A jubileumi Francia Nagydíj megannyi szívszorító pillanatot és eufóriát tartogatott. Ha ezek után valaki azt állítja, létezik a MotoGP-től izgalmasabb világbajnokság, egészen biztosan sakkrajongó lehet.
Túl vagyunk az ezredik MotoGP-versenyen, mi ez, ha nem történelem? Az elsőt 1949-ben futották a Man-szigeten, és szerencsére a jubileumi futam sem egy modern, számítógépen rajzolt pályára esett. Le Mans történelmi helyszín, ez nem vitás, egy valódi, régi vágású pályával, amelyen olyan kanyarnevek szerepelnek, mint a múzeum vagy a kápolna. Így az 1965-ben épült pálya szerencsére képes volt hidat képezni múlt és jelen között. Hetvennégy esztendő nem kevés, ezer verseny meg pláne, így mindenki kíváncsian várta, mit tartogat a hétvége. Sokakat talán meglepett, de a franciák mindent megtettek, hogy becsületes nézőszámmal örvendeztessék meg a promótert, saját magukat, és hazai versenyzőiket. Nos, az akció sikerült, a hétvége során közel kétszázhetvenezren látogattak a pályára, így szinte megdöntöttek mindennemű modern kori nézőszámrekordot. Az eddigi legtöbb rajongó egyébként a hatvanas évekbeli NDK futamokra látogatott – nem egyszer meghaladva a háromszázezres nézőszámot – így összehasonlítva a hétvége számait, az akkor még televízió nélkül tengődő keleti szektorral, egészen elképesztő számokat produkált a történelmi, francia hétvége.
Az idei szezon eddig lefutott nagydíjaira leginkább jellemző forgatókönyv az volt, hogy a sprintversenyen mindenki beleadott apait-anyait, míg a vasárnapi fő futamra kissé lecsillapodtak a kedélyek, és szívroham nélkül is végig lehetett nézni őket. Nos, az ezredik ezt cáfolta, és láthattunk mindent, ami kibillentett bennünket a kanapé adta biztonsági zónából.
A hivatalos jerezi teszt után a csapatok valójában alig várták, hogy néhány újítást a hétvégén élesben is kipróbáljanak. Ilyen volt az Aprilia új, farokidomra elhelyezett szárnya, valamint az első villa aljára szerelt areo-elem, de ide tartoztak a Yamaha fejlesztései is, amelyekről végül Fabio Quartararo úgy nyilatkozott, szinte egytől egyig haszontalanok, mert a motor csak agresszívebbé, irányíthatatlanabbá vált tőlük. Az aero csomaggal a legnagyobb probléma a lóerő hiánya, mert motorerő nélkül bizony nem működik az aszfalthoz ragasztás. A Honda ezzel szemben bepakolt három Kalex vázat, ebből egyet-egyet Márqueznek és Mirnek, egy karcosat pedig tartaléknak, mert Álex Rins továbbra sem kapott belőlük. Helyette Joan Mir vázát tesztelhette, még úgy is, hogy múlt hétvégén otthonába invitálta az LCR csapatot és a Honda-mérnököket.
A KTM inkább csak apróbb, mégis sokat sejtető változtatásokkal készült, a hétvége viszont így is felemás lett.
Egyszóval a Le Mans-i futam nem úgy végződött, amilyennek első látásra indult. Még úgy is, hogy az időjárás végeredményben kegyes volt, és közel ideális körülmények voltak mind szombaton, mind vasárnap. A pálya sajátosságai miatt viszont még így is adódtak nehézségek.
Le Mans egyik legnagyobb trükkje, hogy szinte végig lejt. Néhány apróbb kivételtől és az utolsó szekciótól eltekintve a versenyzők lejtős szekciókon és az ebből fakadó trükkös kanyarokon kénytelenek átvergődni, és jobbnál jobb köröket futni, ami extra kihívás mindenki számára. Ebből kifolyólag talán nem véletlen az sem, hogy a Francia Nagydíj magasan vezeti a ranglistát az egy hétvégére jutó átlagbukások számában. Le Mans-ban ez a szám nyolcvan körüli, míg a legtöbb pályán ennek csak a harmada.
A Michelin vezetője, Pierro Taramasso talán nem véletlenül aggódott már pénteken, és jelezte, a fenti körülmények miatt nagyon nehéz jó tapadást és állandó gumihőmérsékletet tartani a francia pályán, a guminyomásról nem beszélve.
Az edzésen végül mégis minden másként alakult, szinte papírforma alapján, azt az egyetlen Marc Márquezt leszámítva, akinek a valós értékét, ha pontokban nem is, a látottak alapján mindenképp meg tudjuk ítélni. Elképesztő volt, mint mindig.
