2024. február 28. 18:08
KezdőlapMotoGPBagnaia világbajnok, de talán nem vártunk még úgy következő évet, mint most

Bagnaia világbajnok, de talán nem vártunk még úgy következő évet, mint most

Ahogy a bölcsek állítják: megszerezni egy világbajnoki címet óriási dolog, azt megvédeni viszont egészen különleges. Ez sikerült vasárnap Pecco Bagnaiának a MotoGP történetének egyik legflúgosabb, és legemberpróbálóbb szezonjában.

Talán észre sem vették, de a sorozat hetvenöt éves története során az első, 1949-es idény óta először fordult elő, hogy a legmagasabb géposztályban egyetlen versenyző sem tudott sorozatban két futamgyőzelmet szerezni, egymást követő két főfutamon. Továbbá 2019 óta senki nem védte meg a címét a királykategóriában. Ez utoljára Marc Márqueznek sikerült az említett évben, amikor a spanyol szinte annyi ponttal lett világbajnok, mint az idén Bagnaia. A különbség mindössze az, hogy abban a szezonban húsz helyett tizenkilenc versenyhétvége volt, sprintfutamok nélkül.

Martín kiütötte Marc Márquezt, hamar eldőlt a világbajnoki küzdelem Bagnaia javára Valenciában

Ez is jól mutatja az idei évad brutalitását, és így november végén abban is megállapodhatunk, hogy mind a kiszolgáló személyzet, mind a csapatok, mind a versenyzők szempontjából egy kegyetlen, könnyen kiégést okozó periódus végére értünk. Megegyezhetünk talán abban is, hogy az utolsó három, egymást követő hétvégére szinte elcsigázott tekinteteket láthattunk szüntelen. Értem, hogy ez a show része, de talán mégis nagyobb figyelmet kellene fordítani a sorozat lelkének megőrzésére, nem pedig arra, hogy minél nagyobb forgalmat bonyolítsanak a rendezők egy tárgyévben.

Szerencsére az a hergelés viszont nem ért célt, amelyet a média igyekezett minél inkább kihegyezni a két, világbajnoki címért harcoló versenyző között. Noha sportdiplomáciai szempontból Jorge Martín minden bizonnyal jókora fejmosást kapott a múlt heti gumiblama után adott nyilatkozata miatt. A hétvége elején szinte visszaszívatták vele a Katar után elmondottakat, a Michelin pedig azonnal bejelentette, hogy jó abroncsokat szállított, és a témát ezzel mindenki lezártnak tekintette. Egyedül a spanyol kihívóban maradt annyi betyár jellem, hogy a szombati, sprintgyőzelem utáni nyilatkozatban azt találta mondani: „Ha vasárnap jó gumikat választok, akár még nyerhetek.” Aki akarta, értette, aki nem, az elsiklott felette. Ettől függetlenül Martín vasárnapi futama nem a gumikon ment el.

Máris visszakozik az összeesküvésre utalgató Martín? – „Talán túl sokat beszéltem”

A hétvége legnagyobb kihívása a higgadtság megőrzése volt, ez pedig egyértelműen a regnáló világbajnoknak sikerült jobban. Még úgy is, hogy nem a vadász, hanem a menekülő vad szerepében várhatta a futamokat. Martín már pénteken megpróbált nyomást gyakorolni Bagnaiára, amikor az edzéseken végig követte, és mivel egymás mellett volt a két versenyző garázsa, még a pitből is akkor volt hajlandó kigurulni, amikor az itáliai azt elhagyta. Ez kis híján azzal zárult, hogy egy pillanatban szinte ráhajtott Davide Tardozzi lábára, aki az egyik kihajtásnál testével akarta megakadályozni Martínt abban, hogy versenyzőjét árnyékként kövesse. A pszichológiai hadviselést végül házon belül állították le, és számos felvétel készült, amikor a Tardozzi próbál elbeszélgetni Martín csapatvezetőjével, Gino Borsoi-jal. Sokak szerint egy ponton még ettől is messzebbre ment, amikor magához rendelte Martín menedzserét, Albert Valerát, de persze az ott elhangzottak nem kerültek nyilvánosságra, így nem kizárt az sem, hogy épp arról folytattak tárgyalásokat, hogy egy esetleges győzelem esetében Martín jövőre megkapja a gyári ülést vagy sem. Ezért a képernyőn látottak alapján nehéz lenne elemzéseket készíteni az esetről, a kamutémákat feszegetni meg egyszerűen nem érdemes.

