2024. február 21. 09:06
KezdőlapMotoGPMegvan az első eredmény Martín katari gumijának vizsgálatáról, megszólalt a Michelin főnöke

Megvan az első eredmény Martín katari gumijának vizsgálatáról, megszólalt a Michelin főnöke

Piero Taramasso elárulta, az első vizsgálatok alapján megállapították, hogy nem volt gond azzal a gumival, amelyet Jorge Martín a Katari Nagydíj főfutamán használt. Piero Taramasso ugyanakkor hangsúlyozta, továbbra sem lehetnek teljesen biztosak a vizsgálat eredményében.

Jorge Martín igencsak kritikusan nyilatkozott a Katari Nagydíj után. A Pramac pilótája végig szenvedett a főversenyen, és végül csak a tizedik helyen ért célba, így egy fordulóval a vége előtt 21 pontos hátrányba került Francesco Bagnaiával szemben a tabellán. A spanyol motoros kerek-perec kijelentette, hogy egy rossz gumin mehetett el a végső győzelme.

Martín ezzel táptalajt adott az összeesküvés-elméleteknek, és természetesen a sajtó is sokat foglalkozott a témával. A 25 éves versenyző a Valenciai Nagydíj előtti sajtónapon már visszakozott, és túlzónak titulálta kijelentését. Könnyen lehet, hogy most van igaza, legalábbis a Michelin kétkerekű motorsportért felelős menedzserének szavai alapján.

Máris visszakozik az összeesküvésre utalgató Martín? – „Talán túl sokat beszéltem”

Beszéltünk Jorgéval, a Pramackal és a Ducatival – nyilatkozta Piero Taramasso a MotoGP hivatalos honlapjának. – Szeretném elmondani, hogy nagyon komolyan vettük az ügyet. Közvetlenül a verseny után elküldtük az összes adatot Clermont-Ferrand-ba [a Michelin központjába]. Elkezdtük ellenőrizni a gyártási folyamatot, minden paramétert. Elmondhatom, hogy nincs gyártási probléma, nincs minőségbeli gond Jorge hátsó gumiját illetően. Ez a legfontosabb dolog számunkra.”

Első hallásra nem a vizsgálat eredménye tűnhet meglepőnek, hanem az, hogy az olasz szakember már most elő tudott állni konkrétumokkal. Legutóbb ugyanis még úgy fogalmazott, hogy az elemzés egy-két hónapig is eltarthat, ehhez képest még egy hét sem telt. Azonban ez nem véletlen, és leszögezte, hogy továbbra sem lehetnek biztosak a dolgukban.

Reagált a Michelin a gumit okoló Martín kemény kritikájára és utalgatására

A Pramacnak és a Ducatinak köszönhetően kaptunk néhány adatot a futamról és a sprintről – jelentette ki Taramasso. – [Ezeket] elkezdtük elemezni. Tegnap kicseréltük a Pramacéval és a Ducatiéval. Egyetértettünk a következtetést illetően. Ez [azonban] most nem száz százalékig egyértelmű, láttunk néhány hipotézist, dolgoznunk kell, hogy pontosabbá tegyük [a vizsgálatot]. Abban egyetértünk, hogy Jorge teljesítménye nem volt összeegyeztethető azzal, amit mindenki várt, különösen a hetedik körtől a futam végéig. Tovább fogunk dolgozni, még rengeteg adatot kell elemeznünk, csak pár nap telt el a katari futam leintése óta. Különböző feltevéseken dolgozunk. Az egyik a hátsó abroncs, a kemény keverék működési tartománya. Tudjuk, hogy ez elég szűk. Folytatnunk kell, aztán később több válaszunk lesz.”

Martínnak több szempontból is gondot okozott az abroncs Katarban. Egyrészt nem tudott jól rajtolni, és az ötödikről a kilencedik helyig esett vissza, de ezt még be lehetett tudni annak, hogy a sprint előtt az összes próbarajtja rosszul sikerült. Az viszont teljesen érthetetlen volt, hogy miért nem tudott közeledni az élmezőnyre, és miért esett vissza folyamatosan a mezőnyben.