számos területe bemutatkozik majd az első augusztusi hétvégén, igazi HUMDA-fesztivált rendezünk Zalaegerszegen. Az autó- és motorsport viadalok mellett a közlekedésbiztonság is nagy szerepet kap ezekben a napokban, ráadásul nem is egy, hanem két Safety-programunknak köszönhetően. A gyerekek, a jövő közlekedői mellett a motorosok képzésére is figyelmet kell fordítani. Azoknak is varázslatos élményben lehet majd részük, akik az EnduroGP világbajnoki futamára látogatnak ki, hiszen itt a legrátermettebb terepmotorosok mérkőznek meg. Több magyar tehetség is elindul majd a mezőnyben, nekik különösen érdemes lesz szurkolni. A már szinte hagyományosnak tekinthető ZEG Rally Show-n pedig meglehetősen látványos és impulzív módon népszerűsítjük a ralisportot. Mindenkit szeretettel várunk, az egész családnak különleges élményben lehet része, ezt a hétvégét kár lenne kihagyni” – hangsúlyozta Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A múlt hétvégi Le Mans-i szezonnyitó után nem volt pihenés a Northern Talent Cup mezőnye számára. A második fordulóra ugyanis azonnal sor kerül, méghozzá a németországi Oschersleben pályáján – ezúttal nem a MotoGP, hanem az IDM Superbike betétfutamaként.
A magyar srácok hozták magukkal a tempót Franciaországból: miután Le Mans-ban a szombati, és a vasárnapi verseny után is magyar himnusz szólt, a pénteki edzéseket is ők uralták.
Szabadedzések
Pénteken két időmérő edzést rendeztek. Az elsőt Rossi Moor nyerte a német Dustin Schneider, valamint olasz csapattársa, Matteo Masili előtt. Ekkor Varga Tibor az ötödik, Vincze Martin a nyolcadik, Farkas Kevin a 15., míg Lőrinc László a 21. helyeken zártak.
A második szabadedzésre a mezőny egyik legfiatalabb tagja, Vincze Martin begyújtotta a rakétákat, és megnyerte azt. 76 ezreddel előzte meg Rossi Moort (a nyitóképen ők ketten láthatóak, Martin 12-es, Rossi pedig a 92-es rajtszámmal). Varga Tibor négy tizedes hátrányban negyedik lett, Farkas Kevin egy másodperccel lemaradva a 12., Lőrinc László pedig a mezőny hátsó traktusában, négy szekundum lemaradással a 23.
Oschersleben – Northern Talent Cup szabadedzések összesített eredménye:
1
VINCZE Martin
HUN
Chrobák MSE
1:36.348
2
Rossi MOOR
HUN
FAIRIUM NGRT
1:36.424
0.076
3
Lenoxx PHOMMARA
SWI
Team Phommara
1:36.648
0.300
4
VARGA Tibor
HUN
Forty Racing
1:36.791
0.443
5
Loris VENEMAN
NED
TeamNL Open Line
1:36.799
0.451
6
Noa CUYPERS
BEL
Junior Black Knights
1:36.826
0.478
7
Matteo MASILI
ITA
FAIRIUM NGRT
1:36.865
0.517
8
Jurrien VAN CRUGTEN
NED
BB64 Academy
1:37.073
0.725
9
Rocco SESSLER
GER
MCA Racing
1:37.253
0.905
10
Dustin SCHNEIDER
GER
Goblin Racing
1:37.313
0.965
11
Maxime SCHMID
SWI
Team Schmid
1:37.367
1.019
12
FARKAS Kevin
HUN
Agria Racing Team
1:37.372
1.024
13
Luca GÖTTLICHER
GER
JRP Junior Academy
1:37.405
1.057
14
Rio OLOFSEN
NED
TeamNL Open Line
1:37.922
1.574
15
Sviatoslav PYLYPENKO
UKR
SP-Moto Junior Team UA
1:37.924
1.576
16
Kilian HOLZER
AUT
HK Racing
1:38.005
1.657
17
Michal PROKEŠ
CZE
Brno Circuit JRT
1:38.040
1.692
18
Julius COENEN
GER
Helena & Julius Racing
1:38.427
2.079
19
David SIDOROV
UKR
SP-Moto Junior Team UA
1:38.563
2.215
20
Filip NOVOTNÝ
CZE
Brno Circuit JRT
1:38.593
2.245
21
Loris DEKKERS
BEL
Junior Black Knights
1:39.485
3.137
22
Delano GREVEN
NED
KNMV/DG Motorsport
1:40.220
3.872
23
LŐRINC László
HUN
BRR Team
1:40.475
4.127
24
Levin PHOMMARA
SWI
Team Phommara
1:41.020
4.672
Matteo Masili „Titino”. Fotó: Dorna Sports
Első időmérő
A két szabadedzés után rendezték az első időmérőt némethonban. A dominancia ezúttal is folytatódott: az előzetes rajtelsőséget Rossi Moor szerezte meg, szorosan mögötte, mindössze 31 ezred lemaradással Vincze Martin a második! A képzeletbeli első sort a belga Noa Cuypers teszi teljessé, de a rajtsorrend a szombati második időmérőn szerzett együttes idők alapján alakul majd ki. Őt követi a holland Loris Veneman, valamint a szintén bombaformában lévő Varga Tibor, aki négy tizeddel maradt el az első Moortól.