Megbüntették Martínt, a gyári Ducati főnöke szerint nevetséges, amit Bagnaiával csinált

Ettől függetlenül személyes véleményem, hogy a csapatokon belül, a személyzet testére szerelt kamerákkal egy olyan magánszférát sértettek a rendezők, amelyre végképp nem volt már semmi szükség, hiszen a felesleges feszültséggenerálástól senkinek sem lesz jobb. Ezért is volt talán a hétvége legmagasztosabb jelenete, amikor a mesterséges hisztéria ellenére az elbukott Martín odasétált az ünneplő Bagnaiához, hogy gratuláljon neki.

Bagnaia arany kosárlabdával zsákolt az újabb vb-címe után, Martín személyesen gratulált (videók)

Pedig eleinte még úgy tűnt, a spanyol komoly esélyekkel pályázik a mindent eldöntő, végső ütközetre, miután magabiztosan megnyerte a szombati sprintet. Végül a vasárnap másként alakult, mint ahogy tervezte, és már a futam előtt tapintható volt a feszültsége. Vele szemben a címvédő inkább tűnt végtelenül nyugodtnak és magabiztosnak. Martín végül többször is hibázott a futamon. Először majdnem Bagnaia alól ütötte ki a motort – noha itt sokan ismét az aerohatásra gyanakodtak, a legtöbben mégis úgy gondoltak, egyértelmű vezetői hibáról lehetett szó –, majd később, amikor visszacsúszott néhány helyet, a heves felzárkózás közben kereszték egymás útjait Marc Márquezzel, és végül mindketten elestek. Márquez katapultált, és a sóderágyba csapódott, miközben Martin már a bukótérben esett el, és veszítette el egyben hivatalosan is a világbajnoki címet. Utóbbi egyébként magára vállalta a hibát.

A lüktető lét a komplett mezőnyre is hatással lehetett, mert ezen kívül is akadt még hiba és bukás jócskán. Mindkét KTM-versenyző vezető helyen bakizott, de míg Brad Binder megúszta pozícióvesztéssel, addig Jack Miller szintén irgalmatlanul nagyot esett. Pont a balosok utáni jobbkanyarban, amikor feltehetőleg túlterhelte kissé az első abroncsot.

Millert megríkatta drámai bukása, a dobogót megöröklő Binder együttérez Di Giannantonióval

Bindert egyébként megbüntették, amikor egyik előzése során összekoccant Álex Márquezzel, amely szankció remek vitának adott táptalajt a futam után, amikor Marco Bezzecchi dühösen bírálta Marc Márquezt, amiért a spanyol őt a futam elején kitessékelte. Erről egészen addig visszajátszást nem mutattak a rendezők, az itáliai pedig ezt is különösen fájlalta. Márquez furcsa mód büntetés nélkül maradt, amire Bezzecchi berágott, és azt találta mondani: mindez csak azért lehetett, mert Márquez bizony Márquez, és neki mindent szabad. Erre a spanyol csak annyit reagált: nem szeretné az idejét vesztegetni olyanokra, mint Bezzecchi. Így valójában még a 2024-es szezonkezdet előtt megindult a két versenyző közötti heves rivalizálás márkán belül. Így kíváncsian várjuk, mit látunk majd a pályán.

Bezzecchi kifakadt, szerinte Marc Márquez a legpiszkosabb versenyző, és ezt hagyják neki

Egy biztos, a csata hevében nehéz megállapítani, hogy ki motorozik a valódi versenyíven, és még ha sikerül is, nem lehet megtiltani egy adrenalintól megszédült ifjúnak, hogy védje a pozícióját. Az ilyen manőverekkel viszont vállalják a kockázatát az esetleges bukásnak.

