back to top
2024. október 14. 12:22
KezdőlapMotoGPFogynak a lehetőségek, vajon ki lesz Marc Márquez utódja a Hondánál?

Fogynak a lehetőségek, vajon ki lesz Marc Márquez utódja a Hondánál?

Marc Márquez 11 év után hagyja ott a Repsol Hondát. A japán alakulat még mindig nem jelentette be, hogy ki fog a nyolcszoros világbajnok helyére érkezni, ezzel lehetőséget adva a sajtónak a folyamatos találgatásokra. Azt, hogy ki fogja elfoglalni az egyetlen üresen maradt ülést, még mindig nem tudjuk, de több pilótáról is biztosan kiderült, hogy nem lesz Joan Mir csapattársa a jövő évben.

A 2024-es szezonra az összes MotoGP-ülésnek van már gazdája, kivéve azt, amely Marc Márquez távozásával vált szabaddá. A spanyol pilóta eligazolását már a bejelentést megelőzően is sejteni lehetett. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a Repsol Honda nem rendelkezett kész tervvel a pótlására, a csapat több pilótát is megkeresett az elmúlt időszakban, azt azonban még mindig nem tudjuk, hogy ki próbálhatja meg elfeledtetni velük a nyolcszoros világbajnok hiányát.

Az istálló vezetése több opció közül is választhat, egyelőre annyi biztos, hogy az Ausztráliában karrierje első MotoGP-futamgyőzelmét megszerző Johann Zarco nincs és nem is volt ezek között. Már augusztusban hivatalosan megerősítésre került, hogy a francia pilóta az LCR-nél, és nem a gyári csapatnál fog egy Hondára felülni. Ennek ellenére nem hallgattak el teljesen azok a hangok, amelyek szerint mégiscsak a Repsolnál fog kikötni a 33 éves versenyző.

„Én nem tudom, hogy ezek a történetek honnan származnak. Mi sohasem közeledtünk Zarcóhoz, és nem is folytattunk vele megbeszéléseket egy lehetséges ülésről a csapatunk kötelékében” – mondta Alberto Puig, a Repsol csapatfőnöke a Paddock-GP-nek. A spanyol szakember kijelentésével szemben a pilóta állítása szerint azonban igenis folytak tárgyalások a felek között, de azok az istálló hozzáállása miatt értek véget.

Zarcónak nem tetszett a Honda hozzáállása, ezért mondott le a gyári csapatról

A Honda „minden elképzelhető jelöltet” megvizsgált a Speedweek szerint. A Puig vezette alakulat Miguel Oliveirát, Maverick Viñalest és Aleix Espargarót is megkereste, annak ellenére, hogy mindannyian rendelkeznek élő szerződéssel a 2024-es évre valamelyik Apriliával versenyző csapatnál. A spanyol szakembert megkérdezték arról, hogy a kontraktussal bíró pilóták részt vettek-e az átigazolásokról szóló tárgyalásokon. „Igen, de ez bonyolult, nagyon bonyolult” – válaszolta a csapatfőnök.

Az Aprilia gyári istállójának versenyzői az elmondások alapján egyáltalán nem tárgyaltak komolyabban a japán csapattal, pedig korábban az is felmerült, hogy kivásárolják valamelyiküket. Az RNF színeiben szintén az olasz márka motorját használó Oliveria szerint ő ki tudna szállni mostani szerződéséből, de a portugál három évre szeretné lekötni magát a Repsolhoz, viszont a csapat csak egy évre köteleződne el mellette.

Iker Lecuona – aki korábban szintén számon volt tartva mint lehetséges alternatíva – mostanra kiesett a versenyből: „nem jöhet szóba” az LCR vezetőségénél, miután öt MotoGP-be való beugrása alatt sem sikerült pontot szereznie.

A Marc Márquez miatt távozó Di Giannantoniónak van egy ajánlata, de azzal nem sokra megy

Fabio Di Giannantonio – aki a jövő évi ülését pont Márquez érkezése miatt vesztette el a Gresininél – viszont még mindig a komoly jelöltek között van. Az olasz pilóta, aki korábban még arról beszélt, hogy egyelőre csak a „versenypálya bárjától van ajánlata”, most bizakodóbb lehet a jövőjét illetően, hiszen a sajtó beszámolója alapján „egyre több jel mutatkozik” arra, hogy ő lehet a hatszoros MotoGP-bajnok utódja. Az ügynöke „már nem is titkolja a tárgyalásokat”, és Buriramba is elutazik, hogy elmélyítse a kapcsolatokat a Honda felsővezetésével.