2024. február 21. 09:59
KezdőlapMotoGPSúlyos hibának tartja Aleix Espargaró, hogy a MotoGP eltért a megszokott menetrendtől

Súlyos hibának tartja Aleix Espargaró, hogy a MotoGP eltért a megszokott menetrendtől

A Valenciai Nagydíj főfutamának második felében több pilóta is hasonló helyzetben bukott. Aleix Espargaró szerint ez a megszokottnál jóval hidegebb idő miatt történhetett meg, ráadásul a körülményeken csak rontott, hogy a versenyt délután kettő helyett háromkor rendezték meg.

Számos hibát láthattunk a Valencia Nagydíj vasárnapján a MotoGP-mezőny tagjaitól, de az egyik legemlékezetesebb mindenképpen Jack Miller bukása volt. A KTM pilótájának csapattársa, Brad Binder a verseny felénél az első helyen motorozott, amikor lesodródott az ideális ívről, és visszaesett a hatodik pozícióba. Ekkor Miller vette át a vezetést, azonban kilenc körrel a leintés előtt bukott a 11-es kanyarban, és a futama a sóderágyban ért véget. Nem sokkal később Álex Rins, Augusto Fernández és Enea Bastianini is hasonló módon szállt ki a versenyből.

Millert megríkatta drámai bukása, a dobogót megöröklő Binder együttérez Di Giannantonióval

Aleix Espargaró szerint ez nem a véletlen műve volt. Az Aprilia pilótája szerint túl hideg volt vasárnap délután, nem voltak versenyzésre alkalmasak a körülmények. Espargaró külön kiemelte, hogy rossz lépés volt a futamot három órára áttenni, hiszen az eredetileg kettőre volt kiírva, csak a szervezők szerették volna elkerülni, hogy az ekkor rajtoló Forma–1-es viadal elvonja a figyelmet az ő versenyükről. Ráadásul az idei évben három héttel később ért véget a szezon, mint tavaly, és emiatt még hidegebb volt a megszokottnál.

„Súlyos hiba volt délután háromra tenni a versenyt, jelentős tévedés. Pont azelőtt beszéltem Jackkel, hogy idejöttem volna hozzátok. Nagyon sajnálom őt: megkérdeztem, hogy vesztett-e hőmérsékletéből az első gumija, amikor az első helyen motorozott, és azt válaszolta, hogy »igen«” – mondta a spanyol pilóta.

„Szóval persze, az részben az ő hibája volt, de ugyanabban a helyzetben én is elestem volna. Nagyon nagy kihívás jelentett mindenkinek ez az egész, és [Francesco] Bagnaia megmutatta ekkor, hogy mennyire intelligens. Ő egy nagyon jó versenyző, és felmérte, hogy jobb nem az élen motorozni azon a napon.”

„Jack megpróbálta, mivel ő elég bátor, és aztán elkövetett egy hibát, de én is ugyanezt csináltam volna. Már majdnem négy óra volt, és nagyon lehűlt az idő, ezért az első gumi kifejezetten érzékennyé vált.”

Miller azonban a kiábrándító végeredmény ellenére sem akarta bukását teljesen a vasárnapi időjárásra kenni „Három órakor rajtoltunk el a futamon, és már akkorra majdnem besötétedett. De mi november utolsó hétvégéjén versenyzünk Valenciában, tehát lehet arra számítani, hogy délután háromra tűzik ki a viadalt, szóval én nem mondom, hogy emiatt történt ez [a bukás]. A körülmények mindenkinek ugyanolyanok voltak, Peccónak pedig sikerült a motoron maradnia, és megnyernie a versenyt, illetve a bajnokságot” – emelte ki korábbi csapattársa teljesítményét az ausztrál motoros.

Bagnaia világbajnok, de talán nem vártunk még úgy következő évet, mint most

Bagnaia magabiztos versenyzéssel és futamgyőzelemmel koronázta meg a második MotoGP-bajnoki címének megszerzését. A látszattal szemben azonban neki is voltak néha bizonytalanabb pillanatai a futamon. „Az utolsó öt körben érezni kezdtem a motoron, hogy mennyire hideg van, és aggódni kezdtem az első gumi miatt, mivel addigra nagyon bemerevedett” – nyilatkozta az olasz pilóta.