A hondás hétvégéje szinte végig a Kalex vázzal és annak megismerésével telt. Márquez egyébként elmondta: annak nem is a határait feszegette, sokkal inkább arra volt kíváncsi, az új váz miként képes a gumimenedzsmentre. Az edzéseken begyűjtött két bukása is leginkább ennek volt köszönhető. Mégis kisebb csoda kellett ahhoz, hogy a második helyről várja a rajtot, és azok után, hogy másfél hónapja egyáltalán nem ült motoron, ez ismét csak egy olyan húzás volt, mely láttán földig kell hajbókolnunk előtte.
Marc Márquez: Inkább veszítsek el egy ilyen versenyt, minthogy tizedik legyek
A sprintversenyen némi adok-kapok után, amit Bagnaiával folytatott, végül ötödikként zárt, vasárnap viszont ismét egy olyan Marc Márquezt láthattunk, akitől eláll a szavunk. Dobogós helyeken harcolt, és sokáig a második helyen motorozott, amikor az utolsó előtti körben megelőzte Jorge Martín. A következő pillanatban beesett a Honda eleje, a nyolcszoros világbajnok pedig egy tündérmeseszerű visszatérést veszített. A vázról nagy következtetéseket levonni nem tudunk, mivel kizárólag Márquez volt az, aki a Hondával értékelhető teljesítményt mutatott. Joan Mir és Álex Rins buktak, Takaaki Nakagami pedig csak a kilencedik lett.
És persze voltak a majdnem csapatok, mint például az Aprilia és a KTM. Mindkét európai gyártó nagy reményekkel várta a francia futamot, az edzésen mutatott teljesítményeik alapján erre megvolt minden okuk. De valahogy a végére nem állt össze semmi, és a glória sem került a helyére. Az Aprilia sebessége egyértelműen megvolt, Viñales is jól ment, és már-már úgy tűnt, a pole pozíció is meglehet, amikor a motor megállt a pit lane-ben, vissza kellett tolni a garázsba, hogy aztán az utolsó pillanatban újra visszatérjen. Ilyen zaklatott lelkiállapotban viszont nem egyszerű a legjobb időért harcolni, úgy, hogy erre egyetlen köröd marad, így nem csoda, hogy a spanyolnak maradt a második sor vége. Espargaró, pedig azok után, hogy 310-nél elcsúszott, inkább csak a tisztes helytállásra figyelt. Az olasz gyártó így feladta a győzelmi esélyeket, a sprintfutamra mindenképp, de Viñales vasárnapra úgy érezte, egy csekélyebb csoda még meglehet. Ennek megfelelően motorozott, és akadt végül össze Bagnaiával, aminek a következményeit már ismerjük minden bizonnyal. A két versenyző a legszerencsétlenebb helyen feszült egymásnak, egy kanyarváltásban, ahol gyakorlatilag egyikőjük sem láthatta a másikat. Pecco Bagnaia kissé félszegen, enyhén kómás állapotban feküdt a kavicsban, amikor a spanyol odarohant, és hevesen gesztikulált, majd a tenyerével többször legyintette Bagnaiát. Az olasz erre félrelökte az apriliást. Ezek után jó volt látni, hogy egy robogóval tértek vissza a paddockba, estére pedig rendezték kapcsolatukat. Az esetet versenybalesetnek minősítették, így további szankció nem várható. Pecco Bagnaia viszont ismét lépéshátrányba került, és bármennyire is próbálta tisztességesen teljesíteni a francia futamot, vasárnap estére Marco Bezzecchi – akadémista-társa – megérkezett összetettben a nyakára. Bagnaia bár a rajtelsőséget megszerezte, szombaton sem tudott meglépni a mezőny elől, harmadikként zárt. A csapat is tisztában volt vele, ezért vasárnapra sem céloztak a dobogón felül egyebet, a győzelem nem tűnt reálisnak, az incidens után viszont ismét újra kell építkezni.
