csütörtök, március 28, 2024
Moto GP - 🇵🇹 Portugál Nagydíj
KezdőlapMotoGPLorenzo szerint a sprintfutamokon még Marc Márquez sem győzte volna le

Lorenzo szerint a sprintfutamokon még Marc Márquez sem győzte volna le

- Hirdetés -

Jorge Lorenzo nem irigykedik Dani Pedrosa áprilisi jerezi szabadkártyás indulására. Az egykori motoros elégedett az életével, amióta 2019 végén bejelentette, hogy visszavonul a profiktól, és bár egy évvel később a Yamaha tesztelőjeként továbbra is kapcsolatban maradt a MotoGP-világbajnoksággal, az iwatai gyárral való szövetsége alig néhány hónappal a rövid és eredménytelen tesztpilótaként végzett munkája után véget ért.

A mowmag.com-nak adott friss interjújában az ötszörös világbajnok arról beszél, hogy mennyire különbözik ő és Pedrosa, ezzel próbálva megmagyarázni, hogy mennyire más utat választottak a visszavonulásuk után; a spanyol úgy véli, hogy „Dani visszahúzódó ember, szeret otthon maradni és sokat edzeni”, míg ő ezzel szemben azt bizonygatja, hogy „teljesen felhagyott azzal az életmóddal, amit akkor űzött, amikor még versenyző volt”, miután 2019-ben búcsút intett a bajnokságnak.

Mivel a Yamahával való alkalmi tesztelésen kívül nincs más szakmai felelőssége, Lorenzo elismeri, hogy 2020-ban más dolgokkal kezdett el foglalkozni. Ez az életmód, amit a spanyol felvállalt, úgy tűnik, nem tetszett a Yamahának, akik egy olyan tesztelőt kerestek, aki jobban koncentrál a munkájára és elkötelezettebb:

„A Yamahának biztosan nem tetszett a döntésem, és ezért nem akartak tesztpilótának, bár szerintem ez hiba volt.”

„Remekül éreztem magam a motorral, és tökéletesen tudtam, mit kell és mit nem kell tennem, még akkor is, ha két-három másodperccel lassabban mentem, mint a gyári versenyzők. Valószínűleg előny lett volna, ha tesztpilótaként megtartanak, de én minden döntést tiszteletben tartok.”

Lorenzo elárulta korábbi, akkor érthetetlennek tűnő döntése okát

Folytatva a MotoGP-be való esetleges visszatérés teóriáját, a Yamaha, a Ducati és a Honda egykori versenyzője meg van győződve arról, hogy ha az ő idejében sprintversenyek lettek volna, akkor szombaton több futamot nyert volna, mint vasárnap:

 „A rajt utáni első körökben egy másodperc előnyt is képes voltam kimotorozni, majd pedig irányítottam a versenyt. Néha, mivel nagyon erőltettem, túlságosan elkoptattam a gumikat, és Márquez vagy Pedrosa az utolsó öt körben utolért. A sprintversenyen esélyük sem lett volna arra, hogy megelőzzenek.”

„Nagyon tetszik ez a formátum a látvány miatt, de szerintem a versenyigazgatásnak hajthatatlannak kellene lennie a versenyzőkkel szemben, hogy megvédje az életüket, mert jelentősen nagyobb a kockázat.”

Lorenzo azt állítja, utat tudott volna mutatni a Yamahának a fejlődés irányába

Miután világossá tette, hogy nem áll szándékában visszatérni a bajnokságba versenyzőként, vajon Lorenzo fontolóra venne egy új kalandot menedzserként vagy saját csapat tulajdonosaként?

„Egy ilyen dolog nagy felelősséget és sok időt igényel, túl sokat számomra. Mindig is nagyban gondolkodtam, ha arról van szó, hogy csináljak valamit, és nem vagyok túl lelkes, hogy ilyesmibe vágjak bele. Számomra az a fontos, hogy sok szabadidőm legyen, és hogy boldog legyek, ha bizonyos döntéseket kell hoznom ehhez, akkor megteszem, különben nem éri meg.”