Varga Tibor (44) és Lőrincz László (21). Fotó: Dorna Sports
12. helyen zárta az első kvalifikációt Farkas Kevin, az ötödik magyar, Lőrincz László pedig a 23. pozíciót szerezte meg – amivel ő az utolsó, mivel a svájci Maxime Schmid nem teljesített mért kört az időmérőn.
Farkas Kevin. Fotó: Dorna Sports.
A szintén magyar érdekeltségbe tartozó Matteo Masili a hatodik a virtuális rajtrácson, ő is fél másodpercen belül végzett az elsőként záró csapattárs Rossi Moorhoz képest.
Oschersleben – Northern Talent Cup első időmérő edzés eredménye:
1
Rossi MOOR
HUN
FAIRIUM NGRT
1:36.128
2
VINCZE Martin
HUN
Chrobák MSE
1:36.159
0.031
3
Noa CUYPERS
BEL
Junior Black Knights
1:36.283
0.155
4
Loris VENEMAN
NED
TeamNL Open Line
1:36.293
0.165
5
VARGA Tibor
HUN
Forty Racing
1:36.558
0.430
6
Matteo MASILI
ITA
FAIRIUM NGRT
1:36.592
0.464
7
Rocco SESSLER
GER
MCA Racing
1:36.736
0.608
8
Jurrien VAN CRUGTEN
NED
BB64 Academy
1:36.809
0.681
9
Dustin SCHNEIDER
GER
Goblin Racing
1:37.235
1.107
10
David SIDOROV
UKR
SP-Moto Junior Team UA
1:37.280
1.152
11
Luca GÖTTLICHER
GER
JRP Junior Academy
1:37.363
1.235
12
FARKAS Kevin
HUN
Agria Racing Team
1:37.433
1.305
13
Lenoxx PHOMMARA
SWI
Team Phommara
1:37.496
1.368
14
Julius COENEN
GER
Helena & Julius Racing
1:37.662
1.534
15
Kilian HOLZER
AUT
HK Racing
1:37.697
1.569
16
Rio OLOFSEN
NED
TeamNL Open Line
1:37.846
1.718
17
Sviatoslav PYLYPENKO
UKR
SP-Moto Junior Team UA
1:37.859
1.731
18
Filip NOVOTNÝ
CZE
Brno Circuit JRT
1:38.051
1.923
19
Loris DEKKERS
BEL
Junior Black Knights
1:38.197
2.069
20
Michal PROKEŠ
CZE
Brno Circuit JRT
1:38.353
2.225
21
Delano GREVEN
NED
KNMV/DG Motorsport
1:38.469
2.341
22
Levin PHOMMARA
SWI
Team Phommara
1:39.616
3.488
23
LŐRINC László
HUN
BRR Team
1:39.894
3.766
Mért köridő nélkül
Maxime SCHMID
SWI
Team Schmid
A srácoknak szombat 11:10-kor kezdődik a második időmérő, az első futamra pedig szintén szombaton, 15:15-kor kerül sor, amelyet ezen a linken fognak élőben közvetíteni.