Viñales dühös volt Bagnaiára, akinek nem tetszett a baleset utáni lökdösődés (videó)
Ahogy fentebb említettük, a KTM-nél szintén hasonló volt a helyzet. Köztudott, Jack Miller szereti a Le Mans-i pályát, ez az edzésén is meglátszott, a negyedik helyről várta a rajtot, de mind szombaton, mind vasárnap bukott, így, ha a hétvégéjét jellemezni kell, a potenciális mennybemenetel helyett számára leginkább a pokoljárás jutott. Brad Binder viszont ismét bizonyította, bármennyire is szajkózzuk, a jelenkori MotoGP-ben mennyire nagyon fontos a jó kvalifikáció, ő ez alól kivétel, hiszen a tizedik helyről rajtolva is második lett a sprintben, és vasárnap sem alakultak volna így a dolgok, ha egyrészt Álex Márquez nem vezeti ki az első körben, amivel a tizennyolcadik helyre esett vissza, másrészt nem érti félre a dashboardon megjelenő üzeneteket, hogy a hosszú körös büntetésről már ne is beszéljünk. Ezek tükrében a hatodik hely több volt, mint elvárható.
A ducatis delegáció mindenkitől függetlenül hozta a kötelezőt, és a már-már megszokott jó teljesítményt, csak a lapok leosztása változott. Apró megjegyzés, hogy a hibát vétett versenyzőket kár külön kiemelni, és márkával összekötni, hiszen a rajtrács harmadát bitorolva könnyedén megesik, hogy mind a győztesek, mind a vesztesek táborát erősíthetik egyszerre.
A tavaly lobbanékony formát mutató Gresini alakulat idén szerényebben tolja, és ez nagyban köszönhető sajnos a várakozásokon eddig alul teljesítő Álex Márqueznek is. Benne van a potenciál, ez tisztán látható, ettől függetlenül a rá nehezedő nyomás sokszor elviselhetetlen, ilyen elvárásokkal pedig ember legyen a talpán, aki képes megbirkózni. Álex Márqueztől egyébként már megszokhattuk eddigi karrierje során, hogy mindig szüksége volt egy pontra, amely átbillenti a negatív zónából a pozitívba, és úgy tűnik, a MotoGP-ben ez még nem következett be.
Megbüntették Álex Márquezt, aki macskaként próbált menekülni az ijesztő baleset után (videó)
A legnagyobb meglepetést most viszont nem kizárólag Valentino Rossi alakulata, hanem a Pramac Ducati szolgáltatta. Míg szombaton Jorge Martín vitte a prímet, és végre-valahára, két évvel ausztriai győzelmét követően ismét diadalmaskodott, addig vasárnapra kiadta a francia rajongók támogatása, és rajta kívül csapattársa, Johann Zarco is a dobogóra állhatott. Persze ehhez szükség volt némi szerencsére és Marc Márquez bukására is.
A fő futam viszont egészen másként alakult, mint arra sokan számítottak, és természetes képességeit megcsillogtatva Marco Bezzecchi ismét bizonyította, valami egészen különleges dolgokra is képes. Az olasz versenyzőnek, úgy tűnik, továbbra is leginkább a régi vágású pályák fekszenek, és azok a helyszínek, ahol mindenen túl szükség van némi zsigeri bravúrra. Vasárnapi győzelmével pedig ismét fejfájást okozhat hosszú távon a Ducati gyári alakulatának, miután egy ponttal Pecco Bagnaia mögé érkezett.
A Johann Zarco-féle helyi csodát nem sikerült másolni viszont Fabio Quartararónak, aki yamahásként továbbra is szenved. A francia versenyző legutóbb szakmán belüli kritikát is kapott, mely szerint túltolja az elégedetlenséget, és panaszkodás helyett szerencsésebb volna koncentrálni, elfogadni a jelent, és kihozni abból a maximumot, ami idővel jobb és erősebb versenyzővé tenné. A szombati futamon bukott, vasárnap pedig tisztes helytállást mutatva hetedikként ért célba, ami elsőre nem tűnik rossznak, viszont, ha figyelembe vesszük az előtte kiesőket, közel sem annyira biztató. A francia egyébként elmondta, jobb eredményre számított, de sajnos a futam előtt masszázsra ment, amely olyan arm-pumpot okozott neki a futamon, hogy hátráltatta a versenyzésben. Ezen a ponton kijelentése sokakat megdöbbentett, és tárt karokkal csak a levegőbe legyintettek. Quartararo egyébként elmondta azt is, hogy a sok szenvedés után kipróbálta a 2021-es beállításokat, amelyek sokkal jobban működtek, mint eddig bármi, mégis meglepetten tapasztalta, hogy az egyetlen megoldás a visszanyúlás lehet.
Egy évekkel ezelőtti alapbeállítás ránthatja ki a gödörből a Yamahát?