A futam legnagyobb vesztese rajtuk kívül a második helyen befutó Fabio Di Giannantonio volt – aki ismét egy szédületes felzárkózást mutatott be, és sokak szerint csak kíméletből nem előzte meg Bagnaiát –, miután az ünneplést követően három másodperccel megbüntették a guminyomás miatt. Egész hétvégén akadtak gondjai a minimumértékekkel, ezért miután szombaton megkapta első figyelmeztetését, vasárnap már időbüntetés következett. Persze írhatnánk erre könnyedén, hogy a szabály az szabály, de csalódott főmérnöke, Frankie Carchedi a közösségi médián keresztül engedett némi betekintést az ügy hátterébe. Az angol szakember úgy vallott, hogy a szombati figyelmeztetés után 0,2 barral nagyobb nyomással indította útnak versenyzőjét, és sokáig úgy tűnt, jól kalkulált, végül 0,01 bar eltérés volt az, ami miatt megbüntették őket. Ez is remekül érzékelteti mind a szabály, mind a büntetések ironikus körülményeit, és talán a rendelkezés irrelevanciáját.

Di Giannantoniót megbüntették, a szintén szabálytalan Binderé lett utólag a dobogó

Hétfőn délelőtt pedig végre-valahára megtörtént mindkét bejelentés, amelyre oly sokan, oly régóta vártak: Luca Marini a következő két évben a Repsol Honda versenyzője lesz, Di Giannantonio pedig megkapja a VR46 csapat megüresedett Ducatiját. És noha manapság a szerződések lassan fabatkát sem érnek, ha Marini kontraktusa mégis kitart a végéig, biztosak lehetünk abban is, hogy ez idő alatt Marc Márquez nem fog visszatérni a Hondához.

Hivatalos: megvan Marc Márquez utódja, Marini a Hondához igazol

Marini hivatalos érkezésével egyébként új korszak vette kezdetét a japánoknál, és ezzel nem kizárt, hogy még egy további bejelentés várat magára, mely a Repsol Honda menedzsmentjét is érinti. Amennyiben igaznak bizonyulnak a pletykák, és Davide Brivio valóban átveszi Alberto Puig szerepét a csapaton belül, úgy nyilvánvalóvá válik az is, hogy Valentino Rossi lódított, amikor azt állította, meglepte öccse távozása. Hiszen az olasz szakember már az osztrák futamon jelen volt, és Rossi csapatával tárgyalt hevesen, ezért egy pillanatig se kételkedjenek abban, hogy az egész átigazolás már hónapokkal ezelőtt előkészítés alatt állt. Ezzel együtt pedig úgy tűnik, annak a pletykának is komoly valóságalapja volt, miszerint Rossi még a múlt héten aláírt Katarban a Yamahával a 2025-ös gyártóváltásról. Ez pedig ismét jelentősen átalakítja a következő néhány szezont, legalábbis a gyártók szemszögéből, és az sem kizárt, hogy a japánok új erőre kaphatnak. Azóta az is kiderült, hogy mindkét gyártó megkapja az annyira vágyott engedményeket, hiszen a MotoGP nyilvánosságra hozta a koncessziós jogokra vonatkozó új szabályrendszert.

Megszületett a döntés, ilyen engedményeket kap a Honda és a Yamaha a MotoGP-ben

De koncentrálva még egy pillanatra a múltra, a vasárnapi futammal a Honda életében talán a legsikeresebb korszak zárult le Marc Márquez távozásával, és ebben a pillanatban fel sem foghatjuk, hogy ez milyen kihatással lehet a jövőre nézve. Puig futam előtti nyilatkozata mindenesetre nagyon szűkszavú és búcsúszagú volt, kellő érzékenységgel. A fotográfus-legenda, Gigi Soldano pedig kétségtelenül elkészítette az évad portréját, melyen a motorjától búcsúzó, magát elsíró Márquezt láthatjuk. Abban a fotóban pedig benne van minden, ami a motorversenyzés esszenciáját jelenti: a siker kulcsa, a búcsú pillanata, a múlt elengedése, a jövő bizonytalansága, és annak a kialakult helyzetnek a keserűsége, mely nagyjából egy kényszerű elengedésről szól, és talán egy olyan ismeretlenbe való távozásról, mely némileg akaratunkon kívül történt, és talán soha nem voltunk rá felkészülve. Ezt látva pedig azt hiszem, nincs olyan MotoGP-rajongó, aki kedden ne szorítana Marc Márqueznek és egy sikeres 2024-es szezonnak.