Philipp Öttl mindent beleadott, hogy az első tízben végezzen a pénteki napon Estorilban. Ez a próbálkozás megbosszulta magát, jó körön volt, de az utolsó kanyarban bukott. Az ezt követő az orvosi vizsgálatok után nem folytathatja a versenyhétvégét.
Philipp Öttl kihagyja a Superbike Világbajnokság estorili hétvégéjének további részét, miután az FP2-ben történt bukás során eltört a jobb kulcscsontja. Öttl jó köridőt akart menni, hogy az első tízbe kerüljön, de a nagy sebességű 13-as kanyarban történt bukás miatt most a hétvége hátralévő részét kihagyni kényszerül.
Az első szabadedzésen Öttl a 13. helyen végzett. A német versenyző először jár Estorilban superbike motoron, így próbált alkalmazkodni a pályához is a Panigale V4 R nyergében. Ezt követte a 15. hely az FP2-ben, bár a 13-as kanyarban történt balesete előtt olyan körön volt, amivel befért volna az első tízbe. Az összetettben végül a 15. hely jutott neki, és mindössze három tizedre volt az első tízbe kerüléstől.
Super unfortunate crash for #5 Phillip Oettl right at the end of FP2 😣
A regnáló bajnok, Dominique Agerter a második edzésen gyors köridők sorozatát mutatta be, amivel megszerezte az összetettbeli első helyet a pénteki nyitónapon.
Az estorili nyitónapot Aegerter uralta – az összesített eredmények alapján mintegy fél másodperccel előzte meg riválisait. Aegerter volt az egyetlen versenyző a második szabadedzésen, aki 1:39 másodpercen belül körözött a portugál pályán, és továbbra is erősen szeretné folytatni a címvédés felé vezető utat.
Aegerter 1:39.806 perces köre mintegy két tizedmásodperccel gyorsabb volt Isaac Vinales 2020-ban felállított körrekordjánál. Ezt egy 15 körös etapban motorozta, amelyek mindegyike 1’39-es vagy 1’40-es idők között volt. Aegerter körülbelül fél másodperccel előzte meg Lorenzo Baldassarrit – az olasz újonc 1’40.361-es időt ért el, aki nem tudott javítani az FP2-n.
Baldassarri 0,140 másodperccel előzte meg Jules Cluzelt, aki az utolsó 5 percben tudta megelőzni csapatársát, Andy Verdoiát.
Glenn van Straalen kiválóan kezdte 2022-es szezont, és ezt az összetettben elért ötödik helyezéssel folytatta Estorilban, alig több mint egy tizeddel megelőzve Federico Caricasulót. Caricasulo az FP1-ben bukott, az FP2-re összeszedte magát. Mögötte Nicolo Bulega végzett a hetedik helyen. A két Ducati-pilóta nagy csatát vívott, és Caricasulo mindössze 0,147 másodperccel végzett olasz riválisa előtt.
A magyar versenyző, Sebestyén Péter erős napot zárt, miután az FP1 és az FP2 legjobb körideje között egy másodpercet javított, és az FP2-ben elért 1:40.928-as idejével a nyolcasik helyen végzett az összetettben. A kawasakis Can Öncü szintén eseménydús napot zárt, hiszen két hatalmas mentést is átélt a 13-as kanyarban, egyet-egyet mindkét edzésen, valamint egy 6-os kanyarban történt balesetet az első gyakorláson.
Két évvel ezelőtt Estorilban teljesítette legeredményesebb futamát Garrett Gerloff. Az amerikai azt reméli, idén is hozza a kötelezőt.
A 26 éves texasi versenyző volt 2020. felfedezettje. Attól függetlenül, hogy sem a pályákat, sem a gumikat, sem pedig a Yamaha R1-et nem ismerte, a szezon második felére az egyik legjobb pilótává avanzsált a mezőnyben. Brillírozott a két évvel ezelőtti portugál hétvégén: 3. volt a Superpole-on, szintén 3. az első futamon, és még sorolhatnánk.
2022-ben azonban eddig magához képest haloványabb teljesítményt nyújt az amerikai. Assenben mindössze 7. lett. Ez az eddigi legjobb eredménye, az összetett pontversenyben pedig a 11. helyen áll.
