2023. december 06. 09:16
KezdőlapMotoGPBagnaia szerint Martín szerencsével nyert, Aleix Espargaró segítené honfitársát a bajnoki harcban

Bagnaia szerint Martín szerencsével nyert, Aleix Espargaró segítené honfitársát a bajnoki harcban

Francesco Bagnaia úgy véli, Jorge Martínnak szerencséje volt a Thai Nagydíj sprintfutamán, és nem számított riválisa diadalára. Aleix Espargaró szeretné támogatni a Pramac bajnoki címért küzdő versenyzőjét, és kijelentette, ha így folytatja, akkor már a szezonzáró előtt bebiztosíthatja a végső győzelmet.

A Thai Nagydíj sprintfutama után ismét szorosabbá vált a világbajnoki harc, hiszen győzelmével Jorge Martín 18 pontra csökkentette hátrányát Francesco Bagnaiával szemben. Azok után, hogy a spanyol pilóta elrontotta az előző két főversenyt, most ismét nála lehet a lélektani előny, bár ezt inkább a vasárnapi viadal után lehet kijelenteni, amennyiben úgy alakul.

Martín simán nyerte a sprintet, jelentősen faragott a hátrányán a rosszul rajtoló Bagnaiával szemben

A címvédő csupán a hetedik helyen végzett, miután előbb a kuplung miatt rosszul sikerült a rajtja, majd rengeteg időt veszített az egymással csatázó Álex Márquez és Johann Zarco mögött. A gyári Ducati versenyzője hátulról nézhette végig riválisa győzelmét, amelyre nem számított, és véleménye szerint a szerencse is kellett hozzá.

Bagnaia elárulta rossz rajtjának okát, egy „elkerülhető” csata miatt is rengeteget vesztett

„Jorge jó munkát végzett, úgy is nyert, hogy nem neki volt a legjobb tempója – nyilatkozta. – Szerencséje volt, mert Aleix Espargaró Luca Marinivel küzdött, Luca pedig megelőzte, és sok időt vesztett. Enélkül, úgy, hogy közelebb vannak hozzá, nem nyert volna. Ez azonban rendben van, képes volt egy jó pillanatban ellépni és vezetni. Tudtam, hogy nyerhet, mert amikor ő indul elsőként, akkor megvan ez az előnye. Azonban nem számítottam arra, hogy ő nyer.”

Bagnaia szerint tehát Espargaró segített Martínnak a győzelemben. Nos, ez aligha volt szándékos, mindenesetre a 34 éves versenyző vélhetően nem igazán bánja, hogy így alakult. A gyári Aprilia ötödik helyen célba érő motorosa már korábban is hangot adott annak, hogy honfitársának szurkol a bajnoki harcban, most pedig elmondta, hogy ebben kész aktívan is támogatni őt.

„Nagyon örülök [a győzelmének]. Tegnap együtt vacsoráztunk és három órán át beszélgettünk – árulta el. – Mondtam neki, hogy újra az élmezőnyben akarok menni, és fontos lenne, hogy kicsit tudjak segíteni neki. Jorge jól menedzseli [a helyzetet], a tempója túlzóan [jó]. Úgy gondolom, hogy ma rendkívül nyugodt volt, és tanult a hibáiból. Segítek neki, amennyire csak tudok.”

Martínnak nehézséget okozott, hogy kellően lassan menjen a thaiföldi sprintfutamon

Espargarónak ezután felvetették, hogy adott esetben előfordul, hogy nem a leggyorsabb, hanem a legokosabb pilóta nyeri a bajnokságot. Az állandó mezőny korelnöke csak részben értett egyet ezzel az állítással, Lényegében ugyanis azt mondta, hogy ha honfitársa tartja ezt a formát, akkor a következő három fő- és két sprintfutamon összesen legalább 56 ponttal fog többet szerezni Bagnaiánál.

„Ez részben igaz – reagált a felvetésre. – Ez olyan, mint amikor a munkáról és a tehetségről beszélünk, de végső soron azok a versenyzők hagynak nyomot maguk után, akik gyorsak, akik tehetségesek: a [Casey] Stonerek, a [Marc] Márquezek. Jorge tempója most sztratoszférikus magasságokban jár, és nem szabad elfelejteni, hogy nem sok éve van a MotoGP-ben, hibázhat, és tanulhat belőle. Szerintem nemhogy megnyeri a bajnokságot, de még Valencia előtt nyeri meg, ha továbbra is ilyen tempót diktál.”