A büntetésekről néhány szót ejtve, és nem a végletekig kifejtve, megdöbbentő tényekre figyelhettünk fel. A jerezi hétvégén okozott károk után egyrészt tárgyalni próbáltak a bírák a versenyzőkkel, ami sok eredményt nem hozott. Többen jelezték, nem tudják elfogadni azt sem, amiért Marc Márquezt végül felmentették, és nem kellett külön letöltenie büntetését a portimãói baleset miatt. Ezek után talán senki sem lepődött meg azon, hogy a szombati nap csendben, büntetések nélkül zajlott. Vasárnapra viszont a bírák is próbálták visszanyerni az önbizalmukat, aminek végeredményeként Brad Binder hosszú körös büntetést kapott, amiért egyszer levágta a pályát, amiből előnyt nem szerzett. Ezzel szemben Marco Bezzecchi elég látványosan terelte ki a pályáról Marc Márquezt – állítólag egy méterrel elfékezte magát –, de ezért cserébe csak egy pozíció visszaadását kérték tőle. Némileg érthető, hogy nem éreztek indokoltnak egy olyan szankciót, amellyel tönkretették volna az olasz szuperlatívuszokban mérhető teljesítményét – egyértelmű, hogy sokkal gyorsabb volt a komplett mezőnynél –, mégis többen úgy vélték, hogy a VR46 csapatnak bizonyos esetekben lejt a pálya.
Álex Márquez első körös incidensét viszont csak a futam után szankcionálták, amit csapata ugyan próbált megóvni, ezt mégis elutasították. Ennek következményeként három rajthelyes büntetést kap a következő futamon. Ifjabb Márquez Luca Marinivel történt ütközése természetesen versenybaleset volt, amelyben Marini a második születésnapját is ünnepelhette. Sokkal érdekesebb volt a döntéshozó személye, bizonyos Stuart Higgs, akit az FIM kért fel a bírói szerepkörre, miután a brit sajtó képviselői kivétel nélkül a brit Superbike-bajnokság test test elleni küzdelmeit, és annak engedékenységét hozták fel példának Jerez után. A szálak ott érnek csak össze, hogy a brit Superbike főnöke Stuart Higgs, így nem tudom mással magyarázni Higgs szignóját, mint egyfajta üzenetet az FIM részéről az újságíróknak.
Volt továbbá két meglepetésversenyzőnk is. Egyikőjük Danilo Petrucci, akit a Ducati jó érzékkel felkért, hogy helyettesítse Enea Bastianinit. Minden bizonnyal okultak a tavalyi esetből, amikor a suzukis Livio Suppo lecsapott honfitársára, és a Ducati engedélyével szabadkártyát adott neki, hogy felüljön egy futam erejéig a Suzuki GP-motorjára. A hétvége tulajdonképpen azzal kezdődött, hogy Petrucci öreg, nagy és kövér, ezért minden bizonnyal jövőre már a Superbike-világbajnokságról is kiszorul, majd azzal végződött, hogy a túlsúlyosnak ítélt versenyző a tizenegyedik helyen végzett.
A másik meglepetés pedig egyértelműen a tavalyi Moto2-es világbajnok, Augusto Fernández. A Tech3 KTM-nél motorozó spanyol teljesítménye már az edzésen sokat sejtető volt, amikor a Q1-ből Q2-be jutott. Onnan pedig meg sem állt. Szombaton ugyan bukott, de vasárnap olyan teljesítményt nyújtott, hogy attól még sokat látott főnöke, Hervé Poncharal szeme is könnybe lábadt. Fernández egészen a negyedik helyre verekedte fel magát, és meg is őrizte, úgy, hogy közben Aleix Espargaró támadta szüntelen. Az igazsághoz annyi még hozzátartozik, hogy a Tech3 csapat, amennyiben versenyképes motort kapnak, Le Mans-ban általában jól szerepel, szinte kötelező jelleggel, ami nem kizárólag a csapat francia mivoltának köszönhető, hanem mert Poncharal jobbkeze, a főmérnök-guru, Guy Coulon Le Mans mellett született, és szinte a fél életét itt töltötte. Ilyen mértékű tapasztalattal és adatbázissal rajta kívül senki nem rendelkezik a pályát illetően, de természetesen ehhez mindig kell egy olyan versenyző, aki képes ezt meglovagolni. Ezen a ponton pedig jogos észrevétel, hogy Fernández mennyire ügyesen, tudatosan építgeti a karrierjét a KTM-gyáron belül, és rettegés helyett próbálja saját malmára hajtani a vizet, elhappolva minden apró lehetőséget, jelezve a szakmának, hogy bizony egy nagyon klassz versenyzővel állnak szemben.
A következő állomás Mugello, addig pedig szinte egy hónapos szünet, amely elég lehet arra, hogy mindenki újult erővel érkezzen, és lecsillapodjanak a kedélyek.