Talán a portugál nagydíj segítségére lesz abban, hogy visszanyerje megszokott formáját:
„Assenben újra bizonyítani akartunk, de ez nem sikerült. Alig vártam Estorilt, mert nagyszerű emlékeim vannak erről a pályáról. Ezen kívül a Yamaha R1 is tökéletesen illik ennek a pályának a vonalvezetéséhez. Jó hétvégét szeretnénk zárni, hogy munkánk végre kifizetődő legyen. Pénteken mindent bele fogunk adni, amennyi csak tőlünk telik.”
Az estorili Superbike-világbajnoki hétvége első edzésén az első négy helyen három Yamaha volt. A második edzésre kicsit árnyalódott a kép.
Meglepő eredménysort láthattunk az első estorili edzésen, amikor a WSBK listáját az amerikai Garrett Gerloff vezette. A második edzésre már sokszínűbb gyártói sort láttunk az elején, azonban az délután is jól látszott, hogy a Yamaha továbbra is erős a portugál helyszínen.
A második edzés végére már egy papírformára jobban hasonlító eredményt figyelhettünk meg, ugyanis a leggyorsabbnak a vb-címvédő Toprak Razgatlıoğlu bizonyult. Őt a vb-éllovas Álvaro Bautista követte nem egész két tizedes lemaradásban, harmadik legjobb idővel pedig Jonathan Rea zárt, szintén szoros különbséggel.
Az első edzés legjobbja, Garrett Gerloff a második gyakorláson már csak negyedik lett, lemaradása pedig már bőven túl volt a fél másodpercen. Bautista csapattársa, az olasz Michael Ruben Rinaldi tette teljessé a top 5-öt. Az egy másodperces lélektani határon belül még Locatelli és Xavi Vierge voltak.
A vb-éllovas Toprak Razgatlıoğlu eddig egyszer sem tudott futamot nyerni, de mindkétszer övé volt az első rajtkocka, Aragóniában és Assenben is. A török most jó eséllyel vághat neki a harmadik Superpole-nak is.
Mivel minden szem Toprak Razgatlıoğlu 2023-as MotoGP-be való esetleges átigazolására szegeződik, Paul Denning beszélt erről is. Ezen kívül megerősítette, hogy a csapat új alkatrészeket kap az estorili fordulóra.
A regnáló világbajnok Toprak Razgatlıoğlu ezen a hétvégén Estorilban csökkentené hátrányát a világbajnoki győzelemért folytatott küzdelemben. Lemaradása 45 pont a bajnokságot vezető Alvaró Bautistával szemben. Mint arról többször beszámoltunk már, Assenben Rea-vel való ütközése után mindketten kiestek a versenyen. Ezzel a spanyol növelni tudta előnyét az élen. Az előttünk álló hétvége kapcsán azonban a Pata Yamaha főnöke, Paul Denning bízik abban, hogy a színfalak mögött végzett kemény munka meghozza gyümölcsét.
„Assen óta nem teszteltünk, de a színfalak mögött rengeteg munkát végeztünk, hogy mindkét versenyzőnek adjunk valami kis pluszt.”– kezdte Denning. „Az aragóniai és az asseni teljesítmény nagyon-nagyon közel volt a győzelemhez, nagy előrelépés volt a tavalyi évhez képest, de nem volt elég a győzelemhez. Rengeteg munka folyt a színfalak mögött, és sok újdonságot hoztunk. Különösen Toprak oldalán, hogy segítsünk neki egy újabb lépést tenni a motor egyensúlyát illetően. Az egyik kijáratról nézve úgy tűnik, hogy rendben van. Ez az egyik kedvenc pályája, és a nagy megmérettetés a hétvége későbbi részében következik. Mindig is láttuk, hogy Toprak a természetes tehetségével rögtön szupergyors. Amikor Bautista, illetve Rea és a csapataik fejlesztik a motorokat és javítják a csomagot, ki tudják használni az összes teljesítményt, akkor sokkal nagyobb kihívás lesz.”
A török MotoGP-be való esetleges átigazolásáról és arról, hogy aggódik-e elvesztése miatt, Denning így nyilatkozott: „Nem, nem igazán. Ő a Yamaha szerződtetett versenyzője, és ha a Yamaha a MotoGP-ben akarja őt, az 2023-ban negatív lenne erre a csapatra nézve, de hatalmas pozitívum lenne a WorldSBK és a Yamaha versenyzőfejlesztési programja számára. Mint mindenben, ebben is lesznek előnyök és hátrányok. Önző szempontból reméljük, hogy jövőre is itt lesz velünk.”
Végül Denning beszélt az Assenben Jonathan Reával való összecsapásról is, és nem köntörfalazott: „Mindketten idegesek voltak [ennél kevésbé szofisztikáltan nyilatkozott a csapatvezető – a szerk.], ami megtörténik, ha a földön végzed. Mindketten másképp látták a dolgot. Mindkettőjüknek jobb lett volna, ha elkerülik. Viszont felnőtt srácok, és továbblépnek”.
Van der Mark a Superbike világbajnokságának estorili első szabadedzésének nyitó szakaszán bukott, és sérülést szenvedett, ami miatt nem folytathatja a versenyhétvégét.
A holland versenyző Assenben tért vissza korábbi lábtörése után. Bátran kimondhatjuk, hogy van der Marknak nincs szerencsés szezonja, hiszen most az estorili fordulóból is kiesett. Valószínűleg még jó néhány versenyhétvégét kell majd kihagynia – mivel combnyaktörést szenvedett el. A lisszaboni Sao Jose kórházba szállították további vizsgálatokra. A holland a 45 perces FP1 első szakaszában a 10-es kanyarban bukott, ami miatt rövid időre a piros zászlók is előkerültek.
Van der Mark Assenben még mindig láthatóan küszködött járás közben korábbi lábtörése következményeként. Ennek ellenére a nyolcadik helyet szerezte meg a 2. futamon hazai szurkolói előtt. A BMW az M 1000 RR-t Van der Markkal Portimaóban tesztelte az estorili forduló előtt, ahol a holland a motoros a kondícióján is dolgozott. Most ismételten valószínűleg hosszabb pihenés vár rá.
Összefoglaló asseni hétvégéjéről – a törött lábtól a 8. helyig vezető út:
From a fractured leg since mid-March to an awesome 8️⃣th place finish at home-soil 🤩
A két legnagyobb vb-aspiráns, Dominique Aegerter és Lorenzo Baldassarri kiemelkedett az Estoril Supersport-világbajnoki hétvégéjének első edzésén.
Miután Assenben duplázott, a megszerehető pontok 75 százalékával rendelkező Dominique Aegerter vezetésével vágott neki a mezőny a harmadik Supersport-világbajnoki hétvégének Estorilban. Alapvetően az egész szezon eddig arról szólt, hogy ő és Lorenzo Baldassarri külön ligában vívnak egymással a többiekhez képest, ez pedig most is így volt.
Az olasz legjobb köre végül 1:40.361 lett, de a csata nagyon szoros. Aegerter legjobbja ugyanis egy tizednyivel sem lassabb, mint amit Baldassarri tudott. A harmadik legjobb időt némi meglepetésre Andy Verdoia futotta, aki a szezon első hétvégéjén mindössze egyetlen pontot szerzett, legutóbb pedig el sem tudott indulni. A francia motoros az asseni hétvégét egy izomműtét miatt kellett, hogy kihagyja.
A top 3 mögött Federico Caricasulo kezdett még erősen, azonban a legjobb ducatis a végén bukott is, amikor a hetes kanyar kifogott rajta. A top 5-öt Can Öncü tette teljessé, aki 18 perccel az edzés vége előtt szintén esett. A legjobb 10 között még Yari Montella, Jules Cluzel, Unai Orradre, Nicolò Bulega és Hannes Soomer nevét találjuk. Az MV Agusta legjobbja Niki Tuuli volt, Bahattin Sofuoğlu pedig úgy tűnt, technikai problémákkal küzd.
A sérülését mostanra kikezelő Sebestyén Peti a tizenhatodik helyen nyitott. Lemaradása a leggyorsabb csapattárshoz képest bő másfél másodperc volt. A mezőny egyetlen magyarjaként Sebestyén Peti az első hétvégén megszerzett két pontjával Estoril előtt a tabella 22. helyén állt.